ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- rendőr
- Országos Rendőr-főkapitányság
- Népszabadság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az ORFK-hoz kerülhetnek az adónyomozók
Az adóhivatal bűnügyi igazgatósága átkerül a rendőrséghez, ha az Országgyűlés megszavazza azt a törvényjavaslatot, amelynek általános vitáját szerdán kezdte meg.
Eljárás hat rendőr ellen a gyöngyösi verekedés miatt
A Népszabadság úgy tudja, hogy hat rendőr ellen indítanak eljárást a gyöngyösi roma-rendőr összecsapás miatt. Az ORFK vizsgálata több szabálytalanságot is talált. Többek között azt sem értik, hogy vehetett részt az intézkedésben jogsértésért jogerősen elítélt rendőr.
Elrendelték a nyomozást az ISM ügyében
Az ORFK csütörtökön elrendelte a nyomozást az új vezetés által az ISM korábbi ügyeivel kapcsolatban tett feljelentés alapján. A három ügyből az egyik 4 milliárdos, a másik kettő 400 illetve 60 millió forintos. Deutsch Tamás szerint megalapozatlanok a vádak, egyetlen fillér sem tűnt el.
Házkutatás a Happy End ügyvezetőjénél
Házkutatást tartottak a Happy End ügyvezetőjénél hétfőn a reggeli órákban az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának munkatársai - erősítette meg a különböző sajtóinformációkat az ORFK kommunikációs igazgatója kedden.
Vádemelés várható a földhivatal vezetője ellen
Várhatóan vádamelelési javaslattal zárja majd a ORFK a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetője ellen indított nyomozást. A vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mivel a rendőrség szerint a lakásmaffia létrejöttéhez nagyban hozzájárultak az ingatlan-nyilvántartás hibái.
Gyanúsítottként hallgatták ki a volt államtitkárt
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a rendőrség hétfőn kihallgatta Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát a Millenáris Kht. korábbi vezetője munkaviszonyának megszüntetése ügyében - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.
Nyomozás indul 12 agrárcég privatizációja miatt
Nyomozást rendelt el az ORFK ismeretlen tettes ellen 12 állami mezőgazdasági társaság magánosítása ügyében. A rendőrség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése alapján - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett alapos gyanúja miatt - rendelte el a nyomozást.
Ötszáz milliót követelnek Nógrádiék
Ötszáz milliós kártérítést követelnek a Nógrádi testvérek többek között Pintér Sándor volt belügyminisztertől, a Legfőbb Ügyészségtől és az ORFK-tól. A két testvér, Nógrádi Ádám és Zsolt azt nehezményezi, hogy az apjuk meggyilkolásának ügyében lehallgatott telefonbeszélgetéseket Nógrádi Zsolt, az egykori olajtanú ellen hamis vád miatt indított eljárásban is felhasználták.
Tovább vizsgálják a salakos házakat
Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága feljelentéskiegészítést rendelt el a martinsalakos házak helyreállítására elköltött pénz ügyében - írja a Népszabadság.
Vádalku a móri rablógyilkosokért
A Színes Mai Lap szerint több jel is utal arra, hogy az ORFK vádalkut köt vagy kötött a móri rablógyilkosság ügyében. Ezzel a felvetéssel két ismert gyanúsított, Kaiser Ede és Hajdú László ügyvédei is egyetértenek. A szakértők szerint csak ez lehet a magyarázat arra, hogy a tavalyi, Csepelen történt rablásban - ahol szintén Kaiserék a feltételezett tettesek - előkerült egy harmadik gyanúsított is. A titokzatos illető nevét nem adja ki a rendőrség, és vallomását sem. Ugyanakkor ez a bizonyíték kulcsfontosságú az ügyben.
A rendőrségen bukik el az olcsó őrzés
Annak ellenére, hogy a hatályos jogszabályok már 2000 márciusa óta lehetővé tennék, hogy a házi őrizetest technikai eszközzel figyeljék meg, a rendőrség még mindig nem szerezte be a szükséges berendezéseket. A házi őrizetnek ezzel a módjával kiküszöbölhetnék a naponta százezrekbe kerülő állandó rendőri őrzést, műhold segítségével ugyanis egy központból követhető lenne az őrizetesek mozgása. A műholdas rendszer beszerzésére az ORFK még pályázatot sem írt ki.
Őrizetben a Millenáris Kht. volt vezetője
Őrizetbe vették a Millenáris Kht. volt vezetőjét, Berkecz Máriát, akinek előzetes letartóztatását is indítványozza az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága - közölte az M1 esti híradója kedden.
