Opten

címke rss

Opten: Lendületben az építőipar

Gazdaság2017.05.05, 13:56

Három év stagnálás után közel 1000 céget alapítottak építőipari vállalkozók az év első negyedében - közölte aktuális elemzésében az Opten. Kedvező fordulatnak nevezik, hogy az iparágban nem csak a cégalapítások száma, hanem a termelés is növekedett. 

Drámaian kevés cég maradt Magyarországon

Gazdaság2017.04.10, 11:16

2017 első negyedévében 10 358 cégtörlés mellett csak 6 600 cégalapítás történt, ezzel 540 ezer alá csökkent a cégek száma Magyarországon. A regisztrált cégek száma utoljára 2009-ben volt ilyen alacsony.

Egyre több a nonprofit társaság

Gazdaság2017.03.20, 10:59

A tavalyi enyhe csökkenés után idén 20 százalékkal magasabb a nonprofit társaságok száma. Bár a trend figyelemre méltó, de arányuk elmarad az alapítványokhoz és egyesülethez képest.

Több mint tízezer embert tiltottak el a cégügyektől

Gazdaság2017.01.30, 11:39

2016-ban több mint 13 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 30 ezer felé emelkedett az eltiltottak száma. 

Ebben a szakmában diploma nélkül is jól kereshet

Gazdaság2017.01.11, 09:54

A 2016-os évben felgyorsult lakáspiaci élénkülés remélhetőleg növekedési pályára állítja majd az elmúlt években többszöri árbevétel csökkenést elszenvedett ingatlanközvetítéssel foglalkozó hazai vállalkozásokat. A piaci szereplők számának zsugorodása is megállhat az idén, mondta Hantos Zoltán az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A méret sem garancia a túlélésre

Gazdaság2017.01.09, 18:42

Bár a törölt cégek döntő többsége mikrovállalkozás a nagyobb szereplő között is vannak olyanok, amelyek szinte egyik pillanatról a másikra tűnnek el a piacról.

Ezt hozza az új év a cégvilágban

Gazdaság2017.01.02, 09:34

46 ezer cégalapítással és 26 ezer cégtörléssel zárta Magyarország a 2016-ot. A cégek darabszámát tekintve harmadik éve folyamatosan zsugorodik a cégstruktúra.

Lavinát indíthatnak el az adóváltozások

Gazdaság2016.11.14, 16:51

Az október még nyugalomban telt a cégvilágban: 2 ezer új, 4 ezer törölt cég a listán. Az új adócsomag azonban hamarosan újabb átrendeződést hoz majd.

Még mindig lábadozik az építőipar

Gazdaság2016.10.25, 11:27

1341 építőipari céget töröltek 2016 harmadik negyedévében, ami még mindig magasnak számít az ágazat nagyságrendjéhez képest, de az előző évek azonos időszakaihoz viszonyítva már kicsit szebb a kép.

Soha nem volt még ennyi vállalkozó Magyarországon

Gazdaság2016.10.20, 10:41

Egyre népszerűbb Magyarországon az egyéni vállalkozói működés. Az esztendő végéig a tevékenységre az adóhatóságnál bejelentkezők száma az Opten adatai szerint elérheti a 430 ezret is.

7 szűk esztendő után lassan tisztul a piac

Gazdaság2016.10.18, 15:29

Elérte, sőt meghaladta az utazásszervező vállalkozások összesített nettó árbevétele a válság előtti 2008 évi szintet – derül ki az OPTEN cégadatbázisából. A 2008-as év 216 milliárd forintos forgalma után a szektor 2009-ben drámai árbevétel csökkenést volt kénytelen elkönyvelni, ahonnan évről-évre elért növekedéssel, csak a tavalyi évben sikerült újra meghaladnia a válság előtti szintet.

Komoly átrendeződés jöhet a taxitársaságoknál

Gazdaság2016.10.12, 12:11

Nem csak, hogy túlélték, de meg is erősödtek a taxitársaságok a közösségi autószolgáltatókkal vívott harcban. 2015 második és 2016 első felében az Ubertől voltak hangosak a taxitársaságok mindennapjai, azonban elemezve a társaságok beszámolóit, egyértelműen sikeresnek könyvelhetik el az elmúlt időszakot.

