orális szex

címke rss
Botrány, egy nő orálisan kényeztette a mellette ülő utast egy repülőn, aki hiába ellenkezett

Botrány, egy nő orálisan kényeztette a mellette ülő utast egy repülőn, aki hiába ellenkezett

Egy Törökországból Oroszországba tartó gépen egy nő vállalhatatlanul viselkedett. Először elszívott egy cigit, majd forró vizet öntött a padlóra. Megpróbálta lefizetni az utaskísérőket, de ez nem sikerült neki. Végül nekiesett a mellette ülő férfinak, aki először ellenkezett, majd hagyta, hogy a nő orálisan kielégítse.

Elképesztően sokat keres a meztelenkedő énekesnő, aki orálisan kielégítette egy rajongóját a színpadon - fotó

Gazdaság2023.11.09, 08:57

A bizarr és szókimondó színpadi jeleneteiről ismert brazil funky énekesnő megosztott egy képet, melyen fellépés közben meztelenkedett és orális szexet mutatott be, majd elárulta rajongóinak, hogy mennyi pénzt keres ezzel. Hozzátette, hogy még a gyerekei is vígan megélhetnek belőle.

Van kapcsolat az ajakherpesz és a genitális herpesz között?

Life.hu2023.10.19, 11:12

Az ajakherpesz, vagyis orális herpesz igen gyakori jelenség, sokan tapasztalják életük során a vele járó égő fájdalmat. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy ugyanazon vírus az oka a genitális herpesznek is, amelynek terjedéséről, megelőzéséről dr. Karászi Viktória bőrgyógyász, nemigyógyász szakorvos beszélt.

A mértéktelen orális szex növelheti a torokrák kockázatát

Life.hu2023.04.29, 16:10

Az elmúlt években jelentősen nőtt a torokrákos megbetegedések száma, elsősorban a humán papillomavírus (HPV) terjedése miatt, amely szexuális úton fertőz.

Pornójelenetek, amelyeket művészetnek hazudnak és sok más meztelenség - fotók, videók

Film2023.04.21, 21:41

Rengeteg meztelenség és pornográf jelenetek jellemezték a 2013-ban bemutatott erotikus filmeket – de számos olyan alkotást is, amelyben a szex csak mellékszál. Kevésbé ismert rendezők mellett olyan neves alkotók ábrázolták nem mindennapi módon a szexet, mint Lars von Trier, Martin Scorsese vagy Paul Schrader, és olyan hírességek vetkőztek le szemérmetlenül a kamerák előtt, mint Margot Robbie és Amanda Seyfried.

Feljelentették a népszerű magyar tiktokert, miután élő adásban, a szájával elégített ki egy férfit (18+)

Life.hu2023.01.12, 21:29

Óriási felháborodást keltett a TikTokon a Noryna Diamondkét tevékenykedő, magát transzvesztitának valló Norbert, aki annak érdekében, hogy minél több követőt szerezzen magának, élő adásban elégített ki egy férfit...

Nyalakodással indult az újév: VV Dani a takaró alatt kényeztette VV Melinát - Videó (18+)

Life.hu2023.01.05, 07:26

VV Daninak mozgalmas szilveszter estéje volt: felesleges energiáit arra használta, hogy kielégítse VV Melinát a takaró alatt.

Tetoválás közben részesítette orális örömökben ügyfelét egy tetoválóművész

Life.hu2022.10.15, 23:32

Egy igazán szép tetováláshoz jó művész, pontos, precíz munka, koncentráció szükséges. De mi van akkor, ha az ügyfél extra szolgáltatást is akar?

Ne csak a fagylaltot nyald! 7 tipp, hogy orális virtuóz lehess (18+)

Life.hu2022.08.31, 19:56

Az orális szex kitűnő előjáték, ugyanakkor hatalmas élvezetet is tudsz vele okozni a partnerednek. Sokan azonban félnek tőle, hiszen annyiféleképpen lehet csinálni, és őszintén, valahogy mindenki kicsit másként szereti élvezni.

