Orbán-kormány

címke rss

Orbán Viktor újabb fordulóponthoz érkezett

Itthon2016.06.05, 18:04

Mind gazdasági, mind külpolitikai téren sikerült növelnie az ország mozgásterét a hétfőn kétéves harmadik Orbán-kormánynak – mondta az Origónak Lánczi Tamás, a Századvég elemzője. Ezzel szemben Boros Tamás, a Policy Solutions szakértője szerint a kabinet az elmúlt időszakban nem indított semmilyen reformot, és csak az uniós pénzeknek, valamint a menekültügy kezelésének köszönheti a jelenlegi pozícióját. Abban mindketten egyetértettek, hogy a Fidesznek jók az esélyei a 2018-as győzelemre.

Két hónap helyett két hétig lenne teljhatalma a kormánynak

Itthon2016.04.22, 14:07

A honvédség felhasználását is lehetővé tenné terrorveszélyhelyzetben a Fidesz által benyújtani tervezett alaptörvény-módosítás, amiről a pénteki – nem teljes – ötpárti egyeztetés után Simicskó István honvédelmi miniszter azt mondta, meglehet hozzá a szükséges kétharmados parlamenti támogatás. A kormány eszerint már nem 60, csak 15 napra rendelhetné el a terrorveszélyhelyzetet.

Schmitt Pállal zártkörű házibulin ünneplik az alaptörvényt

Itthon2016.04.22, 07:34

A csillogást és a pénzszórást mellőző bulit szervez a kormány az alaptörvény ötödik születésnapjára. Az Origo körkérdéséből kiderül, hogy az ellenzéki pártok szerint nincs mit ünnepelni ezen, míg a kormányoldalon úgy vélik, a törvény olyan fontos érték, ami ennyit megérdemel. Az Origo szavazásán ön is elmondhatja a véleményét.

Az állásával játszik a boltzárhoz ragaszkodó miniszter

Itthon2016.04.11, 17:59

A kormányfő sem minisztereitől, sem a Fidesz-frakció tagjaitól nem tűri el, hogy akár csak tartózkodjanak a boltzár eltörléséről szóló parlamenti szavazásnál: mindenkinek támogatnia kell a kormány döntését.

Terrortörvény: engedett a kormány, de van még vita

Itthon2016.04.07, 05:53

Sokkal kompromisszumkészebb most a kormány a terrortörvénycsomagról zajló ötpárti egyeztetésen, mint volt januárban az alaptörvény-módosításról rendezett, kudarcba fulladt hasonló megbeszélésen. A kéttucat törvényt érintő Pintér-csomag egyes elemeiben a kormányoldal már visszavonulót fújt, és több kérdésben hajlik az egyezségre a parlamenti pártokkal, de bőven maradt még vitás kérdés.

Gyásznapot hirdetett mára az MSZP

Itthon2016.04.06, 08:20

Sajátos ellenzéki akcióval készülnek a Fidesz 2014-es választási győzelmének évfordulójára a szocialisták. A Pest megyei MSZP megyei gyásznappá nyilvánította április 6-át.

Több mint hőbörgés, kevesebb mint kormányváltás

Itthon2016.03.30, 07:37

A jelentősnek nevezhető tüntetés után a polgári engedetlenség módszerét veti be a tanármozgalom: reggel 8 és 9 között az iskolák előtt demonstrálnak. Az ellenzék azt reméli, ez a téma nem hal el, de az Orbán-rendszer elleni mozgalmakat 2010 óta a gyors felfutás és az elenyészés jellemezte. Mégis voltak eredményeik, akár ezek közé sorolható a Fidesz kétharmadának 2014-es elvesztése is.

Orbánék sem tudnak mit kezdeni Gyurcsányék örökségével

Itthon2016.03.29, 11:12

Az állam továbbra is képtelen eladni a 2007-2008-ban bezárt budapesti kórházak túlnyomó többségét, mivel évek óta egyetlen befektető sem tudott érdemi ajánlatot tenni a vagyonkezelő asztalára. Csak a volt BM-kórház Városligeti fasorban lévő épülete, valamint a Szabolcs utcai kórház épülete újul meg.

