önvezető autó

címke rss

Önvezető ételkiszállító kisautók leptek el egy várost

Gazdaság2020.11.26, 10:38

Megjelentek az önvezető járművek az étel házhozszállításban: a KFC gyorséttermi lánc Sanghajban már ezeket a kisméretű kocsikat is alkalmazza erre a célra.

A Honda fontos dologban kerülhet az élre a világ autógyártói között

Gazdaság2020.11.11, 12:34

A világ autógyártói közül a Honda indíthatja el elsőként a 3-as szintű önvezető autók sorozatgyártását, amelyek az automatizáltságot tekintve újabb pluszt jelentenek majd a vezetők számára.

Már sofőrmentes utazással fuvaroz a Waymo Amerikában

Gazdaság2020.10.14, 14:48

A Waymo elindította teljesen sofőrmentes szolgáltatását az Egyesült Államokban Chandler város 80 négyzetkilométeres övezetében, amelyet már évek óta teszteltek. Az utazóközönség egy mobilalkalmazással rendelheti és fizetheti ki a taxit.

Megnéztük az új zalai tesztpályán, hogy milyen lesz az autózás a jövőben

Auto2020.10.06, 14:27

A még javában épülő, de részben már használható ZalaZone autonóm fejlesztésekre optimalizált tesztpályáján figyelhettük meg, merre tart a világ személy- és haszongépjármű ipara. Vezetés és tankolás terén is sok érdekes változást hoz a jövő, pontosabban, jó néhány területen már jelen időről beszélhetünk.

A Fiat Chrysler új önvezető autókkal fokozná a tempót

Gazdaság2020.07.22, 14:43

Exkluzív megállapodást kötött a Fiat Chrysler és a Waymo annak érdekében, hogy együtt fejlesszenek kereskedelmi célú önvezető autókat. A két vállalat ugyanis abban bízik, hogy ez a terület lesz az önvezető járművek egyik legígéretesebb piaca.

A Tesla már idén elkészítheti a teljesen önvezető autóját

Life.hu2020.07.09, 15:44

A Tesla nagyon közel jár a teljesen önvezető technológia kifejlesztéséhez, ami nem igényel semmilyen emberi beavatkozást.

Hatmilliárd forintos tőkebefektetést kapott az AImotive

Gazdaság2020.06.22, 14:43

Magyarország fontos szerepet tölt be az elektromos és önvezető járművek fejlesztésében, a magyar gazdaság versenyképességét segíti, ha az autóipar modern területei lendületet kapnak - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten, az önvezető járműveket fejlesztő AImotive Kft. tőkeemelésének bejelentéséről tartott tájékoztatón.

Feltörték a feltörhetetlennek tartott kódot, Bill Gates lemondott

Techbázis2020.06.21, 20:01

Új rovatunkban összegyűjtjük azokat a fontos dátumokat, amelyek jelentősen befolyásolták a technológiai univerzumot, a felhasználói szokásokat, valamint a különféle technológiák, termékek fejlődését. Tehát azokat a mérföldköveket, amelyek alapvetően változtatták meg az életet, és amelyek ezáltal komoly hatást gyakorolnak most is mindennapjainkra.

Kormányzati támogatást kap az önvezető autók fejlesztése

Gazdaság2020.06.08, 08:03

Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot – összegzi a Magyar Hirlap.

A Bosch és a BME önvezető autózáshoz kapcsolódó fejlesztést indított

Gazdaság2020.06.06, 07:24

Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot.

A Volkswagen önvezető autókat fejlesztő vállalatba fektetett

Gazdaság2020.06.02, 12:11

A Reuters értesülései szerint a Volkswagen 2,6 milliárd dollárt fektetett az Argo AI nevű, önvezető autók fejlesztésével foglalkozó vállalatba.

Önvezető technológiát fejlesztő céget venne az Amazon

Gazdaság2020.05.27, 14:22

Előrehaladott szakaszban tartanak a tárgyalások az Amazon és az önvezető technológiát fejlesztő Zoox között. Az e-kereskedelmi óriás ezzel még tovább növelheti a szerepét a technológiai szektorban.

Robottaxikkal oldhatják a tömegközlekedéstől való félelmet Kínában

Gazdaság2020.05.08, 13:53

A robottaxikat működtető cégek azt tervezik, hogy megemelik Kínában a sofőr nélküli autók számát. Egyre nő a kereslet ugyanis az önvezető taxik iránt, ahogy a kínai lakosság a járvány miatt igyekszik elkerülni a fizikai kontaktust az idegenekkel.

