önkormányzati választás 2010

címke rss

Előállítottak két plakátoló MSZP-aktivistát

Archívum2010.09.30, 18:20

Két MSZP-s pártaktivista a VII. kerületben ráragasztotta egy másik párt plakátjaira az MSZP hirdetéseit, ezért előállították őket a rendőrök.

Új beköltözők dönthetik el a választást két faluban

Itthon2010.09.30, 11:28

Jelentős megnőtt a szavazásta jogosultak száma két Zala megyei faluban a vasárnapi önkormányzati választás előtt. Az újonnan betelepült lakók jelentősen befolyásolhatják a választás kimenetelét Lendvajakabfán és Sényén is.

Orbán az "ellenzéki tűzfészektől" óvja a miskolciakat

Itthon2010.09.30, 14:51

A Miskolcon kampányoló Orbán Viktor miniszterelnök szerint a helyieknek sem érdeke, hogy az eddig MSZP-s vezetésű város továbbra is ellenzéki kézben maradjon. Az egész héten kampánykörúton tartózkodó Orbán járt Nyíregyházán is, ahol arról győzködte az embereket, hogy "szavazunk a kormányról is".

Az OVB szerint nem volt jogsértő Tarlós óvodai látogatása

Itthon2010.09.30, 18:24

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén megváltoztatta azt a korábbi döntést, amely szerint Tarlós István Fidesz által támogatott főpolgármester-jelölt jogsértést követett el, amikor kampányidőszakban ellátogatott egy óvodába. Az OVB szoros szavazással úgy határozott, Tarlós látogatása nem volt jogsértő.

Bűnpártolással vádol az ügyészség egy MSZP-s polgármestert

Archívum2010.09.30, 19:26

Polgár MSZP-s polgármesterét, Tóth Józsefet bűnpártolással vádolja az ügyészség. A Hajdú-Bihar megyei politikust egy 2005-ös ügyben gyanúsították meg.

Leadja az MTV a Jobbik cigánybűnözős hirdetését

Itthon2010.09.30, 18:01

A Jobbiknak adott igazat a Legfelsőbb Bíróság, amikor kimondta, hogy az MTV-nek és a Magyar Rádiónak le kell adnia a párt választási hirdetését. Erre korábban azért nem volt hajlandó a két közmédium, mert elhangzik benne a "cigánybűnözés" szó.

Az ombudsmanhoz fordul egy hangfelvétel miatt az MSZP

Itthon2010.09.30, 18:21

Az MSZP szerint a Fidesz választási csalásra készül Ferencvárosban, és ezt egy hangfelvétel bizonyítja, amelyet a Kuruc.info hozott nyilvánosságra. A felvételen állítólag a Fidesz pártigazgatója beszél arról, hogy egy ferencvárosi jelöltjük egy füzetben minden helyi választóról nyilvántartást vezet.

Orbán szerint nem stimmel a tavalyi költségvetés

Itthon2010.09.30, 23:32

"Nem stimmel" a tavaly költségvetés Orbán Viktor kormányfő szerint. A miniszterelnök egy tévéinterjúban azt mondta, a 2009-es büdzsében 3,9 százalék szerepelt, de most úgy tűnik, valójában 4,4 százalék tavalyi a költségvetési deficit, és a különbözet a 2010-es költségvetésre is kihat.

Elsöprő Fidesz-győzelmet jósol a Nézőpont Intézet

Archívum2010.09.29, 19:01

Várhatóan elsöprő győzelmet aratnak a kormánypártok a vasárnapi önkormányzati választásokon - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséről. A Fidesz-KDNP-t az aktív szavazók 61 százaléka támogatja. Ha országos lista lenne, a biztos szavazók közül 12 százalék szavazna az MSZP-re, 9 százalék a Jobbikra, és 3 százalék az LMP-re.

Tárki: Tovább növelte fölényét a Fidesz az MSZP-vel szemben

Archívum2010.09.29, 15:04

A Fidesz támogatottsága négyszerese az MSZP-ének a pártválasztók körében a Tárki szeptemberi felmérése szerint. Budapesten kisebb a különbség a két legnagyobb párt között. A Jobbik egy százalékponttal előzi meg az LMP-t a kutatás szerint.

Őrizetbe vettek egy plakátot letépő nagymamát

Itthon2010.09.29, 20:37

A rendőrség őrizetbe vett egy 61 éves nőt, akit Etyeken rajtakaptak, amint letép egy választási plakátot. Az unokája is vele volt, őt egy ismerősre kellett bíznia, majd elvitték a rendőrök.

A budapesti szmogriadó-rendeletet megsemmisítését kéri az LMP

Itthon2010.09.29, 13:30

Az alkotmánybírósághoz fordul az LMP, és azt kéri, hogy a testület semmisítse meg a nyáron elfogadott budapesti szmogriadó-rendeletet. Jávor Benedek, a párt főpolgármester-jelöltje szerint a jogszabályt olyan szűkre szabták, hogy az nevetségessé teszi a szmogriadót.

Meglepetés lesz, sokkot nem várnak a fideszesek a választások után

Itthon2010.09.29, 11:25

Több fideszes és KDNP-s képviselő szerint az október 3-i választások után áll majd elő a kormány a hosszabb távú tervekkel. A legfontosabb elképzelések a költségvetésből derülnek majd ki, külön intézkedéscsomag várhatóan nem lesz. A leendő költségvetés részleteit egyelőre a kormánypárti frakciók tagjai sem ismerik.

Szonda Ipsos: Csak Budapesten billeg a Fidesz többsége

Archívum2010.09.29, 06:42

A biztos szavazók majdnem kétharmada a Fideszt támogatja a Szonda Ipsos közvéleménykutatása szerint. A kormánypárt a kistelepüléseken és a nagyobb városokban is erős, egyedül Budapesten bizonytalan, hogy képes lesz-e megszerezni a fővárosi közgyűlés abszolút többségét.

