önkormányzati választás 2010
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem akar vitázni jobbikos ellenfelével az MSZP jelöltje
Horváth Csaba nem venne részt az LMP által kezdeményezett főpolgármester-jelölti vitán, döntését azzal indokolta, hogy nem kíván egy asztalhoz ülni a Jobbik jelöltjével. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje kész a vitára, a Fidesz még nem döntött.
Önjáró fideszesek, panaszos KDNP-sek törik meg a kormánypárti egységet
Mostoha szövetségesre és rosszul kiválasztott jelöltre panaszkodnak a KDNP politikusai azon a két településen, ahol nem tudtak megegyezni a fideszesekkel arról, hogy melyik párt jelöljön polgármestert. A fideszes jelöltek néhány helyen a párt korábbi, kegyvesztetté vált polgármestereivel is szembekerülnek, Nagykanizsán pedig elmérgesedett háborúnak vethet véget az önkormányzati választás.
Öt párt szerezhet helyet a fővárosi közgyűlésben
Négy párt listája szerepel majd azokon a szavazólapokon, melyeken a budapestiek a Fővárosi Közgyűlés összetételére szavazhatnak október 3-án, az önkormányzati választáson.
A MSZP színeiben indul Terry Black Tökölön
Összegyűlt a szükséges ajánlószelvénye, így az MSZP-s színeiben indul az őszi önkormányzati választásokon Terry Black Tökölön.
Vitára hívja a főpolgármester-jelölteket az LMP-s Jávor
Főpolgármester-jelölti vitát kezdeményez az LMP jelöltje, Jávor Benedek - közölte hétfőn a párt.
Egy zalai faluban jelöltek híján elmarad a képviselő-választás
A Zalai megyei Salomváron az országban egyedüliként elmarad az önkormányzati képviselőtestület-választás, mert túl kevesen voltak a jelöltek. A település polgármestere szerint a község adósságai vehették el a jelentkezők kedvét.
Sajnálkoznak az ÁSZ-vizsgálatos felvételen szereplő fideszes jelöltek
Nem cáfolták a Stop.hu által ismertetett hangfelvétel valódiságát hétfőn azok a Fidesz támogatásával, de függetlenként induló kónyi jelöltek, akik a hangfelvételen arról beszélgettek: mivel az Állami Számvevőszék elnöke "a Fidesz embere", el lehetne intézni, hogy vizsgálat induljon a kónyi vezetés lejáratására . Az érintett politikusok hétfőn közölték: nekik fel kell hívniuk a figyelmet az önkormányzat működésében valószínűsíthető törvénytelenségekre, de sajnálják, hogy ezt a kérdést a hangfelvételen elhangzottak szerint közelítették meg. A Fidesz nevében hétfőn Kósa Lajos alelnök elhatárolódott az esettől.
Négy főpolgármester-jelöltre lehet szavazni október 3-án
Nyilvántartásba vette a Fővárosi Választási Bizottság a Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltjét is, így az október 3-i önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István (Fidesz-KDNP) és Horváth Csaba (MSZP) neve mellett Staudt Gábor (Jobbik) és Jávor Benedek (LMP) neve is szerepel majd a szavazólapokon. A Kétfarkú Kutya Párt lemaradt, a szükséges ajánlószelvényeknek csak a tizedét tudta összegyűjteni.
Magyar Nemzet: Diákjait zaklatta egy jobbikos jelölt
Három éve szexuális zaklatás miatt megrovást kapott a Jobbik egyik kaposvári jelöltje, aki tanárként intim kérdésekkel ostromolta diákjait - írja a Magyar Nemzet. A párt szóvivője szerint kivizsgálják az ügyet, és ha a jelölt valóban ilyet tett, "a lehető legszigorúbb szankciókat alkalmazzák vele szemben".
Ezer ajánlás még hiányzik az LMP-nek a főpolgármester-jelöléshez
Még körülbelül ezer ajánlószelvényt kell összegyűjtenie az LMP-nek a délután négy órai határidőig, hogy főpolgármester-jelöltet tudjon állítani Budapesten. Fővárosi közgyűlési listája szinte biztosan lesz a pártnak, és kerületek legalább felében polgármesterjelöltet is állítanak.