Áder ellenében is kitart a kormány a lakáslottó mellett

Itthon2016.03.28, 14:06

Szerdai ülésén véglegesítheti az Országgyűlés a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló szabályozást, amely mellett a jelek szerint még Áder János köztársasági elnök aggályai ellenére is kitart a kormány. A kéthetes parlamenti ülésen több új törvényjavaslatról is vitáznak a képviselők.

Az ellenzéknek kell udvaroljon a kormány a terrortörvényért

Itthon2016.03.25, 10:44

Minden eszközt be kell vetni a terroristák ellen - vonta ki szóban a kardot a honvédelmi miniszter a brüsszeli halálos merényletek után. A robbantások hatására nemcsak a január óta jegelt, a terrorveszélyhelyzetet bevezető alaptörvény-módosítás ötletét vette elő Orbán Viktor, hanem a kormány egy komplett törvénycsomagot is előkészít: megfigyelhetnék a bankszámlákat és a telefonokat is. Az ellenzéki pártok most sem lelkesednek, így a parlamenti támogatás érdekében a kormány kihúzhat néhányat a tervezett 30 szabadságjogi korlátozásból.

Óvatos a cég, amire a nemzeti lakáslottót szabták

Itthon2016.03.21, 20:45

Megvizsgálja a Carion Zrt., hogy lesz-e törvényi lehetősége bekapcsolódni a nemzeti otthonteremtési közösségek programjába szervezőként - közölte az Origóval a cégcsoport. Furcsa lenne, ha nem, hiszen a jelek szerint a kormány szinte erre a cégre szabta a nemzeti lakáslottó koncepcióját.

Jóváhagyták a kormány kvótaellenes népszavazását

Itthon2016.02.29, 19:30

Támogatta a Nemzeti Választási Bizottság az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett, a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazási kezdeményezést. A Kúria még megsemmisítheti a döntést, de ha nem teszi, akkor már csak a parlament kétharmadán múlik, lesz-e kvótaellenes referendum.

Salgótarjánban és Varsóban reménykedhet a baloldal

Itthon2016.02.03, 20:24

A baloldalnak 2010 óta nem sikerült új szavazókat szereznie, pedig az Orbán-kormány lassan hat éve van hatalmon. Az még rosszabb hír az ellenzéknek, hogy az utóbbi hónapokban a megkérdezettek egyre nagyobb része elégedett a kormánnyal és az ország helyzetével. A baloldal a salgótarjáni időközi választáson fordíthat a számára kedvezőtlen trendeken, de az oktatási és egészségügyi dolgozók akciói is gyengíthetik a Fidesz–KDNP-t. 

Gyurcsány Ferenc rosszabbul él, mint egy éve

Itthon2016.02.01, 12:50

Több politikusnak is jól alakult a tavalyi év, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Áder János köztársasági elnök például gazdagodott, de Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elvesztette megtakarításainak felét. Gyurcsány Ferenc osztalékból származó jövedelme 90 millió forinttal volt kevesebb, Vona Gábor pedig szinte teljesen üres nyilatkozatot adott le. Matolcsy György jegybankelnök követelése több tízmillió forinttal nőtt. 

Orbán: A Hóman-szobor ügyében Amerika nyomást gyakorolt

Itthon2016.01.28, 17:29

Az amerikai kormány nyomására állította le a székesfehérvári Hóman-szobor tervét a magyar kormány - derült ki Barack Obama amerikai elnök nemzetközi holokauszt-emléknapon mondott beszédéből, amit e sorok nélkül adott közre az állami hírügynökség. Orbán Viktor sajtófőnöke az Origóval közölte, hogy valóban volt ilyen amerikai nyomásgyakorlás, de ezt a kormányfő visszautasította.

