önkormányzati választás 2019

címke rss

Dömötör Csaba: Bármely nyugati kormánypárt megirigyelné a Fidesz legutóbbi választási eredményét

Bármely nyugati baloldali vagy jobboldali kormánypárt bármelyik választáson megirigyelné azt az eredményt, amelyet a Fidesz ért el az október 13-i önkormányzati választáson - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Itt a határidő, máig kell leszedni a választási plakátokat

Itthon2019.11.12, 10:55

Kedd délután 16 órakor lejár annak határideje, hogy az önkormányzati választáson indult jelöltek és jelölőszervezetek eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

Komlón a fideszes, Jászberényben az ellenzéki jelölt nyert az új választáson

Itthon2019.11.11, 10:30

Tíz településen kellett megismételni az önkormányzati választásokat.

Tíz településen tartanak ma megismételt választást

Itthon2019.11.10, 07:22

Tíz településen tartanak ma megismételt önkormányzati választást reggel 6 és este 7 óra között. A megismételt szavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az október 13-ai választásokon.

Tíz településen ismétlik meg az önkormányzati választást vasárnap

Itthon2019.11.09, 07:00

Tíz településen ismétlik lesz megismételt önkormányzati választás vasárnap választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt.

Egy hét maradt leszedni a választási plakátokat

Itthon2019.11.04, 13:18

Az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek november 12-éig - tehát a szavazásnap utáni 30 napon belül - kell leszedniük a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

Nyugalom

Itthon2019.10.25, 11:32

Szűk fél évvel ezelőtt „Győzelem" címmel írtam ugyanezeken a hasábokon az európai parlamenti választásokról – akkor úgy éreztem, arra kell rávilágítani, hogy miért győzött a Fidesz. Most azt gondolom, hogy nyugalom, higgadtság és józan ész szükséges az önkormányzati szavazás eredményeinek értelmezéséhez. Mert hogy többről van itt szó, mint ami első pillanatra szemmel látható.

A választás után már az MSZP is meg mer szólalni az MSZP-s Lackner ügyében

Itthon2019.10.21, 17:37

180 fokos fordulatot vett az MSZP vezérkara Lackner Csaba ügyében: a kampányban még nem tartották fontosnak kivizsgálni az ügyet, egy héttel a választás után azonban már kiraknák a kokainozó, és a kispesti városvezetés korrupciós ügyeiről beszélő politikusukat a pártból. Molnár Zsolt, a budapesti MSZP politikusa úgy fogalmazott az ATV hétfő reggeli adásában, hogy Lacknernak ki kellene lépnie a pártból, és vissza kellene adnia mandátumát. Elmondása szerint erről - a korrupciós botrányban érintett - Gajda Péter, XIX. kerületi MSZP-s polgármesterrel is egyeztetett.

Kósa Lajos: A Fidesz növelte a szavazatait az önkormányzati voksoláson

Itthon2019.10.21, 16:12

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a Fidesz több szavazatot kapott az önkormányzati választáson, mint az EP-voksoláson. 

Az LMP a drogpartin százmilliókkal dicsekvő Lackner miatt kérdőre vonta az MSZP-t

Itthon2019.10.21, 07:50

A kispesti LMP a napokban egy bejegyzést tett közzé, amelyben arra ösztökélték a nyomozó hatóságokat, és az MSZP-t, minél előbb vizsgálják ki Lackner Csaba, kispesti MSZP-s képviselő korrupciós ügyét. Az önkormányzati választást azért még megvárta ezzel a zöld párt.

Volner: Kilencedszer nyert a Fidesz, ellenzékváltás szükséges

Itthon2019.10.20, 17:22

"Meggyőződésem, hogy Gyurcsánnyal és a balliberális pártokkal nem lehet változást elérni" - írta Volner János vasárnap közzétett, az önkormányzati választással foglalkozó bejegyzésében. A független országgyűlési képviselő úgy látja, múlt vasárnap az ellenzék sorozatban kilencedik alkalommal szenvedett komoly vereséget, ami szükségessé teszi az ellenzékváltást. 

Három hete van a pártoknak és a jelölteknek a plakátok eltávolítására

Itthon2019.10.20, 11:02

Három hetük van az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek, hogy eltávolítsák a kampányidőszakban közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

Megismételhetik a választást Jászberényben

Itthon2019.10.19, 14:26

Megismételhetik a választást Jászberényben, amelyről Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője számolt be Facebook-oldalán. Pócs János a győztes jobbikosok választási csalásáról írt bejegyzésében.

Felpörgették a mobilnetezést a választások

Techbázis2019.10.16, 15:45

Több terabájt pluszforgalmat generáltak vasárnap a telenorosok.

Zavaros múltú ellenzékiek kerültek hatalomba

Itthon2019.10.16, 15:49

A vasárnapi önkormányzati választáson több olyan ellenzéki politikus is fontos politikai pozícióhoz jutott, akinek finoman szólva is kétes az előélete. Bemutatjuk a szivárványkoalíció terméseit.

Még tovább erősödött a Fidesz vidéki városokban

Itthon2019.10.16, 14:07

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjei a 2019-es önkormányzati választáson több szavazatot kaptak a legtöbb vidéki városban, mint a 2014-es önkormányzati választáson. A különbségek különösen a megyei jogú városokban és a megyeszékhelyeken kiemelkedőek.

Karácsony Gergely: Előbb-utóbb mindenképpen be kell vezetni a dugódíjat

Itthon2019.10.16, 14:55

Két teljes nap sem telt el a vasárnapi választás óta, és újabb programpontján finomított Karácsony Gergely: miután korábbi ígéretével szembemenve feltételesen fogalmazott a 14 éven aluli budapestiek ingyenes BKK-utazásával kapcsolatban, a dugódíj bevezetését szükségesnek nevezte. Mint ismert, a politikus korábban népszavazáshoz kötötte volna a megszorító intézkedés bevezetését. 

Egy francia kommunista beavatkozhatott az önkormányzati választásokba

Itthon2019.10.16, 12:29

Izgalmas egybeesések tapasztalhatók a kommunista elveket hirdető, Budapesten élő francia állampolgár, Vincent Liegey és Karácsony Gergely programja között, ráadásul nyilatkozataik is olykor szóról szóra megegyeznek. A választások előtt kormányellenes, ellenzéki kampányt folytató férfi korábbi felesége, Szabó Rebeka nem mellesleg Zugló alpolgármestere, és Karácsony jobbkeze. A „nemnövekedési mozgalom apostolaként" emlegetett Liegey gondolatai köszönnek vissza az ellenzéki összefogás ideológiai elképzeléseiben. Az általa képviselt szellemiség terjesztését egy nemzetközi non-profit szervezet pénzeli, amely úgymond „adományokból" tartjaa ...

Gátlástalanul cenzúrázta a jobboldali véleményeket a Facebook az önkormányzati választás idején

Itthon2019.10.16, 09:53

Az Origo már több alkalommal is beszámolt róla, hogy a Facebook durván cenzúrázza a jobboldali tartalmakat, akadályozza, vagy kifejezetten megtagadja azok hirdetéseinek a közzétételét, és mondvacsinált okokra hivatkozva tilt le jobboldali újságírókat. Választási kampányokban a nemzeti-konzervatív oldallal szemben a Facebook mindig magasabb szintre emeli a cenzúra fokozatát, de ami történt a mostani önkormányzati választási kampányban, az kétségtelenül mindenen túltett.

Komoly ellentétek feszítik az ellenzéket az önkormányzati választás után

Itthon2019.10.15, 13:28

Míg vidéken arra szavaztak az emberek, hogy ki vezesse az adott települést, Budapesten pártpolitikai voksolás zajlott. Részben ez a magyarázata a vasárnapi önkormányzati választás eredményének - mindebben egyetértettek az Alapjogokért Központ konferenciáján felszólaló szakértők. Arról is beszéltek, hogy nagyjából hasonló eredmények születtek, mint a májusi EP-választáson.

Itt voltak a legszorosabb ellenzéki győzelmek

Itthon2019.10.14, 16:48

Az Origo összegyűjtötte azokat a városokat, ahol az ellenzéki jelöltek 1000 szavazattal kisebb különbséggel nyertek. Szombathelyen, Tatabányán és a III. kerületben sem kellett volna sok a kormánypárti győzelemhez. Jászberényben csupán 14 szavazaton múlott a kormánypárti siker. 

Gyurcsány Ferenc régi embereivel kapaszkodna vissza a hatalomba

Itthon2019.10.14, 16:44

Gyurcsány Ferenc és politikai hátországa a mostani önkormányzati választáson jelentősen megerősödött az öt évvel ezelőtti helyzetéhez képest. Pártja, a Demokratikus Koalíció ugyanis több kerületet és nagyvárost is megszerzett, javítva korábbi önkormányzati pozícióin. A bukott kormányfő tehát olyan helyzetbe került, hogy a háttérből tudja mozgatni a szálakat, és befolyásolni tudja az ellenzék politikáját.

Országosan a Fidesz polgármesterjelöltjei 51,4 százalékot, az ellenzék 38,8 százalékot szerzett

Itthon2019.10.14, 15:15

A vasárnapi önkormányzati választáson a kormánypárti oldalon nemcsak a korábbi támogatottság megőrzését, hanem annak bizonyos mértékű bővülését is láthatjuk, ha az eredményeket a legutóbbi EP-választáshoz hasonlítjuk össze. Az EP-választások alapján ráadásul az ellenzéknek lényegesen jobban kellett volna szerepelnie a megyei jogú városokban és vidéki településeken, ehhez képest komoly szavazatveszteségük is volt.

Vitathatatlan tény, hogy a Fidesz több szavazatot kapott, mint az ellenzék

Itthon2019.10.14, 13:55

Nem lehet egy dimenzió mentén értékelni az önkormányzati választási eredményeket, de az biztos, hogy a magyar politikában egy versenyhelyzet jött létre, ami a korábbi években nem volt - hangsúlyozták a XXI. Század Intézet választási értékelő rendezvényén szakértők. 

19 megyei közgyűlésből 19-et a Fidesz megnyert, a Fidesz több szavazatot kapott tegnap, mint a májusi uniós választáson

Itthon2019.10.14, 12:20

Továbbra is a Fidesz-KDNP Magyarország legerősebb pártja, ez egyértelműen kiderül a vasárnapi önkormányzati választási eredményekből. A Fidesz ráadásul több szavazatot kapott összesen, mint a májusi uniós választáson, és sokkal többet, mint az ellenzék. A 19 megyei közgyűlés mindegyikében a Fidesz győzött, Budapesten az ellenzék. Kétségtelen: ha a vasárnapi választás parlamenti választás lett volna, a körzeteket és a megyei közgyűlési szavazatokat számolva kiderül, hogy a Fidesz fölényesen nyert volna. De nézzük a pontos részleteket.

A kampányban az ellenzéki média politikai szereplővé vált

Itthon2019.10.14, 13:27

G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke a XXI. Század Intézet hétfői, budapesti konferenciáján arról beszélt, hogy ha a számokat nézzük, akkor a Fidesz több szavazatot kapott, mint az ellenzék, így egy országgyűlési választás esetén legalább 120 mandátuma lenne a Fidesznek.

Megoldhatatlan feladat előtt áll az ellenzék Budapesten

Itthon2019.10.14, 11:43

Az összefogásban egymást velejéig gyűlölő, már középtávon is együtt dolgozni képtelen pártok pillanatnyi szövetsége állt össze – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég Alapítvány jogi szakértője szerint megoldhatatlan feladat előtt áll az ellenzék Budapesten, a vesztes pedig a főváros lehet.

Elemző: A Borkai-ügy a legrosszabbkor jött a kormánypártoknak

Itthon2019.10.14, 11:23

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatornán értékelte a 2019-es önkormányzati választások eredményét.

A kormány azt szeretné, hogy a magyar települések tovább fejlődjenek

Itthon2019.10.14, 11:15

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke hétfőn az M1 Aktuális csatornán és a Kossuth Rádióban is értékelte a 2019-es önkormányzati választások eredményét.

A Fidesz 50 százalék felett az önkormányzati választáson: vidéken a kormány, Budapesten az ellenzék győzött

Itthon2019.10.14, 07:07

Az országosan leadott listás szavazatok több mint felét a Fidesz-KDNP szerezte meg a 2019-es önkormányzati választáson. A megyei közgyűlésekben mindenhol Fidesz-többség van, a választásnak ebben a kategóriájában 19-0-ra nyert a kormánypárt, ráadásul a Fidesz a 19 megyéből 16-ban jobb eredményt ért el, mint 5 évvel ezelőtt.  A megyei jogú városok közül 13-ban a Fidesz által támogatott jelölt lett a polgármester, tízben az ellenzéké. Budapesten Karácsony Gergely lett a főpolgármester, a fővárosi közgyűlésben pedig eggyel több mandátuma lett az ellenzéknek, mint amennyi a többséghez kell.

Szalay Ferenc: A fejlesztéseknek folytatódniuk kell Szolnokon

Itthon2019.10.14, 07:56

A fejlesztéseknek folytatódniuk kell Szolnokon - nyilatkozta polgármesterré választása után az MTI-nek Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) vasárnap, hozzátéve: azon dolgozik tovább, hogy az M4-es autóút megépülésével még az eddiginél is több beruházás érkezzen a megyeszékhelyre, a turisztikai fejlesztések megvalósuljanak, és új munkahelyek létesüljenek a városban, "mert ez a legfontosabb".

Orbán Viktor: Magyarország legerősebb pártja a Fidesz-KDNP szövetsége, és ennek tudatában fogunk viselkedni!

Itthon2019.10.14, 07:28

A listás szavazatokat tekintve a Fidesz-KDNP szövetség 50 százalék felett végzett - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP eredményváróján. A miniszterelnök megköszönte a vidéki Magyarország bizalmát. Tarlós Istvánról azt mondta, hogy kirángatta Budapestet a csődhelyzetből. Budapest vesztett egy főpolgármestert, de én nyertem egy kiváló tanácsadót - mondta Orbán Viktor.

Kósa Lajos: A demokrácia ünnepe volt a választás

Itthon2019.10.13, 20:00

A választás továbbra is a demokrácia ünnepe Magyarországon - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke Budapesten az önkormányzati választások lezárultát követően.  

Jönnek az eredmények: mutatunk mindent!

Itthon2019.10.13, 21:06

A megyei közgyűlésekben óriási fölénnyel nyer a Fidesz, az első adatok szerint a megyei jogú városok többségében is a Fidesz támogatta jelölt végez az élen. Az első adatok szerint Karácsony Gergely vezet Tarlós István ellen. Cikkünk frissül!

Megint csalt az ellenzék Ferencvárosban, szabálytalanul kampányoltak

Itthon2019.10.13, 16:57

A ferencvárosi helyi választási bizottság megállapította, hogy Baranyi Krisztina, ellenzéki polgármesterjelölt csapata két alkalommal is jogsértést követett el kampányolás közben. A történtek miatt eltiltotta a politikust támogató pártokat a további jogsértéstől - értesült az Origo. 

Szijjártó Péter: Ne adjuk a településeinket Gyurcsány és emberei kezére!

Itthon2019.10.13, 16:20

Ne adjuk a településeinket, városainkat Gyurcsány Ferenc és emberei kezére, mert pont ugyanazt fogják csinálni velük, mint csinálták az országgal korábban, amikor is tönkretették és kisemmizték egész Magyarországot – hívja fel rá a figyelmet üzenetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az érdi ellenzék ellopta a Fidesz támogatóinak listáját

Itthon2019.10.13, 15:29

Feljelentést kezdeményez a Fidesz érdi szervezete, mert az érdi ellenzék megsértette a választások tisztaságát.

Az ellenzéki Pikó emberei szavazatot vásárolnak a VIII. kerületben

Itthon2019.10.13, 15:50

Meg akarták vásárolni egy nő szavazatát a Józsefvárosban az ellenzéki Pikó András emberei. Rácz Lászlóné a választási bizottsághoz és a rendőrséghez fordul, mert ötezer forintot akartak adni neki, ha Pikó András ellenzéki józsefvárosi polgármesterjelöltre szavaz. Rácz Lászlóné a vesztegetést visszautasította- írja a Hír TV. A Fidesz feljelentést tesz. 

Tarlós István célja, hogy Budapest élhető, fejlődő, nyugodt város legyen

Itthon2019.10.13, 14:35

Tarlós István vasárnap, felesége társaságában leadta szavazatát Óbudán. Ezután újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy most az a tét, hogy határozott kezekben marad-e a főváros, vagy átvegye a helyét egy határozatlan, tétova káosz.

Farkas Örs: A 2014-es önkormányzati választáshoz hasonló eredményekre számítok

Itthon2019.10.13, 14:39

Ma önkormányzati vezetőket választ az ország, ezért politikai elemzőt kérdeztünk arról, hogyan látja az esélyeket 2019-ben. Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató intézet igazgatója szerint Tarlós István komoly mozgósítás mellett győzni fog, országosan pedig a 2014-es választáshoz hasonló eredményekre számít a fővárosi kerületekben és vidéken is. 

Azt akarjuk, hogy tovább erősödjön az ország, vagy Gyurcsánnyal a háttérben az alkalmatlanság üljön tort?

Itthon2019.10.13, 10:36

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója is nyilatkozott az Origónak a mai választásról. Az igazgató elmondta, hogy az önkormányzati választás tétje csak részben helyi, részben azon túlnyúló: azt akarjuk-e, hogy tovább erősödjön az ország politikai stabilitása vagy hogy az alkalmatlanság – Gyurcsány Ferenc vészjósló kontúrjával a háttérben – üljön tort mindezek felett?- teszi fel a kérdést az Alapjogokért Központ igazgatója. Szánthó Miklós nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük.

Orbán Viktor: Szavazzunk a Fidesz-KDNP jelöltjeire - videó

Itthon2019.10.13, 11:00

Ahogy az Origo is megírta, Orbán Viktor leadta szavazatát az önkormányzati választáson. Az eseményről a miniszterelnök egy képet és egy videót is megosztott közösségi oldalán.

Orbán Viktor: Alkalmas embereket alkalmas feladatra

Itthon2019.10.13, 10:07

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, Lévai Anikó társaságában leadta szavazatát a főváros XII. kerületében. Orbán Viktor újságíróknak elmondta, hogy Tarlós István főpolgármester-jelöltre szavazott; és erre kérte a fővárosi polgárokat is.

Az erős és tapasztalt vezető - vagy az alkalmatlanok: egy kétbalkezes örök vesztes, esetleg egy humorista vagy egy bulvárceleb

Itthon2019.10.13, 10:25

Kevés ennél egyértelműbb pillanat van egy ország, egy város életében. Egy kilenc év óta bizonyítottan jó főpolgármester, az erős és tapasztalt vezető: Tarlós István. És három bohócjelölt. Az egyik egy bulvárceleb, a másik egy humorista, a harmadik a Gyurcsány vezette baloldali pártok többségének egyszer már megbukott jelöltje - egy csetlő-botló, kétbalkezes, bizonyítottan alkalmatlan ember. Kevés ennél egyértelműbb pillanat van a politikában. És mégis. Mindez az egyértelműség akkor válik politikai valósággá - Tarlós István várt és megérdemelt győzelmévé -, ha mindenki el is megy szavazni. Ez most a legfontosabb.

Fidesz-plakátot gyújtottak fel, tűzoltók oltották a tüzet - videó

Itthon2019.10.13, 10:30

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és budapesti elnöke egy videót osztott meg közösségi oldalán, ahol tűzoltók fideszes plakátokat oltanak.

Tarlós István: Az ellenzék megtéveszti az embereket

Itthon2019.10.13, 09:59

A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Tarlós István beszélt az önkormányzati választásokról. Tarlós István azt mondta, hogy az ellenzék megtéveszti az embereket betarthatatlan ígéretekkel, s a kampány nem arról szól, amiről kellene.

Vajúdtak a hegyek és egeret szültek - az elemző Karácsony Gergely kudarcsorozatáról is beszél

Itthon2019.10.13, 10:16

Boros Bánk Leventét, a Médianéző Kft. vezetőjét kérdeztük arról, hogy milyen eredményre számít Budapesten, illetve arra is kértük, hogy értékelje Budapest két főpolgármester-jelöltjének, Karácsony Gergelynek és Tarlós Istvánnak a politikai pályafutását, előéletét. A szakértő elmondta, hogy ugyan szoros versenyre számít Budapesten, de úgy gondolja, Tarlós Istvánnak vannak még tartalékai, és egy jó mozgósítással a regnáló főpolgármester győzni fog.

Kocsis Máté: A tét, hogy alkalmas, vagy alkalmatlan főpolgármestere lesz-e Budapestnek

Itthon2019.10.13, 10:03

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és budapesti elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az önkormányzati választásról beszélt. Kocsis Máté azt mondta, hogy a választás tétje Budapesten az, hogy alkalmas, vagy alkalmatlan főpolgármester vezeti majd a várost. A frakcióvezető arra buzdította a szavazókat emiatt, hogy Tarlós Istvánra szavazzanak.

Karácsony Gergely csak csetlett-botlott a kampányban, teljesen alkalmatlan a városvezetésre

Itthon2019.10.13, 10:20

A mögöttünk hagyott két hónapos kampányban világosan kiderült, hogy Karácsony Gergely folyamatosan csetlett-botlott, a mögötte lévő csapat is teljesen tehetetlen volt, és hibát hibára halmoztak- mondta Lánczi Tamás az Origónak. A politológus szerint Karácsony napvilágra került őszödi beszéde is azt mutatja, hogy nagyon jelentős belső ellentétek vannak az ellenzéki pártok között, és ez bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlanok a városvezetésre. 

Önkormányzati választás 2019: kövesse velünk élőben az eseményeket

Itthon2019.10.13, 21:08

A rendszerváltozás óta nyolcadik alkalommal tartanak Magyarország 3177 településén önkormányzati választásokat vasárnap. A választók polgármesterjelöltekre, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőjelöltekre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak. A nemzetiségi választópolgárok a nemzetiségi önkormányzatok tagjait választják meg. A képviselők mandátuma öt évre szól. Kövesse velünk élőben az eseményeket!

Reggel hatkor megnyíltak a szavazókörök

Itthon2019.10.13, 06:17

Reggel hat órakor megkezdődött a voksolás a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán.

Több mint nyolcmillióan szavazhatnak az önkormányzati választáson

Itthon2019.10.13, 09:23

Reggel hat órakor megkezdődött Magyarország 1990 utáni történetének nyolcadik önkormányzati választása. A több mint 10 ezer szavazókörben több mint nyolcmillió választót várnak este hét óráig. A helyhatósági választáson négy főpolgármester-, 7386 polgármester-, 5735 egyéni választókerületi jelölt, 34 803 egyéni listás jelölt indul. Ezzel párhuzamosan nemzetiségi választást is tartanak. 

Kocsis Máté hét érvet sorolt fel Karácsony Gergely alkalmatlanságára

Itthon2019.10.12, 18:32

Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmatlan Budapest vezetésére - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és budapesti elnöke, aki az alkalmatlanság hét legemlékezetesebb momentumát sorolta fel szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Tarlós Istvánnal továbbra is biztos kezekben marad Budapest

Itthon2019.10.12, 17:54

Tarlós István kemény kézzel, határozottan vezeti most már 9 éve a magyar fővárost. Olyan projektekbe is belevágott és sikerre vitte azokat, amelyeket a korábbi balliberális városvezetés évtizedekig csak ígérgetett, vagy egyenesen elrontott. Az is kiderült, hogy a főpolgármester akár a saját politikai közösségén belül is hajlandó konfliktust vállalni, ha Budapest és a fővárosiak érdeke úgy kívánja. Tarlós kemény, tapasztalt vezető, szemben az ellenzéki bohócjelöltekkel. A főpolgármester kampányvideója is erről szól: a "tétova bizonytalanság" helyett a választók tartsák biztos kézben a fővárosunkat. Ezek a kezek pedig Tarlós István kezei. 

Tarlós István: A tét, hogy határozott kezekben marad-e a főváros

Itthon2019.10.12, 20:48

Sajtótájékoztatót tartott Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Azt mondta, hogy a választás tétje, hogy határozott kezekben marad-e a főváros.

Két helyen is elmarad a polgármester-választás

Itthon2019.10.12, 11:46

Jelölt hiányában elmarad két polgármester-választás vasárnap: a Zala megyei Lakhegyen és a Veszprém megyei Balatonszepezden időközi választáson dönthetnek a településvezető személyéről.

Több mint 8 millióan vehetnek részt az önkormányzati választáson

Itthon2019.10.12, 10:47

A pénteken lezárt hivatalos névjegyzékben 8 millió 25 ezer 372 választópolgár szerepel, vagyis ennyien vehetnek részt a vasárnapi önkormányzati választáson. Öt évvel ezelőtt a lezárt névjegyzékben 8 millió 170 ezer választópolgár szerepelt.

Újabb feljelentés a kispesti botrányok miatt

Itthon2019.10.12, 11:21

Tényi István is feljelentést tett a Magyar Nemzet és a Hír TV által nyilvánosságra hozott kispesti kép- és hangfelvételek ügyében. A felvételeken egy kerületi szocialista képviselő és köre beszélgetnek többek között korrupciógyanús ügyekről.

Karácsony Gergely 5 év alatt nem tudott érdemi eredményeket felmutatni Zugló élén

Itthon2019.10.12, 09:53

A Nézőpont Intézet elemzője azt mondta, már 2014 óta, vagyis öt éve vezeti Zuglót Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, de ennyi idő alatt sem tudott érdemi eredményeket felmutatni.

Tarlós István: Karácsonyról Gyurcsány is azt mondta, hogy erőtlen a győzelemhez

Itthon2019.10.12, 14:30

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Tarlós István főpolgármester. Ebben beszélt a kampányról, a többi főpolgármester-jelöltről. 

Rendkívüli nyitvatartás a kormányablakokban és okmányirodákban

Itthon2019.10.12, 09:59

Szombaton és vasárnap rendkívüli nyitvatartás van a kormányablakokban, okmányirodákban, hogy a lejárt személyi okmányok helyett újakat igényelhessenek a választópolgárok.

Karácsony Gergely látványosan megbukott, teljesen alkalmatlan jelölt

Itthon2019.10.11, 19:00

Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester-jelöltje látványosan megbukott Zuglóban is, ennek következtében teljesen alkalmatlan arra, hogy Budapest főpolgármestere legyen. Többek között erről beszélt Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az Origónak.

Karácsony Gergely Tarlós pénzével dicsekszik, de már abból is elköltött több száz milliót

Itthon2019.10.11, 15:40

Karácsony Gergely, a teljesen alkalmatlan balliberális jelölt azzal hencegett el pénteken, hogy Zugló számláján 3 milliárd forint van. A gond ezzel a kijelentéssel csak annyi, hogy Tarlós István csütörtökön jelentette be, hogy szerdán utalták el az iparűzési adóból járó 3,8 milliárd forintot a kerületnek. Vajon hová tűntette el Karácsony két nap alatt azt a 800 millió forintot, ami hiányzik az utaláshoz képest?

Századvég: Továbbra is Tarlós István az esélyes

Itthon2019.10.11, 14:39

A kampányidőszak végéhez közeledve továbbra is Tarlós István a legesélyesebb főpolgármester-jelölt, ugyanakkor a választást közvetlenül megelőző napok mozgósító tevékenységére a megszokottnál nagyobb hangsúly kerülhet – derül ki a Századvég Alapítvány friss választási előrejelzéséből.

Toronymagasan verte a Fidesz a jelöltek számában az ellenzéket

Itthon2019.10.11, 12:16

Több mint háromszor annyi polgármesterjelöltet állított az október 13-i önkormányzati választásra a Fidesz-KDNP, mint az ellenzéki pártok. A kormánypártok fölénye a 10 ezer főnél kisebb településeken érvényesül, ahol szinte eltűnt az ellenzék.  

Tarlós István: Borkai Zsolt méltatlanná vált tisztségére

Itthon2019.10.11, 10:59

Méltatlanná vált tisztségére Borkai Zsolt győri polgármester Tarlós István főpolgármester szerint. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt győri polgármester, olimpiai bajnok története.

Az elmúlt 17 évben még megszorítani sem tudták a Fideszt

Itthon2019.10.11, 06:00

A baloldali pártok utoljára 2002-ben tudták a megyék többségét megnyerni az önkormányzati választások megyei listás ágán. A Fidesznek azóta nincsen versenytársa, sőt az elmúlt két önkormányzati választáson minden megyében többséget szerzett. A megyei közgyűlési választásokon általában a kormánypártok nyernek, csak kétszer történt ez másként. Legutoljára éppen a Fidesz nyert ellenzékből 2006-ban. 

Egymillió forinttal tartozik a társasháznak egy újpesti ellenzéki jelölt

Itthon2019.10.11, 09:51

Több mint egymillió forintos közösköltség-tartozást halmozott fel a szivárványkoalíció újpesti képviselőjelöltje, Szécsi Péter Pál, ennek ellenére a helyi ellenzéki összefogás vállalható jelöltként ajánlotta őt a szavazók figyelmébe – számolt be az Újpestihírek.hu.

A Fidelitas búcsúajándékként egy Budapest-térképet vitt Karácsonynak

Itthon2019.10.10, 15:22

Egy személyre szóló Budapest-térképet vitt búcsúajándékként a Fidelitas Karácsony Gergelynek, az ellenzék alkalmatlan főpolgármester-jelöltjének, aki néhány napig még Zugló polgármestere.

Huszonötezer delegált segít a választási bizottságoknak

Itthon2019.10.10, 13:23

Több mint huszonötezer delegáltat jelentettek be a választási bizottságokba a jelöltek és a jelölőszervezetek - közölte a Nemzeti Választási Iroda.

Gyurcsány is szégyelli a teljesen alkalmatlan Karácsonyt

Itthon2019.10.10, 12:25

Gyurcsány Ferenc, az ellenzék valódi vezetője sem vállalja a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergelyt, mivel a közösségi oldalán az elmúlt hónapokban egyszer sem állt ki mellette. Mindez azt mutatja, ami persze teljesen nyilvánvaló: a DK elnöke szerint is teljesen alkalmatlan a jelölt, és Karácsony nyilvánvaló vereségéből minél kevesebb felelősséget akar vállalni. Gyurcsány semmibe veszi a Zuglóban is kudarcot kudarcra halmozó politikust, ami azért sem csoda, mivel szinte megszámlálhatatlan esetben hunyászkodott meg Karácsony a bukott szocialista miniszterelnök előtt. 

Lopnak, szívnak és hazudnak

Itthon2019.10.10, 13:04

Az ügyben nyomozó Hír TV-s újságíró, Bohár Dániel írása Karácsony szövetségeseiről a 888.hu-n. Nagyon tanulságos.

Karácsony Gergely szövetségese azt akarja elhitetni, hogy a botrány kirobbanása óta nem éri el az őt is lebuktató barátját-jelöltjét

Itthon2019.10.10, 11:46

"Amennyiben bizonyíthatóan Lackner Csaba van a felvételeken, és még kokaint is fogyasztott, akkor felszólítom, hogy adja vissza a mandátumát, és távozzon a közéletből" - ezt mondta Gajda Péter, Karácsony Gergely kispesti polgármesterjelöltje a Népszava csütörtöki számában. Vagyis, a kispesti polgármester kezd félni, mert feltehetően már tudja, a "mesterterve" annyira nem sikeres. Mint ismert, a Hír TV felvételein heroinozó és korrupcióról szónokoló kispesti szocialista önkormányzati képviselő, Lackner többször is súlyos állítást tett főnökével, a kispesti szocialista polgármesterrel kapcsolatban. Milliós korrupciós pénzeket kap Gajdda ...

29 ezren nem a lakóhelyükön szavaznak vasárnap

Itthon2019.10.10, 11:17

Több mint 29 ezren jelezték szerda délután 16 óráig, hogy vasárnap nem a lakóhelyükön, hanem bejelentett tartózkodási helyükön akarnak szavazni - derül ki a Nemzeti Választási Iroda csütörtök reggeli adataiból. Öt évvel ezelőtt 18 ezer átjelentkezéssel szavazó volt.

Politikai mondanivaló híján az ellenzék egyetlen fegyvere a durva kampány

Itthon2019.10.10, 11:24

Kósa Lajos szerint az ellenzék azért sározna be mindenkit, mert így el tudják terelni a figyelmet arról, hogy nincs politikai mondanivalójuk. A Fidesz kampányfőnöke a Hír TV-ben kitért arra is, hogy Karácsony Gergely arról nem beszél, amit meg kellene valósítani főpolgármesterként.

Bebizonyosodott: Karácsony Gergely arra is alkalmatlan, hogy egy kerületet vezessen

Itthon2019.10.10, 09:31

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és fővárosi elnöke a szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy Zugló gazdálkodása is az ellenzéki főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely alkalmatlanságát bizonyítja. Kocsis felhívta rá a figyelmet, képviselő-testületi anyagok azt bizonyítják, hogy Zugló egy 2 milliárdos hitelkeretből tengődik egyik napról a másikra. Ráadásul volt olyan pillanat, amikor a XIV. kerületi önkormányzat számláján mindössze 50 millió forint volt. Zugló költségvetési hiánya idén várhatóan 2,5 milliárd lesz. A Karácsony által „vezetett" kerület a közterületek karbantartásáért felelős cégeknek 150-1550 ...

