Országgyűlés Gazdasági Bizottsága

címke rss
Rogán Antal elárulta, miben segíti a gazdaságot a digitális állampolgárság bevezetése

Rogán Antal elárulta, miben segíti a gazdaságot a digitális állampolgárság bevezetése

A digitális állampolgárság bevezetése egyértelmű hatékonyságnöveléssel és a költségek csökkenésével jár majd a gazdaság egészére nézve - minderről Rogán Antal beszélt a gazdasági bizottsági előtti éves meghallgatásán. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter arról is beszélt, hogy a turisztikai fejlesztésekre az elmúlt években 346 milliárd forint jutott.   

Hozzá kell nyúlni a költségvetéshez

Gazdaság2012.10.01, 13:26

Jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezőknek és a magyar kormánynak a jövő évi hiányra vonatkozó becslései között, így a kormánynak ekkora kiigazítási csomagot kell összeállítania - mondta Varga Mihály az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén. A tárgyalásokért felelős miniszter szerint a nyugdíjakat nem csökkentik, de a közszférából küldhetnek el embereket.

Szétkapják a költségvetést

Gazdaság2008.11.12, 15:17

A jövő évi költségvetési javaslathoz benyújtott, mintegy 800 módosító közül több mint 700-at támogatott az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága szerdai ülésén, azokat, amelyeket a kormány is támogatott. A többi javaslat egyharmad szavazati aránnyal kerül részletes vitára.

Erőszakos MNV, összevont vízművek

Archívum2008.10.16, 08:22

Háromszáz önkormányzat akarata ellenére két társaságba vonná össze az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a regionális vízműveket, előkészítve ezzel a közműtársaságok tőzsdére vitelét, a magántulajdonosok megjelenésével azonban az állam nem lesz képes gátat szabni az áremelkedéseknek - állítja Bencsik János, Tatabánya polgármestere, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja.  

Támogatta Kákosyt a gazdasági bizottság

Archívum2007.11.28, 13:20

A gazdasági növekedés élénkítését, a digitális szakadék betemetését és a MÁV reformját nevezte legfontosabb feladatának Kákosy Csaba gazdaságiminiszter-jelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán szerdán Budapesten. Kákosy Csaba miniszterré jelölését 15 igen, 1 elutasító szavazat és 8 tartózkodás mellett megszavazta a bizottság.

A Fidesz szerint a parlament is a Nabuccót akarja

Itthon2007.05.08, 18:09

A Fidesz szerint a Nabucco gázvezetékkel kapcsolatban az Országgyűlés felülbírálta a miniszterelnök álláspontját. Az MSZP-s képviselők is megszavazták ugyanis, hogy a parlament tárgysorozatba vegye az ezzel kapcsolatos fideszes javaslatot. Ez arra szólítaná fel a kormányt, hogy kötelezze el magát az uniós Nabucco-gázvezeték megépítése mellett. Az MSZP szerint a Fidesznek nincs igaza.

Fideszes energiapolitikai javaslatot vett tárgysorozatba a Ház

Itthon2007.05.07, 19:16

Tárgysorozatba vette az Országgyűlés az Európai Unió közös energiapolitikájáról szóló, a Fidesz által kezdeményezett országgyűlési határozati javaslatot hétfőn.

Gazdasági bizottsági igen a büdzsére

Archívum2006.11.15, 13:16

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén a kormánypárti képviselők 15 igen és az ellenzékiek 12 nem szavazatával általános vitára bocsátotta a 2007. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, az azt megalapozó egyes törvények módosítását célzó előterjesztést, valamint a 2006. évi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Ismét támogathatják a bioüzemanyagokat

Gazdaság2006.02.06, 15:51

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén a kormánypárti képviselők 12 igen szavazatával és az ellenzék négy tartózkodásával általános vitára bocsátotta a jövedéki törvény módosítását, amelynek célja a bioüzemanyagok fokozottabb elterjedésének segítése.

Díjat szednének az autóutakon

Gazdaság2005.11.30, 18:01

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén általános vitára bocsátotta a közúti közlekedésről szóló törvény módosításáról rendelkező javaslatot. Ha elfogadják, fizetni kell az autóutakon.