Óriási befektetést kapott az önvezető autókat gyártó cég

Gazdaság2020.03.03, 16:52

Az önvezető autókat gyártó amerikai Waymo 2,25 milliárd dollárnyi befektetést kapott első finanszírozási fordulójában. Az Alphabet – ami a Google anyacége – által birtokolt vállalatnál elmondták, hogy további befektetésekre számítanak a bővítése során – összegzi a CNN.

Az önvezető autók biztonságos navigálására fejlesztettek algoritmust amerikai kutatók

Life.hu2020.02.26, 19:38

Amerikai kutatók először fejlesztettek decentralizált algoritmust, amely segítheti az önvezető autókat a biztonságos navigálásban, abban hogy ne okozzanak balesetet, felesleges forgalmi torlódást.

Sokkolta a rivális cég mérnökét a Tesla technológiája

Techbázis2020.02.19, 16:12

Legalább hat évvel jár a megszokott autógyártók előtt.

A Fiat Chrysler robottaxis szolgáltatást indítana Kínában

Gazdaság2020.02.11, 15:41

A Fiat Chrysler, egyike a három nagy detroiti autógyártónak, nemrég bejelentette, hogy a kínai AutoX startuppal közösen önvezető autókat fejlesztenek majd.

Ezek a legmobilisabb fővárosok a világon

Gazdaság2019.12.10, 15:45

Amszterdam, London és Helsinki bizonyultak a legmobilisabb fővárosoknak Európában az Oliver Wyman és a Kaliforniai Egyetem friss jelentése szerint.

Az önvezető kamionok lekörözhetik az autókat

Gazdaság2019.12.03, 16:16

Míg az önvezető autók körüli fellángolás alábbhagyni látszik, az önvezető teherautóknál közel sem ez a helyzet, sőt, várhatóan hamarabb helyezhetik forgalomba őket, mint a személygépkocsikat – összegzi a CNBC.

Jóslatok arra, hogyan nézhet ki a jövő közlekedése

Gazdaság2019.11.25, 09:39

Az ma már gyakori téma, hogy az autózás és a tömegközlekedés belátható időn belül, mondjuk 10-15 éves távlatban teljesen máshogy nézd majd ki, mint ma. Utánanéztünk annak, hogy a jóslatok közül melyek azok, amelyeket az erőteljes változások alá is támasztanak.

Ez tartja vissza az önvezető autók forradalmát

Gazdaság2019.11.18, 16:09

Bár az önvezető autók mögött álló technológia sokat fejlődött az elmúlt években, mégis hosszú út áll még a világ előtt ahhoz, hogy valóban elterjedjenek a teljesen automatikus járművek. Az egyik kínai autógyártó vezetője szerint ennek elsődleges oka az, hogy komoly szemléletváltásra volna szükség az áttöréshez.

Megdöbbentő, autópályán száguldva aludt el a Tesla-sofőr - videó

Auto2019.09.10, 12:43

Hiába próbálta egy másik sofőr dudálással felébreszteni, az autópályán száguldó Tesla-sofőr nem reagált, és békésen aludt tovább a volán mögött - írja az esetről a CBS News. Nem ez az első eset, amikor az önvezető Teslában alszik a sofőr. 

Már önvezető kisautók szállítják ki a neten vásárolt árucikkeket Kínában

Auto2019.08.20, 18:24

Vezető nélküli, ötödik generációs (5G) mobilnet-technológiával működő autókat állítottak szolgálatba Kelet-Kínában az internetes rendelések gördülékenyebb kézbesítésére - olvasható egy hétfőn közzétett cikkben a China Daily kínai pártlap internetes oldalán. 

Egy lépéssel közelebb kerültünk a robottaxik világához

Gazdaság2019.07.03, 14:22

Fontos szabályozói döntés született a közelmúltban, Kaliforniában. Az állam ugyanis engedélyezte a Google mögött álló Alphabetnek, hogy egy tesztprogram keretében kereskedelmi forgalomba állítson önvezető taxikat.

Júliustól már sofőr nélkül közlekedhetnek az önvezető autók Floridában

Gazdaság2019.06.19, 16:12

Júliustól Floridában már közlekedhetnek az utakon a teljesen önvezető autók és már a biztonsági vezetőre sem lesz szükség, tehát nem felügyeli ember a kocsi működését. Az állam ettől az intézkedéstől azt reméli, hogy az önvezető autókat fejlesztő cégek tömegével érkeznek majd Floridába.

Majdnem ingyen fogunk taxizni 10 év múlva?

Gazdaság2019.05.28, 14:22

A következő évtizedben hatalmasra nőhet a fuvarmegosztások globális piaca, és ennek hatására a fuvarok ára is radikálisan csökkenhet. Egy elemzés szerint akár 80 százalékkal is olcsóbb lehet az Uber és Lyft fuvarok ára 2030-ig.

Megnéztük a világon egyedülálló zalai tesztpályát, ahol 250-nel is lehet száguldani

Auto2019.05.22, 11:58

A hétfőn megnyitott ZalaZONE azért különleges, mert a járművek dinamikai képességei mellett az önvezető technológiák tesztelésére is alkalmas, többek között 5G-s internet, okosváros és szélsebes oválpálya is lesz benne. Sőt, a környékbeli M76-ost pedig olyan okosútnak építik, amelyen akár szintén 250 km/órával is lehet majd tesztelni a robotautókat - persze csak akkor, amikor lezárják a forgalom elől.

Orbán Viktor: Meg kell védeni a biztonságot, tovább kell őrizni az identitást

Itthon2019.05.20, 12:39

Zalaegerszeg neve hamarosan felkerül az európai autófejlesztés térképére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a ZalaZone járműipari tesztpálya első ütemének átadásán. A kormányfő úgy fogalmazott: regionális szakmai központ jöhet itt létre, s a beruházás vonzáskörzete nemcsak Magyarországra, hanem az egész régióra kiterjed, sőt, európai kisugárzása is lehet.

Jó pénzt kereshet, aki beadja a közösbe az önvezető Tesláját

Auto2019.04.24, 16:05

Elon Musk bejelentette, hogy már jövőre indul cége robottaxi-szolgáltatása privát tulajdonú ügyfélautókkal.

3D-ben térképezi fel hazánkat a HERE

Techbázis2019.04.15, 11:22

Többek közt az önvezető autókat segíthetik majd az adatok.

Az önvezető autók magyar fejlesztése az amerikaival egyenértékű

Techbázis2019.04.05, 13:52

Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában azt mondta, az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű.

Távoli sofőrök segíthetik ki az önvezető autókat

Techbázis2019.03.30, 15:41

Bezárult a kör, jöhet a videojátékos jellegű sofőrködés.

Magyar fiatalok tervezik a jövő önvezető autóit

Auto2019.03.27, 15:33

Új módszerekkel és megközelítéssel motiválja a fiatalokat továbbtanulásra, és azon belül is az önvezető autózáshoz kapcsolódó szakmák iránt a „Jövő új útjai a pályaválasztás és az autonóm autózás világában” projekt. A konzorciumot vezető Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora beszél alábbi videóriportunkban a célokról és lehetőségekről.

Ezekbe vásárolja be magát a világ egyik legnagyobb befektetési alapja

Gazdaság2019.03.25, 13:45

Bár a befektetők sokszor csak rövid távon gondolkodnak, vannak olyan intézmények, melyek elsődleges feladata éppen az, hogy hosszú időtartamra rendezkedjenek be a döntéseikkel. Ilyen a kanadai állami nyugdíjalap is, melynek vezérigazgatója fölvázolta a következő évek legizgalmasabb befektetési lehetőségeit.

Az önvezető autó feljelenti a rendőrségnél a saját sofőrjét, ha az ittas

Auto2019.01.28, 19:39

A kínai Huawei szabadalmi bejelentést nyújtott be egy technológiáról, amely képes kiszűrni az ittas sofőröket, de még az autóban elrejtett drogokról, fegyverről is tudomást szerez.

Ezen múlhat a Volkswagen jövője

Gazdaság2019.01.09, 13:57

A kínai piacon dől el a Volkswagen konszern jövője - jelentette ki Herbert Diess, a konszern vezérigazgatója Pekingben.

Hamarosan önvezető autókkal oldják meg az ételkiszállítást

Gazdaság2019.01.08, 10:41

A General Motors (GM) leányvállalata, a Cruise Automation, amelyik önvezető autók kifejlesztésével foglalkozik, összeállt a DoorDash élelmiszer-szállító céggel, hogy közösen tesztelhessék a sofőr nélküli ételkiszállítást.

Hamarosan ellephetik az amerikai utakat a robotaxik

Gazdaság2018.12.04, 15:58

A sofőr nélküli autók forgalomba hozatalának a versenye egyre kiélezettebb a technológia világában, miközben számos szabályozási problémát is felvet.

Gázolt az Uber önvezető autója, a vezérigazgató elnézést kért

Gazdaság2018.11.30, 13:45

A héten az Uber egy különleges konferenciát tartott, ahol a vállalat dolgozói előre beküldött kérdéseinek egy részére válaszolt Dara Khosrowshahi vezérigazgató és Eric Meyhofer, az önvezető autó részleg főnöke. A kérdések között szerepelt többek között a márciusban történt baleset is, amikor a cég egyik önvezető autója halálra gázolt egy gyalogost.