A főváros lemondott az agglomerációs közlekedésről

Itthon2016.01.27, 12:52

Hivatalosan is lemondott a főváros a korábban az államtól önként átvett feladatról, az agglomerációs közösségi közlekedés fenntartásáról, és visszaadja a kormánynak.

Így szakít a főváros az állammal: 350 ezer embert érint

Itthon2016.01.25, 18:43

Idei költségvetésébe már nem tervezi be a Fővárosi Önkormányzat az agglomerációs közlekedés – a városhatáron túlnyúló busz- és HÉV-vonalak – biztosítását, ehelyett visszaadja a feladatot az államnak. A 26 településen élő 350 ezer embert érintő döntésről szerdán tárgyal a fővárosi közgyűlés.

Tarlós fel-, a kormány elvetette az ingyenes utazás korlátozását

Itthon2016.01.22, 19:08

Nem venné el, de felülvizsgálatra érdemesnek tartja a főpolgármester a 65 éven felüli nyugdíjasok ingyenes utazását. Ő maga is érintett, "de a parizert sem kapjuk ingyen" - jegyezte meg a Budapestinfón. Az ötlet nem új, Gyurcsánytól Bajnain át az Orbán-kormányig sokan mérlegelték. A kormány most azonban nem tervezi a jogosultság megvonását - reagáltak Tarlós felvetésére.

Megkötné a kormány kezét terrorhelyzetben az MSZP

Itthon2016.01.21, 13:34

Valódi terrorveszélyhelyzetben gyors és hatékony eszközöket biztosítana a mindenkori kormánynak az MSZP alkotmánymódosító javaslata - tudta meg az Origo. Ám - szemben a Fidesz koncepciójával - szűkebb körben és csak többszörös garanciák, testületi jóváhagyások után engedne alapvető jogokat korlátozni.

Debrecen Brüsszel ellen: nem kérnek a kvótából

Itthon2016.01.21, 12:37

Beleállt Debrecen közgyűlésének kormánypárti többsége a kormány mellett a Brüsszellel vívott csatába: a testület Fidesz-KDNP-s politikusai - jobbikosok támogatásával - határozatot fogadtak el arról, hogy nem kérnek a kötelező betelepítési kvótából, sőt egész Magyarország nevében elutasítják azt.

Harminc ponton korlátozhatják az életünket terrorhelyzetben

Itthon2016.01.13, 16:23

A parlamenti pártok, de még a szakértők között is vita van arról, nem vezetne-e kontroll nélküli visszaélésekhez a kormány által javasolt alaptörvény-módosítás, amellyel terrorveszélyhelyzetben rendkívüli intézkedéseket vezethetnek be. Ilyenkor több fontos ponton szólna bele a kormány az emberek és az állam életébe: szabadon átírhatja a költségvetést, lezárhatja a határokat, elhallgattathatja a sajtót, továbbá jöhet a külföldiek ellenőrzése, a kijárási tilalom és a jegyrendszer.

Feljelentették a betelepítési kvóta elleni kampányt

Itthon2016.01.09, 13:33

Az Együtt szerint uszító a kötelező betelepítési kvóta elleni kormányzati reklámkampány, ezért az ellenzéki párt feljelentést tett. A kormány szerint ez is bizonyítja, hogy az Együtt a bevándorlók pártján áll.

Helyzet már nincs, a válság mégis maradt

Itthon2015.12.03, 11:43

Menekültek szinte már nincsenek, közbiztonsági veszélyhelyzetről nincs hír, mégis érvényben van a tömeges bevándorlás miatt szeptemberben elrendelt, hat megyét érintő válsághelyzet. Az Origónak is elismerte a kormány, hogy a törvény betűje szerint le kellett volna fújni a készültséget. Több jogász szerint ez nyilvánvaló törvénysértés, bár van, aki megengedőbb.