Iratokat foglaltak le az In-Forrás XXI. Kht.-nál
Különböző számlákat és bizonylatokat foglaltak le az ORFK szervezett bűnözés elleni munkatársai kedden a Miniszterelnöki Hivatal által a Széchenyi-terv munkafejlesztésre vonatkozó stratégiájának végrehajtására még az előző ciklusban alapított In-Forrás XXI. Kht. székhelyén.
Hamarosan vádat emelhetnek Energol-ügyben
Napokon belül vádemelési javaslattal él az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) 22 személlyel szemben az úgynevezett Energol-ügyben.
Elrabolt pénzszállítót kerestek a rendőrök a hídon
A rendőrség után egy szemtanú is azt állítja, hogy valótlanok a hídblokádot rendőrségi provokációnak beállító hírek. Az állítólagos bizonyítékként bemutatott videofelvételt a Hungária TV készítette, amelynek vezetője továbbra is kitart amellett, hogy a tüntetők érkezése előtt néhány rendőr megbénította a híd forgalmát. Az ORFK szóvivője szerint jóval a demonstráció előtt az aznap elrabolt pénzszállító autót keresték a hídon, ezért lassították a forgalmat kora reggel, a blokád előtt.
Mór: a rendőrség tagadja az ausztriai elfogást
Ausztriában még júniusban elfogtak egy férfit, aki állítólag a május 9-i, 8 emberéletet követelő móri bankrablás ügyében is gyanúsított lehet - írta szerdán a Die Presse című bécsi újság. Az ORFK tagadja, hogy a móri bankrablás miatt körözték az Ausztriában elfogott férfit.
Nem hajlandók hazugságvizsgálatra a móri gyanúsítottak
A múlt héten kért, úgynevezett kereszt DNS eredményére, és a poligráfos vizsgálathoz szükséges beleegyezésre vár az ORFK ahhoz, hogy tovább lépjen a móri gyilkosság ügyében folyó nyomozásban. A rendőrség továbbra is a nyilvánosságra nem hozott bizonyítékokra támaszkodik, és még keres egy harmadik lehetséges tettest is.
Nem egyeznek a DNS-minták
Nem egyeznek meg a móri rablógyilkosság helyszínén rögzített, és a gyanúsítottaktól levett DNS-minták. Az ORFK ennek ellenére továbbra is K. Edét és H. Lászlót gyanúsítja a móri vérengzés elkövetésével. "A DNS-vizsgálat eredménye azt a feltételezést erősíti, hogy hárman követték el a móri rablógyilkosságot" - mondta az [origo]-nak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője.
Kommandósok csaptak le egy móri gyanúsítottra
A móri bankrablással kapcsolatban hallgatja ki a rendőrség azt a férfit, akit szerdán fogtak el a különleges egység tagjai egy budaörsi benzinkútnál - tudta meg csütörtökön az MTI. Az ORFK hírzárlatot rendelt el az ügyben
Az ORFK vizsgálja a D-209-es irat titkosságát
A rendőrség nem biztos benne, hogy államtitkot sértett a Magyar Nemzet, amikor nyilvánosságra hozta Medgyessy Péter miniszterelnöknek a III/II-es csoportfőnökségnél végzett munkájáról szóló dokumentumot. A rendszerváltás előtt keletkezett iratokat ugyanis újra kellett értékelni és titkosítani.
Gresham-ügy: az ügyészség elutasította az APÜSZ panaszát
A Gresham-ügyben hétfőn a Fővárosi Főügyészség elutasította Szerdahelyi Szabolcsnak az APÜSZ képviseletében az ORFK nyomozást megszüntető határozata ellen korábban benyújtott panaszát. A határozata ellen további panasznak már nincs helye.
A rendőrök visszadják a Happy End gépeit
Csütörtökön jelentkezhetnek a Happy End Kft. képviselői a lefoglalt számítógépekért a rendőrségen, mivel a megszüntették a lefoglalásukat. A nyomozás jelenleg is folyik. A Millenáris Kht. leváltott vezetőjének átutalt tízmilliók ügyében feljelentés-kiegészítést rendelt el az ORFK.
Csintalant menesztik a Defend éléről
A héten menesztik Csintalan Sándor volt szocialista politikust a Defend éléről - tudta meg a Népszabadság. Csintalan május óta vezeti a defendet, miután barátjától, Földi Lászlótól megvásárolta. A Defend most azért került ismét a figyelem középpontjába, mert a Magyar Fejlesztési Banknál előkerült adatokból az derült ki: a titkosszolgálatok irattáraihoz, banki titkokhoz, adótitkokhoz is hozzáférhetett az őrző-védő cég. Ebben az ügyben az ORFK hétfőn feljelentés-kiegészítést rendelt el.
