online számlarendszer

címke rss
Újabb mérföldkő a gazdaságfehérítésben

Újabb mérföldkő a gazdaságfehérítésben

Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. Az ebből származó többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül - tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Cipőkkel nyerészkedett és csalt egy webshop

Itthon2022.11.23, 12:52

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzéssel jutott el egy webshophoz, amelynek vezetői egy nemzetközi cég munkatársaitól kedvezményesen vásároltak cipőket, amiket eladtak csaknem 18 millió forintért.

Lényeges dologban változtat a NAV az online számláknál, erről tudnia kell

Gazdaság2021.10.08, 10:41

Október 5-i tájékoztatójuk szerint a NAV 2021. októberétől az elektronikus tárhelyen keresztül tájékoztatja a cégeket arról, ha sikertelen az online számláikkal kapcsolatos adatfeltöltés. Ezzel egy régi kifogást orvosolnak, hiszen többször előfordult, hogy hiba miatt az online számla adatszolgáltatás sikertelen volt, de erről a cégek nem, vagy csak későn szereztek tudomást - összegzi a Niveus Consulting Group.

Változásokat vezet be a NAV az Online Számla rendszerben

Gazdaság2021.08.24, 10:41

2021. augusztus 26-án az esti órákban új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban is az adóhatóság. Erről a NAV számolt be honlapján. 

Megduplázódott a NAV-hoz beérkező számlák száma

Gazdaság2021.02.08, 09:56

Tavaly decemberben hétköznaponként átlagosan egymillió online számla érkezett az adóhivatalhoz, az elmúlt héten ez a szám a duplájára nőtt, csütörtökön 2,3 milliós napi rekord született, vasárnap pedig beérkezett a 200 milliomodik online számla a hivatalhoz - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az adóhivatal már minden számlát online lát

Gazdaság2021.01.05, 12:06

Mérföldkő az adózásban, hogy az adóhivatal 2021-től már minden számlát lát, az adózókat a koronavírus-járványra is tekintettel szankciómentes időszak segíti a zökkenőmentes átállásra március 31-ig - tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Minden, amit a számlaadat-szolgáltatás új szabályairól tudni kell

Gazdaság2021.01.04, 13:08

Az áfaalanyok számlaadat-szolgáltatási kötelezettség alá eső számláinak, valamint számlával egy tekintet alá eső okiratainak köre 2021. január 4-től kibővült. Ettől az időponttól már nem csak a belföldön nyilvántartásba vett áfaalany vevőknek kiállított számlákról kell adatot szolgáltatni, hanem az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed minden olyan számlára, amire az Áfa-törvény számlázási szabályai alkalmazandóak. Így 2021. január 4-től számlaadat-szolgáltatási kötelezettséggel érintett a nem áfaalany személynek, szervezetnek és a külföldi áfaalanynak kiállított számla is.

Ezekre figyelmeztet a NAV az online számlaadat-szolgáltatások kapcsán

Gazdaság2020.12.11, 12:52

„Miként kerülhetők el az online számlaadat-szolgáltatás hibái?" címmel ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai által feltárt, könnyen megelőzhető hibák kiküszöböléséhez nyújt segítséget honlapján az adóhivatal.

Beküldték a százmilliomodik online számlát

Gazdaság2020.09.17, 08:25

A nyáron újabb fokozatba kapcsolt az online számlázás, így már a százmilliomodik online számla is beérkezett az adóhatósághoz - tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Mit tegyünk, ha hív a NAV az online számla-eltérések miatt?

Gazdaság2020.09.12, 16:59

Az adóhatóság a moratórium lejártához közeledve fokozottan vizsgálja a cégek online számla adatszolgáltatását, a belföldi összesítő nyilatkozatokkal is összeveti a beküldött számlaadatokat. Az online számlaadat-szolgáltatás jogszabályi változásai és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) digitalizációs törekvései miatt előtérbe kerül az adatszolgáltatások minőségének vizsgálata - írja az RSM blogja.

Ingyenes számlázóprogrammal és mobilappal segíti a vállalkozásokat a NAV

Gazdaság2020.08.12, 11:21

Július 1-jétől bővült azon számlák köre, melyekről adatot kell szolgáltatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Július óta már áfaértéktől függetlenül kötelező a számlaadat-szolgáltatás lényegében minden vállalkozásnak, amely egy másik belföldi áfaalanynak, belföldi teljesítésű ügyletről állít ki számlát. A NAV ingyenes számlázóprogrammal és mobilapplikációval segíti a vállalkozásokat.