A rakparton szexelt fényes nappal két leszbikus nő Budapesten - videó

Itthon2022.08.29, 13:07

Megdöbbentő esetről számolt be a Tények. A TV2 hírműsora arról tudósít, hogy fényes nappal, a Szabadság híd közelében szexelt két nő.

A HÉV-en szexelt egy felhevült pár - több megállón át folyt a kéjelgés (18+)

Life.hu2022.08.18, 11:41

A napokban hírt adtunk arról, hogy a kerepesi recskarém néven elhíresült férfit, aki a 8-as HÉV-vonal szilasligeti megállójában kezdett onanizálni a többi várakozó szeme láttára, Gyuricza László, a település polgármestere nagy erőkkel kerestetni kezdte.

Kéjbirodalom lett az étterem teraszából: videóra vették az üzekedő párt (18+)

Life.hu2022.08.09, 10:34

Az elhagyott éttermek teraszait hajléktalanok vették birtokba, akik nemcsak szállásnak, hanem vécének is használják az egykori kiülős helyeket. A környéken megjelenő patkányok miatt a helyiek már többször panaszkodtak, de arra senki se volt felkészülve, hogy kéjlakká változik a terület.

Szájával kényeztette párját egy nő a pécsi buszon: videó is készült a szívós munkáról (18+)

Life.hu2022.08.04, 08:39

Botrányos felvétel került fel az internetre, melyen az látható, hogy egy nő odahajol a mellette utazó férfi öléhez és szájába veszi annak nemi szervét. A párt azt sem zavarta, hogy nincsenek egyedül, sőt egy nyugdíjas is felszállt előttük a járatra.

15 éves lányt nyomott víz alá, és próbált meg orális szexre kényszeríteni egy férfi a jászapáti strandon

Life.hu2022.06.20, 20:46

Azt mondta a lánynak, hogy úszni akarja tanítani, de a lány nem kért az ittas férfi oktatásából. 

Orális szexre akart kényszeríteni egy diákot egy férfi Mezőkövesden

Life.hu2022.04.06, 20:12

A mezőkövesdi iskola udvaráról csalta el a diákot a 21 éves férfi azzal, hogy beszélni szeretne vele.

Kínos lebukás! Szolgálat közben elégítettek ki orálisan egy rendőrt: videó

Life.hu2022.04.01, 11:47

A rendőrről egy felvétel is készült, amin jól látszik, hogy letolt nadrággal áll a szolgálati kocsi mögött, miközben valaki épp orálisan elégíti ki.

Végzetes erotikus kaland: az orális szex okozta az anya halálát (18+)

Life.hu2021.11.17, 15:19

Végzetes módon ért véget az erotikus kaland. Egy 38 éves anyát halálra gázoltak, miután orálisan kielégített egy nála tíz évvel fiatalabb srácot.

Családok előtt szexeltek a gorillák az állatkertben - videó

[origo] utazás2021.09.23, 07:59

Az alábbi videót az amerikai New Yorkban, a Bronxi Állatkertben készítették, ahol a gorillák alaposan meglepték az oda látogató családokat. Két gorilla ugyanis orális szexet adott elő gyerekek előtt.

Orális szexszel akarta megölni férjét, de kis híján ő halt bele a merényletbe (18+)

Life.hu2021.08.07, 12:35

Orális szexszel akarta megölni a férjét egy asszony Brazíliában: a nőnek abból lett elege, hogy párja nem volt hajlandó elválni tőle.

Forró csókok, orális szex, ágyjelenet - Egyetlen videóba sűrítették a Házasodna a gazda legforróbb pillanatait

Life.hu2021.08.06, 07:25

Az RTL Klubon futó Házasodna a gazda című reality bővelkedik az erotikus jelenetekben. A csatorna most összegyűjtötte ezeket egytelen videóban.

Az "Orális szex útmutató hölgyeknek" nem elég frappáns cím...

She2021.07.06, 18:24

Sokan azt hiszik, hogy egy pasit szájjal kielégíteni nem olyan nagy kunszt, hiszen a férfiak orgazmusa reflexszerűen működik, ezért elég úgy csinálni, mintha csak egy Calippo jégkrémet fogyasztanánk nagy vidáman, aztán kicsit megdörzsölni, mint a csodalámpát, és kész is a varázslat. Pedig azért ez nem ennyire egyszerű.