Az MFB feljelentést tett az ORFK-n
Törvénytelenül ellenőrizte, ellenőriztette alkalmazottait és ügyfeleit a Magyar Fejlesztési Bank - állítják az intézmény új vezetői, akik feljelentést tettek állam-, szolgálati-, adó-, illetve banktitok, és magántitok megsértése miatt ismeretlen tettes ellen. A tv2 szerint az ügy hátterében, a korábban Földi László vezette Defend Kft., az MFB biztonsági cége áll.
Egy volt III/II-es feljelentette a Magyar Nemzetet
Mindenképpen bűncselekmény történt a Medgyessy-ügyben egy volt III/II-es rendőrtiszt szerint, aki a rendőrségen tett bejelentést. Ha ugyanis a Magyar Nemzetben közölt dokumentum hamisítvány, akkor okirathamisítás, ha valódi, akkor államtitoksértés történt. Az ORFK három napon belül dönt arról, indít-e nyomozást az ügyben.
Az imázsközpont ellen tanúskodott az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék alkalmazottai a rendőrségi kihallgatásukon csak megerősíteni tudták tavalyi jelentésükben foglaltakat, ami szerint kijátszották a közbeszerzési törvényt az Országimázs Központnál - tudta meg az [origo]. Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága folytat vizsgálatot, szerdán viszont megvonták a jogot tőlük, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, így ismét az ORFK kommunikációs igazgatója felelős a tájékoztatásért az ügyben.
Globexnyi irat a Happy Endtől
A hét végéig lezárul az iratlefoglalás a Wermer András érdekeltségébe tartozó Domínium '64 Kft. székhelyén, Csévharaszton. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBI) hét elején megkezdett akciója eredményeként olyan hatalmas menynyiségű irat vár feldolgozásra, mint utoljára a Globex-ügyben.
Happy End-ügy: bekérték a szerződéseket a MeH-től
Bekérte az ORFK hétfőn a Miniszterelnöki Hivataltól a Happy End-szerződéseket - írta a Népszabadság. A rendőrség tanúként hallgatott meg több beszállítót és alvállalkozót, de eddig nem gyanúsítanak senkit sem az ügyben.
Meghosszabbított nyomozás Princz ügyében
A Legfőbb Ügyészség az ORFK előterjesztésére négy hónappal, október 3-áig hosszabbította meg a nyomozás határidejét a Postabank-ügyben. Princz Gábor és társai ellen visszaélés gyanújával nyomoznak.
Móri bankrablás: a bank továbbra is 7,5 milliót hiányol
A móri bankrablás tettesei a korábban közzétett hét és félmillió forintos zsákmánnyal szemben csupán hétszázezer forintot vittek el a pénzintézetből - közölte Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója az Erste Bankra hivatkozva. A bank marketing és PR-igazgatója ugyanakkor az [origo] érdeklődésére kijelentette: a bank továbbra is 7,5 millió forintot hiányol.
A személyleírások
Mások is összefüggésbe hozhatók a móri bankrablással
Teljesen ellentmondásosak a szemtanúk által adott személyleírások a móri bankrablással kapcsolatban. Abban mindenki egyetért, hogy két baseballsapkás fiatalembert látott, de a többi információban sok az eltérés. Kovács Lajos, az ORFK ezredese az [origo]-nak elmondta: Horváth Szilárdon és Farkas Róberten kívül mások is összefüggésbe hozhatók a bűncselekménnyel. Ezt bizonyíthatja az az információ is, hogy Farkas Róbertnek a tett elkövetésének időpontjára alibije van.
Ártatlannak vallja magát a móri bankrablással összefüggésbe hozott férfi
Állítólag üzent a móri rablógyilkossággal összefüggésbe hozott Horváth Szilárd. A 28 éves fiatalember barátnője azt mondta az RTL Klub híradójának, hogy Horváth, a hét ember halálát okozó bankrablás után telefonált neki, és azt mondta, nem ő a gyilkos, és nem is volt a bankfiókban. A több rablás miatt körözött férfi barátnője azt mondja, hogy ügyvédet fogadtak, aki jelentkezni fog a rendőrségen. Délelőtt a nagykanizsai rendőrkapitányságra is betelefonált egy férfi, aki azt állította, hogy ő Horváth Szilárd, és semmi köze sincs a móri vérengzéshez. A rendőrség nem üzeneteket vár, hanem azt, hogy Horváth, és az üggyel szintén összefügggésbe ...