Három hiba, amivel mulasztási bírságot kockáztatnak a cégek

Gazdaság2020.07.08, 16:17

Július 1-én hatályba lépett a jogszabály, amely szerint minden belföldi adóalany részére kiállított számlát rögzíteni kell a NAV Online Számla rendszerében. Az új adminisztrációs teher miatt nagyon sokan váltanak most online számlázásra, mert a két rendszer összekapcsolásával automatizálható az adatszolgáltatás. Nem árt azonban a buktatókra is odafigyelni, hogy garantáltan elkerüljük a NAV mulasztási bírságot.

Összefoglaljuk, amit a júliustól változó új számlázásról tudni kell

Gazdaság2020.07.01, 10:56

2020. július 1., szerdától minden számlát látni fog az adóhivatal, amire a gazdasági élet szereplőinek az elmúlt időszakban fel kellett készülniük. Az Origo összefoglalója a júliustól érvényes változásokról, amellyel megspórolható egy esetleges bírság.

Már csaknem félmillió adózó regisztrált a NAV online számlarendszerébe

Gazdaság2020.06.19, 04:21

Június elejéig már több mint 481 ezer adózó regisztrált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online számlarendszerébe - közölte a Világgazdasággal az adóhatóság.

Alaposan megváltozik a számlázás júliustól, a NAV új szolgáltatást ad hozzá

Gazdaság2020.06.02, 16:22

300 ezer felhasználó szolgáltatott már online számlaadatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), közülük 25 ezren a NAV online számlázóját használják. Ehhez kapcsolódik egy újdonság, mely mobiltelefononon is lehetővé teszi a számlázást, mely olyan új értékesítések során is segíthet, ahol nem alkalmaznak pénztárgépet és az értékesítés nem egy irodai környezetben történik.

Haladékot ad a NAV az online számlaadásban

Gazdaság2020.03.24, 16:18

Három hónap haladékot kapnak a vállalkozások a koronavírus járvány által előidézett rendkívüli helyzetre tekintettel az online adatszolgáltatás 2.0 verziójának kötelező alkalmazására - közölte az adóhatóság. Az új határidő 2020. április 1-je helyett 2020. július 1. Addig a vállalkozások a már megszokott módon teljesíthetik adatszolgáltatási kötelezettségüket, az adóhatóság ugyanakkor azt javasolja, aki megteheti, mielőbb álljon át az új rendszerre.

Megvan, kik kaphatnak biztosan adóellenőrzést az online számla kapcsán

Gazdaság2020.02.19, 14:38

Az online számlarendszerbe eddig 279 ezer adózó mintegy 70 millió számlaadatot küldött be, melyek közül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ellenőrzések során 24 ezer esetben támaszkodott az online számlarendszerre.

Elárulta a NAV, hogy mire készül az online számlázás után

Gazdaság2019.12.13, 12:35

Az online számlázó rendszer sikeres bevezetését követően további területeken indít technológiai fejlesztéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2020. július elsejétől minden belföldi adóalanyok közötti számláról online adatot kell majd szolgáltatnia a cégeknek, 2021 tavaszától akár a vállalkozások áfabevallási tervezetét is elkészítheti a hivatal. Az EY szakmai konferenciáján Czöndör Szabolcs a NAV főosztályvezetője kiemelte, hogy mindezzel párhuzamosan megkezdték egy még szélesebb körű ellenőrzési adatátadási kötelezettség előkészítési munkálatait is.

Tovább növekedhetnek az adókedvezmények jövőre

Gazdaság2019.11.13, 13:07

Újabb adókedvezmény jár majd a nyugdíj mellett dolgozóknak, kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családvédelmi kedvezmény, a vállalkozók számára pedig kedvező, hogy négyféle járulék olvad egybe egyetlen egységes társadalombiztosítási járulékká. Csökkennek majd a minimum-járulékalap számítási szabályok is, a gazdaság fehérítése érdekében ugyanakkor minden számláról kell majd online adatszolgáltatást küldeni és bővül a számla-, illetve nyugtaadási kötelezettség is. Ez megteremti az alapját annak, hogy 2021-től az adóhivatal készítse el a vállalkozók áfa-bevallásait - ezek a javaslatokat is tartalmazza a Pénzügyminisztérium által bennyújtott ...

