Örkény Színház

címke rss
Óriási botrány az Örkény Színházban: törvénytelenül választották meg Mácsai Pál strómanját

Óriási botrány az Örkény Színházban: törvénytelenül választották meg Mácsai Pál strómanját

Mint azt megírtuk, a Fővárosi Közgyűlés kétségbeesett gyorsasággal választotta meg az Örkény Színház következő igazgatóját, holott a jelenleginek, Mácsai Pálnak csak 2025-ben jár le a mandátuma. Az új igazgató, akit eddig Soros cégei tartottak el, valójában egy stróman, a színházat továbbra is Mácsai irányítja majd. Azért kellett ilyen gyorsan megválasztani, mert a dollárbaloldal attól fél, hogy elveszti a választást és akkor nem folytathatja Mácsai Pál igazgatóként. Csakhogy most kiderült: a nagy sietségben csak a törvényeket nem sikerült betartani: a stróman Gáspár Máténak még szakirányú végzettsége sincs. Gyurcsányékat ez nem érdekelte.

Itt az újabb pesti színházi botrány: most Mácsai Pál trükközik

Itthon2023.12.14, 15:36

Ahogy megírtuk, a Máté Gábor igazgató és Ascher Tamás főrendező irányította Katona József Színház 30 százalék kedvezményt adott a Gyurcsány-párt tagjainak. Most pedig az Örkény Színház körül alakul a botrány: Mácsai Pál igazgató át akarja játszani a színházat - voltaképpen saját magának - arra az esetre is, ha Karácsony Gergely veszít júniusban és így nem a baloldal lesz az Örkény fenntartója. Elmondjuk, mi a szánalmas és (Gyurcsányék segítségével) sikeres trükk lényege.

A Katona József Színház a Gyurcsány-párt tagjainak kedvezményt ad, az Örkény Színház meg a színpadon hergel a kormány ellen

8882023.12.08, 18:39

Új értelmet nyert a posztmodern stílus az Örkény Színház Hat medúza egy tepsiben című darabjában. A színház stúdiójában megrendezett „mélytengeri gasztrohorrorját" – vagy inkább „szatírpassióját" – bármilyen perspektívából nézzük is, ugyanaz a konzekvencia vonható le: ömlesztett káosz egy fojtogatóan apró helyen. Egy színházszerető véleménye.

Meghalt Bajomi Nagy György

Itthon2023.11.29, 00:26

Meghalt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház  színésze - jelentette be a színház.

Egy transzvesztitával gyalázza meg Kosztolányi remekművét az Örkény Színház

8882023.11.18, 18:03

Vajon hogyan viszonyulhat a liberális színházvilág a klasszikus magyar írók műveihez? – tettem fel magamnak a kérdést egy nap. Utánajártam hát a kíváncsiságomnak, az Örkény Színházban játszott, valamint Kosztolányi Dezső által írt Édes Anna című művön keresztül górcső alá vettem a tárgykört, és döbbenetes felfedezéseket tettem. 

Mácsai Pál szánalmas ravaszkodása: eljátssza, hogy lemond, mert így tud biztosan maradni

Itthon2023.10.09, 14:44

Váratlanul kiírták a budapesti Örkény Színház igazgatói pályázatát, hogy még időben megtalálják a negyedik ciklusát töltő Mácsai Pál utódját – írja az Indexre hivatkozva a Színház Online.

Nem igaz, hogy Pogány Judit beteg, de a járvány miatt nem lép színpadra

Kultúra2020.11.17, 15:54

Az Örkény Színház közölte, hogy Pogány Judit a járvány csillapodásáig biztosan nem lép színpadra még az online közvetített előadásokban sem. Ennek oka pedig az, hogy a színésznő koránál fogva kiszolgáltatottabb a vírusnak. 

Műteni kell Dóra Béla színészt

Life.hu2020.03.07, 07:05

Az Örkény István Színház a Facebook-oldalán jelentette be, hogy egyik színészükre komoly műtét vár.