Berki megmutatta, Karácsony elvtársai mit szívjanak kokain helyett – videó

Itthon2019.10.10, 11:05

Zugló után most Kispesten nézett körbe Berki Krisztián. A főpolgármester-jelölt legújabb videójában Karácsony MSZP-s haverjainak küldött egyértelmű üzenetet - írja a Ripost.

Karácsony hazudott, Bús Balázs leleplezte

Itthon2019.10.09, 13:37

Bús Balázs óbudai polgármester levele az Index vezetőihez.

Karácsony Gergelyről megint kiderült, hogy alkalmatlan

Itthon2019.10.09, 13:26

Bár a cél az volt, hogy Karácsony Gergelyt bátor, szókimondó, és erőskezű vezetőként mutassa be az Index mai imidzs-interjújában, a művelet éppen fordítva sült el. A balliberális főpolgármester-jelölt soha semmikor nem mutatkozott ennyire alkalmatlannak, mint most a baráti médiában. Karácsony reménytelenül és kétségbeesetten futott még egy kört azért, hogy elhitesse, egy potens jelölt, nevetséges próbálkozás lett a vége.

Németh Szilárd: Olyan polgármesterekre van szükség, akik megvédik településüket

Itthon2019.10.09, 11:43

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Németh Szilárd szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatót.

Orbán Viktor: Hajrá, Kolozs Csaba, hajrá, Gödöllő!

Itthon2019.10.09, 10:07

Az önkormányzati választások utolsó hetében Miskolc után Gödöllőn tűnt fel Orbán Viktor miniszterelnök.

Karácsony Gergelyt még Gyurcsány Ferenc és a többi szövetségese is teljesen alkalmatlannak tartja

Itthon2019.10.09, 08:22

Karácsony Gergelynek, a balliberális ellenzék főpolgármester-jelöltjének alkalmatlanságát azok a megjegyzések is bizonyítják, amiket saját szövetségesei mondanak róla. A legerősebb ezek közül is az, amikor a bukott baloldali miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc határozottan kijelentette, hogy nem hisz a győzelmében. Mesterházy Attila és Puzsér Róbert - aki néhány napja főpolgármester-helyettesi pozíciót ajánlott Karácsonynak, ha visszalép - arról beszélt, hogy Karácsony folyamatosan hazudozik. Horváth Csaba szerint pedig Karácsony azt sem tudja, mit akar, nincs is programja.

Mesés külföldi ingatlanokban állnak a kispesti közpénzek?

Itthon2019.10.09, 07:58

A hangfelvételek és a Magyar Nemzet által megszerzett dokumentumok szerint Somogyi László vállalkozónak az Egyesült Államokban, míg Kránitz Krisztiánnak a Földközi-tenger partján, Spanyolországban van ingatlana. Gajda Péter kispesti polgármester a beszélgetések szerint a XIX. kerületben vásárolt be, a szocialista politikusnak ez lenne az utolsó ciklusa, mert „már megvan neki". Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.

Fidelitas: Gyurcsány szerint sincs esélye a győzelemre Karácsony Gergelynek

Itthon2019.10.08, 15:51

A Fidelitas tájékoztató kampányt indít, mert szeretné, ha minden budapesti megtudná, hogy Karácsony Gergelyt szövetségesei és más ellenzéki szereplők is alkalmatlannak találják a főpolgármesteri posztra - közölte Böröcz László, a Fidelitas elnöke fővárosi sajtótájékoztatóján. A Fidelitas ma bejelentett videójában emlékeztet rá, hogy még Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök szerint sincs esélye az ellenzék alkalmatlan főpolgármester-jelöltjének, Karácsony Gergelynek arra, hogy Budapest vezetője legyen. 

Tarlós István: Soha nem látott ütemben fejlődik Budapest

Itthon2019.10.08, 14:06

Tarlós István főpolgármester kedden a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 74. ünnepi küldöttgyűlésén, éves díjátadó rendezvényén mondott beszédet.

Orbán Viktor: Hajrá, Miskolc! Hajrá, Alakszai Zoltán!

Itthon2019.10.08, 12:39

Vasárnap tartják az önkormányzati választásokat. Orbán Viktor miniszterelnök a miskolci Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölttel, Alakszai Zoltánnal találkozott.

Így menekült a nyilvánosság elől Karácsony lebukott jelöltje - fotógaléria

Itthon2019.10.07, 19:24

Ahogy azt már megírtuk, a Hír TV megpróbálta szóra bírni Karácsony Gergely jelöltjét, Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselőt, de az egyetlen kérdésre sem válaszolt. Ő az, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott felvételeken - egyébként egy drogpartin - közpénzek ellopásáról, az önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt. Nézze meg a fotóinkat a sajtó elől menekülő szocialista politikusról!

Jó volt a cucc? - a kommentelők szétszedték Karácsony korrupt, drogozó jelöltjét

Itthon2019.10.07, 17:51

Hiába törölte, majd tette csak a barátai számára elérhetővé Lackner Csaba, kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő magyarázkodó posztját, a Facebook-hozzászólók ráálltak az eggyel alatti bejegyzésére, és az azalatti kommentfelületen kezdték el kifejteni véleményüket. Karácsony Gergely korrupt, drogozó jelöltjét valósággal megostromolták, többen közülük azt kifogásolták, hogyan lehet rajta a neve a szavazólapon.

Tóth Csaba Karácsony tévéjében magyarázkodott Karácsony őszödi beszéde miatt

Itthon2019.10.07, 15:05

Karácsony Gergely őszödi beszéde volt a téma a ZuglóTV múlt hét pénteki adásában, a meghívott vendég pedig nem más volt, mint a Tóth Csaba-Horváth Csaba páros. Mint ismert, a baloldal alkalmatlan főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely az előbbiről azt mondta a felvételen, hogy többször megfenyegette családját, utóbbiról pedig úgy beszélt, hogy egy gyenge jelölt, de legalább azt tudja, miért jár börtön, és miért nem. Míg Tóth Csaba megpróbált valamiféleképpen reagálni a történtekre, Horváth Csaba kísérletet sem tett erre.

