Orbán Ádám

címke rss

Kipróbálták a Jupiter jeges holdjára tervezett robotot

Minden jel arra mutat, hogy az Europa nevű Jupiter-hold jégpáncélja alatt folyékony vízóceán van, amiben akár élet is lehet - talán a földi mélytengeri füstölgők élővilágához hasonlóan. A NASA a jövőben robotszondát indít ennek kutatására. A szonda egyik földi tesztegységét a napokban próbálták ki sikerrel.

Az űrrepülőgép-program jelenlegi helyzete

Archívum2006.03.27, 09:33

A NASA tervei alapján még 16 küldetésen vesz részt a megmaradt három űrrepülőgép, a flotta 2010-ben várható nyugdíjazásáig. Elsőként az Atlantist vonják ki a forgalomból öt repülés után 2008-ban. A további küldetéseket az Endeuvour és a Discovery hajtja végre.

Tízezer fordulat a Mars körül

Tudomány2004.07.14, 15:31

Az amerikai Mars Odyssey űrszonda, amely 2001. október 24-én állt pályára a Mars körül, megtette tízezredik fordulatát, amelyek során a Vörös bolygó térképezése volt a feladata.

Pályára állt a Szaturnusz körül a Cassini

Tudomány2004.07.01, 16:33

Hazai idő szerint 6.12-kor minden idők legdrágább bolygókutató szondája befejezte 96 perces fékezését, s pályára állt a hatalmas gyűrűrendszerrel övezett gázóriás körül.

Pazar képek a Szaturnusz holdjáról

Tudomány2004.06.14, 11:47

A hétvégén megkezdődött a Szaturnusz holdrendszerének felderítése. A Cassini-űrszonda elsőként a Phoebe nevű holdat látogatta meg, teljes sikerrel.

Péntek este új világ tárul fel a Naprendszerben

Tudomány2004.06.11, 18:12

Június 11-én 23 órakor a Cassini-Huygens-űrszonda elrepül a Szaturnusz Phoebe nevű holdja mellett. Ez lesz az első alkalom, hogy részletes felvételeket készíthetünk erről a nem mindennapi égitestről.

Megérkezett minden idők legdrágább űrszondája

Tudomány2004.05.19, 14:32

A Cassini-Huygens-űrszondapáros május 18-án belépett a Szaturnusz rendszerébe. Ezzel végéhez közeledik egy hat és fél éves utazás, s rövidesen megkezdődik az űrkutatás egyik legizgalmasabb fejezete.

Eltűnőben a Jupiter hatalmas viharai

Tudomány2004.04.29, 11:56

A legújabb modellszámítások szerint a Jupiteren olyan klimatikus változások következnek be, amelyek hatására a kisebb ciklonok és anticiklonok eltűnhetnek a légkörben. Könnyen lehet, hogy a Naprendszer legöregebb ismert anticiklonja is meggyengül a következő évtizedben.

Bolygók csúcstalálkozója

Tudomány2004.03.29, 13:57

Két héten át a szabad szemmel is megfigyelhető bolygók egyszerre láthatók az esti égen. Ilyen alkalom legközelebb 2036-ban lesz.

NASA: végleges nem a Hubble-űrtávcsőre

Tudomány2004.02.13, 11:09

A NASA végleg törölte terveiből a Hubble-űrtávcső további javításait. A hivatalos tájékoztatás szerint a döntésnek nem anyagi okai vannak, csak az űrhajósok biztonságát tartották szem előtt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő