önvezető autó

címke rss

Már 2021-ben jöhetnek az önvezető autók

Gazdaság2017.11.06, 16:29

Napjainkban a közlekedés forradalmát éljük. Ez több szempontból is igaz, hiszen nem csak az elektromos autók terjednek el, hanem a technológia fejlődésével előbb-utóbb teret nyernek az önvezető autók is. Hogy pontosan mikor engedik az utakra a teljesen önvezető autókat először, azt egyelőre nem tudni, de a brit közlekedési miniszter szerint már négy év múlva az utakon lehetnek az automata járművek.

Veszélyesek a félig-meddig önvezető autók

Techbázis2017.10.31, 17:12

A Google leánycége szerint csak a teljesen autonóm rendszereknek van értelmük.

Önvezető buszt ígér a kínai keresőmotor mögött álló vállalat

Gazdaság2017.10.26, 11:32

Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre útjukra indulhatnak az önvezető buszok Kínában. A fejlesztés mögött a világ egyik legnagyobb, internetes technológiai társasága, a Baidu áll, amely a számos helyi márkát menedzselő gyártóval, a BAIC Motor Corporationnal fogott össze.

Mikor válnak értéktelenné a hagyományos autók?

Gazdaság2017.09.22, 12:40

Az emberiség autózási szokásai gyakorlatilag a kezdetek óta változatlanok. Azonban az innováció egyszerre több helyen reformot vetít előre. Terjednek az elektromos járművek, fejlesztik az önvezető kocsikat, és a közösségi közlekedés előtt is csak jogi akadályok állnak. Ezek a tényezők gyökerestül változtathatják meg az autózás jövőjét, már csak az a kérdés, hogy mikor következik be a fordulat, és lesznek értéktelenek a megszokott kocsik.

Jól jöhet az alkoholiparnak az önvezető autók megjelenése

Gazdaság2017.09.11, 08:06

A Morgan Stanley szerint kedvező hatással lesz az alkoholos termékek forgalmára az önvezető autók megjelenése. Emögött az a körülmény áll, hogy az emberek így többször fogyaszthatnak alkoholos italokat, anélkül, hogy balesetet okoznának, vagy összetűzésbe keverednének a hatóságokkal.

Így változtatják meg világunkat az önvezető autók

Gazdaság2017.08.30, 10:28

A Ford és a Domino's nevű amerikai pizzéria közösen próbálják megreformálni a házhoz szállítást. Michigan államban ezentúl önvezető autókkal tesztelik, hogy az emberek hogyan viszonyulnak az új technológiához. Ez csak egy kis lépés afelé, hogy a jövőben az eddig ember által végzett munkákat átvegye a mesterséges intelligencia és a robotika. A változások megkönnyíthetik az emberek életét, viszont teljesen átszabják majd az autóipart.

Önvezető autók jelenhetnek meg az F1-ben

Gphírek2017.08.22, 10:22

Az FIA-nál napirenden van az önvezető autók népszerűsítése a Forma-1-ben, első körben a Safety Car pilótája veszítheti el az állását.

Horrorautó járta Virginia útjait

Techbázis2017.08.08, 20:00

Elsőre csak egy elszabadult önvezető autónak tűnt a Ford Transit.

Nem engedélyezi India az önvezető autókat

Techbázis2017.07.26, 14:11

A közlekedésügyi miniszter szerint enélkül is épp elég nagy a munkanélküliség.

Megtévesztik a kenguruk az önvezető autókat

Techbázis2017.07.06, 08:45

Ez a szerencsétlen állat bizony nem úgy mozog, mint a többi, ami alaposan megkavarja az önvezető autók rendszerét.

Hivatalos: önvezető autós szoftvert fejleszt az Apple

Techbázis2017.06.14, 08:33

Tim Cook megerősítette a Bloombergnek a Project Titan létezését.

Néhány éven belül itt vannak a robottaxik

Techbázis2017.05.21, 16:35

A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban. Ezt Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója mondta a dpa hírügynökségnek.

Megkezdi az önvezető autók tesztelését a Peugeot

Techbázis2017.05.05, 12:08

Még idén megkezdi az önvezető autók tesztelését a Peugeot és a Citroën mellett már az Opel és a Vauxhall márkákat is birtokló Groupe PSA. A francia konszern technikai partnere a NuTonomy lesz, a cég már hónapok óta teszteli Szingapúr közútjain a saját szenzorrendszerével és szoftverével ellátott önvezető autóit.

Lefotózták az Apple önvezető autóját

Techbázis2017.04.29, 16:00

Körülbelül két éve folyamatosan érkeznek a pletykák az Apple saját önvezetős autós projektjéről. Elsőként arról volt szó, hogy a Project Titan keretében saját autót is tervez a cég, ám bő egy évvel ezelőtt ez biztosan lekerült a napirendről, jelenleg csak a kocsik önvezető szoftverének elkészítésére fókuszál a cég.

Ingyen tesztelhetővé válnak a Google önvezető autói

Techbázis2017.04.25, 15:16

A következő három évben számos autógyártó kívánja többé-kevésbé önvezető járművekkel bővíteni a modellkínálatát, ezekkel első körben a személyszállítással foglalkozó cégeket próbálják majd megszólítani. Az óra ketyeg, a Google híres önvezető autós projektjét kezelő Waymo pedig nem szeretné, ha a riválisok aratnák le a babérokat a piacon.

Videojátékkal tanítják vezetni az önvezető autókat

Techbázis2017.04.19, 18:47

Javában készülnek a jövőre az autógyártók, közvetlen vagy közvetett módon egyre több erőforrást fektetnek az önvezető autókat vezérlő rendszerek kifejlesztésébe.

Magyar pályán fejlesztik a sosem hibázó robotpilótákat

Auto2017.03.02, 17:25

Már idén elkészül a zalaegerszegi tesztpálya első üteme, ahol magyarországi és külföldi gyártók, beszállítók fejlesztik a közeljövő önvezető autóit. Az elektromos hajtású és egymás közt kommunikáló járművek tesztelésére is felkészítik az óriáslétesítményt, később az ország egyetlen nagysebességű oválpályája is felépül rajta. Exkluzív részleteket tudtunk meg a különleges beruházásról.

Zéró emisszió, zéró halálos baleset

Auto2016.12.16, 05:50

Érdekes szimpóziumon mutatta be a Nissan, hogyan képzeli el a jövőt. Az önvezető autókról, az új akkumulátortechnológiáról, sőt még a járművek és az otthonok szimbiózisáról is szó esett. Megnyugodtunk: a fenntartható jövő nem nélkülözi az autókat. De óriási változásokra kell készülnünk, az biztos, a benzinkorszak utolsó évtizedeit éljük, és nemsokára kormányt is át kell adnunk. Ami nem is biztos, hogy baj - legalábbis amíg fakultatív.

Igyekszem igazán hasznos mozdony lenni

Techbázis2016.12.11, 17:40

Az Így dolgoztok ti keretében a hazai techszférában dolgozókat faggatjuk arról, hogyan is telik egy munkanapjuk, és hogyan jutottak el odáig, ahol most vannak. A héten Vendler Balázs, a Games for Business alapítója mesélt arról, mit csinál, hogyan és miért.

Amikor majd a robotok ülnek a vádlottak padján

Techbázis2016.11.30, 10:14

Vajon mennyire lesznek biztonságosak a jövő önvezető autói? Ki fog egyáltalán vezetni kit? Az autó a sofőrt, vagy a sofőr az autót? Ilyen kérdésekből indul ki Keleti Arthur IT-biztonsági stratéga előadása a T-Systems szakmai döntéshozói konferenciáján, a Symposiumon. Leültünk a szakemberrel azért, hogy egy picit megidézzük a nem is olyan távoli jövőt.

Ezt látja az önvezető autó

Unikornis2016.11.21, 13:02

A Tesla csinált egy videót arról, mit „látnak” a sofőr nélküli autóik.

Három magyar startup is ott lehet a legnagyobb kütyüexpón

Techbázis2016.11.03, 15:20

Ötvenedik alkalommal rendezik meg jövőre a legfrissebb technológiai újdonságokat felvonultató CES-t. Ezúttal az önvezető autók, a mesterséges intelligencia, illetve a virtuális valóság lesznek a húzótémák. A seregszemlén 600 startup, az InnoTrade programnak köszönhetően köztük három magyar vállalkozás is bemutatkozhat.

Saját Ubert indít majd a Tesla

Techbázis2016.10.21, 13:07

A rendkívüli sajtótájékoztatón nem csak azt jelentette be Elon Musk, hogy minden Tesla teljesen önvezető lesz, de egy Uberhez hasonló, saját fuvarszolgáltatás ötletét is körvonalazta. Nem akarja, hogy önvezető autóit a sofőrök uberezésre használják.

Prágában kaptunk ízelítőt a jövőből

Techbázis2016.10.21, 07:59

A prágai CES Unveiled eseményen tudtunk meg többet arról, mennyire lesznek középpontban 2017-ben a technológiai újdonságok, köztük az okosotthonok, az önvezető járművek, valamint a mesterséges intelligencia.

Mi dönthetünk arról, kit üssön el az önjáró autó

Techbázis2016.10.11, 10:25

A Massachusetsi Műszaki Egyetem kutatói olyan kvízjátékot készítettek, amelyen keresztül azt kutatják, az emberek milyen döntéseket látnának vissza szívesen az önjáró autókban.

Óbudán fejlesztették az első önvezető Volvót

Auto2016.09.23, 15:06

A magyar AdasWorks készítette annak a teljesen önvezető XC90-esnek a szemét, amelyből már jövőre százat fognak tesztelni svéd önkéntesek a Göteborg környéki utakon. Erről, az önvezető autók fejlesztésének mai állásáról, a híres Tesla-balesetről, és az automatizált vezetésre alkalmas technológiák közötti különbségekről kérdeztük Takács Árpádot, az óbudai cég szakmai kommunikációs megbízottját.

Szolgálatba álltak az Uber önvezető autói

Techbázis2016.09.15, 11:00

Tényleg megtörtént az, ami pár éve még egészen futurisztikus dolognak tűnt, Pittsburghben munkába álltak az Uber önjáró járművei, amik már maguktól képesek róni az utcákat és felvenni az utasokat.

Beültünk egy szuperokos autóba, vezetni már alig kellett

Techbázis2016.09.15, 06:02

Egy élményvezetésen belekóstolhattunk az önvezető autók jövőjébe: a Mercedes szuperokos autója szinte már mindenre figyel körülöttünk, de azért érdemes észnél lenni. Ha a kereszteződésnél nem lép a sofőr a fékre, az autó magától nem kerüli el a balesetet.

Önvezető autókba szánják a szuperszámítógépet

Techbázis2016.08.29, 14:33

Az Nvidia még januárban leplezte le a Drive PX2 szuperszámítógépét, most pedig részleteket is megosztott a cég arról, mégis hogyan épül fel a rendszer. A számok elképesztőek. Az Uber önjáró autiként is funkcionáló Volvók is megkapják a gépet.

Munkába állnak az Uber önjáró autói Amerikában

Techbázis2016.08.18, 17:05

Félautomata járművekkel kezdi meg a vezető nélküli világhoz tartó útját az Uber, lesz még természetesen sofőr és egy információkat papírra vető segédpilóta is. 

Elveszett jelentés: kínaiul a Teslák már nem vezetik magukat

Gazdaság2016.08.15, 13:50

A kínai Tesla-honlapon a kocsikat már nem nevezik önvezetőnek, csak rásegítéses vezetésről írnak. Egy pekingi férfi egy baleset után azzal vádolta meg a céget, hogy megtéveszti a vásárlóit, mert azzal hirdeti a kocsikat, hogy önvezetőek, holott nem azok. A Tesla szerint a fordítás átírásának semmi köze a balesethez.

Vitába keveredett a Tesla egy kínai baleset miatt

Gazdaság2016.08.10, 17:05

Kisebb koccanásos balesetet okozott robotpilóta üzemmódban egy Tesla Kínában. A cég szerint a sofőr keze nem volt a kormányon, ezért ő a hibás. A sofőr szerint neki a kocsit úgy adták el, hogy önvezető, ezért joggal gondolhatta, hogy rábízhatja a vezetést. A Tesla marketingjében szereplő kínai kifejezés nem teljesen egyértelmű.

Mit szólna, ha ilyen vezető nélküli buszai lennének a BKV-nak?

Auto2016.07.22, 17:55

Ez már nem is olyan távoli, a Mercedes ugyanis egy fejlett önvezető prototípust mutatott be, amelyet a nálunk is jól ismert városi modell, a Citaro alapjaira építettek.

Új Teslákat és automatizált taxikat vizionál Elon Musk

Auto2016.07.21, 15:20

A Tesla első embere közzé tette az elektromos autókat gyártó cég növekedési stratégiáját a következő tíz évre. A „Master Plan Part Deux" nevű tervben jóval többről szól, mint csak új autómodellek ismertetéséről.

Hamarosan 10 millió robotautó járja már az utakat

Gazdaság2016.07.01, 09:15

10 millió, vagyis éppen egy Magyarországnyi önvezető autó lesz forgalomban 2020-ra egy elemzés szerint. Ezek nagy része csak részben lesz önvezető, vagyis nem lesznek képesek emberi felügyelet nélkül eljutni A-ból B-be. 2020-ra a teljesen önvezető autók is megjelennek, de jogi okokból sokáig nem közlekedhetnek még emberi jelenlét nélkül.

A Fiat az Uberrel menne az autóforradalomba

Gazdaság2016.06.09, 12:11

A Google után az Uberrel is közös projektbe vágna a Fiat Chrysler autógyártó konszern. A megállapodást 2016 végére írhatják alá, valószínűleg, ahogy a Google-lal is, robotautók közös fejlesztéséről van szó. A Fiat nem akar vagy nem tud önállóan önvezető technológiát fejleszteni, ezért nyit az iparágba belépő techcégek felé.

Taxis se, de Uber-sofőr sem kell majd a jövőben

Techbázis2016.05.20, 16:57

Egy magyar dizájnstúdió elképzelt egy olyan, önjáró autókkal teli jövőt, amiben nemcsak taxisofőrre, de saját járműre sincs szükség. Az ötlet és az elkészített tervek annyira izgalmasra sikerültek, hogy számos elismert szakember megosztotta őket a neten.

Kockázatokra figyelmeztetett Orbán

Gazdaság2016.05.19, 11:31

Orbán Viktor szerint munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, ha Magyarország kimarad a negyedik ipari forradalomból, vagy lemarad a lehetőségekről. A járműgyártás, különösen az önvezető autók fejlesztése olyan terület, ahol Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. A miniszterelnök szerint Európa hátrálásban van, a digitális forradalom lehet az a kő, amelyen megvetheti a lábát.

Önvezető autókat fejlesztenek Kínában

Videó2016.04.28, 06:51

Évente 200 ezer közlekedési balesetet lehetne megelőzni az önvezető autókkal. Mindössze átlátható szabályozás és szabványok kellenek - gondolja a kínai vezetés.

Valakinek felelni kell, ha KITT elgázol egy gyalogost

Gazdaság2016.04.20, 18:20

Az elektromos önvezető autók elterjedése csak idő kérdése, az autózás jövője valószínűleg a robot-Uber lesz. Egyelőre az önvezető autók terjedésének a jogi szabályozás hiánya, az elektromos autókénak az akkumulátorok ára és teljesítménye szab gátat. Az energetikában nagy lökést adott a fejlesztéseknek, hogy 100 dollár fölött volt az olaj ára, de hiába esett a harmadára, már nem lehet visszafordítani az új technológiák térnyerését. 