Jogsértő volt Tarlós óvodai látogatása a választási bizottság szerint

Itthon2010.09.29, 13:31

Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje megsértette a közoktatási törvényt, amikor a múlt héten egy református óvodában kampányolt - mondta ki a Fővárosi Választási Bizottság. A tavaszi parlamenti választások idején Orbán Viktor Fidesz-elnököt is elmarasztalták, amiért iskolákban kampányolt.

Századvég: Tarlós fölényesen vezet, Botkának kicsi az előnye

Itthon2010.09.29, 13:41

Budapesten a kormánypárti Tarlós István abszolút esélyesként várja az önkormányzati választást, Szegeden azonban az MSZP-s Botka László polgármester vezet fideszes kihívójával szemben - derül ki a Századvég felméréséből. Budapesten az LMP 12, a Jobbik 3 százalékra számíthat.

Orbán egy lépcsőben akar új adórendszert

Archívum2010.09.28, 19:15

Egy lépcsőben, a lehető leghamarabb kell megvalósulnia Magyarország új adórendszerének - mondta Orbán Viktor kormányfő egy megyei lapnak adott interjújában. Újra egyszerű adórendszert ígért.

Ahol Orbán kézbe veszi a fegyvert - kampányriport Szegedről

Itthon2010.09.28, 11:53

Sok helyen lefutottnak tűnik az önkormányzati választás, de Szegeden még az utolsó napokban is kemény harc folyik. A süllyedő MSZP helyi különutasa és a városban évek óta a helyét kereső Fidesz újonc jelöltje csap össze, aki mellé beszállt a miniszterelnök is. Riport a szocialista Botka László és a fideszes B. Nagy László választási küzdelméről.

A szólásszabadság mentette meg a Jobbik cigányos filmjét

Itthon2010.09.28, 14:27

A szólásszabadságra hivatkozva állapította meg az Országos Választási Bizottság, hogy jogsértő volt, amikor az MTV és a Magyar Rádió nem közölte a Jobbik egyik választási filmjét, amelyben cigánybűnözésről van szó. A bizottság határozata alapján a Jobbik filmje nem jelent közvetlen veszélyt a társadalomra. A pártnak többször kellett már magyarázkodnia a cigányok miatt. Szeptemberben Orbán Viktor tette helyre a Jobbik cigánybűnözésről beszélő elnökét, a párt vezetőinek részvételével alapított Magyar Gárdát pedig gyűlöletkeltésre alkalmas akciói miatt tiltották be.

Törött ablakokkal kezdheti Budapest kiseprűzését Tarlós

Itthon2010.09.27, 16:20

Kemény fellépés a városban élőket zavaró gyanús alakok és kisebb súlyú bűncselekmények ellen - ez a lényege annak a politikának, amit a New Yorkot nyolc éven át irányító Rudolph Giuliani hirdetett meg, és amelyet Tarlós István főpolgármester-jelölt is követne. Giuliani módszere bevált, bár bírálói szerint ennek sok rendőri visszaélés és jogsértés volt az ára, ráadásul az sem egyértelmű, hogy a javulást nem a gazdasági fellendülés okozta-e.

Hiányos bizonyítékok miatt elengedték a bezárt jobbikost

Itthon2010.09.27, 15:09

Hétfő délután állt a bíróság elé Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, akit vasárnap azért vettek őrizetbe, mert eltávolította a szocialista polgármesterjelölt plakátját. A bíróság azonban nem tudott gyorsított eljárásban dönteni a szabálysértésről, mert a rendőrök nem tudtak elegendő bizonyítékot szolgáltatni, pedig jelen voltak a plakát eltávolításánál.

Visszalépésre kéri a Fidesz miskolci jelöltjét a Jobbik

Archívum2010.09.27, 15:35

Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő szerint csak párja polgármesterjelöltjének lehet esélye legyőzni Káli Sándor miskolci szocilista polgármestert. A politikus ezért azt kéri a Fidesztől, léptessék vissza saját jelöltjüket.

Orbán kötcsei beszédére kíváncsi az LMP

Archívum2010.09.27, 15:00

A szeptember eleji kötcsei beszéd nyilvánosságra hozását kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől az LMP, amely azt is szeretné, ha a kormány már az önkormányzati választások előtt ismertetné a jövő évi költségvetés legfontosabb számait. Schiffer András frakcióvezető aggasztónak nevezte, hogy a kormányfő "folytatja elődei politikáját".

Másodszor fut neki az OVB a Jobbik MTV elleni panaszának

Archívum2010.09.27, 12:24

Hétfőn várhatóan érdemi döntést hoz az OVB a Jobbik panaszáról, amelyet  párt a Magyar Televízió és a Magyar Rádió ellen nyújtott be. A Jobbik azt kifogásolja, hogy a közszolgálati tévé és rádió a "cigánybűnözés" kifejezés miatt nem akarja leadni hirdetésüket. A múlt héten az OVB egy formai hiba miatt nem foglalkozott érdemben a Jobbik beadványával.

Vidéki városokban lép föl Orbán a kampány hajrájában

Itthon2010.09.27, 10:37

Több vidéki kampányrendezvényen is részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök az önkormányzati választási kampány utolsó hetében - írja a Magyar Nemzet. A kormányfő több városba is ellátogat majd, de egyelőre nem tudni, mikor hova megy.

OVB: Az MTV-nek le kell adnia a Jobbik cigánybűnözős kampányfilmjét

Itthon2010.09.27, 20:48

Az Országos Választási Bizottság szerint jogsértő volt, hogy sem a Magyar Rádió, sem az MTV nem volt hajlandó leadni a Jobbik kampányfilmjét, amelyben szerepelt a "cigánybűnözés" kifejezés. A közszolgálati tévé és rádió a kampányfilmnek azt a változatát sem adta le a választási hirdetések között, amelyben a szót kisípolják.