Fejvadászok üldözik a bankrablókat
Az ORFK fejvadászai is beszálltak a móri brutális rablógyilkosság tetteseinek felkutatásába. A fejvadászok bűnügyi nyomozók, akik régóta eredménytelenül keresett személyek megtalálásában segítenek.
8,2 millió forintért gyilkoltak a bankrablók
Kedden kezdődik a Papa pere
Zárt ajtók mögött kezdődik kedden a Papa néven ismert Sándor István, Papa nyugállományú rendőr alezredesnek, az ORFK 1998-ban megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatósága (KBI) volt felderítő tisztjének büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A vádirat alapján Papa akár 12 évet is kaphat.
Perel a lehallgatások miatt Nógrádi Zsolt
Nógrádi Zsolt két társával keresetett nyújtott be többek között a belügyminiszter, a legfőbb ügyész, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az ORFK ellen. A hamis vád bűncselekményével vádolt Nógrádi a telefonlehallgatás útján szerzett adatok felvételét sérelmezi.
Megölhették a Seuso-kincsek megtalálóját
Az ORFK nyomozói egyre inkább úgy gondolják, hogy gyilkosság áldozata lett 1980-ban Sümegh József, aki a több milliárd forint értékű Seuso-kincs feltételezett megtalálója. Akkoriban öngyilkosságot állapítottak meg, a kincs pedig eltűnt. A nyomozók információt szeretnének a leletek megtalálásának és Sümegh halálának körülményeiről, illetve a kincsek Nyugat-Európába juttatásáról, mert Magyarország akkor szerezhetné vissza azokat, ha igazolni tudná, hogy magyar területen kerültek elő a földből.
Seuso-ügy: mégis gyilkosság történt
Huszonkét évvel Sümegh József eddig öngyilkosságként kezelt halála után az ORFK elismerte: 1980 decemberében a sorkatona gyilkosság áldozata lett - írja a Népszabadság. Halála közvetlen összefüggésbe hozható a Seuso-kincsek néven ismert római kori leletegyüttes eltűnésével. Az Országos Rendőr-főkapitányság azonosította az ügy több kulcsszereplőjét. A milliárdos értékű ezüsttárgyak egy része külföldre került, a nyomozók azonban bíznak benne, hogy a kincsek néhány darabja még Magyarországon van.
Őrizetben a Hunguest volt vezetői
Az ORFK őrizetbe vette kedden a Hunguest Vagyonkezelő Rt. három volt vezető tisztségviselőjét a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) vagyonvesztési ügyében.
Megszüntették a nyomozást Fenyő-ügyben
Hat nappal a nyomozás határidejének lejárta előtt megszüntette az ORFK a nyomozást Fenyő János ügyében. A rendőrség ugyanis nem talált használható nyomot, mely a gyilkoshoz vagy a felbujtóhoz vezetne.
Elgázolt egy rendőrt a menekülő autós
Lezárták a nyomozást Zámbó Jimmy halála ügyében
Sem bűncselekményre, sem egyéb más, eddig fel nem tárt körülményre utaló nyomot nem talált az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága Zámbó Imre halálával kapcsolatos operatív információ ellenőrzése során, így az ügyben korábban keletkezett aktákat pénteken visszaküldték a BRFK-ra
Vizsgálják a Jimmyvel kapcsolatos új információkat
Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán szerdán megkezdték annak az információnak az ellenőrzését, amely az egy évvel ezelőtt elhunyt népszerű énekes, Zámbó Imre halálával kapcsolatban jutott a rendőrség birtokába. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója közölte: soron kívül ellenőrzik az üggyel kapcsolatos információkat.
Ellenőrzik Zámbó Jimmy lezárt aktáit
Az ORFK újabb információt kapott a tavaly január másodikán elhunyt Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban, ezért ellenőrzésre ismét bekérte a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól az ügyben indított, és már februárban lezárt eljárás iratait. A rendőrségi tájékoztatás szerint ezúttal az ügy részletkérdéseit vizsgálják meg.
Vizsgálják a kormányőr felelősségét
Fegyelmi eljárást indítanak a miniszterelnök szombati balesete kapcsán. Az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) Köztársasági Őrezred vezetői Orbán Viktor gépjárművének hét végi balesetét követő biztonsági intézkedések szakszerűségét vizsgálják. A Népszabadság értesülései szerint az eljárásra azért kerül sor, mert a balesetet követően a helyszínen felejtették a miniszterelnök kisfiát.
Megszüntették a rendőrségi eljárást Kisbandi ellen
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bizonyítottság hiányában megszüntette a Lakatos András - alvilági nevén Kisbandi - ellen folytatott 25 rendbeli csalás és egy rendbeli sikkasztás miatt elrendelt eljárást.