Már törvény szerint is sofőr a Google gépagya

Techbázis2016.02.10, 14:35

A Google önvezető autó mesterséges intelligenciája hivatalosan is sofőrnek minősülhet, döntött róla az illetékes amerikai hivatal. Azaz egyáltalán nem fog kelleni ember a járműbe.

Még javításra szorul a Google önvezető autója

Auto2016.01.14, 12:55

Több cég és autógyártó fejleszti folyamatosan az önvezető rendszerét. Noha úgy tűnik, a jövőben biztosan az életünk része lesz ez a technológia, vannak, akik szkeptikusak a témával szemben.

Elon Musk autója pont mint a Knight Rider KITT-je

Techbázis2016.01.12, 16:55

Elon Musk szerint csak két év kell ahhoz, hogy az önvezető autó bárhonnan eltaláljon gazdájához. Akár egy kontinens túlfeléről is elmegy tulajdonosáért.

Magyar céggel fejleszti önvezető autóját a Volvo

Auto2016.01.09, 15:12

A CES-en bejelentették, hogy az AdasWorks is részt vesz a svéd autógyár jövőre induló Drive Me projektjében, melynek keretén belül hétköznapi emberek tesztelhetik majd az önvezető autókat Göteborgban.

2020-ban jön a Renault-Nissan teljesen önvezető autója

Auto2016.01.08, 12:22

Négy éven belül tíz olyan típussal jelennek meg, amelyek irányítását részben vagy teljesen robotpilóta végzi.

Már ajtaja és teteje sincs a BMW i8-nak

Auto2016.01.07, 14:32

Óriáskijelzős, önvezető roadstert csináltak a hibrid sportautóból.

Önvezető autókkal oldaná meg a tömegközlekedést a GM

Auto2016.01.05, 10:04

Autóval közlekedni ma még viszonylag kiváltság a jómódú országokban élőknek is. Azonban az autózás átalakulása drasztikusan új szemléletet valósíthat meg a helyváltoztatás ezen formájában.

Adatgyűjtésbe kezdenek a Toyoták

Auto2015.12.23, 11:32

Egyre többet esik szó az önvezető autókról, viszont ahhoz, hogy az utakon tömegével közlekedjenek ilyen járművek, még nagyon sok munka áll a mérnökök előtt. A Toyota a minél pontosabb navigációval készül fel az átállásra.

Garázsában épített önvezető autót az első iPhone-hacker

Techbázis2015.12.21, 17:25

A Teslánál is fejlettebb önvezető autó építését tűzte ki célul egy hacker zseni, aki saját garázsában alakította át régi autóját. Az okosított autót még hónapokig kell tanítania az utakon. Elon Musk szerint kizárt, hogy a férfi egymaga tökéletesítheti a rendszert.

Kiszivárgott, mit tervez a Google a robotautóival

Gazdaság2015.12.17, 10:40

A Google külön cégbe szervezi az önvezető robotautókkal foglalkozó részlegét. A járművek tesztelése lezárult, a közeljövőben megvásárolni ugyan még nem, de bérelni már lehet majd őket, árulta el a cég egyik alkalmazottja. Első körben valószínűleg csak az amerikai San Francisco és Austin környékén, ahol a tesztek is zajlottak.

A Samsung is önvezető autót akar gyártani

Techbázis2015.12.09, 19:00

Önvezető autók alkatrészeit fogja gyártani a Samsung új részlege. A mobileladások csökkennek, az új terület pedig vonzó a dél-koreai cégnek is.

Jövőre már a versenyautókban sem lesz sofőr

Auto2015.11.30, 10:11

Még a közutakon is csak tesztelés alatt vannak az autonóm, azaz vezető nélküli autók, de egy év múlva már a versenypályákon is találkozhatunk majd velük egy világbajnoki sorozatban.