Ilyen áron nem akarok választást nyerni

Itthon2015.11.13, 14:49

Orbán Viktor a kezdetektől politikai céljai érdekében használta ki a menekültkérdést, Hiller István pedig súlyosat hibázott, amikor a kerítés ügyében támogatóan lépett fel - véli Kovács László és Lendvai Ildikó. Az MSZP két politikusa szerint a pártnak karakteresebb baloldali politikára van szüksége a talpra álláshoz, a szövetségkötéshez pedig több alázatra. Abban sem biztosak, hogy az MSZP-nek kell jelölnie 2018-ban az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét.

Titkosítás: az Orbán-kormány jobban teljesít

Itthon2015.11.12, 11:40

Többet titkosít az Orbán-kormány, mint a baloldali kormányok tették azt 2006 és 2010 között. Tavaly május óta 32 darab, semmilyen módon nem nyilvános 3000-es sorszámú kormányhatározatot hozott a kabinet. Az Origo megszerzett hét, már lejárt minősítésű hasonló kormánydöntést a Bajnai-kormány időszakából.

A kormány cáfolja a kémtelepítést a sajtóba, a törvény nem

Itthon2015.11.05, 13:55

A több ezer önkormányzati hivatal mellett a választási szervekhez is beépíthetnének titkosszolgákat az elhárító és hírszerző szolgálatok a jövőben a belügyminiszter előterjesztésére. A túlságosan tágan értelmezhető javaslaton a szakma és a politika is megdöbbent, az indokokra pedig az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is kíváncsi. A kormány szerint félreértik, félremagyarázzák a szándékot.

Régóta készül a kormány bírálatára Colleen Bell

Itthon2015.10.29, 17:26

Tudatosan készült a szerdai, a magyar kormány intézkedéseit keményen kritizáló beszédére Colleen Bell nagykövet stábja. Az Origo úgy tudja, a diplomata a következő hónapokban is nagyon aktív lesz. Elemzők nem értenek egyet abban, hogy mi állhatott a nagykövet éles megszólalásának hátterében.

Újra rezsicsökkentésről beszél a kormány

Itthon2015.10.28, 08:51

Valódi az a belső munkaanyag, ami felveti, hogy a paksi blokkok leszerelésére félretett pénz egy részét érdemesebb lenne a jövőben a rezsicsökkentés folytatására fordítani - ismerte el az Origo kérdésére a Miniszterelnökség. Közölték: kormánydöntés erről azonban még nincs.

Nagy dobásra és forradalomra készül Gyurcsány

Itthon2015.10.22, 10:50

Nem lesz kiegyezés a jobb- és baloldal között Magyarországon, nem lesz kiegyezés a maffiaállammal sem, aminek Orbán Viktor a vezére, az őt leváltó, alkalmas miniszterelnök-jelölt pedig az MSZP-n kívülről kell, hogy érkezzen – ez is szerepel Gyurcsány Ferenc politikai röpiratában. Az Origóhoz eljutott 15 oldalas dokumentum a DK tavaszra elkészülő választási programjavaslatának előzetese.

Hozzányúlt a kormány a vésztartalékhoz

Gazdaság2015.10.13, 18:51

Döntően honvédelmi, belügyi és rendőrségi feladatokra csoportosítja át a kormány azt a 25 milliárd forintot, amit az Országvédelmi Alapból vesz ki.

A kormány tagadja, hogy kézivezérelte a Hír TV-t

Itthon2015.10.07, 20:51

Visszautasította a kormány, hogy korábban, még az Orbán-Simicska-háború előtt beleszólt volna a Hír TV műsorainak témaválasztásába, illetve a hírek feldolgozásának módjába. Erre a csatorna vezérigazgató-helyettese utalt, aki szerint ennek a gyakorlatnak a megszűnését felszabadulásként élték meg.

