őrizet
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elfogták az Iszlám Dzsihád egyik vezérét
A palesztin rendőrség a hétvégén letartóztatta az Iszlám Dzsihád hat tagját Ciszjordániában. Őrizetbe vették többek között a katonai szervezet egyik politikai vezetőjét is.
Emberkereskedőt vettek őrizetbe
Őrizetbe vettek egy kecskeméti férfit, aki 2-300 ezer forintért nőket vásárolt, majd prostitúcióra kényszerítette őket.
- címkék:
- Kecskemét
- prostitúció
- őrizet
- Címkefelhő »
Meghalt hat palesztin rendőr
Palesztin források szerint hat rendőr életét vesztette, amikor pénteken izraeli tankok pénteken behatoltak Ciszjordániába. A Haaretz izraeli napilap azt közölte, hogy az akció során több mint 45 palesztin aktivistát vettek őrizetbe.
- címkék:
- Izrael
- Ciszjordánia
- őrizet
- aktivista
- Haaretz
- Címkefelhő »
Ashcroft: Őrizetben az al-Kaida emberei
Az amerikai igazságügy-miniszter elmondása szerint a hatóságok 55 személyt tartanak őrizetben, akik közül többen is azzal gyanúsíthatók, hogy közvetlenül is segítették a szeptemberi terrortámadások elkövetőit. A miniszter elmondta: eddig az al-Kaida számos tagját sikerült elfogni.
Francia újságírót vettek őrizetbe a tálibok
Michel Peyrard újságíró, a Paris-Match című színes francia hetilap munkatársa az a francia állampolgár, akit kedden őrizetbe vettek Afganisztánban. Peyrard muzulmán nőnek öltözve próbált friss információkat szerezni az afganisztáni helyzetről.
Az USA elvetette a tálib javaslatot
A tálibok ismét közölték: hajlandóak őrizetbe venni bin Ladent, ha Afganisztánban állítják bíróság elé. Amerika azonban hajthatatlan.
Rendőrkézen az orfűi merénylő
Csütörtök este őrizetbe vette a rendőrség azt az 51 éves orfűi férfit, aki még az elmúlt pénteken rálőtt egy pécsi vállalkozóra.
- címkék:
- rendőrség
- vállalkozó
- őrizet
- Címkefelhő »
Bíróság elé állítják a terrortámadás első gyanúsítottját
A brit rendőrség az Egyesült Államok elleni terrortámadások kapcsán kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján letartóztatta az algériai származású Lotfi Raiszit, akit egy hete vettek őrizetbe Nagy-Britanniában - jelentette be pénteken a Scotland Yard szóvivője.
Megkapta a letartóztatandók listáját Arafat
A palesztin vezető állítólag megkapta Izraeltől azoknak a névsorát, akiket őrizetbe kellene venni. Azokat vették számba, akik szervezték vagy végrehajtották az Izrael elleni támadásokat.
- címkék:
- Jasszer Arafat
- Izrael
- őrizet
- névsor
- támadás
- Címkefelhő »
Dealert fogtak Kisvárdán
Fiatalkorúaknak is árulta a kábítószert az a kisvárdai dealer, akit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vettek.