Az autó vezet, ön pedig alhat egy nagyot

Archívum2015.11.27, 11:02

Legtöbben csak a magasabb biztonságot látják az autonóm vezetésben, viszont miután elterjed ez a technológia, alapjaiban változhat meg az életünk. Sokkal nagyobb mértékben, mint azt gondolnánk.

Kiforduló óriásképernyő lesz a jövő Volvóiban

Auto2015.11.19, 11:57

Teljesen átalakul majd a jövő Volvóinak a belső tere, ha bekapcsol a robotpilóta.

Betegséget is okozhat az önvezető autó

Auto2015.11.19, 11:14

Az automatizált vezetés új problémákat is felvethet, amire most kutatók keresik a válaszokat és megoldásokat.

Félreállították a rendőrök az önvezető autót

Techbázis2015.11.13, 11:10

A Google önjáró kocsija közel kétmillió kilométert vezetett, eddig egyetlen büntetés beszedése nélkül.

Korszakváltás jön a Daciánál

Auto2015.11.04, 11:46

Hamarosan hibrid és önvezető autók fejlesztését kezdik el Romániában, már toborozzák a szakembereket.

Szénszálas kupé vetíti előre az új Leafet

Auto2015.10.29, 10:04

Úgy tűnik, az idei Tokiói Autószalon már előrevetíti az önvezető autók jövőképét, legalábbis számos autógyártó foglalkozik egyre aktívabban a témával. A Nissan sem veszi félvállról a dolgot, a következő Leaf-et előrevetítő IDS Concept sok érdekességgel szolgál.

Újra hidrogénautóban gondolkodik a Mercedes

Auto2015.10.27, 08:52

Már csak néhány nap, és megnyílik a Tokiói Autószalon, ahol sok érdekes újdonságot mutatnak be a látogatók előtt. Addig is több gyártó előzetes bejelentésekkel hergeli a közönséget, és ebből a sorból a Mercedes-Benz sem hiányozhat.

Gyorshajtáson kapták a robotpilótát

Auto2015.10.23, 14:23

Tetszik vagy sem, egyre több gyártó foglalkozik az önvezető autók fejlesztésével. Az elsők között a Tesla épített szériában ilyen funkciót az autóiba, ám ahogy a példa mutatja, azért még van mit csiszolni rajta.

Az Apple alakítja a jövő autózását

Techbázis2015.10.20, 11:29

Az Apple vezére a jövő autózásáról, és a cég múlt hónapban bemutatott termékeiről beszélt. A járműipar egyre inkább az elektromos meghajtás és önműködés felé tart.

Így boldogul New York belvárosában az önvezető autó

Techbázis2015.10.15, 14:30

A Tesla megújította önvezető szoftverét, az autójuk így már New York utcáin is elboldogul, nem is akárhogy.

Van már olyan kamion, amit robotpilóta vezet

Auto2015.10.05, 16:11

Az emberek egy része ellene, másik része viszont mellette foglal állást. Bárhogy is van, most egy újabb fontos lépés történt az automatizált vezetés irányába, mivel a Mercedes gyártani kezdte a kamionokhoz fejlesztett változatot.

Leutánozzák az emberi vezetést az önműködő autók

Techbázis2015.09.29, 10:32

Úgy látszik, egyelőre túl óvatosak a mesterséges sofőrök, úgyhogy a Google azt szereté, ha a gépek rólunk vennének példát.

Tényleg érkezhet a Apple saját autója

Techbázis2015.08.17, 15:25

Lebukott az Apple: kiszivárgott kommunikáció alapján tényleg önjáró autón dolgozhat a cég.   

Reklámokkal áraszthatnak el minket az autóink

Gazdaság2015.06.11, 13:08

Az Audi vezérigazgatója attól tart, a jövőben a Google önvezető autói kéretlen reklámokkal bombázhatják majd az utasaikat. A Google nem kívánta kommentálni a felvetést. Az informatikai cég viszont igyekszik üzleti együttműködésre lépni a német autóipari vállalatokkal európai projektjei megvalósításához.

Előző
  • 1
  • 2
Következő