Több mint 50 millió online számla érkezett eddig a NAV-hoz

Gazdaság2019.08.04, 07:33

Bevált az online számlarendszer - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Alig több mint egy év alatt 200-250 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába köszönhetően a vállalkozók valós idejű számlázásának.

Nyakunkon a határidő, és utána büntethet a NAV

Gazdaság2019.05.01, 14:21

Akár már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél az online számlázó program szoftverének elmaradt frissítése miatt problémássá válik az adatszolgáltatás, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Lejár a türelmi idő, bírságolhat a NAV

Gazdaság2019.04.09, 10:59

Több mint 15 millió sikeres adatszolgáltatás történt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online számlázó rendszerén keresztül alig több mint fél év alatt. Az eredményes bevezetést követően a végéhez ér a türelmi időszak, az adóellenőrök megkezdték azoknak a társaságoknak a vizsgálatát, amelyek továbbra sem tudják magas üzembiztonsággal, valós időben eljuttatni számlaadataikat az adóhatósághoz – hívta fel rá a figyelmet az EY.

A NAV megkezdi az online számlákkal kapcsolatos ellenőrzéseket

Gazdaság2019.01.30, 10:02

A NAV megkezdte az online számlázásra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség ellenőrzését – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Első körben azok a cégek számíthatnak ellenőrzésre, amelyek 1 millió forint feletti áfa eltéréssel rendelkeznek. Ha kiderül, hogy egy vállalat nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, számlánként akár 500 ezer forintos bírságra is számíthat. Pedig ingyenes megoldással is elkerülhető a probléma.

Az online számlaadat-szolgáltatás betartását ellenőrzi a NAV

Gazdaság2019.01.22, 19:04

Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján ellenőrzéseket végeznek azon online számlaadat-szolgáltatásra kötelezett adózóknál, akik a rendelkezésükre álló kontrolladatok alapján nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket a 100 ezer forint feletti áfatartalmú értékesítéseikről.

Továbbfejlesztik az online számlarendszert

Gazdaság2019.01.16, 13:58

Az online számlarendszer óta már eltelt fél év, amiből már levonhatók az első következtetések. A megoldás az első eredmények ismeretében hozta az elvárt teljesítményt az áfabeszedés hatékonyságának növelésében. Az adóhivatal szinte azonnal és automatizáltan képes kiszűrni a csalárd gazdálkodókat.

Nehéz kijátszani, jól teljesít az online számlarendszer

Gazdaság2019.01.08, 09:38

Fél év is elég volt arra, hogy bebizonyosodjon: az online számlarendszerrel azonnal kiszűrhetőek a csaló vállalkozók, sőt, még az Európai Unió-szerte legnehezebben felderíthető csalástípussal, a számlázási cégláncok adócsalásával szemben is hatékony. Minderről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt az MTI-nek. 

Kiállították a tízmilliomodik online számlát

Gazdaság2018.09.17, 07:56

Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, múlt héten beérkezett ugyanis a tízmilliomodik számla az adóhivatalhoz. Az új online rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra, hogy közben a tisztességes vállalkozásoknak könnyebbséget és újabb megrendeléseket is hozhat – tájékoztatott Varga Mihály.

Már egymillió online számlát lát a NAV

Gazdaság2018.07.15, 08:59

Az éles indulás óta még csak két hét telt el, de a 22 ezer étel- és italautomata forgalma mellett már több mint egymillió számla adatait látja az adóhivatal - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.

Fontos határidő jár le hamarosan a számlásoknak

Gazdaság2018.07.15, 09:50

Közeledik az online számlaadat-szolgáltatásra adott türelmi időszak vége - figyelmeztette az adózókat a Deloitte.

Megkezdi működését az online számlarendszer

Gazdaság2018.07.01, 12:06

Ma kezdi meg működését az online számlarendszer, de a program esetleges nem megfelelő működése miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal július végéig még nem bírságolja az adatszolgáltatás mulasztását.

Szombaton néhány órán át nem lesz elérhető az online számlarendszer

Gazdaság2018.06.29, 16:04

Szombat délutántól megkezdődik az online számlarendszer éles indításának végső fázisa, emiatt a rendszer június 30-án 16.00 órától 24.00 óráig nem lesz elérhető sem a teszt-, sem az éles környezetben – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.

Előző
  • 1
Következő