Mindenkinek fájni fog, de a BKV-nak működnie kell

Itthon2015.09.18, 16:48

Nem örömteli dolog – ismerte el Tarlós István –, de a főváros megint "pénzért rohangál" a kormányhoz, mert a kerületi, a fővárosi és az állami források együtt sem elegendőek a közösségi közlekedés finanszírozására. Megvághatják az utazási kedvezményeket is. Az állam vagy fizesse ki az agglomerációs közlekedés költségét a BKV-nak, vagy vegye vissza ezt a feladatot – mondta Tarlós.

Jogilag kikezdhető lehet a kormány új időszámítása

Itthon2015.09.18, 11:30

Újabb megyékre terjesztette ki a kormány a menekültügyi válsághelyzetet, aminek bevezetésével eddig ismeretlen helyzetbe került Magyarország. Ebben egyetértettek az Origónak nyilatkozó jogászok, ám abban vita van köztük, hogy ez a helyzet alkotmánysértő-e. Hasonló intézkedéseket az Európa Tanács ellenzését figyelmen kívül hagyva Nagy-Britannia vezetett be 2001. szeptember 11. hatására, de utóbb a strasbourgi emberi jogi bíróságon ezek részben elbuktak.

Századvég: A magyarok kemény fellépést várnak

Itthon2015.09.14, 14:54

A lakosság döntő része rendkívül aggasztónak tartja az illegális bevándorlók Magyarországra áramlásának problémáját, és 82 százalékuk szigorúbb megoldásokat vár – derült ki a Századvég legfrissebb felméréséből. 

Igent mondhat a gumilövedékre pénteken a Fidesz

Itthon2015.09.02, 23:27

A ma kezdődő kétnapos rendkívüli ülés második napján, pénteken fogadhatja el az Országgyűlés a menekültügyi törvénycsomagot, benne a gumilövedék használatának engedélyezését.

Újságban és óriásplakáton riasztja a menekülteket a kormány

Itthon2015.09.02, 19:41

Újsághirdetésben, szórólapokon és online felületeken is igyekszik elrettenteni a magyar kormány a menekülteket attól, hogy Magyarországra jöjjenek - derült ki a Miniszterelnökség tájékoztatásából. A külföldi kampány a pénteken elfogadni tervezett jogszabályi szigorításokra is felhívja majd a figyelmet.

Időt nyer a kormány a menekültüggyel

Itthon2015.09.02, 11:43

A választás óta nem tudott igazán lendületet venni a kormány, halogatja az érdemi intézkedéseket, bár a menekültüggyel időt nyer, hogy fenntartsa a kormányzati munka látszatát - állapította meg a Policy Agenda. Az elemzés szerint a kabinet időzavarba kerülhet, ha mielőbb nem kezd jelentős átalakításokba.

Lázár, Tarlós és a metróvita: a kormány döntött, nem a főváros

Itthon2015.08.30, 20:43

A kormány saját határozata cáfolja Lázár János minapi szavait a 3-as metró kocsijainak felújításáról. A miniszter szerint a kormány nem szólt bele abba, hogy felújítanak-e, vagy inkább új kocsikat szereznek be, ez Budapest döntése volt. Csakhogy a kormányhatározat szerint is a kabinet választott.

Tíz százalékkal fizethet kevesebbet egy autóhiteles

Gazdaság2015.08.19, 19:40

A forintosítás miatt jelentősen, akár 10 százalékkal is csökkenhet az elemző szerint az autóhitelesek törlesztőrészlete. Varga Mihály bejelentése szerint az autóhitelek mellett a személyi hiteleket is piaci áron forintosítják.

Orbán Viktor augusztus 25-én hirdethet ítéletet

Itthon2015.08.11, 16:24

Augusztus 25-én Budapesten tartják a kormányzati értékelő konferenciát a Parlamentben – értesült az Origo. Úgy tudjuk, sem miniszter, sem államtitkárcserék nem lesznek az értékelést követően. Eredetileg július elején ültek volna össze a vezető politikusok.  