Összeszedték a megbízhatatlan nemzetközi cégeket

Gazdaság2016.10.05, 14:41

Napjainkban egyre természetesebb mind a munkavállalók, mind az üzleti élet szereplői körében, hogy nemzetközi érdekeltségű munkáltatóval és partnerekkel dolgoznak. A cégek megbízhatósága azonban óriási szórást mutat a tulajdonosok országának függvényében.

Egyre bonyolultabb céghálók szövik át a gazdaságot

Gazdaság2016.09.19, 15:59

Miközben a bejegyzett cégek száma évek óta csökken, a megmaradó vállalkozások kapcsolatrendszere egyre összetettebbé válik. Az újonnan indulók közül csak minden ötödik indul tiszta lappal, 80 százalék már működőhöz kapcsolható.

Várni kell még a fellendülésre

Gazdaság2016.08.18, 16:09

Bár a jogalkotók mind a vidékfejlesztési programmal, mind a sertéshús forgalmi adójának csökkentésével az élelmiszeripar fellendítésén dolgoztak, úgy tűnik igazi áttörés még nem született. Árbevétel és alkalmazotti létszám tekintetében is stagnálás jeleit mutatja az ágazat.

Már minden 50. foglalkoztatott az autóiparban dolgozik

Gazdaság2016.08.15, 17:11

A 4,3 millió foglalkoztatottból 87 ezer dolgozik az autógyártásban, vagyis minden 50. Az autógyártás árbevétele 2015-ben 6,8 ezer milliárd forint volt, ami az összes magyar cég árbevételének 7 százaléka. A szektor nagyon koncentrált, a 10 legnagyobb cég adja az összes árbevétel 75 százalékát.

Messze még a boltzár előtti nívó

Gazdaság2016.08.05, 16:46

A kiskereskedelmi szektor összbevétele kismértékben csökkent a múlt évben, de jelentősen emelkedett az összesített nyereségessége. Az ágazatban alkalmazottak létszáma visszaesett, és a vasárnapi boltzár eltörlése után sem állt vissza az az előtti szintre.

Minden relatív: jól is, rosszul is áll az építőipar

Gazdaság2016.08.03, 16:43

Az idei év első félévében 2950 építőipari cég szűnt meg, ami 13 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az ágazatban ugyanakkor ez időszak alatt 28 százalékkal több céget alapítottak, mint 2015-ben. Kicsit a bevétel is nőtt 2015-ben az előző évihez képest, ugyanakkor a cégek összesített nyeresége 13 százalékkal marad el a 2014-es évitől.

Jelentősen változtak az utazási szokások

Gazdaság2016.07.21, 15:37

A magyarországi utazásszervezési piac évről évre tisztul, derül ki az Opten legfrissebb elemzéséből. Tavaly mintegy 30 százalékkal emelkedett a megszűnő cégek száma ebben az ágazatban. Az utazási célpontok beszűkülése, átrendeződése, valamint az utazási irodák reakciója a változásokra nagymértékben alakíthatja át a hazai utazásszervezési piacot.

Használt a szigorítás, de a bizalom még nem állt helyre

Gazdaság2016.07.18, 14:22

Több mint 13 ezer új céget alapítottak Magyarországon 2016 első félévében, ami 7,6 százalékos növekedést jelent előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan a megszűnő vállalkozások száma 5,7 százalékos csökkenéssel meghaladta a 24,5 ezret – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Háromezer brit cég Magyarországon

Gazdaság2016.06.28, 16:34

Csaknem háromezer hazai cég tulajdonosi hátterében találhatóak brit érdekeltségű cégek vagy magánszemélyek – vélhetően őket az átlagnál is jobban érinti majd Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból.

Át kéne világítani az üzleti partnereket

Gazdaság2016.06.10, 13:15

Az áprilisi 5400-as cégtörlési rekord nem illett a csökkenési tendenciába, nem meglepő, hogy májusban kompenzált a Cégbíróság, és csak 3800 vállalkozást szüntetett meg.