A pasik többsége nem tudja használni a nyelvét... - 18+

She2021.07.06, 18:21

Néhány hónapja randiztam valakivel, aki azzal kérkedett, hogy nála jobban senki sem tud puncit lefetyelni. Eközben az arcomat leste - gondolom, arra várt, hogy ettől azonnal benedvesedek, mint valami tinilány.

Orális szexre vette rá diákját a kémiatanárnő, majd meztelen képeket küldtek egymásnak

Nagyvilág2021.06.15, 19:27

A texasi 48 éves Jeana Wesson egy 17 éves tanítványával kezdett ki: 2017-ben orális szexre vette rá az osztályteremben, majd meztelen képeket cserélgettek egymás között. A tanárnak végül nem kellett börtönbe mennie.

Neymar állítólag orális szexre akarta kényszeríteni a Nike egyik női dolgozóját

Sport2021.05.28, 13:16

A Paris Saint-Germain brazil labdarúgója, Neymar tavaly 15 év után szakított a Nike-val, ám akkor senki nem tudta, miért szakadt meg a két fél közötti szponzorációs megállapodás. A The Wall Street Journal beszámolója szerint erre is fény derült, a brazil futballista ugyanis állítólag molesztálta a Nike egyik alkalmazottját.

Szabadon engedtek egy pedofil tanárnőt, mint kiderült, nem volt jó ötlet

Nagyvilág2021.04.20, 13:28

A 31 éves, házas Lisa DeFluri molesztálta az egyik diákját 2020 második felében, amiért decemberben letartóztatták, ám azóta szabadlábra került. A hírek szerint azonban újra megpróbált kapcsolatba lépni a lánnyal, ezért rövid időn belül ismét rács mögé került.

Ismét börtönbe került a tanár, aki orális szexre kényszerítette diákját - Megpróbált kapcsolatba lépni áldozatával (18+)

Life.hu2021.04.19, 14:04

A 31 éves Lisa DeFluri állítólag 2020 második felében molesztálta egyik tanítványát, egészen decemberi letartóztatásáig. A legfrissebb hírek szerint azonban újra megpróbálta felvenni a kapcsolatot áldozatával.

Mi van, ha nem szereted az orális szexet?

Thatslife.hu2021.04.11, 16:25

A napokban kutyasétáltatás közben elmentem két fiú mellett, akiknek hallottam néhány mondatát, és megütköztem rajta. Arra gondoltam írok néhány sort a pettingről és annak fontosságáról.

Sürgősségi osztályra került a nő orális szex után: ez történt (18+)

Life.hu2021.04.08, 19:15

A 24 éves nő már harmadjára került be a sürgősségi osztályra súlyos mellkasi és hasi fájdalmakkal. A vizsgálatok során az orvosok kívülről bejutott levegőt fedeztek fel és igencsak meglepődtek, amikor kiderült ennek az oka. 

Nők meséltek arról az érzésről, amikor párjuk a hátsó bejáratukat kényeztette (18+)

Life.hu2021.03.30, 14:52

Ma már a felvilágosultabb és szexuálisan nyitottabbak körében nem számít tabunak, ha a férfi vagy épp a nő popsijának kényeztetéséről van szó. Az anális szexről már többször is írtunk, ám a következőkben a fenék izgatásának egy kevésbé mélyreható változatában merülünk el.

Az orális szex nem az, amit a pornófilmekben látsz: ezek a legfontosabbak a nők kielégítésekor (18+)

Life.hu2021.03.18, 15:18

Mindenki aggódik azért, hogy milyen teljesítményt nyújt, amikor orális szexre kerül a sor. A férfiak és a nők is szeretnék kielégíteni a partnerüket, és ehhez ma már sok segítséget kaphatnak, de fontos, hogy ne a pornófilmekből próbáljuk ellesni a technikákat.

Ezekre kíváncsi mindenki az orális szex kapcsán, íme a válaszok! (18+)

Life.hu2021.03.17, 14:33

Sokan már mesterfokon végzik az orális szexet, ám akadnak, akik még mindig kissé idegenkednek tőle, és sok kérdés van a fejükben.