Biztosan lesz fővárosi listája a Jobbiknak
Minden kerületben lesz kompenzációs listája a Jobbiknak, így fővárosi közgyűlési listát is állíthat. A kerületek közül 14-ben biztosan, négyben talán lesz polgármesterjelöltjük, Staudt Gábor főpolgármester-jelölt ajánlásainak számát délután kettőkor jelentik be.
Az utolsó pillanatban adta le céduláit az LMP főpolgármester-jelöltje
Az LMP főpolgármester-jelöltje, Jávor Benedek péntek délután három órakor bejelentette: sikerült összegyűjteniük az indulásához szükséges számú ajánlószelvényt, körülbelül 30 ezer darabot. A párt kampányfőnöke szerint életszerű, hogy az utolsó napokban "ébredtek az emberek".
"Hihetetlenül izgalmas lesz" - versenyt fut az idővel az LMP Budapesten
A jelöltállítás utolsó óráiban próbálja összegyűjteni az LMP a hiányzó több mint 1000 ajánlószelvényt, ami ahhoz kell, hogy a párt főpolgármester-jelöltet indíthasson az önkormányzati választáson. A pártnak ajánlószelvényt gyűjtő aktivistái szerint "hihetetlenül izgalmas", hogy össze jön-e elég ajánlószelvény. Ők az ebédidőben reménykednek és a provokatőrnek tűnő emberekkel küszködnek.
Kezdődik az utolsó nagy roham a kopogtatócédulákért
54 ezer jelölt regisztrálta magát az októberi önkormányzati választásokra pénteken reggelig. A jelöltek péntek délután 4 óráig adhatják le kopogtatócéduláikat.
Bőröndnyi cédulát adott le a Jobbik főpolgármester-jelöltje
A Jobbik főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor péntek délután kettő óra után leadta a kellő számú ajánlószelvényt, állítása szerint több mint 33 ezer darabot hozott magával egy bőröndben. A jobbikosok egy kalitkába zárt szarkát is vittek magukkal a Városházára, szerintük ez azt szimbolizálja, hogyan fogják elszámoltatni a "politikusbűnözőket". A madarat később elengedték.
Közel 4 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjei
Bár viccnek szánták az indulást, és szervezett kampányuk sem volt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjei közel 4 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek. Bár a szervezet főpolgármester-jelöltje az induláshoz szükséges 28 ezer szelvény tíz százalékát tudta csak összegyűjteni, mégis bevitte a szelvényeit pénteken a Fővárosi Választási Irodába.
Schmuck Andor nem indulhat a főpolgármesteri posztért
Csak 26 200 kopogtatócédulát, a szükségesnél kétezerrel kevesebbet tudott összegyűjteni Schmuck Andor, így nem indulhat a főpolgármesteri posztért.
A jelölési harcot hatalmas fölénnyel nyerte a Fidesz
Az önkormányzati választási törvény szigorítása ellenére sem csökkent az indulási kedv, de például a budapestiek kevesebb jelölt közül választhatnak októberben, mint négy éve. A legtöbb jelöltet a Fidesz állította, a Jobbik megelőzte az MSZP-t, a leggyengébben pedig az LMP szerepelt, amelynek még fővárosi közgyűlési listája sem biztos, hogy lesz. A KDNP frakcióvezetője szerint sehol nem indultak a Fidesszel szemben, de a hivatalos adatok szerint két helyen mégis lesz kormánypárti belharc.
"Mindegy, hogy cigány, a lényeg, hogy adjon" - választási riport Tiszaburáról
Háromszáz szemétszedő és ötven faluőr dolgozik az alig 3000 lelkes Tiszaburán, ahol a felnőttek harmada közmunkából él. A polgármester és szinte az egész képviselőtestület ugyanannak a cigány szervezetnek a tagjai, de a helyiek szerint nem ez számít, hanem az, hogy jó vezető álljon a falu élén. A polgármesterre sok helyi jó szívvel gondol, de akad olyan is, aki szerint "a demokrácia megcsúfolása", ami Tiszaburán történik.
Parkolási amnesztiát ígér a Jobbik Budapesten
A folyamatban lévő parkolási ügyek leállítását, a kiszabott bírságok elengedését ígérte csütörtökön megválasztása esetére Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Staudt azt mondta: szerinte Budapesten nem annyira vészes a helyzet, hogy szükség legyen olyan "közrendvédelmi telepekre", mint amilyenekről Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő beszélt szerdán.
Ötezer ajánlószelvény hiányzik még az LMP-nek Budapesten
Körülbelül ötezer kopogtatócédulát kell még összegyűjtenie az LMP-nek ahhoz, hogy főpolgármester-jelöltként indíthassa az önkormányzati választáson Jávor Benedeket. A párt kampányfőnöke szerint az utóbbi napokban egyre több kopogtatócédulát kapnak, de "nagyon izgalmas lesz a vége".
Policy Solutions: Budapesten már mérhető a viccpárt támogatottsága
A budapesti választók fele már hallott a viccből alakult Magyar Kétfarkú Kutya Pártról, és két százalék rájuk is szavazna a Policy Solutions felmérése szerint. A poénpárt a közvélemény-kutató szerint az LMP-re lehet veszélyes.
Nézőpont Intézet: Szétszakíthatja a Jobbikot egy választási kudarc
Akár a Jobbik szétszakadásához is vezethet, ha a vártnál gyengébben szerepel a párt az önkormányzati választáson, és ezzel kiéleződnek a pártot már most is megosztó konfliktusok - áll a Nézőpont Intézet elemzésében. Az elemzés szerint ebben az esetben a Jobbik egyes tagjai Vona Gábor pártelnök ellen fordulhatnak.
Az LMP-nél próbálkozó ajánlószelvény-árust fogtak a rendőrök
Kétszáz kitöltetlen, borítékban lévő kopogtatócédulát akart eladni egy férfi az LMP X. kerületi képviselő-jelöltjének, de a megbeszélt találkozón a rendőrök elfogták az ajánlószelvényeket kínáló férfit.
Talicskával tolták a választási bizottsághoz Tarlós kopogtatócéduláit
Talicskával tolta be, majd adta le a Tarlós Istvánra leadott ajánlószelvényeket a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke. Az akcióval azt akarták megmutatni, hogy ezentúl a politikusok befelé jönnek talicskával, nem pedig azzal tolják kifelé a közpénzt, mint az előző városvezetés idején.
Nehezen bírja a választási iramot a Jobbik és az LMP
Az LMP főpolgármester-jelöltjének három nap alatt kellene annyi kopogtatócédulát összegyűjtenie, mint amennyit eddig gyűjtött 13 alatt, de a Jobbiknak is hajráznia kell, hogy tudjon állítani főpolgármester-jelöltet. A két párt a nyári szabadságokat és a módosított választási törvényt okolja a nehézségekért, az LMP-sek szerint minden jelölt csodaszámba megy. Annak viszont örülnek, hogy már nem kell elmagyarázniuk mindenhol, hogy mi az a Jobbik és az LMP.
Századvég: Csak az MSZP tudta növelni szavazótáborát
Csak egy százalékkal, de növelni tudta támogatottságát az MSZP az elmúlt hónapban a Századvég legfrissebb felmérése szerint. Az LMP és a Jobbik veszített szavazótáborából, a Fidesz pedig továbbra is őrzi tetemes előnyét.
Fénymásolt ajánlószelvények miatt nyomoznak Szombathelyen
Négy évvel ezelőtt kitöltött, fénymásolt ajánlószelvényeket dobtak Szombathelyen egy szerkesztőség postaládájába.
Pénzért árultak ajánlószelvényeket egy kaposvári polgármesterjelöltnek
Egy férfi darabonként 500 forintért akarta eladni 70-80 ajánlószelvényt Kováts Imre független kaposvári polgármesterjelöltjének.
Több ezer fénymásolt ajánlószelvényt találtak Szombathelyen
Több ezer fénymásolt, 2006-os ajánlószelvényt juttattak el hétfő reggel a Fidesz szombathelyi irodájába egy szemeteszsákba csomagolva. Szintén fénymásolt kopogtatócédulákat találtak egy helyi internetes lap postaládájában is.
Manipulációról beszél a kopogtató-botrány LMP-s főszereplője
Az LMP feketemunka gyanújával vizsgálódik, a Jobbik választási csalásért tett feljelentést a pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel miatt, melyen egy férfi arról beszél, hogy 150 forintot fizetne kitöltetlen kopogtatócédulák darabjáért. A felvételen beszélő férfi LMP-snek vallja magát, de továbbra is névtelenségbe burkolózik, és azt állítja, hogy vágott, manipulált felvétellel próbálják lejáratni őt és pártját. A kérdésre, hogy miért akart más nevében gyűjtött kopogtatócédulát elfogadni, azt mondta, "erre nem koncentrált rá".