Csökkent a külföldi tőke aránya Magyarországon

Gazdaság2016.05.24, 16:41

A meghatározó vállalkozások körében csökkenőben van a külföldi érdekeltségű cégek aránya, azaz a külföldi tőke szerepe fogyatkozik. Kivéve az ukrajnai hátterű cégeké, ezek aránya mintegy 40 százalékkal nőtt öt év alatt, de ez valószínűleg csak a cégtemetés egy formája.

Csapágyasra hajtott cégtörlési hullám

Gazdaság2016.05.17, 15:08

Áprilisban 5327 vállalkozást szüntettek meg Magyarországon. Ez újabb cégtörlési rekordot jelent, az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra.

Durván kevesebb a friss kényszertörlés

Gazdaság2016.04.04, 15:15

Kifutnak a cégbíróságok által korábban tömegesen indított kényszertörlési eljárások, lassan csökken a megszűnő társas vállalkozások száma Magyarországon. Ennél is jobb hír, hogy a frissen indított felszámolási eljárások száma alacsony szinten stabilizálódott.

Csökkent a cégalapítások száma, de nem eléggé

Gazdaság2016.03.11, 14:51

Februárban a cégtörlések aránya magasabb lett a bázisnál, de kevesebb, mint az elmúlt félév havi átlagában. A biztos trendjelzéshez még korán van.

Amiért szeretik a nőket az üzleti életben

Gazdaság2016.03.08, 13:32

Nem annyira impulzívak, hosszabb távra terveznek, jobban becsülik munkatársaikat, összességében megbízhatóbbnak tűnnek a női cégvezetők, illetve azok a cégek, ahol a felső vezetésnek van női tagja is.

120 ezer kft. működik szabálytalanul

Gazdaság2016.02.10, 16:18

Csökkent a megszűnő cégek száma januárban Magyarországon: az év első hónapjában mindössze 3596 vállalkozást törölt a cégbíróság, 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Az év első jó híre a vállalkozóknak

Gazdaság2016.01.04, 12:20

Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.

Megnyugvás jöhet a cégek életében

Gazdaság2015.12.21, 15:12

Talán még soha nem érvényesült ennyire eltérő tendencia az összes cég és az építőipari vállalkozások megszűnési rátájában, mint most novemberben. Az összes cég körében októberhez képest novemberben is nőtt a törölt cégek száma, az építőiparban viszont határozottan csökkent.

Felfedték a munkabérlistákat

Gazdaság2015.12.15, 13:00

Közel négyszeres a különbség a legjobban és a legrosszabbul fizető ágazatok között a bérezési statisztikában. A legjövedelmezőbb állások az energiaszolgáltatásban, az infokommunikációban, a pénzügyi szektorban és a tanácsadásban vannak. A lista végén a vendéglátás áll.

130 ezer cégnek sürgősen tőkét kell emelnie

Archívum2015.12.11, 14:00

Napról napra csökken ugyan az érintett cégek száma, jelen pillanatban még mindig közel 130 ezer olyan kft. van Magyarországon, amelyik nem tett eleget annak az előírásnak, hogy 3 millió forintra emelje törzstőkéjét.

Több mint kétezer offshore céget alapítottak az elmúlt évben

Gazdaság2015.11.19, 14:27

Az elmúlt években jelentősen visszaesett a külföldi érdekeltségű cégalapítások száma Magyarországon, az idei lista élén Ukrajna áll, derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

A hatóságok vadásszák a tetszhalott cégeket

Gazdaság2015.11.12, 13:05

Októberben is sok gazdasági társaság szűnt meg Magyarországon, és a magas megszűnési ráta a jövő év közepéig még biztosan kitart az Opten szerint. A céginformációs szolgáltató szerint ez egy határozott tisztulási folyamat része, amelynek keretében a hatóságok egyre aktívabban lépnek föl a cégvilágot torzító tetszhalott vállalkozásokkal szemben.

Történelmi cégmészárlás volt szeptemberben

Gazdaság2015.10.06, 15:54

Több mint ötezer vállalkozás szűnt meg szeptemberben, még soha nem töröltek ennyi céget egyetlen hónap alatt. Ennek egyik oka, hogy sok ügy halmozódott fel a cégbíróságon augusztusban. 2016-ban valószínűleg tovább csökken majd a cégek száma. Magyarországon még mindig túlságosan szétaprózott a cégvilág.