Orális szex közben is érdemes vigyázni: grízszerű kinövéseket terjeszthet (+18)

Life.hu2021.03.08, 10:18

Nem csak a szex, az orális szex is veszélyes lehet, főleg azok számára, akik össze-vissza cserélgetik partnereiket.

9 orális szextipp nőknek és férfiaknak (18+)

Life.hu2021.02.24, 22:03

Az orális szex könnyűnek tűnhet, sokan csupán pár másodpercet, percet töltenek partnerük ilyen típusú kényeztetésével, egyfajta előjáték gyanánt. Ám az orális kényeztetés ennél sokkal több, és bizony némi gyakorlással és pár ötletet megfogadva mindkét fél számára csodás élmény lehet.

Ezzel a módszerrel 3 perc alatt jutnak el a nők a csúcsra (18+)

Life.hu2021.02.25, 08:50

A Kivin-módszer segíségével a nők 3 perc alatt képesek eljutni az orgazmusig.

A fogorvosok látják az orális szex nyomait

Nagyvilág2021.02.10, 14:57

Azt írja a Bors, hogy a fogorvosok pontosan tudják, hol kell keresni az orális szex nyomait.

A fogorvosod látja, hogy gyakran kielégíted-e partneredet orálisan: innen tudja (18+)

Life.hu2021.02.09, 16:33

TikTok videóban árulta el a fogorvos, hogy igen, tudja, hogy a páciense kielégíti-e partnerét orálisan. A videóban azt is elmondja, mégis honnan - rántja le a leplet a Daily Star.

Orális szex a fürdőben: VV Virág így kényeztette Danit (18+)

Life.hu2021.02.08, 12:39

Továbbra sem fékezi szexuális vágyait a luxusbörtönben VV Virág és VV Dani. A lány ezúttal a fürdőben elégítette ki a férfit.

Orál-baki: Ezt sose kövesd el, ha boldoggá akarod tenni a pasid (18+)

Life.hu2021.01.18, 14:33

Ha kapcsolatban élsz, bizonyára téged is érdekel, hogyan teheted feledhetetlenné az orális kényeztetést a pasid számára. Íme egy nagyon fontos tipp. 

Érdemes vigyázni: az orális szex súlyos betegség kockázatát növelheti (+18)

Life.hu2021.01.15, 11:35

Egy tanulmány szerint a túl sok orális szex növeli a szájrák kockázatát a fiatalok körében.

Az idei év legjobb szextippjei (18+)

Life.hu2020.12.29, 17:34

Az idei évben is igyekeztünk minél több szuper érzéki szextippel segíteni vagy épp feldobni a szexuális életedet. Összegyűjtöttük a számunkra legkedvesebbeket.

4 tipp, hogy orális szexistennő lehess (18+)

Life.hu2020.12.09, 20:52

Az orális játszadozásnak nem feltétlenül kell, hogy az ejakuláció legyen a célja. Sőt, akkor tudod a leginkább begerjeszteni vele a párodat, ha valóban csak játszol a péniszével.

Így szeretik a nők az orális szexet (18+)

Life.hu2020.11.05, 12:16

Ahogy a férfiak, úgy a nők is kifejezetten szeretik az orális kényeztetést - de csak, akkor ha hozzáértő kezek és ajkak közreműködéséről van szó. 

Vajon mire gondol a nő, mikor orálisan kényezteti a párját? (18+)

Life.hu2020.09.19, 14:37

Hiába vannak elfoglalva a nők, miközben orálisan kényeztetik a párjukat, ilyenkor is nagyon sok gondolat cikázik a fejükben. Néhányan pedig megosztották, hogy mi jut eszükbe, miközben azon vannak, hogy a párjuk elélvezzen.

Orális szex: Ezekben a pózokban fogod a legjobban élvezni (18+)

Life.hu2020.09.14, 16:22

Van, aki számára az orális szex pusztán előszobája a valódi izgalmaknak, pedig a szexualitás és az örömszerzés nem csak a nemi aktus közben jöhet létre. Mutatunk néhány poziturát, amelyet, ha kipróbáltok a partnereddel, garantáltan a csúcsig repülsz. 