Rendőrök vitték el a Jobbik miskolci jelöltjét

Itthon2010.09.26, 17:39

Rendőrök vezették el Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármester-jelöltjét, mert nyilvánosan leszedett egy oszlopról egy MSZP-plakátot. A politikust gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.

OVB: Megsértette az esélyegyenlőség elvét az RTL Klub

Itthon2010.09.24, 20:05

Megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség  választási alapelvét az RTL Klub, mert egy hírműsorban a Fidesz, az MSZP és az LMP dugódíjról alkotott véleményét bemutatta, a Jobbikét viszont nem - határozott pénteken az Országos Választási Bizottság.

A közbiztonságért tartott demonstrációt a Jobbik Miskolcon

Archívum2010.09.24, 21:46

A közbiztonságért tartott nagygyűlést és demonstrációt a Jobbik Miskolcon. Az esemény után a résztvevők megkoszorúzták a "Cigánybűnözés áldozatainak emlékére" feliratú táblát, amelyet ideiglenesen állítottak fel.

Saját bevallása szerint 150 milliót költ kampányra az LMP

Itthon2010.09.24, 15:02

Az LMP központi kampánya 100 millió forintba kerül, a területi szervetek pedig lehetőségeik függvényében költenek, de a kampányfőnök szerint összesen maximum 50 millió forintot.

Kisípolva sem adja le a Jobbik hirdetését az MTV

Itthon2010.09.24, 15:25

Hiába sípolja ki a Jobbik a választási hirdetésében a kifogásolt szavakat, a Magyar Televízió ezt a verziót sem adja le. A Jobbik hirdetését csütörtökön az MTV és a Magyar Rádió is visszautasította arra hivatkozva, hogy törvényellenes kijelentések hangzanak el benne.

"Nem ígérek semmit, de azt be fogom tartani" - Pintér Sándor a Teleki téren

Itthon2010.09.24, 17:31

"Reméljük, hogy lesz itt változás" - mondta a Józsefvárosba látogató belügyminiszter, Pintér Sándor. Megnézte a Teleki téri piac mellett felállított közbiztonsági pontot. Azt mondta, a környék "nem egy kultúrkörnyezet, javítandó ez a helyzet". Pintér azt ígérte, 2012 nyarára a mostaninál 3500-zal több rendőr lesz.

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Jobbik kifogását az OVB

Itthon2010.09.24, 23:46

Formai hibára hivatkozva, érdemi vizsgálat nélkül elutasította Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a párt "cigánybűnözést" emlegető választási hirdetésének megtagadása miatt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió ellen benyújtott kifogását pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság. A Jobbik jogsegélyszolgálatának vezetője azt nyilatkozta, hogy a kifogást azonos tartalommal újra beadják.

Makai István lenne Tarlós romaügyi megbízottja

Archívum2010.09.23, 11:20

Makai István fővárosi roma politikust, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnökét nevezné ki romaügyi megbízottnak főpolgármesterré választása esetén Tarlós István, a Fidesz főpolgármester jeleltje - értesült az MTI.

Jobbik: Visszautasította a párt hirdetését az MTV és a Magyar Rádió

Itthon2010.09.23, 18:12

Sem a Magyar Televízió, sem a Magyar Rádió nem adja le a Jobbik választási hirdetését. A párt szóvivője szerint arra hivatkoztak, hogy a hirdetésben szerepel a sértő "cigánybűnözés" szó, és félrevezető az a kijelentés is, hogy "nincs magyar áru a polcokon" a multinacionális áruházakban. A Jobbik az Országos Választási Bizottsághoz fordul.

Kétharmados győzelem is összejöhet Tarlósnak a Gallup szerint

Itthon2010.09.23, 15:46

A Gallup közvélemény-kutatása szerint akár a szavazatok kétharmadát is megszerezheti a főpolgármester-választáson a Fidesz jelöltje, Tarlós István, akit a választók többsége határozott, dinamikus, szakértő vezetőnek lát, bár a szavahihetőségében sokan kételkednek. A Gallup szerint bejuthat a fővárosi közgyűlésbe a Jobbik és az LMP is, de ehhez az LMP-nek aktivizálnia kell alacsony motiváltságú szimpatizánsait.

"Számon fogjuk kérni" - a bringásoknak ígérgettek a pártok jelöltjei

Itthon2010.09.23, 01:19

Föld alá vitt hatos villamosról, jövő tavaszra kiépített nagykörúti kerékpársávról és a BKV-járműveken szállítható biciklikről röpködtek az ígéretek a Critical Mass kerékpáros felvonulás végén rendezett budapesti politikai vitafórumon. Az LMP és a Jobbik főpolgármester-jelöltje mellé a Fidesz és az MSZP egy-egy önkormányzati képviselőt küldött a vitába: az ígérgetést moderáló bringások megígérték, hogy számon is kérik, amit hallottak - videoriport.

Medián: Tarlós népszerűbb vidéken, mint Budapesten

Itthon2010.09.23, 13:07

Továbbra is fideszes politikusok vezetik a Medián népszerűségi listáját, amelyen az elmúlt egy hónapban annyi változás történt, hogy Orbán Viktor után a második helyre feljött Schmitt Pál államfő. A HVG által ismertetett közvélemény-kutatás szerint a Fidesz főpolgármester-jelöltje, Tarlós István népszerűsége is sokat nőtt az elmúlt egy hónapban, bár jobban kedvelik vidéken, mint Budapesten.

Lőszermagot küldtek az ózdi polgármesternek

Itthon2010.09.23, 18:37

Egy lőszer magját tartalmazó borítékot kapott ózd képviselőtestületének csütörtöki ülésén a város MSZP-s polgármestere. A lőszer miatt a rendőrség nyomozást indított.

Már nyomtatják a szavazólapokat az önkormányzati választásra

Itthon2010.09.23, 13:07

Már nyomtatják az októberi önkormányzati választás szavazólapjait az Állami Nyomdában. 200 tonna papírra nyomtatnak, és 124 kilométer nemzetiszínű szalaggal zárják majd le az urnákat.

Verekedés lett egy választási gyűlésből Borsodban

Itthon2010.09.22, 16:53

Csoportos garázdaság miatt nyomoz a rendőrség, miután a hétvégén többen összeverekedtek egy választási gyűlés után a Borsod megyei Vilmányban.

Szanyi Népszava-előfizetéshez kötné az MSZP-tagságot

Itthon2010.09.22, 11:10

Csak az lehessen MSZP-tag, aki előfizetett a Népszavára - ezt javasolta több szocialista elnökségi tag Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke szerint. Az MSZP ugyanis szeretné, ha lenne "egy igazán hiteles (...) médiája".

A Fidesznek lesz a legtöbb embere a szavazókörökben

Itthon2010.09.22, 13:46

A Fidesz és a KDNP jelentették be a legtöbb szavazóköri delegáltat az önkormányzati választásokra. A 11 ezer szavazókörben összesen 24 ezer delegált dolgozik majd október 3-án.

A bíróság sem engedi újraindulni az etyeki polgármestert

Archívum2010.09.21, 13:33

A Legfelsőbb Bíróság sem adott igazat az etyeki polgármesternek, aki nem indulhat újra a választáson. Szűcs Lajos tavaly év elején szerelt le a rendőrségtől, egy augusztusi alkotmánymódosítás miatt azonban a korábbi rendőrök és katonák három évig nem indulhatnak választáson.

Kihúznák a sámlit a szerény bukásra játszó MSZP alól

Itthon2010.09.20, 15:59

A Fidesz Budapestre, a Jobbik a második legtöbb szavazatra, az LMP a szimbolikus második helyre hajt a két hét múlva esedékes önkormányzati választáson. A szocialisták az áprilisinál kisebb vereséggel is beérnék, de közben azért is izgulhatnak, hogy legnagyobb vidéki bástyáikat meg tudják-e tartani.

Iskolai vizsgálat indul egy fideszes jelölt kokijai miatt

Itthon2010.09.20, 12:35

Belső vizsgálatot indít az a mátészalkai iskola, amelynek egyik tanára - a Fidesz helyi polgármesterjelöltje - egy lakossági fórumon arról beszélt: diákjainak néha kokit oszt vagy nyaklevest ad. Az iskola igazgatója szerint lehet, hogy csak a kampány hevében beszélt így a tanár.

Pornográf fotók jelentek meg az esztergomi alpolgármesterről

Itthon2010.09.20, 14:47

Olyan felvételek jelentek meg egy közösségi pornóoldalon, amelyeken Knapp János Pál esztergomi alpolgármester szerepel. Knapp az [origo]-nak megerősítette, hogy ő szerepel a képeken, amelyek felhasználásával már korábban is próbálták fenyegetni. Az alpolgármester társadalmi munkában látja el feladait, de az októberi választásokon a Fidesz és a KDNP közös listáján szerepel.

Érvénytelen az ÁSZ-elnöknek választott fideszes utódáról tartott szavazás

Itthon2010.09.20, 00:13

Az önkormányzati mellett időközi országgyűlési képviselő-választást is tartanak október 3-án a Békés megyei Szarvason, ahol az alacsony részvétel miatt vasárnap érvénytelen lett a parlamenti választás első fordulója. A térségben azért kell időközi választást tartani, mert a Fidesz színeiben tavasszal mandátumot szerző Domokos Lászlót megválasztották az Állami Számvevőszék elnökének, ezért lemondott a képviselőségéről.

Választási fenyegetést sejt betört ablaka mögött Tiszabura jegyzője

Itthon2010.09.18, 11:05

Rendőri intézkedést kért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabura jegyzője, mert állítása szerint ismeretlenek fegyverrel lőttek be szolgálati lakásának ablakán. A jegyző szerint a támadásnak a közelgő önkormányzati választáshoz van köze, a lövést pedig figyelmeztetésnek szánhatták. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy valóban lövés miatt tört-e be a jegyző ablaka, és későbbre ígért tájékoztatást.

Kavics ütött lukat a lövöldözésről képzelődő jegyző ablakán

Itthon2010.09.18, 16:13

Egy kavics által ütött lukat hitt puskalövésnek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabura jegyzője, aki fegyveres fenyegetésről és politikai támadásról nyilatkozott, miután csütörtök éjjel betört lakásának egyik ablaka. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy senki nem lövöldözött Tiszaburán, és már csak azt vizsgálják, hogy a kaviccsal szándékosan törték-e be a jegyző ablakát.

Feljelentést tett a kikerült hangfelvétel miatt a kónyi polgármester

Itthon2010.09.18, 20:25

Becsületsértés miatt feljelentést tett a kónyi polgármester, miután egy két hete nyilvánosságra került hangfelvételen független helyi politikusok arról beszélgettek: számvevőszéki vizsgálattal kellene elősegíteni a polgármester leváltását. Aller Imre azokat jelentette fel, akik szerepelnek a felvételen. A vizsgálatról beszélgetők közül ketten korábban arra hivatkoztak, hogy önkormányzatnál észlelt törvénytelenségekre akarták felhívni a figyelmet.

Átlátja a káoszt, szót ért az MSZP-vel Tarlós jobbkeze

Itthon2010.09.17, 09:31

Nélküle összecsapnának a hullámok Tarlós István feje felett - az [origo]-nak nyilatkozó fővárosi politikusok szerint ez teszi nélkülözhetetlenné György Istvánt, akit legfőbb helyettesévé akar kinevezi a főpolgármesteri szék átvételére készülő Tarlós. György átlátja a legkaotikusabb budapesti ügyeket is, ráadásul kerületi polgármesterként nem csak ügyesen gazdálkodott, de szót értett a szocialistákkal is.

Az OVB szerint az etyeki polgármester nem indulhat a választásokon

Itthon2010.09.17, 18:10

Törölte a polgármesterjelöltek közül az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteken Szűcs Lajos etyeki polgármester nevét. Az OVB szerint a polgármesterre vonatkozik az az alkotmánymódosítás, amely megtiltja, hogy a rendőrség, katonaság munkatársai leszerelésük után három évig önkormányzati választáson induljanak. A polgármester a Legfelsőbb Bírsághoz fordult a döntés miatt.

"Aki kormánypárti, annak sem adunk" - MSZP-fellegvárban kampányolt Kövér

Itthon2010.09.16, 16:42

Alig kampányol valaki az országban, de Kövér László parlamenti elnökként is tartja a lakossági fórumokat. Szerdán az egyik legbiztosabb szocialista bázisnak számító Dorogon járt, ahol a Fidesz egy újoncot vet be az egykori bányászvárost 16 éve vezető MSZP-s polgármester ellen. Kövér lelkesített, nagyon nehéz időket jósolt, és lehurrogott néhány jobbikos javaslatot. Kampányriport Dorogról.

Építkezéseken dolgoztatná a rabokat a Jobbik

Itthon2010.09.16, 12:59

Budapesti építkezéseken dolgoztatná segédmunkásmunként a fővárosi rabokat a Jobbik főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor. Szerinte a jogi lehetőségek ma is adottak arra, hogy a rabok dolgozzanak, de nem biztosítanak nekik munkalehetőséget.

Kizárták a Fideszből az érdi jelölttel szemben induló fideszest

Archívum2010.09.16, 18:48

Törölték a Fidesz tagnyilvántartásából az Érden független polgármesterjelöltként induló Horváth Andrást, mivel a párt hivatalos jelöltjével szemben indul az önkormányzati választásokon.

Fellázadtak a "nudlievők" a polgármesterfaló községben

Itthon2010.09.16, 14:39

Hazudozással, köpködéssel, durvasággal és egy sor köztörvényes bűncselekménnyel vádolják egymást Etyeken a község vezetői. A képviselő-testület tavaly február óta negyedszer indított fegyelmit a polgármester ellen, akit őrökkel akarnak távol tartani hivatalától. Több etyeki a képviselőket hibáztatja, akik már "a harmadik polgármestert eszik meg" 2006 óta, és azt remélik, hogy a választások véget vetnek az évek óta tartó cirkusznak.

Tarlóssal rázná gatyába a fővárost Demszky kiábrándult helyettese

Itthon2010.09.14, 10:43

Demszky Gábor távozó főpolgármester egykori helyettese lesz Tarlós István főtanácsadója, ha a Fidesz főpolgármester-jelöltje megnyeri az októberi választást. Atkári János egy átfogó pénzügyi helyzetkép elkészítését tartja a legsürgősebb feladatának, amellyel meg lehetne szünteti a főváros egyensúlyi hiányát, de az [origo]-nak azt mondta, csontvázakat nem fog keresni.

A józan ész ellenségei

Vélemény2010.09.14, 14:30

Miközben az önkormányzati kampány kezdetén antipártok (MKKP) megvalósíthatatlan programjaikkal provokáltak, az LMP előbb elfogadta helyi képviselőjelöltnek a fura találmányaival hírnevet szerző Egely Györgyöt, majd pár soros közleményt adott csupán ki, amikor Egely maga lépett vissza a jelöltségtől. Mit árul el mindez a magyar politikai kultúra szakmaiságáról és az LMP-ről?

Titkolózás miatt jelenti fel a Centrum Kft.-t az LMP

Itthon2010.09.14, 13:25

Feljelentést tesz az LMP a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ellen, mivel a cég többszöri kérésükre sem árulta el az egymillió forint feletti szerződéseikre vonatkozó, közérdekűnek számító adatokat. A cég arra hivatkozva hallgat, hogy nem számít közérdekű adatkezelőnek.

Mátraverebélyen indul a polgármesteri posztért Seres Mária

Itthon2010.09.13, 12:40

Az általa tipikus problémákkal küzdő magyar falunak tartott Mátraverebélyen indul a polgármesteri posztért a Civil Mozgalom elnöke, Seres Mária az önkormányzati választáson. A jelölt hétfőn azt mondta: szeretné megmutatni, hogy nincs reménytelen település.

Ügyészségi nyomozás után jelentette be lemondását egy XVI. kerületi MSZP-s

Itthon2010.09.13, 18:40

Felajánlotta képviselőjelöltségről való lemondását egy XVI. kerületi szocialista önkormányzati képviselő miután a Fővárosi Főügyészség személyes adattal való visszaélés miatt nyomozást indított. A nyomozást azt követően rendelték el, hogy a Fidesz azt állította: a szocialista politikus által alapított pénzügyi tanácsadó cég életbiztosítási ajánlattal kereste meg azokat, akiknek az önkormányzat szociális bérlakást ítélt meg.

Vizsgálattal vág vissza fideszes kihívójának a kónyi polgármester

Archívum2010.09.11, 00:44

A kónyi polgármester lemondatná azokat a fideszes képviselőket, akik egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint azt tervezték, hogy az Állami Számvevőszék elnökének segítségével lejáratják őt. A polgármester szerint elképzelhető, hogy az ügy egyik szereplője, polgármesteri posztra pályázó Németh Marica iskolaigazgatói posztjára is méltatlan lett, ezért eljárást indított ellene.

