Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége

címke rss
Komoly vagyongyarapodás a pénztáraknál

Komoly vagyongyarapodás a pénztáraknál

Jól teljesítettek az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak az első negyedévben, ami a vagyongyarapodást illeti - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség). A szervezethez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona éves szinten 5 százalékkal 1381 milliárd forintra nőtt és a tavalyi év gyenge zárása után az első negyedévben újra jelentős, 3,65 százalékos hozamot értek el. Az érintett - 2,1 százalékos vagyongyarapodást elérő - egészségpénztárak pedig 12,2 milliárd forint értékben finanszírozták a tagok által 2,3 millió alkalommal igénybe vett szolgáltatásokat.

Remek évet zártak tavaly a pénztártagok

Gazdaság2019.02.14, 10:35

Csúcsot döntöttek a pénztártagok: a Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az állami támogatással is ösztönzött egyéni befizetések összege 2018-ban 12 százalékkal 70 milliárd forintra, az egészségpénztáraknál pedig 17 százalékkal közel 30 milliárd forintra emelkedett, mindkét összeg rekordot jelent a kasszák történetében, és pénztárakba vetett bizalom mellett az öngondoskodási piac felértékelődését mutatja. Kedvező, hogy tavaly a munkáltatói befizetések is nőttek az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, ám az egészségpénztáraknál még várat magára a fordulat.

Jelentősen nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona

Gazdaság2017.11.14, 13:27

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) adatai szerint a szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedév végére 11,2 százalékkal 1247 milliárd forintra növelték vagyonukat az előző év hasonló időszakához képest – mondta Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Napi 200-300 forintból lehet nyugdíja

Gazdaság2017.01.18, 14:46

Az öngondoskodás erősítése érdekében közös kampányt indít az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége és a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége - mondta Székely Tamás, a VDSZ elnöke.

Magasabb lehet a nyugdíja

Gazdaság2016.12.05, 12:47

Tízből hat pénztártag kifejezetten elégedett az önkéntes nyugdíjpénztárak által elért hozameredményekkel, ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének felméréséből. Az ÖPOSZ szerint a szektor év végi befizetési rekordra számít.

Óriási szakadékra figyelmeztetnek az önkéntes pénztárak

Gazdaság2016.11.15, 14:56

Éves szinten 7,5 százalékkal nőtt az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak, 10 százalékkal pedig az egészségpénztárak vagyona.

Csökkenteni kell az állami nyugdíj fontosságát

Gazdaság2016.09.29, 14:22

A Pénztár-konferencián a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt mondta, hogy a kiegészítő rendszernek kell átvenni a főszerepet a nyugdíjrendszerben. 

Tagonként 50 százalékkal nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona

Gazdaság2016.08.10, 13:19

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni befizetések 11,5 százalékkal, a munkáltatói befizetések pedig 5,8 százalékkal nőttek a második negyedévben. Az önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona a második negyedév végén 1095 milliárd forint volt, ami 4 százalékos - a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben látványos - növekedést jelent éves összevetésben. Négyéves távlatból nézve így 40 százalékkal 312 milliárd forinttal nőtt az összvagyon. Az egészségpénztárak is jól szerepeltek, népszerűségüket az is jelzi, hogy az egyéni befizetések az idei második negyedévben 16,5 százalékkal nőttek 20115 ...

Asztalra csaptak az önkéntes kasszák

Gazdaság2016.06.09, 15:41

A héten kihirdetett új cafeteria-rendszer szerint már nem adhatók béren kívüli juttatási elemként 2017-től az öngondoskodás segítő pénztári szolgáltatások alapjait képező munkáltatói befizetések. Ezzel a döntéssel az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, és egy friss kutatás szerint az önkéntes pénztártagok sem értenek egyet.

Jól jártak a nyugdíjkassza-tagok

Gazdaság2016.05.10, 16:16

Az önkéntes nyugdíjkasszák által kezelt vagyon 5 százalékkal nőtt éves alapon 2016 első negyedévében, ami az alacsony kamatok mellett nagyon jó eredmény. Az első negyedév végén az egy tagra jutó átlagos vagyon 1,03 millió forint volt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő