önkormányzati választás 2010

címke rss

Botka László nyert Szegeden

Itthon2010.10.04, 02:07

A szocialista párt jelöltje, a hivatalban lévő polgármester, Botka László újra elnyerte Szeged vezetésének jogát, mivel teljes, 100 százalékos feldolgozottság után több mint 4000 szavazattal szerzett többet, mint kormánypárti ellenfele.

Csókolózó Kósa, örvendő Botka, füstölgő LMP-sek - választás percről percre

Itthon2010.10.04, 03:49

A Fidesz sikerét hozta az önkormányzati választás, nyertek Budapesten és több egykori szocialista városban is. A Fidesz rendezvényén is visszafogott volt azonban a hangulat, a Jobbik nem hívott támogatókat, az MSZP-nél sok volt a rendőr, az LMP-nél pedig szomorúak voltak az alacsony részvétel miatt. Percről percre tudósításunk a választási rendezvényekről és az érdekesebb eredményekről.

Hajdú-Biharban és Budapesten volt a legalacsonyabb a részvétel

Itthon2010.10.03, 21:42

Este hétkor véget értek az önkormányzati választások, a szavazásra jogosultak alig több mint 46 százaléka szavazott. A legmagasabb a részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, míg Hajdú-Bihar megyében és Budapesten mentek el a legkevesebben. A választáson nincs részvételi küszöb, mindenképpen érvényes lesz.

Szavazóurnába esett egy kisgyerek Tiszabőn

Itthon2010.10.03, 14:50

Egy édesanya a gyermekével ment szavazni Tiszabőn. A gyerek véletlenül az urnára esett, a papírdoboz teteje beszakadt.

Három kerületben is nyert az MSZP

Itthon2010.10.03, 23:08

A XIII., a XIX. és a XX. kerületben is az MSZP jelöltje lett a polgármester. Áprilisban még csak a XIII. kerületi jelölt, Tóth József volt képes megverni fideszes ellenfelét.

"Jobbik körüli MSZP-re tippelek" - eredményvárás a Fidesznél

Itthon2010.10.03, 22:09

Bizakodó, kétharmados többség közeli Fidesz-győzelmet vártak a párt eredményváró eseményére összegyűlt emberek. A legtöbbjük sokat vár Tarlós Istvántól.

Két fős lesz a Fidesz többsége a fővárosi közgyűlésben

Itthon2010.10.04, 01:08

Átalakul a fővárosi közgyűlés, miután az SZDSZ és az MDF eltűnt, a Fidesz-KDNP megerősödött, és új szereplők jelentek meg. A Fidesz-KDNP megszerezte a többséget is. A szavazatok 99 százalékának feldolgozása alapján 17 képviselője lesz a kormánypártoknak, így a főpolgármesterrel együtt kétfős többségük lehet. Az MSZP-nek 10, a Jobbiknak és az LMP 3-3 képviselői helye lesz.

Köröstarcsán döntetlen lett az MSZP-s és a fideszes jelölt harca

Itthon2010.10.04, 11:02

A Fidesz és az MSZP polgármesterjelöltje is 553 szavazatot szerzett a Békés megyei Köröstarcsán. Tizenkét másik településen szintén szavazategyenlőség van, így ezeken a helyeken időközi polgármester-választást kell tartani.

Orbán lelki értelemben is fővárossá tenné Budapestet

Itthon2010.10.02, 23:23

A miniszterelnök szerint a vasárnapi választás után Budapest szellemi és lelki értelemben is ismét az ország fővárosa lehet. Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a gyors változáshoz közgyűlési többség is szükséges. A XVII. kerület polgármestere szerint az elmúlt négy évben sikerült fellendíteni "az egykori Rákosborzasztót".

"Demszkyt azért ötször megválasztotta a város" - Tarlós István kampányzárója

Itthon2010.10.02, 23:16

Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje kampányzáró sétát tartott szombat délután. A több százas tömeg a Március 15. térről a Városházához sétált, ahol Tarlós beszédet mondott. Videoriport a kampányzáróról, amelyről bővebben ide kattintva olvashat.