önkormányzati választás

címke rss

Üllőn is törvényt sérthetett az ellenzék: bár tilos, mégis lefényképezték az ajánlóíveket

Itthon2019.09.12, 14:46

Józsefváros és Erzsébetváros után Üllőn is csalhatott az ellenzék: egy olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy a Pest megyei településen az egyik egyesületi színben induló ellenzéki jelölt azzal dicsekedett közösségi oldalán, hogy lefotózta az eddig összegyűjtött ajánlóíveket. Mivel a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé az ajánlások másolását, és így az azon szereplő adatok rögzítését sem, erős a gyanú, hogy Üllőn sem játszanak tiszta eszközökkel a kormányellenes erők.

Kálmán Olga továbbra sem mutatkozik Karácsony Gergely kampányában

Itthon2019.09.12, 11:29

Széthullóban van Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampánya: az ígéretek ellenére a Demokratikus Koalíció egyáltalán nem, a Momentum alig vette ki a részét a mozgósításból, mindkét párt inkább saját magát próbálja erősíteni, Kálmán Olga pedig eltűnt a nyilvánosság elől. A szocialisták az anyagi források hiányára és későbbi kampánystarttal próbálják magyarázni a kellemetlen helyzetet.

Nincs semmilyen egység az ellenzéknél, most éppen Ferencvárosban háborúznak

Itthon2019.09.12, 14:56

Ismét szórólapokon támadják Baranyi Krisztinát, az ellenzék ferencvárosi polgármesterjelöltjét. Mivel nem is olyan régen, a helyi előválasztást megelőzően volt egy ehhez kísértetiesen hasonlító akció, erős a gyanú, hogy a kormányellenes erők egy része próbálja meg befeketíteni a balliberális politikust. Az új szórólapokkal pont azokon a pontokon támadják és kérdőjelezik meg Baranyi elkötelezettségét, amelyek számára kiemelten fontosak: a Fidesz elleni harcát, a parkolással és a lokálpatriotizmussal kapcsolatos hitelességét. A kampány közepén esett egymásnak a IX. kerületi ellenzék.

Átlátszó hazugsággal magyarázkodik Karácsony párttársa az erzsébetvárosi választási csalás miatt

Itthon2019.09.11, 18:30

Egészen elképesztő magyarázatot adott Szücs Balázs, a Párbeszéd erzsébetvárosi képviselőjelöltje arra, hogy két aktivistája választási csalás gyanújába keveredett. A politikus szerint teljesen rendben van, hogy segítői látszólag az egyik lapról a másikra másolgatják a választók adatait. Több kérdés is felmerül Karácsony Gergely párttársának válaszával kapcsolatban. 

Mozi után mentőállomás: újabb korrupciógyanús ügylet a szolnoki ellenzék polgármesterjelöltnél

Itthon2019.09.11, 11:11

A szolnoki mozi után a város egykori mentállomásának épületét is áron alul értékesítette a volt szocialista városvezetés, az adásvételi szerződést ebben az esetben is Radócz Zoltán, a helyi ellenzék MSZP-s polgármesterjelöltje írta alá még alpolgármesterként - írja az iSzolnok.hu. Újabb korrupciógyanús ügy tapad a korrupcióellenességgel kampányoló politikus nevéhez: erős a gyanú, hogy az egykori MSZP-s vezetés üzemszerűen és valós értéke alatt játszotta ki az értékes önkormányzati ingatlanokat.

Karácsony Gergelyék Erzsébetvárosban is választási csalást követhettek el

Itthon2019.09.11, 10:16

Nagyon úgy néz ki, hogy Józsefváros után Erzsébetvárosban is csalt az ellenzék az ajánlásgyűjtés időszakában - derül ki az Origo birtokába jutott dokumentumokból. A felháborodott olvasónk által küldött fényképeken az látszik, amint Szücs Balázs párbeszédes képviselőjelölt egyik aktivistája az egyik ajánlóívről a másikra másolja az adatokat. A történtek miatt több civil is tiltakozott a különböző erzsébetvárosi fórumokon. Egyre több jel mutat arra, hogy a kormányellenes erők fővárosi szinten folyamodhattak csaláshoz. 

Berki Krisztián is összegyűjtötte az ajánlásokat, táncolni kezdett örömében

Itthon2019.09.09, 16:07

Közel 10 000 ajánlást gyűjtött össze Berki Krisztián, aki így szinte biztosan indulhat a főpolgármester-választáson. A botrányceleb egy élő Instagram-videóban közölte a hírt, a bejelentés közben táncra perdült örömében. Berkivel együtt már három, teljesen alkalmatlan kihívója van Tarlós István főpolgármesternek.

Csalással, törvénytelen eszközökkel készül az ellenzék októberre

Itthon2019.09.09, 12:48

A józsefvárosi összefogás ajánlóíveket másoló és rögzítő akciójáról nyilatkozott az Origónak Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég szakértője, aki szerint ezentúl feltételezhető, hogy a fővárosi ellenzék csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásra. A jogász szerint a történtek kapcsán felmerülhet a személyes adattal való visszaélés és a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja, a bíróság pedig akár szabadságvesztést is kiszabhat az elkövetőkre.

Nézőpont: A baloldali szavazók is Tarlós győzelmére számítanak

Itthon2019.09.09, 10:20

Tarlós István nemcsak vezet a főpolgármesterségért folyó versenyben, de sokkal esélyesebbnek és alkalmasabbnak tartják kihívóinál – derül ki a Nézőpont Intézet szombaton zárult kutatásából. Karácsony Gergely számára kiábrándító adat, hogy a baloldali ellenzéki szimpatizánsok is inkább Tarlós győzelmére számítanak.

Egy új pártba menekülne a Jobbik a teljes csőd elől

Itthon2019.09.05, 10:27

Tartalékpártba menekülhet a Jobbik egy újabb sikertelen választást követően, miután a párt legutóbbi rendkívüli kongresszusán a kettős tagság bevezetéséről döntöttek a küldöttek, amivel párhuzamosan felmerült egy, a párttal párhuzamos szervezet létrehozása is. Az új politikai formációba menekülés akár Vona Gábor visszatérésének is megágyazhat.