Az orális szex növelheti a szájrák esélyét (18+)

Life.hu2020.09.07, 20:17

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az orális szex és a rák összefüggésben.

Ilyen érzés egy férfi számára, ha kedvese orális kényeztetésben részesíti (18+)

Life.hu2020.08.27, 17:23

Nőként sosem fogjuk tudni megtapasztalni, milyen érzés, amikor partnerünk legérzékenyebb testrészét kényeztetjük a szánkkal, a nyelvünkkel és a torkunkkal. De egészen biztosan mind kíváncsiak vagyunk rá.

Veszélyesebb az orális szex, mint azt gondolnád (18+)

Life.hu2020.08.26, 15:28

A szexuális együttlét veszélyeiről sokkal tájékozottabbak az emberek, mint az orális érintkezés során szerzett fertőzésekkel kapcsolatban. 

Szexvideó terjeng a PSG focistájának feleségéről (18+)

Life.hu2020.07.29, 13:05

Egy Instagram komment miatt áll a bál Wanda Icardi háza táján: felhánytorgatták a múltját, miszerint szexszel tört előre a karrierjében.

Kiderült, kitől tanulta el Gwyneth Paltrow az orális szexet

Life.hu2020.07.24, 11:57

Gwyneth Paltrow elmesélte, mikor és kitől tanulta el az orális szex fortélyait. 

4 szuper orális szexpóz: így kényeztesd a pasidat (18+)

Life.hu2020.07.01, 20:34

Az orális kényeztetést sokan egyoldalúnak érzik, ezért sokan nem szeretik csinálni. Pedig egy szenvedélyes kapcsolatban adni épp annyira érzéki és izgató, mint kapni. 

Ezek miatt ne szorongj orális szex közben! (18+)

Life.hu2020.06.08, 15:04

Biztos benned is már felmerültek kérdések, amikor a párod odalent kényeztetett. Nem kell túlaggódni ezt a helyzetet, inkább élvezd! Íme néhány dolog, amit biztosan túlagyaltál eddig.

Ezt kell tenned, hogy elélvezz, amikor a partnered kényeztet (+18) – Videó

Life.hu2020.05.19, 14:09

Sokszor nem a párunk technikája a hiba, hanem a belső elvárásaink.

A nagy kérdés: lenyeljük vagy ne az orális szex végén? (18+)

Life.hu2020.05.19, 13:48

Nagyon sok férfi számára izgató, ha az orális szex végén a partnere lenyeli az ondót. De vajon jót teszünk-e ezzel, milyen hatással van tulajdonképpen a sperma az emberi szervezetre?

A pasik szerint így lenne igazán jó az orális szex (18+)

Life.hu2020.05.07, 19:32

Az orális szexet szinte minden pasi szereti - vagy szeretné, ha biztos lehetne abban, hogy jó kezekben van a legbecsesebb szerve. 

Légy fáradhatatlan: így kényeztesd orálisan a pasidat egy órán át! (18+)

Life.hu2020.04.22, 17:23

Ne hidd, hogy a férfiak mind arra vágynak, hogy öt perc alatt elmenjenek, ha a száddal kényezteted őket. Az orgazmus csupán egy bónusz, a lényeg előtte történik. Sok nő szeret orálisan játszadozni, de ez most nem csak nekik szól.

3 dolog, amit ne csinálj orális szex közben! (18+)

Life.hu2020.04.20, 11:44

A szexben sok minden egyénfüggő, ám vannak olyan dolgok, aminek minden férfi örül, ha nem alkalmazzák. Íme 3 tiltólistás technika, amit kerülj el minél messzebbről!

Ezeket kerüld orális szex közben! (18+)

Life.hu2020.04.09, 12:50

A tökéletes gyönyörszerzés érdekében itt van néhány tuti tipp, amire érdemes odafigyelni!

5 dolog, amit jó tudni, mielőtt orális kényeztetésbe kezdesz (18+)

Life.hu2020.03.17, 11:21

Ha valaki szereti az orális szexet, akkor ezzel a módszerrel teljesebbé teheti maga és párja számára az örömszerzés lehetőségét. Van azonban néhány dolog, amit érdemes tudni, mielőtt orálisan kényezteted partnered.

