országos központ

címke rss

Palotaforradalomra készülnek a kőbányai MSZP-ben

Haragos hangvételű közleményben tiltakozott a X. kerületi MSZP több alapszervezetének vezetője, mert szerintük a helyi elnökség néhány tagja fantomtagok segítségével szerzett pozíciókat. A lázongó tagok azzal fenyegetőznek, hogy kiválnak a pártszervezetből, és a Köztársaság téren, az MSZP országos központja előtt ismertetik problémáikat, ha nem kapnak választ az üggyel kapcsolatos kérdéseikre. A kerületi vezetők szerint a lázongók megtévesztett, sértődött emberek, akik vádaskodnak.

Bűnmegelőzési központot avattak Egerben

Itthon2004.02.05, 20:21

Komplex bűnmegelőzési központot avattak csütörtökön Egerben. Az épületben helyet kapott a polgárőr egyesületek által működtetett Matrix Police Körözött Gépjármű Felderítő Szolgálat országos központja, az egri és a heves megyei polgárőr szervezet irodája, illetve az egri áldozatvédelmi iroda is.

Orbán-Dávid találkozó kedden

Itthon2003.06.30, 19:02

A Magyar Demokrata Fórum országos központjában találkozik kedden Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - erősítette meg a demokrata fórumos körökből származó információját Katona Kálmán.

FKGP: Rétiék elfoglalták a székházat

Itthon2002.10.11, 21:23

Társaival pénteken elfoglalta a Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti országos központjának épületét Réti Miklós, aki magát a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a párt elnökének tekinti.

APEH-házkutatás az MSZP központjában

Itthon2001.09.07, 17:30

Az [origo] információi szerint a vecsési számlahamisítási ügy nyomozása részeként adónyomozók házkutatást tartottak az MSZP vecsési irodájában és a fővárosi országos központban. Az utóbbi helyszínen az APEH-szóvivő tájékoztatása szerint részben eredményes volt a kutatás. Az MSZP sajtófőnöke szerint két, összesen 24 ezer forint értékű számláról van szó.

Előző
  • 1
Következő