Hír TV: Az ügyvédjével tárgyalhat a kispesti ellenzéki korrupciós botrány főszereplője

Itthon2019.10.07, 13:08

Hallgatnak a kispesti szocialisták a kerületi korrupciós ügyekről. A Hír TV tudósítója a botrány középpontjában álló Lackner Csaba háza elől jelentkezett.

Továbbra sem akarja felismerni a drogpartin százmilliós lopásokról hencegő bizalmasát Karácsony szövetségese

Itthon2019.10.07, 11:14

Miután a Hír TV által nyilvánosságra hozott legújabb felvételen elhangzott, hogy Gajda Péternek, Karácsony Gergely kispesti polgármesterjelöltjének hárommillió forintot osztottak vissza egy önkormányzati mutyi után, a politikus Facebookon kezdett el magyarázkodni. Nem is akárhogyan: az alkalmatlan főpolgármester-jelölt XIX. kerületi társasága egyre mélyebbre süllyed a korrupció mocsarában.

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz Mohácson a polgármester-választás miatt

Itthon2019.10.07, 10:56

A héten aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz mohácsi szervezete azért, hogy a helyiek "tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert" - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Nézőpont Intézet: Tarlós István győzelme nem kétséges

Itthon2019.10.07, 10:44

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a biztosan választók 53 százaléka Tarlós Istvánra, 40 százaléka Karácsony Gergelyre, s immár 7 százaléka Puzsér Róbertre szavazna, Berki Krisztiánnak jelenleg nincs azonosítható szavazótábora. Röviden összefoglalva, a polgármesterként és főpolgármesterként már bizonyított Tarlós Istvánt a többség továbbra is alkalmasnak tartja, hogy vezesse Budapestet, ellentétben a zuglói polgármesterként pozitívumot felmutatni nem tudó, alkalmatlan, egy hangfelvétel miatt botrányba keveredő Karácsony Gergellyel. A megkérdezettek közel fele szerint veresége esetén Karácsony Gergelynek vissza kellene vvonulnia ...

Troll: Nagy szívás ez a szociknak

Itthon2019.10.06, 15:25

Megkövette - ironikusan - a Hír TV Troll című műsora Karácsony Gergelyt, aki szerint a zuglói MSZP-sek szétlopják a kerületet. Most úgy tűnik, hogy Kispesten is hasonló a helyzet. Aki tüzetesebben megnézte a most napvilágot látott felvételeket, megtanulta baloldali politikusainktól, hogyan is kell szakszerűen megtisztítani a „kólát" és közben elég jó tanácsokat kaphatott arra vonatkozóan, hogyan lehet honatyaként százmilliókat zsebre tenni suttyomban. A péntek esti Trollban erről beszélgettek, és persze arról is, hogy Puzsér Róbert először alkalmatlannak nevezte Karácsony Gergelyt, aztán felszólította, hogy lépjen vissza, végül felaajánlotta ...

Karácsony szövetségese is milliókat tett zsebre

Itthon2019.10.06, 14:08

Újabb részletek a kispesti korrupciós botrányban. A Hír TV-hez és a Magyar Nemzethez került felvételeken Lackner Csaba szocialista önkormányzati képviselő azon méltatlankodik, hogy egy önkormányzati mutyi után Gajda Péter polgármesternek csak 3 milliót kellett visszaosztania, míg a vagyonkezelő vezetőjének 12 milliót. Gajda azzal vigasztalta, hogy ő nem olyan mohó, mint beosztottja.

Az újabb botrány ismét csak Karácsony Gergely alkalmatlanságát bizonyítja

Itthon2019.10.06, 10:55

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője mondta el az Origónak, hogy mit gondol Karácsony jelöltjeinek botrányos ügyéről.

A baloldal nem képes és nem alkalmas arra, hogy ellenálljon a bevándorlást fokozó terveknek

Itthon2019.10.06, 11:06

A csetlő-botló baloldal nem képes és nem alkalmas arra, hogy ellenálljon a bevándorlást fokozó terveknek - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Véget vethet a Párbeszéd és az MSZP szövetségének a választás eredménye

Itthon2019.10.06, 11:08

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerint az önkormányzati választáson való rossz szereplés megpecsételheti a Párbeszéd és az MSZP - szövetség jövőjét.

Nem ítéli el Karácsony Gergely saját jelöltjei botrányát és szerinte még vizsgálatot sem kell indítani

Itthon2019.10.05, 19:48

A Hír TV-nek sikerült megszólaltatni az Origo kérdései elől bujkáló, közismerten alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelöltet, Karácsony Gergelyt. Ahogy a botrány összes szereplője, ő sem mond igazat. Természetesen lehetetlen nem felismerni a felvételen Lackner Csabát, Karácsony jelöltjét.

Karácsony Gergely szövetségese megszólalt: paródiába illő magyarázkodás

Itthon2019.10.05, 13:25

Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő, Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármester egyik legközelebbi barátja és munkatársa, Karácsony Gergely szövetségese a Facebookon próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Enyhén szólva szánalmas eszmefuttatásának lényege a már unott közhellyé változott, de a születése pillanatában, a nyolcvanas években tényleg szellemes filmes mondat - amikor a Jean-Paul Belmondo által játszott nőcsábász teljesen egyértelműen lebukik a felesége előtt egy meztelen nővel, és azt kérdezi a megcsalt asszonytól: drágám, most akkor nekem hiszel vagy csak a szemednek? 

Előző
Következő