Nem csökkent a kormány jogalkotási étvágya

Itthon2015.08.10, 11:18

Nem csökkent a törvényhozási kedv a harmadik Orbán-kormány első évében. A jogalkotási intenzitás alig maradt el valamivel az Orbán Viktor előző kormányának első évére jellemző felfokozott tempótól - derül ki a Policy Solutions legfrissebb elemzéséből.

Most eldől, melyik boltzáras népszavazás mehet

Itthon2015.07.19, 21:20

Hétfő délután kiderül, lehet-e aláírást gyűjteni a vasárnapi boltzárról szóló népszavazás ügyében, és az is, hogy lehet-e ellene vagy mellette szóló referendum kiírására.

Szavazatokat hozott a legdrágább konzultáció

Itthon2015.07.16, 11:23

Megosztó reklámkampány kísérte az eddigi legdrágább nemzeti konzultációt, mégis sikeresnek érezheti a kormány a bevándorlásról szóló, most zárult akciót, mivel akár ez lehet a választókat leginkább megmozgató levelezés, ráadásul még szavazatokat is hozott a Fidesznek.

Orbánék őszig biztos megélhetnek a bevándorlókból

Itthon2015.06.25, 16:06

Átvette a közbeszéd és a politikai kezdeményezőkészség irányítását az Orbán-kormány a migránsok ügyének kezelésével. Politikai elemzők szerint a legnagyobb kérdés az, hogy meddig lehet fenntartani ezt az állapotot, mert könnyen lehet, hogy ősz elejére kifullad a kampány.

Jogi és politikai választ adhat Brüsszel a kormány jogsértésére

Itthon2015.06.24, 08:27

Kötelezettségszegési eljárást és pénzbírságot kockáztat Magyarország azzal, hogy - a nemzetközi jogász szerint - jogsértően felfüggeszti az uniós dublini rendeletet, megakadályozva ezzel, hogy az unió más tagállamaiból Magyarországra visszatoloncolhassanak menekülteket. Az Európai Bizottság azonnali magyarázatot kért a döntésre.

A médiatörvényt magyarázta a miniszter

Itthon2015.06.20, 14:16

A magyar médiatörvény volt a fő témája Velencében az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének ülésén, melyen Trócsányi László igazságügyi miniszter is részt vett. A kormány által kezdeményezett módosítók négyötödét vita nélkül fogadta el a Velencei Bizottság.

307 embert menthetett volna meg a kormány

Itthon2015.06.20, 12:29

Mindössze 307 menekült befogadása jutott volna Magyarországra 2017-ig, ha a kormány elfogadja az Európai Bizottság ajánlását a kvótarendszerről - állapították meg a Liberálisok. A menekültek világnapján eközben az LMP arra emlékeztetett, hogy a menekülteknek szolidaritásra van szükségük.

Egy napot adott a társadalmi vitára a kormány

Itthon2015.06.20, 14:24

Pénteken kezdődött, és még aznap le is zárult a társadalmi vita a menedékjogi törvény módosításáról. A szigorítás szerint a hatóságoknak jogukban állna őrizetbe venni a Magyarországra érkező menedékkérőket, és könnyebben kitoloncolhatják őket.

Öngyilkos gesztust tehetett az Orbán-kormány

Itthon2015.06.19, 06:01

Nem nevezhetők hatékonynak Magyarországon a bevándorlókat segítő politikák, így például az oktatás terén még nagyon sokat kell tennünk, hogy elérjük a skandináv államok szintjét. A mostani kormányzati kampány és a kerítésépítés biztosan nem fogja segíteni a bevándorlók hazai beilleszkedését, pedig a legfrissebb kutatások szerint sok jótékony hatásuk van a más országokból érkezőknek.

Kerítésépítés: tudatos lehetett Orbánék döntése

Itthon2015.06.17, 17:19

A cselekvés mezejére lépett a kormány a szerb-magyar hátárra tervezett négy méter magas kerítés megépítésével – állapították meg az Origo által megkérdezett politikai elemzők. Szerintük is fontos lenne egy közös uniós álláspont kialakítása a migránsok ügyében.