Cédulavásárlással vádolja a Jobbik az LMP-t
Egy hangfelvételre hivatkozva csalással vádolja az LMP-t a Jobbik. A felvételen, amelyen nem hangzik el egy párt neve sem, valaki 150 forintot kínál a kopogtatócédulák darabjáért. A felvételen hallható férfi az [origo]-nak azt állította: valóban tagja az LMP-nek, de nem jelölt, csak tesztelni akarta, hogy reagálnak az emberek a hirdetésére.
A focicsapat ránthatja magával az egyetlen munkáspárti polgármestert
Egercsehi, az egykori bányásztelepülés a munkáspárti mozgalom legnagyobb reménysége az önkormányzati választásokon, itt indul újra posztjáért az ország egyetlen munkáspárti polgármestere. A mára elszegényedett településen nagy küzdelem várható a helyiek szerint, akik azt mondják: ha Tóthné veszít, akkor sem azért, mert munkáspárti. Azt viszont nehezen bocsátják meg neki, hogy a pénztelenség miatt megszüntette a helyi focicsapatot.
Intelmekkel búcsúzott Demszky
Legszívesebben a konszenzusos döntésekre, legkevésbé szívesen pedig a személyeskedő vitákra emlékszik húszéves főpolgármesteri múltjából Demszky Gábor, aki októberben nem indul a főpolgármesteri posztért. Demszky csütörtökön elmondott búcsúbeszédében négy intelemmel látta el a leendő városvezetést: figyelmeztette őket a pénzügyi önállóság fontosságára, a 4-es metróra, a hajléktalanokra, a sokszínű kultúra megóvására is.
Felszámolják a ma ismert Budapestet - a parlamenti pártok Budapest-programjai
Akar ön kutyás biztonsági őröket Budapestre? Esetleg kamaszparlamentet? Szeretné, hogy múzeumnegyed épüljön a Nyugati pályaudvar mögött, hogy a földalatti átmenjen Budára, esetleg, hogy a zöldterületek használatáért fizetni kelljen? Megjelent a négy parlamenti párt Budapestről szóló programja. Mindegyik azt ígéri, teljesen új várost épít a következő években. Olvassa el, melyikük mit csinálna!
Nézőpont Intézet: Az MSZP-hez pártolt sok bizonytalan szavazó
Nőtt az MSZP támogatottsága az elmúlt egy hónapban a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, de a választók több mint fele még mindig a Fidesz-KDNP-re szavazna. A megkérdezettek kétharmada szerint a kormány jól tárgyalt az IMF-fel.
"Bocsánat, nem tárgyalok magukkal" - az MSZP Csepelen kampányol
"Kapunk hideget, hol meleget" - mondták az [origo]-nak a Mesterházy Attila pártelnökkel Csepelre kitelepült MSZP-aktivisták kedden. Mesterházy még a hátát is felajánlotta egy MSZP-szavazónak a kopogtatócédula-gyűjtésnél.
Milliós jutalommal és a reménnyel házalnak a legkisebb pártok
Számos kicsi, parlamenten kívül párt és szervezet próbál bejutni az önkormányzatokba az október 3-i választáson. A Munkáspárt 2006 Egercsehiben szeretné megőrizni pozícióját, az antifasiszták állatrendőrséget ígérnek, az SMS Demokratáknál ezer forint a polgármester-jelöltség ára, a Civil Mozgalom pedig milliós jutalommal kecsegteti a nevében indulókat. Ismerje meg az önkormányzati választáson induló ismeretlen pártokat.
Közvélemény-kutatással csapták be a választókat Gödöllőn
Törvénysértő közvélemény-kutatást végeztek Gödöllőn a helyi választási bizottság szerint. A kérdezőbiztos az önkormányzatra hivatkozva kérdezte az embereket, pedig egy debreceni cégtől kapta a megbízását. A választási bizottság szerint a kérdések egyértelműen kampánycélokat szolgálnak.
Dalolva vall szerelmet Schmuck Andor Budapestnek
Dalos kampányklippet készített Schmuck Andor. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt főpolgármester-jelöltje Budapesten járva-kelve, tűzijáték közben és szelektív kukának dőlve énekel arról, hogy mennyire szereti a fővárost. A videóban feltűnik az a kampányóvszer is, amelyen a választás időpontja mellett Schmuck azt hirdeti, hogy "mindnyájunknak el kell menni".