Ennyi cégtörlés még egy hónapban sem volt

Gazdaság2015.10.06, 15:58

Több mint ötezer vállalkozás szűnt meg szeptemberben Magyarországon, ennyi törlés még soha nem volt egyetlen hónapban. Az Opten céginformációs szolgáltató a következő hónapokban is sok törlésre számít.

Idén rekordot dönthet a cégtemető

Gazdaság2015.06.09, 14:17

Közel 4300 cég szűnt meg Magyarországon májusban. Ez számottevően kevesebb, emennyi vállalkozás még áprilisban tűnt el. Nagy örömre még sincs ok, a közelmúltban indult eljárások azt vetítik előre, hogy egész évben magas megszűnési rátával számolhatunk.

Nem csökken a cégtemetések száma

Gazdaság2015.05.11, 11:44

Áprilisban ismét rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon. 4641 vállalkozás törlését tette közzé a cégbíróság. Tavaly havi átlagban 3400 cég szűnt meg, ehhez képest idén eddig minden hónapban több mint 4000.

Csak első látásra dráma a rengeteg cégtörlés

Archívum2015.04.09, 15:23

Zsinórban negyedszer dönt csúcsot a bázishoz képest a cégtörlések száma, tájékoztat az Opten. Az elmúlt évben minden egyes negyedévben rekord mennyiségű vállalkozást radírozott ki a Cégbíróság.

Négyezerrel csökkenhet az építőipari cégek száma

Gazdaság2015.03.27, 16:13

Négyezerrel csökkenhet az idén az építőipari cégek száma az első két hónap adatai alapján, mivel az ágazat rendelésállománya stagnál vagy csökken - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató pénteken közzétett adataiból.

Rekordszámú cég szűnt meg januárban

Gazdaság2015.02.20, 11:32

Részben a gazdaság megtisztulásának vagyunk a tanúi, részben viszont arról van szó, hogy a gazdasági növekedés még nem érte el a mikro- és kisvállalkozásokat.

Nem tud felpörögni az építőipar

Gazdaság2014.12.22, 11:04

Január és szeptember között 550 alatt maradt a havonta megszűnő építőipari cégek száma, októberben és novemberben azonban 650-re ugrott. Az egész éves adat decemberben 6500 fölé emelkedhet, ami 15 százalékos növekedés 2013-hoz képest.

Óránként négy cég szűnik meg Magyarországon

Gazdaság2014.12.09, 14:56

Óránként négy cég szűnik meg Magyarországon - mondta Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs vállalat igazgatója. Novemberben több mint 4000 vállalat szűnt meg.

Ennyi cég még soha nem szűnt meg Magyarországon

Archívum2014.10.14, 11:44

2014 harmadik negyedévében 33 százalékkal több cég szűnt meg Magyarországon, mint egy évvel korábban, ami új rekordot jelent. Összesen 10722 céget törölt a cégbíróság.

A Jászságban szűnt meg a legtöbb cég

Gazdaság2014.09.15, 14:58

Nyár végén 2309 céget törölt a cégbíróság. Utoljára tavaly szeptemberében szűnt meg ilyen kevés cég Magyarországon – derül ki az Opten adataiból. Júliusban 5100 cég húzta le a rolót, ez rekordnak számít. 2014 februárja óta havonta átlagosan 3000 cég dobja be a törölközőt Magyarországon.

Építőipar: rekord sok törlés júliusban

Gazdaság2014.09.01, 13:50

Feltűnő mélyponton a céglétszám az építőiparban: az ágazatban júliusban megszűnt 815 vállalkozás 73 százalékkal több a bázisnál. 2014-ben eddig csaknem 4000-rel kevesebb az építőipari cégek száma, mint január 1-jén, míg tavaly egész évben összesen 5700 szűnt meg, de a tendencia ezzel együtt biztató, írja az Opten.

Több a cégtörlés, de nincs kevesebb cég

Archívum2014.08.26, 13:45

Mivel idén július óta nem hetente, hanem naponta jelenik meg a Cégközlöny, jócskán lerövidült a cégbírósági határozatok megszületése és közzététele közt eltelt idő. Ezzel is magyarázható a rekordszámú törlés a közelmúltban.