Rétegpárttá zsugorodott az MSZP Orbán szerint

Itthon2010.09.11, 16:55

Nehéz a Fideszen kívül másra szavazni, hiszen a pártja maradt az egyetlen nagy, országos néppárt - mondta a szombati Veszprémi Naplónak adott interjúban Orbán Viktor. A kormányfő szerint az októberi önkormányzati választás eredménye mutatja majd meg, hogy az emberek mennyire támogatják a kormányzati politikát.

Orbán bukását jósolta Gyurcsány

Itthon2010.09.11, 18:03

Az Orbán-kormány várható bukásáról, az MSZP megújulásának fontosságáról, és az 1989-es alkotmány megvédéséről beszélt egy budapesti rendezvényen Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. A volt miniszterelnök eredetileg a Kossuth Klubban értékelte volta a kormány száz napos tevékenységét, de klub vezetése - arra hivatkozva, hogy kampány idején nem fogad be pártrendezvényeket -, nem járult hozzá a rendezvény megtartásához.

Népszabadság: Nem engedték beszélni egy fővárosi klubban Gyurcsányt

Itthon2010.09.11, 16:53

Az utolsó pillanatokban kellett új helyszínt keresni Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő szombati előadásának, miután a budapesti Kossuth Klub néhány órával a konferencia előtt visszalépett a 100 nap - Becsapott Magyarország! című rendezvény befogadásától - írta a szombati számában a Népszabadság. A klub elnöke, Lugosi Győző a Klub Rádiónak pénteken azt mondta, utólag, a sajtóból tudta meg, hogy a konferencián a korábbi miniszterelnök is beszédet fog mondani, és mivel a Kossuth Klub pártrendezvényeket nem fogad be a kampány idején, nem járult hozzá a rendezvény megtartásához.

A devizahitelekről is vitázna a kormánnyal az MSZP

Itthon2010.09.12, 18:00

Parlamenti vitanapot kezdeményez az MSZP a devizahitelesek gondjairól, a gazdaság beindításáról és a foglalkoztatás növeléséről. Mesterházy Attila, a párt elnöke szerint száz hazugság időszaka volt a választás óta eltelt időszak.

Kismama-melltartót reklámoz egy fideszes polgármesterjelölt

Itthon2010.09.10, 15:48

Az interneten is elérhető felvételeken, helyenként fedetlen mellekkel egy kismamáknak tervezett fehérnemű-kollekciót reklámoz a Fidesz badacsonytomaji polgármester-jelöltje - írja a Blikk.hu. A lapnak Rajzó Ildikó azt mondta, ha valaki ebből "szexuális botrányt" akar kavarni, az kicsit aberrált.

Ásítozással indult, csemegézéssel zárult a Fidesz kampánynyitója

Itthon2010.09.10, 19:45

Péntek délután tartotta hivatalos önkormányzati kampánynyitóját a Fidesz. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy már csak egyetlen országos párt van, amelyre rá lehet bízni az ország irányításának a felelősségét. Bár minden felmérés szerint a Fidesz a toronymagas esélyese az önkormányzati választásnak, Orbán és Kósa Lajos debreceni polgármester is óva intette a résztvevőket az elbizakodottságtól.

Bíróságon támadta meg a Fideszt a KDNP Sümegen

Archívum2010.09.10, 20:57

A KDNP sümegi szervezete nehezményezi, hogy a Fidesz lehagyta őket a jelöltek listájáról, ezért önálló listát állítottak, és azt szeretnék elérni, hogy a Fidesz vegye le a KDNP nevét a szórólapjairól. A választási bizottságok után a bírósági is érdemi vizsgálat nélkül utasította el beadványukat.

Kizárta két Somogy megyei vezetőjét a Jobbik

Archívum2010.09.10, 21:59

Anélkül adta le a Jobbik somogy megyei és a kaposvári listáját a párt megyei elnöke és a listavezető, hogy arról egyeztettek volna a pártelnökkel. Mindkettejüket kizárták a pártból.

Orbán is beszél a Fidesz kampánynyitóján - nézze élőben!

Itthon2010.09.10, 16:10

A Fidesz önkormányzati választási kampányának megnyitóján felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is. Kövesse élőben az [origo]-n!

A kis pártok nehezíthetik a Fidesz dolgát Budapesten

Itthon2010.09.09, 13:36

Bár Tarlós Istvánt valószínűleg nem lehet elütni a főpolgármesteri címtől, a jelölés lezárulása után kétséges, hogy képes lesz-e a Fidesz stabil többséget szerezni a fővárosi közgyűlésben. A kormánypártoknak az lett volna az ideális, ha csak az MSZP-vel kell versenybe szállniuk, de ha nehezen is, a Jobbik és az LMP is fel tudott állni a Fidesz számára utolsó kihívást jelentő fővárosban.

Fideszes daráló vár Tarlósra Budapest élén

Itthon2010.09.09, 11:09

Szorult helyzetben készül Budapest irányításának átvételére Tarlós István. Bár Orbán Viktor egyik fontos célkitűzését teljesítheti, a főváros bizonytalan anyagi helyzete miatt egyelőre nem állt be mögé a miniszterelnök, ráadásul a nyakába szakadnak a mostani budapesti vezetés be nem váltott ígéretei is. Tarlóst kompromisszumokra nyitott főnöknek írták le az őt ismerő források, ennek ellenére a Fidesz erős fővárosi emberei közül többen is érdekeltek lehetnek abban, hogy "2014-ig elkopjon".

Népszavazást akar a budapesti parkolásról az LMP

Archívum2010.09.09, 12:37

Egységes fővárosi parkolási rendszert szeretne az LMP, ennek érdekében pedig népszavazást tartana az önkormányzati választások után. A párt már korábban beterjesztett egy törvénymódosítást, ami alapján könnyebben lehetne helyi népzsavazásokat kezdeményezni.