Hétfőtől nem lehet népszavazáshoz aláírást gyűjteni
Az önkormányzati választások előtt negyvenegy nappal átmenetileg fel kell függeszteni a folyamatban lévő népszavazási aláírásgyűjtéseket. A hétfőn életbe lépő, csaknem három hónapig tartó aláírásgyűjtési moratórium tizennégy kezdeményezést érint.
Szabálysértő választási anyagokat találtak Cegléden
Szabálysértőnek talált a helyi választási bizottság két ceglédi választási kiadványt. A városi aljegyző szerint az egyik a Jobbik újságja, a másik a Ceglédi Független Egyesület kiadványa, de egyiken sem tüntették fel, ki a hivatalos kiadója.
Gyorsan betemették a jobbikos törésvonalat Tatabányán
Pár nap leforgása alatt oszlatták fel és alakították újra a Jobbik tatabányai szervezetét. Az átalakítás után az alapszervezetből kieső helyi jobbikosok szerint régóta törésvonalak voltak a szervezetben, a nézeteltérések a radikális és a magukat mérsékeltnek tartó tagok között húzódott. A szervezet korábbi elnöke szerint a pártközpont nem foglalkozott panaszaikkal. A párt megyei elnöke szerint csak annyi történt, hogy kiszűrték az inaktív tagokat.
Tarlóst jósolja utódjának Demszky
Demszky Gábor Budapest távozó főpolgármestere szerint Tarlós István lesz a befutó az önkormányzati választásokon a fővárosban. Demszky szerint - aki könyvet akar írni 20 éves polgármester pályafutásáról -, Tarlós alkalmas lesz utódjául, de attól fél, nem lesz elég aktív a fejlesztésekben.
Jól megvannak a Jobbikkal az ózdiak
Kiemelkedően jó eredményt ért el a Jobbik Ózdon a tavaszi országgyűlési választásokon. A jobbikos jelöltre, Kisgergely Andrásra a szavazók 32,07 százaléka voksolt. A párt arra számít, hogy megismétli a tavaszi jó eredményt, akár a polgármesterséget is elnyerhetik. A helyiek közül is sokan jól megvannak velük, de van, aki sajnálná, ha jobbikos polgármestere lenne a városnak. Videoriport a Jobbik borsodi fellegvárából.
Megunták az MSZP töketlenségét a párt erzsébetvárosi jelöltje szerint
Messze az országos átlag felett teljesített a Lehet Más a Politika az Erzsébetvárosban. A tavaszi önkormányzati választásokon, itt érték el a legjobb eredményt, 17,5 százalékot. A börtönben ülő Hunvald György polgármester árnyával birkózó helyi MSZP mégsem őket tekinti fő ellenfelüknek, de sok helyinek tetszik közvetlenségük. Videoriport az Erzsébetvárosból, LMP legerősebb budapesti bástyájából.
Csütörtökig postázzák a kopogtatócédulákat
Csütörtökig mind a 8,2 millió választásra jogosultnak meg kell kapnia az önkormányzati választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. A választók attól függően, hol élnek, két vagy három ajánlószelvényt kapnak.
A Z'zi Labor énekese ostromolja az SZDSZ elhagyott fellegvárát
A szocialista kormányok esetleges visszaéléseinek feltárásával megbízott kormánybiztossal és egy korábbi alpolgármesterrel csap össze a polgármesteri posztért az 1980-as évek legendás popzenekara, a Z'zi Labor énekese Zuglóban, az SZDSZ egykori budapesti fellegvárában. Az óriásplakátokkal kampányoló, függetlenségét hangoztató Janicsák Istvánt egy tavaly alakult egyesület támogatja, amely több szálon kötődik az SZDSZ-hez.
Megörült az MSZP döntésének a Jobbik reménysége
Sokáig úgy tűnt, hogy a Fidesz és az MSZP ugyanazt a jelöltet támogatja Tiszavasváriban, ahol a Jobbik tarolt az európai parlamenti és az országgyűlési választásokon is. A szocialisták végül visszatáncoltak és önálló jelöltet indítanak. Az Olaszliszkán agyonvert tanár városában az etnikai problémák és a kettészakadt Fidesz is a Jobbikot erősíti.