Kivonult az ellenzék a gazdasági bizottság üléséről

Archívum2005.11.23, 11:28

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai üléséről kivonultak az ellenzéki képviselők, mert nem értettek egyet a költségvetéshez benyújtott egyik módosító indítvány kormánypárti képviselők általi megszavazásával. A javaslat összevonná a GKM három háttérintézményét.

A gazdasági bizottság is igent mondott az MNB-tagjelöltekre

Gazdaság2005.02.09, 12:50

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 15 igen, 12 nem és egy tartózkodás mellett támogatta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába újonnan jelölt személyek - Neményi Judit, Bihari Péter, Csáki Csaba és Bánfi Tamás - kinevezését.

Elfogadta a jegybanktörvény módosítását a gazdasági bizottság

Gazdaság2004.11.15, 13:59

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén támogatta azokat a javaslatokat, amelyeket a költségvetési bizottság nyújtott be a jegybanktörvény módosításához. A módosítások szerint a Monetáris Tanács jelenleg legfeljebb 9 fős létszáma kettővel bővíthető, és akkor határozatképes, ha tagjai közül legalább hét jelen van.

Bizottsági igen a jegybanktörvény módosítására

Archívum2004.10.25, 12:41

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága a kormánypárti képviselők támogatásával általános parlamenti vitára alkalmasnak találta a jegybanktörvény módosítását hétfőn.

Parlamenti nem az MNB-beszámolókra

Archívum2004.09.28, 08:40

Az Országgyűlés hétfőn elutasította a Magyar Nemzeti Bank 2002. és 2003. évi beszámolóját, miután a kormánypárti képviselők nemmel szavaztak. A beszámolók leszavazásának semmilyen következménye nincsen.

Bizottsági igen az M6-os továbbépítésére

Gazdaság2004.09.13, 14:47

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hétfői ülésén - az ellenzéki képviselők részvétele nélkül - általános vitára alkalmasnak találta az M6-os autópálya érdi tető - Dunaújváros M6-M8 csomópont közötti szakasz koncessziós szerződésének megkötéséről szóló előterjesztést.

Elvetették a privatizáció leállításáról szóló javaslatot

Archívum2004.08.27, 11:39

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága pénteki ülésén 13 nem és 12 igen szavazattal nem tartotta általános vitára alkalmasnak az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.

Módosulhat a versenytörvény

Gazdaság2004.06.15, 16:52

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt javasolja, hogy a versenytörvény módosításával a jelenlegi 10 milliárd forintos engedélykérési küszöbértéket a fúzióknál két-háromszorosára emeljék - mondta Nagy Zoltán, a GVH elnöke az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának vállalkozásfejlesztési, ipari és kereskedelmi albizottsága keddi, a versenyhivatalban tartott kihelyezett ülésén.

Bizottsági igen a regisztrációs adó módosítására

Gazdaság2004.03.01, 15:39

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag általános vitára bocsátotta a regisztrációs adóról szóló törvény módosításáról rendelkező, négypárti egyetértéssel benyújtott törvényjavaslatot.

Bizottsági támogatás a Monetáris Tanács két új tagjának

Gazdaság2004.02.18, 11:48

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága szerdán egyhangúlag támogatta Hardy Ilona és Bihari Vilmos kinevezését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává. Hardy Ilona szerint a forint elleni támadások az euró bevezetéséig lesznek, míg Bihari Vilmos a gyors jegybanki alapkamat-csökkentés veszélyeire hívta fel a figyelmet a bizottság meghallgatásán.

Nyilvános lesz az M5-ös adásvételi szerződése

Gazdaság2004.02.17, 14:40

A Trigránit és a Deutsche Bank által ajánlott megoldás nem biztosította volna az M5-ös továbbépítését, ezért a gazdasági tárca elvetette azt - mondta Gaál Gyula, a minisztérium politikai államtitkára. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának keddi, rendkívüli ülésén kiderült: egy hónap múlva nyilvános lesz a sztrádával kapcsolatos összes szerződés.