Mácsai Pál nem mer szembemenni a véleményterrorral, relativizálni próbálja a Katona és Gothár botrányát

Itthon2019.12.16, 18:03

Hétfőn megszületett az eddigi legerősebb, a Katona vezetőségét mosdató nyilatkozat. Főszereplő: Mácsai Pál, az Örkény igazgatója; rendező: a hvg; kedvezményezettek: a Katona József Színház, Gothár Péter és Máté Gábor. Mácsai úgy belelendült a mentegetésbe, hogy egyenesen úgy fogalmazott: a színházi világ (az ő színházuk világa, a Katona-tengely nyilvánvalóan) a "legerkölcsösebb szakmák" egyike. 

Átadták az Örkény Színház felújított nézőterét

Kultúra2017.09.27, 11:00

Átadták az Örkény István Színház felújított nézőterét csütörtök este Budapesten, a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülésen. A Nevezzen el egy széket! című most induló program során az új székek jelképes megvásárlásával támogathatják is a nézők a színház működését.

Ötórás előadást készített a József és testvéreiből az Örkény Színház

Archívum2017.02.02, 16:34

Ötórás, háromrészes előadást készített Thomas Mann József és testvérei című regényéből az Örkény István Színház. Ascher Tamás és Gáspár Ildikó közös rendezését szombaton mutatják be.

A Városmajori Szabadtéri Színpadra települ az Örkény Színház

Archívum2017.01.16, 14:44

A nézőtér átépítése miatt április 1-től a Városmajorban mutatja be produkciói egy részét a színház.

A színházjegy szuper karácsonyi ajándék

Kultúra2015.12.14, 12:43

Színházjegyet ajándékozna karácsonyra, de akit megajándékozna, nem vevő a nyomasztásra és a kísérletezésre, viszont a gagyitól is irtózik? Nem gond. Összegyűjtöttük a legjobb előadásokat, amelyekre érdemes ajándékjegyet venni.

A forradalom olyan, mint a szex

Archívum2015.03.13, 19:53

„Tulajdonképpen forradalmi estet” tartottak kedden az Örkény Színházban. A hét költő, slammer és újságíró között elveszett a lényeg, mert hiába gondolják, hogy ütős a szöveg, ha nem üt, ha a színházjegy jobban fogy, mint a kockakő. Kemény Istvánnak igaza van:  „A forradalom olyan, mint a szex - lehet beszélni róla, de sokkal jobb csinálni”.

Nem biztos, hogy most megéri az embernek beledögleni

Kultúra2015.10.01, 12:51

Csalódott a rendszerváltásban Pogány Judit, aki nem biztos abban, hogy az emberiség alkalmas a jó működésre. Mostanában úgy érzi, többnyire nem valamiért, hanem valami ellen küzd, és pillanatnyilag egyik oldalról sem tudja elképzelni, hogy hathatósan, valamilyen általa elképzelt értékrend szerint rendbe tegye ezt az országot, vagy minket, embereket.

Egy koporsókereskedőtől örököltem a tehetségem

Kultúra2015.01.17, 14:44

Mácsai Pál Kossuth-díjas színész, rendező, az Örkény Színház alapítója és igazgatója nem panaszkodik. Színháza 2004 óta komoly rangot vívott ki magának a szakmában és a közönség körében, ő maga most pályázta meg harmadszor az igazgatói posztot. Talán kevesebbet látjuk színpadon, de második éve játssza a Terápia című tévészéria főszerepét, rendez, hangoskönyveket készít. Beszélgetésünkből az is kiderül, hogy egy koporsókereskedőből is lehet remek színész.

Színházat vezetne? Hamarosan pályázhat

Itthon2014.11.26, 13:25

Öt budapesti színház ügyvezetői igazgatói posztja üresedik meg a jövő év közepéig, a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint decemberben már pályázni is lehet rájuk.

A legjobb magyar pasik - befejező rész

Film2011.03.08, 11:42

Elkészítettük nagy sikerű legjobb csajos összeállításunk párját: most hazánk jó pasijait kerestük. Csányi Sándor és Fenyő Iván után már eleget bomlottunk, jöjjenek a fiatalok. A tizenöt legvonzóbb harminc év alatti magyar férfiszínészünk névsorát három részben tesszük közzé. A top ötbe jutott klasszikus férfiszépség, pofoznivaló pimasz macsó, a magyar Kovac doki, egy örjőngő bika, valamint erdélyi szívtiprók.

Előző
  • 1
Következő