önkormányzati választás 2014

címke rss

Kimaradtak a szocialisták a nagy XIII. kerületi összeborulásból

Itthon2014.08.16, 13:51

Közös jelölteket állít az októberi önkormányzati választáson a főváros XIII. kerületében a Demokratikus Koalíció, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért és a Modern Magyarországért Mozgalom - jelentette be a DK szóvivője. Gréczy Zsolt azt mondta, erről azt követően született döntés, hogy az MSZP-vel nem tudtak megegyezni az egyéni képviselő-jelölti helyek elosztásáról, mert a szocialisták az utolsó pillanatban módosították a majdnem kész megállapodást. Külön polgármesterjelöltet nem állítanak, hanem a szocialista Tóth Józsefet támogatják - tette hozzá. Mint elmondta, arra törekedtek, hogy valamennyi ellenzéki erő részt vegyen az összeefogásban, ...

Egy hét múlva itt a kampány

Itthon2014.08.16, 14:50

Egy hét múlva kezdődik hivatalosan az önkormányzati képviselők választását megelőző kampány. Az új választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart.

Még egy hetük van a hazai rádióknak és tévéknek

Itthon2014.08.16, 16:13

Még egy hétig, augusztus 23-án 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az önkormányzati és nemzetiségi választás kampányában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Százezernél több külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson

Itthon2014.08.17, 15:13

Mintegy 107 ezer, nem magyar, de magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár is szavazhat az október 12-ei önkormányzati választáson, ehhez regisztrációra sincs szükségük.

Az ellenzék több helyen is meglepheti a Fideszt

Itthon2014.08.19, 10:28

Szinte biztosan képtelen lesz megismételni a Fidesz–KDNP szövetség a 2010-es választási eredményét ősszel a dunántúli megyei jogú városokban. A legnagyobb valószínűsége az ellenzéki sikernek a botrányokkal terhelt Szombathelyen és Szekszárdon van, de Dunaújvárosban és Pécsett is fordulat jöhet.

Önállóan indul az MSZP Debrecenben

Itthon2014.08.19, 12:19

Nem vezettek eredményre a baloldali egyeztetések, ezért önállóan indul az MSZP Debrecenben és a többi hajdú-bihari településen az októberi önkormányzati választáson - jelentette be Huszka Imre, a párt megyei elnöke.

Az egész ország Miskolcra figyel majd

Itthon2014.08.21, 14:06

Több olyan kelet-magyarországi nagyvárost is elveszíthet a Fidesz az októberi önkormányzati választásokon, amit még 2010-ben, vagy 2006-ban szerzett meg. Ezek közé tartozhat Miskolc, Nyíregyháza és Salgótarján, bár a Jobbik magas támogatottsága még alaposan megkavarhatja az erőviszonyokat. 

Választás: Hétfőn kezdődik az aláírásgyűjtés

Itthon2014.08.23, 11:47

Már nyomtatják a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az októberi helyi önkormányzati és nemzetiségi választásra. A jelöltek és jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az önkormányzati képviselők októberi választására az aláírásgyűjtés.

Százezren gyűjtenek aláírást a kormányoldalnak

Itthon2014.08.24, 17:46

Százezer önkéntes áll készen, hogy az önkormányzati választások előtt aláírásokat gyűjtsön a Fidesz-KDNP mellett - jelentette be sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. A fideszes politikus a kampány minden részletéről tájékoztatást ígért, az újságírók mégsem tudták meg, hogy Orbán Viktor idén szerepet vállal-e Tarlós István fővárosi kampányában.

Kocsis Máté rekordot döntött

Itthon2014.08.25, 15:44

A Fidesz–KDNP józsefvárosi polgármesterjelöltje több mint 1000 ajánlást gyűjtött össze egy óra alatt.