Orosz-ukrán háború

címke rss

Az oroszok átvették az irányítást Herszonban

Nagyvilág2022.03.03, 11:18

Bár Zelenszkij és az ukrán vezetés továbbra sem ismerte el, a New York Times és több nyugati médium is azt írja, hogy az oroszok bevették Herszont, a Krím-félszigettől északnyugatra fekvő dél-ukrajnai várost. A hírt alátámasztani látszik a város polgármesterének szerda esti Facebook-bejegyzése is, amely szerint orosz katonák nyomultak be a herszoni önkormányzat épületébe, a 250-300 ezres lélekszámú városban pedig nincsenek már ukrán fegyveres csapatok – írja a Híradó.hu.

Így vehetik igénybe a magyar orvosi ellátást az Ukrajnából érkező menekültek

Life.hu2022.03.03, 10:07

Minden akut, sürgős esetben biztosítja az ukrajnai háború miatt menekülők egészségügyi ellátását a Semmelweis Egyetem. Szükség esetén erre fokozott humánerőforrás-kapacitást is biztosít. Az intézmény emellett lehetőséget ad az orvos- és egészségtudományi területen dolgozó oktatóknak, kutatóknak és hallgatóknak munkájuk, illetve tanulmányaik folytatására magyar, angol és német nyelven – jelentette be dr. Merkely Béla rektor.

Gyerekeket vettek őrizetbe orosz rendőrök, mert virágokat helyeztek el Ukrajna moszkvai nagykövetségén - videó, fotók

Nagyvilág2022.03.03, 12:04

Öt gyereket és egy idős nőt is őrizetbe vettek, miután a kifejezték a háború elleni tiltakozásukat.

Szívszorító videóban beszél egy menekült kisfiú arról, hogyan menekültek el Ukrajnából

Life.hu2022.03.03, 13:56

A kisfiú a Keleti Pályaudvaron beszélt arról, hogy hogyan és miért menekültek el Ukrajnából Magyarországra.

Molnár Anikó az orosz-ukrán háborúról: "A cél az, hogy minden élet megmeneküljön"

Life.hu2022.03.03, 13:41

Az orosz-ukrán háború menekültjeiért nagyon aggódik az egykori villalakó, Molnár Anikó is. Felelős állattartóként elképzelni sem tudja, hogy mit élhetnek át azok, akik a háziállatukkal együtt szeretnének átkelni a határon. 

Tankelhárító akadályokat építenek Kijevben

Nagyvilág2022.03.03, 14:00

Egy ukrán építőipari cég munkásai páncéltörő akadályokat építenek a Kijev környéki utakon - írja a Sky News.

Feketébe borult Majka közösségi oldala: ezt üzente

Life.hu2022.03.03, 20:49

Majka újabb bejegyzést osztott meg közösségi oldalán a háborúval kapcsolatban. Durva sorokat fogalmazott meg.

Orosz-ukrán háború: Rengeteg beteg gyermek élete van veszélyben az óvóhelyeken

Life.hu2022.03.03, 21:05

Az ukrán kórházakból óvóhelyekre vitt gyermekek élete veszélyben van, minél hamarabb ki kell onnan menekíteni őket, különben nem lehet rajtuk segíteni - figyelmeztetnek az orvosok.

Kivonul az IKEA Oroszországból

Gazdaság2022.03.03, 14:41

Sajtóközleményben tudatta csütörtökön a svéd bútoripari konszern, hogy felfüggeszti valamennyi kiskereskedelmi tevékenységét Oroszországban és Fehéroroszországban.

Egyre több sportoló veszti életét az orosz-ukrán háborúban

Life.hu2022.03.03, 21:09

Elhunyt két ukrán focista, Vitalij Szapilo és Dmitro Martinyenko az orosz-ukrán háborúban.