Már decembertől lehet önvezető autóval utazni

Gazdaság2018.11.25, 11:25

A Google önvezető autókra szakosodott leányvállalata, a Waymo bejelentette, hogy már decemberben elindítják a közösségi fuvarmegosztó szolgáltatásukat. Így ez a cég lesz az első ezen a szolgáltatási területen, megelőzve az olyan vállalatokat, mint az Uber és a Lyft.

Ha karambolozik az önvezető autó: kinek az életét mentse?

Techbázis2018.10.29, 09:55

Elkerülhetetlen karambol felé szalad egy önvezető autó. Ön mit tenne ilyen helyzetben, és mit várna el az autót vezető mesterséges intelligenciától? Az utasokat vagy a járókelőket részesítené előnyben? Elképesztően nehéz kérdésekről van szó, amire pedig előbb-utóbb választ kell adnia a technológiának. Ráadásul, mint most kiderült, a világ minden részén másképp gondolkodnak az emberek a problémáról.

A Honda nagy téttel fogad az önvezető autókra

Gazdaság2018.10.05, 11:04

A Honda 2,75 milliárd dollárt fektet be a General Motors GM Cruise nevű önvezetőautó-projektjébe. A japán autógyártó kijelentette, hogy minél hamarabb szeretnének egy olyan önvezető autóval kijönni, amely a nagy tömegek számára is elérhető árú lesz.

Utálják a helyiek az önvezető autókat

Gazdaság2018.08.29, 15:51

Több, mint egy tucat helyi lakos jelezte, hogy mennyire nehéz elviselniük a mindennapi életben az önvezető autókat.

Repülőgépekről mintázták az autók új, magyar okoskormányát

Auto2018.08.21, 21:26

Az önvezető autók korszaka feltartóztathatatlanul közelít, ami azt jelenti, hogy előbb-utóbb a kormánykerekek teljesen el fognak tűnni az utastérből. Addig is, amíg ez bekövetkezik, számos változás várható a kormányzás terén, például a mechanikus kapcsolat nélküli, „by-wire” rendszerek elterjedése, amik teljesen szabadon konfigurálhatók.

A cég, amely robotok helyett gondolkodó autókat gyártana

Gazdaság2018.08.20, 10:45

A japán Ascent Robotics startupot 2016-ban alapították, és önvezető autókhoz gyárt szoftvereket. Csak idén már 18 millió dollárnyi tőkét gyűjtöttek a befektetőktől, a tervek szerint 2020-ra pedig el is készül a vállalat első, teljesen üzemképes mesterséges intelligenciája. Az Ascent Robotics még ugyanabban az évben tőzsdére akar menni. A startup igazgatótanácsában ott van az a Ken Kutaragi, aki örökre megváltoztatta a szórakoztatóipart, hiszen ő alkotta meg a PlayStation játékkonzolt.

Még idén megjelennek az utakon az első önvezető taxik

Gazdaság2018.08.08, 15:30

A végéhez közelít a Waymo tesztidőszaka Phoenixben, várhatóan pedig már az idei év végén hivatalosan is elkezdi működését a vállalat, néhány éven belül pedig már minden fejlett országban jelen lehet az önvezető autókra épülő fuvarmegosztó szolgáltatás.

Három részre bontják az ikonikus német autógyártót

Gazdaság2018.07.27, 12:22

A Daimler bejelentette, hogy a céget három teljesen önálló egységre bontják: a személy- és a teherautó gyártó divízióra, valamint a mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó üzletágra.

Erre a robotpilótára nem bíznánk az életünket

Auto2018.07.13, 09:51

A Goodwoodi Sebességfesztivál egyik legérdekesebb szereplőjének ígérkezett az önvezető autóvá alakított Ford Mustang. Csakhogy amikor elindult e hegyi felfutón, tartogatott egy-két meglepetést a produkció – igaz, legalább végig tudott menni a pályán.

Tíz év börtönt kaphat a kínaiaknak kémkedő Apple alkalmazott

Gazdaság2018.07.11, 16:13

Sokan elfelejthették már, de az Apple néhány éve saját önvezető autó gyártásába kezdett és az a pletyka keringett, hogy 2020-ra már a piacra is dobhatják első kocsijukat. Azóta viszont nem sokat lehetett hallani az Apple titokzatos projektjéről, egészen mostanáig.

Előző
Következő