4+1 tévhit, amit az orális szexről hallottál (18+)

Life.hu2020.02.17, 17:48

Rengeteg olyan tévhit kering a mai napig az orális szexről, amit ideje lenne elfelejteni. Íme 4+1 olyan hiedelem, aminek semmi valóság alapja sincs.

Ezeket tedd a csiklóval, ha fergeteges orgazmust szeretnél partnerednek ajándékozni (18+)

Life.hu2020.01.30, 19:30

A csikló izgatása nem csupán az előjáték része, bizony a heves vagy épp érzéki, a lassú, sőt a gyors szeretkezés közben is helye van. Főként, ha tudod, hogy a nők csupán egynegyede képes a rendszeres hüvelyi orgazmusra.

Megverte és orális szexre kényszerítette volt élettársát egy dabasi férfi

Life.hu2019.12.10, 06:51

Elfogták azt a dabasi férfit, aki ittas állapotban verte meg és kényszerítette orális szexre volt élettársát.

Szexről és transzneműségről szóló írást kínálnak a könyvtárak gyerekrészlegein

Nagyvilág2019.12.03, 14:49

Olyan könyv várja több könyvtár polcain is a gyanútlan kisgyerekeket, amikben transznemű tinédzserek mesélnek saját élményeikről, mint például, hogy hogyan voltak részesei orális szexnek már 6 éves korukban - értesültünk a V4NA nemzetközi hírügynökségtől. Az Alapjogokért Központ PC-Sajtószemléje pedig arról adott hírt, hogy az USA egyik megyei könyvtárának gyerekrészlegén a hercegnős, lovagos mesék homoszexuális átirata volt elérhető.

Orális szex a repülőn – videó

[origo] utazás2019.10.28, 21:01

Letartóztattak egy párt, amiért orális szexszel kényeztette egymást egy belföldi orosz légi járaton.

Meg akart erőszakolni egy 14 éves gyereket a komáromi vasútállomáson

Itthon2019.10.20, 15:32

Először pénzt ajánlott fel neki, azután már erőszakkal akart rákényszeríteni egy 34 éves férfi egy 14 éves fiút arra, hogy orálisan kielégítse.

A színpadon elégítette ki rajongóját orálisan DJ Flume (18+)

Life.hu2019.09.04, 17:05

Orálisan elégített ki egy nőt az egyik fesztiválon DJ Flume.

Partnere orálisan kényeztette a sofőrt vezetés közben egy angliai autópályán (18+)

Life.hu2019.06.03, 13:36

Angliában egy sofőrt vezetés közben kényeztetett a párja orálisan. A jelenetről videó is készült.

Orális szexre hajlamos démon szállta meg egy nő testét, de kiűzték – videó

Archívum2019.04.16, 10:44

Számos vallási szervezettel találkozhatunk a 21. században. Ezek között akad néhány igazán megdöbbentő is. Most például egy amerikai lelkipásztor ördögűzést hajtott végre egy nőn, akit egy orális szexre hajlamos démon szállt meg. 

Egy bevásárlóközpont tetején esett egymásnak egy szerelmes pár: videó (18+)

Life.hu2019.04.10, 14:57

Bejárta az internetet az a videó, amelyen egy szerelmes pár a bevásárlóközpont tetejét vélte a legjobb helynek az erotikus együttléthez. Ám a bámészkodókkal nem számoltak. 

Az orális szexet és a többszöri vetélést hozták összefüggésbe (18+)

Life.hu2019.04.06, 15:18

Egy új kutatás szerint a spermának igen pozitív hatása van a nők szervezetére: összefüggést találtak az orális szex és a vetélések között.

Orális szex után kapott allergiás sokkot a spanyol nő

Archívum2019.03.13, 11:06

Súlyos allergiás rohamot kapott a nő, miután kielégítette a partnerét orálisan: ez okozta. 