Hamisnak tűnő ajánlószelvények miatt nyomoznak Petőhenyén

Archívum2010.09.09, 17:58

Olyan ajánlószelvényeket is talált a választási bizottság a petőhenyei jelöltek leadott kopogtatócédulái között, amelyeknek az állítólagos aláírói azt állítják, ők senkinek nem adtak ajánlást. A megyei rendőrség nyomozást indított.

"Csínján megy a marakodás" a Mágák földjén

Itthon2010.09.08, 13:21

A lakosok körülbelül 60 százalékát Mágának hívják, a jelöltek a jelenlegi polgármestert szidják és többek között nagy lakomákkal győzködik a helyieket Tiszabőn, ahol a jelöltek többsége becenevét is feltüntette a szavazólistán. A helyiek jól teletömik a hasukat, de láthatóan csak a vállukat vonogatják, ha a szavazásról van szó. Az ellenzék két vezére, Pipás Gyuszi Fia és Szabó Béla Burkus szerint rosszul mennek a dolgok, ezért váltani kell, Farkas Barnabás polgármester azonban állítja, nyugodtan várja a választást.

"Életelemem a küzdelem" - bemutatták Tarlós interjúkönyvét

Itthon2010.09.08, 13:35

Itt élned kell - ez a címe a Parlament Caféban szerdán bemutatott, Tarlós István főpolgármester-jelölttel készült interjúkönyvnek. A bemutató résztvevői egymás után dicsérték Tarlóst, aki azt mondta, nincs ehhez hozzászokva. Az önkormányzati kampányról nem volt szó, Tarlós a II. János Pál pápához és a Sziget szervezőihez fűződő viszonyáról beszélt.

Tizenöt ajánlószelvény miatt bukik az LMP hajdú-bihari listája

Itthon2010.09.08, 16:43

Nem nyújtott be elegendő érvényes ajánlószelvényt az LMP ahhoz, hogy területi listát állíthasson Hajdú-Bihar megyében. A benyújtott szelvények közül túl sok volt érvénytelen, a párt 15 szelvény híján bukta a listaállítást.

Önjáró fideszesek, panaszos KDNP-sek törik meg a kormánypárti egységet

Itthon2010.09.07, 10:55

Mostoha szövetségesre és rosszul kiválasztott jelöltre panaszkodnak a KDNP politikusai azon a két településen, ahol nem tudtak megegyezni a fideszesekkel arról, hogy melyik párt jelöljön polgármestert. A fideszes jelöltek néhány helyen a párt korábbi, kegyvesztetté vált polgármestereivel is szembekerülnek, Nagykanizsán pedig elmérgesedett háborúnak vethet véget az önkormányzati választás.

Öt párt szerezhet helyet a fővárosi közgyűlésben

Archívum2010.09.07, 22:13

Négy párt listája szerepel majd azokon a szavazólapokon, melyeken a budapestiek a Fővárosi Közgyűlés összetételére szavazhatnak október 3-án, az önkormányzati választáson.

A MSZP színeiben indul Terry Black Tökölön

Itthon2010.09.07, 07:30

Összegyűlt a szükséges ajánlószelvénye, így az MSZP-s színeiben indul az őszi önkormányzati választásokon Terry Black Tökölön.

Keddig jelenthetik be fővárosi listáikat a pártok

Archívum2010.09.07, 06:57

Kedd délután 16 órakor lejár a fővárosi listák bejelentésére rendelkezésre álló határidő. A fővárosi listákra leadott szavazatok alapján választják meg a fővárosi közgyűlés 33 tagját az októberi önkormányzati választásokon.

Nem akar vitázni jobbikos ellenfelével az MSZP jelöltje

Itthon2010.09.08, 17:11

Horváth Csaba nem venne részt az LMP által kezdeményezett főpolgármester-jelölti vitán, döntését azzal indokolta, hogy nem kíván egy asztalhoz ülni a Jobbik jelöltjével. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje kész a vitára, a Fidesz még nem döntött.

Vitára hívja a főpolgármester-jelölteket az LMP-s Jávor

Itthon2010.09.06, 17:10

Főpolgármester-jelölti vitát kezdeményez az LMP jelöltje, Jávor Benedek - közölte hétfőn a párt.

Egy zalai faluban jelöltek híján elmarad a képviselő-választás

Itthon2010.09.06, 16:39

A Zalai megyei Salomváron az országban egyedüliként elmarad az önkormányzati képviselőtestület-választás, mert túl kevesen voltak a jelöltek. A település polgármestere szerint a község adósságai vehették el a jelentkezők kedvét.

Sajnálkoznak az ÁSZ-vizsgálatos felvételen szereplő fideszes jelöltek

Itthon2010.09.06, 17:06

Nem cáfolták a Stop.hu által ismertetett hangfelvétel valódiságát hétfőn azok a Fidesz támogatásával, de függetlenként induló kónyi jelöltek, akik a hangfelvételen arról beszélgettek: mivel az Állami Számvevőszék elnöke "a Fidesz embere", el lehetne intézni, hogy vizsgálat induljon a kónyi vezetés lejáratására . Az érintett politikusok hétfőn közölték: nekik fel kell hívniuk a figyelmet az önkormányzat működésében valószínűsíthető törvénytelenségekre, de sajnálják, hogy ezt a kérdést a hangfelvételen elhangzottak szerint közelítették meg. A Fidesz nevében hétfőn Kósa Lajos alelnök elhatárolódott az esettől.

Négy főpolgármester-jelöltre lehet szavazni október 3-án

Archívum2010.09.05, 19:28

Nyilvántartásba vette a Fővárosi Választási Bizottság a Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltjét is, így az október 3-i önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István (Fidesz-KDNP) és Horváth Csaba (MSZP) neve mellett Staudt Gábor (Jobbik) és Jávor Benedek (LMP) neve is szerepel majd a szavazólapokon. A Kétfarkú Kutya Párt lemaradt, a szükséges ajánlószelvényeknek csak a tizedét tudta összegyűjteni.

