Országimázs Központ

címke rss

Kilenc milliárd jut céltámogatásra

Itthon2002.06.21, 14:41

A kormány többek között döntött az idei évre 9,7 milliárd forint új önkormányzati céltámogatás odaítéléséről. Emellett elfogadták a KEHI új munakrendjét. Eszerint 2002 végére befejeződik az MFB és az Országimázs Központ vizsgálata.

Áder: törvénytelen az OK-nyomozás

Itthon2002.06.18, 15:39

Áder János (Fidesz) azzal vádolja a rendőrséget, hogy az Országimázs Központtal kapcsolatos nyomozás során törvénytelenségeket követett el. Áder a parlament ülésén azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy ki adott utasításra arra, hogy a rendőrök elvigyék a párt kampányiratait is. Medgyessy erre azt válaszolta, hogy kivizsgáltatja a rendőrségi eljárást.

Az imázsközpont ellen tanúskodott az ÁSZ

Itthon2002.06.13, 17:07

Az Állami Számvevőszék alkalmazottai a rendőrségi kihallgatásukon csak megerősíteni tudták tavalyi jelentésükben foglaltakat, ami szerint kijátszották a közbeszerzési törvényt az Országimázs Központnál - tudta meg az [origo]. Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága folytat vizsgálatot, szerdán viszont megvonták a jogot tőlük, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, így ismét az ORFK kommunikációs igazgatója felelős a tájékoztatásért az ügyben.

Országimázs-ügy: számvevőket is meghallgatnak

Itthon2002.06.10, 15:26

Először az Állami Számvevőszék és a Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzési főosztályának munkatársait hallgatják ki tanúként az Országimázs-ügyben - tudta meg az [origo]. Ezt követően idézik a - vallomásoktól függő sorrendben - az imázsközponttal szerződésben álló cégek vezetőit. Az első tanúvallomások után bármikor sor kerülhet gyanúsításokra is, ugyanis a nyomozók nem várnak arra, hogy az igazságügyi szakértők átvizsgálják a két köbméternyi szerződéshalmazt. Az iratgyűjtés hamarosan befejeződik az ügyben érintett Országimázs Központ, a Happy End, az Ezüsthajó és a Domínium 64 Kft. irodáiban.

Még napokig gyűjtik az iratokat országimázs-ügyben

Itthon2002.06.07, 14:37

A rendőrség várhatóan egy-két nap múlva befejezi a nyomozáshoz szükséges iratok lefoglalását az országimázs-pénzek kapcsán elkövetett hűtlen kezelés bűntette alapos gyanújával, ismeretlen tettesek ellen indított eljárásban.

A parlament előtt a száznapos program

Itthon2002.06.07, 19:07

A kormány a száznapos programjához szükséges törvénymódosításokról döntött pénteki ülésén. Ezek szerint adómentessé válik a minimálbér, 50 százalékos béremelésben részesülnek többek között a közalkalmazottak és a pedagógusok, és a nyugdíjasok megkapják 19 ezer forintos egyszeri juttatásukat. Emellett megszüntették az Országimázs Központot, és kezdeményezték a a termőföldről szól törvény módosítását. A javaslatcsomagot kedden terjesztik a parlament elé.

Csévharaszton foglalták le a Happy End iratait

Itthon2002.06.06, 08:34

Inárcs község mellett, a Happy End Kft. egyik könyvelője otthonában nagy mennyiségű iratot foglalnak le - tudta meg a Magyar Hírlap.

Nyilvánosak lesznek a Happy End-szerződések

Itthon2002.06.05, 17:29

Peren kívül megegyezett két szocialista képviselő, Keller László és Veres János a kancelláriaminiszterrel a Happy End-szerződésekről. Az egyezség keretében a Miniszterelnöki Hivatal átadja a politikusoknak az Országimázs Központ és a Happy End Kft. két évvel ezelőtti szerződéseit. A két képviselő pedig a szerződések nyilvánosságra hozataláért a MeH ellen indított per szüneteltetését kérte a Legfelsőbb Bíróságtól.

Szándékos hibák az Országimázs Központ szerződéseiben

Itthon2002.06.05, 08:42

A vagyonkezelésre vonatkozó előírások szándékos megszegésére utaló adatokat találtak az Országimázs Központ szerződéseiben. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja, rendőrség keresi a felelőst - értesült a Tények. Az rendőrséghez került dokumentumokból kiderült: 2000-ben közel négymilliárd forintot fizetett az imázsközpont a Happy End és Ezüsthajó Kft-nek.