Elképesztő ok miatt halt bele majdnem a szexbe egy fiatal nő

Tudomány2019.03.13, 09:59

Egy 31 éves spanyol nő a kedvesével töltött együttlét után hirtelen rosszul lett, és azonnal a sürgősségire kellett szállítani. Csak ott derült ki, mi okozta a rosszullétet.

Íme, két szexpóz a hölgyek örömére (18+)

Life.hu2019.03.06, 10:24

Sokan elhanyagolják az orális szexet, vagy pusztán az előjáték részeként tekintenek rá, ám olyan orgazmushoz vezethet, amelyre másnap is mosolyogva gondolunk vissza. 

Eddig kellene, hogy tartson az orális szex a férfiak és a nők szerint (18+)

Life.hu2019.02.27, 14:17

Egy felmérés során kiderült, mennyi ideig szeretnék élvezni az orális szexet a férfiak és a nők.

Orális szexet imitál videójában Cardi B (18+)

Life.hu2019.02.18, 21:32

Cardi B orális szexet imitál friss videójában.

Kelemen Anna a közösségi oldalán ecseteli, milyen pozitív hatásai vannak az orális szexnek (18+)

Life.hu2019.01.23, 10:03

Kelemen Anna nem kertel: Instagram-oldalán azt ecseteli, milyen előnyei vannak az orális szexnek.

Tévhitek a szexről (18+)

Life.hu2018.12.28, 11:30

A mai napig rengeteg tévhit kering a szexről. Most tisztázunk közülük néhányat. Nézzük, mi az, ami egyáltalán nem igaz.

Magyar utazási iroda is vitt betegeket az orális szexszel gyógyító brazil férfihoz, Joao Teixeira de Fariához

Archívum2018.12.22, 08:09

A híres spirituális gyógyítóról, Joao Teixeira de Fariáról kiderült, hogy szexuális visszaéléseket követett el. A brazil kuruzslóhoz magyar utazási iroda is szállított pácienseket. 

Orális szexszel gyógyított Joao de Deus, most elfogták a rendőrök

Archívum2018.12.18, 18:00

Depressziót és más betegségeket gyógyított orális szexszel Joao de Deus. A brazil csodadoktort most elfogták a rendőrök. A világ minden tájáról érkeztek hozzá páciensek.

Durván elbánt a pasijával egy nő, mert a férfi nem akarta orálisan kielégíteni őt (18+)

Life.hu2018.12.08, 21:10

Durván elbánt a kedvesével egy nő, miután a férfi nem elégítette őt ki orálisan.

ValóVilág 9: VV Vivi szerint az orális szex megalázó (18+)

Life.hu2018.11.16, 16:57

VV Vivi – ahogy láthattuk is – szereti a szexet, vagyis a parittyázást és a különböző pózokat, de van egy dolog, amit nem csinálna meg akárkinek.

Jill Scott soulénekesnő egy mikrofonnal mutatja be, hogyan elégíti ki a pasiját (18+)

Life.hu2018.11.14, 17:31

Orális szexet imitált egy mikrofonnal Jill Scott soulénekesnő.

ValóVilág 9: Cintike a szájával elégítette ki Kriszt (18+)

Life.hu2018.11.12, 09:14

VV Cinti és VV Krisztián ismét egymás mellett kötöttek ki az ágyban.

Az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt a kőbányai szopófantom

Archívum2018.11.08, 10:50

Az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt a kőbányai szopófantom, amikor egy magatehetetlennek tűnő hajléktalan férfit elégített ki orálisan.

Így szeretik legjobban az orális szexet a férfiak (18+)

Life.hu2018.11.07, 10:50

A férfiak odáig vannak az orális szexért, ha pedig a partnerük letérdelve kényezteti őket, a gyönyör még elképesztőbb.

Nem bűnös a kőbányai orálfantom

Itthon2018.11.07, 20:19

Augusztusban terjedt el az a videó, amin egy fiatal férfi orálisan kényeztet egy alvó hajléktalant. A felvételt az egyik térfigyelő kamera rögzítette a Liget tér és a Kőrösi Csoma Sándor út között. Az ügyészség elutasította a feljelentést az ügyben – írja a Bors.