Magyar Nemzet: Diákjait zaklatta egy jobbikos jelölt

Itthon2010.09.04, 09:01

Három éve szexuális zaklatás miatt megrovást kapott a Jobbik egyik kaposvári jelöltje, aki tanárként intim kérdésekkel ostromolta diákjait - írja a Magyar Nemzet. A párt szóvivője szerint kivizsgálják az ügyet, és ha a jelölt valóban ilyet tett, "a lehető legszigorúbb szankciókat alkalmazzák vele szemben".

Az utolsó pillanatban adta le céduláit az LMP főpolgármester-jelöltje

Itthon2010.09.03, 17:56

Az LMP főpolgármester-jelöltje, Jávor Benedek péntek délután három órakor bejelentette: sikerült összegyűjteniük az indulásához szükséges számú ajánlószelvényt, körülbelül 30 ezer darabot. A párt kampányfőnöke szerint életszerű, hogy az utolsó napokban "ébredtek az emberek".

"Hihetetlenül izgalmas lesz" - versenyt fut az idővel az LMP Budapesten

Itthon2010.09.03, 13:27

A jelöltállítás utolsó óráiban próbálja összegyűjteni az LMP a hiányzó több mint 1000 ajánlószelvényt, ami ahhoz kell, hogy a párt főpolgármester-jelöltet indíthasson az önkormányzati választáson. A pártnak ajánlószelvényt gyűjtő aktivistái szerint "hihetetlenül izgalmas", hogy össze jön-e elég ajánlószelvény. Ők az ebédidőben reménykednek és a provokatőrnek tűnő emberekkel küszködnek.

Kezdődik az utolsó nagy roham a kopogtatócédulákért

Itthon2010.09.03, 09:10

54 ezer jelölt regisztrálta magát az októberi önkormányzati választásokra pénteken reggelig. A jelöltek péntek délután 4 óráig adhatják le kopogtatócéduláikat.

Bőröndnyi cédulát adott le a Jobbik főpolgármester-jelöltje

Itthon2010.09.03, 16:47

A Jobbik főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor péntek délután kettő óra után leadta a kellő számú ajánlószelvényt, állítása szerint több mint 33 ezer darabot hozott magával egy bőröndben. A jobbikosok egy kalitkába zárt szarkát is vittek magukkal a Városházára, szerintük ez azt szimbolizálja, hogyan fogják elszámoltatni a "politikusbűnözőket". A madarat később elengedték.

Közel 4 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjei

Itthon2010.09.03, 20:22

Bár viccnek szánták az indulást, és szervezett kampányuk sem volt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjei közel 4 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek. Bár a szervezet főpolgármester-jelöltje az induláshoz szükséges 28 ezer szelvény tíz százalékát tudta csak összegyűjteni, mégis bevitte a szelvényeit pénteken a Fővárosi Választási Irodába.

Schmuck Andor nem indulhat a főpolgármesteri posztért

Archívum2010.09.03, 16:16

Csak 26 200 kopogtatócédulát, a szükségesnél kétezerrel kevesebbet tudott összegyűjteni Schmuck Andor, így nem indulhat a főpolgármesteri posztért.

A jelölési harcot hatalmas fölénnyel nyerte a Fidesz

Itthon2010.09.03, 20:14

Az önkormányzati választási törvény szigorítása ellenére sem csökkent az indulási kedv, de például a budapestiek kevesebb jelölt közül választhatnak októberben, mint négy éve. A legtöbb jelöltet a Fidesz állította, a Jobbik megelőzte az MSZP-t, a leggyengébben pedig az LMP szerepelt, amelynek még fővárosi közgyűlési listája sem biztos, hogy lesz. A KDNP frakcióvezetője szerint sehol nem indultak a Fidesszel szemben, de a hivatalos adatok szerint két helyen mégis lesz kormánypárti belharc.

Ezer ajánlás még hiányzik az LMP-nek a főpolgármester-jelöléshez

Itthon2010.09.03, 10:38

Még körülbelül ezer ajánlószelvényt kell összegyűjtenie az LMP-nek a délután négy órai határidőig, hogy főpolgármester-jelöltet tudjon állítani Budapesten. Fővárosi közgyűlési listája szinte biztosan lesz a pártnak, és kerületek legalább felében polgármesterjelöltet is állítanak.

Biztosan lesz fővárosi listája a Jobbiknak

Itthon2010.09.03, 11:51

Minden kerületben lesz kompenzációs listája a Jobbiknak, így fővárosi közgyűlési listát is állíthat. A kerületek közül 14-ben biztosan, négyben talán lesz polgármesterjelöltjük, Staudt Gábor főpolgármester-jelölt ajánlásainak számát délután kettőkor jelentik be.

Parkolási amnesztiát ígér a Jobbik Budapesten

Itthon2010.09.02, 16:53

A folyamatban lévő parkolási ügyek leállítását, a kiszabott bírságok elengedését ígérte csütörtökön megválasztása esetére Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Staudt azt mondta: szerinte Budapesten nem annyira vészes a helyzet, hogy szükség legyen olyan "közrendvédelmi telepekre", mint amilyenekről Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő beszélt szerdán.

Ötezer ajánlószelvény hiányzik még az LMP-nek Budapesten

Itthon2010.09.02, 14:48

Körülbelül ötezer kopogtatócédulát kell még összegyűjtenie az LMP-nek ahhoz, hogy főpolgármester-jelöltként indíthassa az önkormányzati választáson Jávor Benedeket. A párt kampányfőnöke szerint az utóbbi napokban egyre több kopogtatócédulát kapnak, de "nagyon izgalmas lesz a vége".

Előző
Következő