Kopits György lesz a Monetáris Tanács új tagja

Gazdaság2003.11.10, 16:56

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag támogatta, hogy a köztársasági elnök a kormányfő javaslatára Kopits Györgyöt nevezze ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává. Kopits György 1993 és 1996 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője volt.

Rosszallja a sáveltolást a Monetáris Tanács új tagja

Gazdaság2003.06.23, 18:12

Nem volt helyes döntés a forint ingadozási sávját eltolni június 4-én - mondta Oblath Gábor, a Monetáris Tanács tagjelöltje az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt. A testület 16 igen és 4 tartózkodás mellett támogatta, hogy a közgazdász ismét a Monetáris Tanács tagja legyen.

Alsó bevételi határa is lehet az evának

Archívum2002.10.28, 18:18

Várhatóan keddi ülésén dönt a kormány arról, hogy legyen-e alsó bevételi határa az eva választásának - derült ki az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának hétfői ülésén. A testület elé benyújtott módosító indítvány szerint az a vállalkozás, amelyik az elmúlt két évben éves szinten nem realizált legalább 500 ezer forintos árbevételt, nem választhatná az evát.

Átláthatóbb működést ígér az ÁPV Rt. új elnöke

Archívum2002.06.10, 13:31

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén 15 igen szavazat és 9 tartózkodás mellett támogatta Mészáros Tamás ÁPV Rt. igazgatósági elnökké történő kinevezését. Mészáros Tamás az állam vállalkozói vagyonának egy kézbe kerülését, átlátható működést és az állam tulajdonosi szemléletének bevezetését ígérte.

A jegybank 5,2 százalékos inflációra számít

Archívum2002.01.29, 15:59

Az idén az éves átlagos infláció 5-5,5 százalékos lesz - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. Hozzátette: a jelenlegi információk alapján 5,2 százalékos éves pénzromlási ütemre lehet számítani, és decemberre az éves infláció 4,5 százalékra csökken.

A Ház előtt a pénzmosás elleni tervezet

Archívum2001.10.30, 14:17

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága keddi ülésén egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásával kapcsolatos rendelkezések szigorításáról szóló törvényjavaslatot. A törvény megalkotását a 2001. szeptember 11-i Egyesült Államok elleni terrortámadás indokolta.

Rigler tagadja, hogy köztartozása lenne

Itthon2001.10.15, 16:45

- Nyugodt és tiszta a lelkiismeretem az eddigi tevékenységemet illetően - jelentette ki Rigler Zoltán, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja, aki az utóbbi másfél héten támadások kereszttüzében áll a cégvásárlása és korábbi ügyei kapcsán. Az SZDSZ a múlt héten a mentelmi bizottsághoz fordult, hogy ott tisztázzák a robbanásszerű gyarapodást.

Chikánnak jó volt a szerződés

Itthon2001.09.11, 06:37

Nem mutatható ki, hogy jelentős vagyonvesztés történt volna a Dunaferr cégcsoportnál, mely a mai napig is 200 ezer embert foglalkoztat altársaságain keresztül - ismerte el az Országgyűlés Dunaferr-albizottságának tegnapi kihelyezett Dunaújvárosi ülésén Tóth László, a cégcsoport februárban kinevezett vezérigazgatója.

A gazdasági bizottság vitára alkalmasnak találta a hírközlési törvényt

Archívum2001.06.12, 11:15

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén az MSZP és az SZDSZ képviselői kifogásolták, hogy a törvénytervezet nem szabályozza a mobil üzletágat, és nem biztosítja a versenysemlegességet. A Fidesz képviselői ugyanakkor elégedettek a benyújtott törvényjavaslattal, mert szerintük az elősegíti a versenyt és a fogyasztók érdekeit is szolgálja. A távközlési cégek vezetői összességében jónak nevezték a javaslatot, csupán azt kifogásolták, hogy a társaságok továbbra is csak az ország egyhatodán nyújthatnak szolgáltatást.

Előző
  • 1
Következő