Orális szex útján is terjedhet a HPV-vírus, ami szájrákot is okozhat

Life.hu2018.11.06, 16:31

Felelőssé teszik a pornót is azért, mert Nagy-Britanniában az utóbbi években megnőtt a szájrákkal diagnosztizált esetek száma. A megbetegedés egyik oka ugyanis az orális szex útján elkapott HPV-vírus is lehet. 

Szakértő szerint normális jelenség, ha az orális szex után egy időre megsüketülünk (18+)

Life.hu2018.10.29, 15:12

Igencsak zavarba jött az a 70 éves tudós, akit élő rádióadásban kérdeztek az orális szexről.

12 éves kislány megerőszakolásával vádolják Justin Crawford amerikai focistát

Life.hu2018.10.22, 13:55

Azzal vádolja a Georgia állami rendőrség Justin Crawfordot, az Atlanta Falcons amerikaifutball-csapat egykori játékosát, hogy orális szexre kényszerített és megerőszakolt egy 12 éves kislányt. A 23 éves férfit szombaton le is tartóztatták.

Bizonyították, hogy Pablo Picasso festette a hírhedt orális szexet ábrázoló festményt (18+)

Archívum2018.10.18, 18:06

Pablo Picasso nem ismerte el, hogy ő festette a hírhedt, orális szexet ábrázoló fotót, de kiderült, hogy mégis az ő alkotása. 

Orális kényeztetés a női orgazmusért: itt egy jól bevált módszer (18+)

Life.hu2018.10.17, 12:00

Itt egy olyan technika, amellyel minden pasi csúcsra juttathatja partnerét akár már három perc alatt.

Akvarelleken mutatja meg a zárt ajtók mögött rejtőző szexualitást a művész (18+)

Life.hu2018.10.06, 10:15

Csoportos szex, kamaszkori pornónézés és heves szerekezés is helyet kam Kim Roselier erotikus akvarelljein. 

Orálisan elégítette ki diákját egy budapesti tanár

Itthon2018.09.24, 18:59

Azzal vádolnak egy budapesti tanárt, hogy a Budapest Honvéd Akadémián és egy gimnáziumban is zaklatta a fiú diákjait. Két fiút rávett, hogy orálisan kielégíthesse őket, többeket pedig üzenetekben vagy szóban zaklatott. A legutóbbi tárgyaláson az igazságügyi szakértő elmondta, hogy a gimnazista fiú igazat mond, a tanára legalább egyszer orálisan kielégítette – írja a Bors.

Videóra vették, amint egy pár orálisan kényezteti egymást Csepelen (18+)

Life.hu2018.08.28, 08:56

Újabb döbbenetes videó került elő Budapest utcáiról: egy pár orálisan kényezteti egymást egy fa tövében.

Orálisan elégített ki egy magatehetetlen hajléktalant egy férfi Budapesten (18+)

Archívum2018.08.23, 16:27

Orálisan elégített ki egy magatehetetlen hajléktalant egy férfi Budapest X. kerületében.

Egy alvó férfira csapott le az orálfantom Budapesten

Itthon2018.08.22, 10:37

Az interneten kering az a videó, amit a napokban rögzített egy kamera Kőbányán, a Liget tér és a Kőrösi Csoma Sándor út között. Egy alvó hajléktalant zaklatott orálisan egy fiatal fiú. A rendőrök vizsgálják, hogy történt-e bűncselekmény. 

Nők és férfiak vallottak arról, miért nem szeretik az orális szexet (18+)

Life.hu2018.08.16, 10:42

Sokan a szexuális élet szerves részének tekintik az orális szexet, ám vannak olyanok is, akik idegenkednek tőle. A legtöbben azt hinnék, hogy ez főként a nőkre vonatkozik, ám most férfiak is arról meséltek, mi az, ami visszatartja őket attól, hogy párjuknak orálisan szerezzenek örömet. 

Nők vallottak arról, miért utálják az orális szexet (18+)

Life.hu2018.08.12, 10:39

Az orális szex többnyire mindenkinek jól esik, főleg akkor, ha a partner érti a dolgát. Vannak azonban olyanok, akik inkább ódzkodnak az efféle kényeztetéstől.

Előző
Következő