Omega (együttes)

címke rss
Folytatódik az Omega-botrány, nem békülnek a tagok

Folytatódik az Omega-botrány, nem békülnek a tagok

Az Omega tagjai közül már csak Debreczeni Ferenc Ciki és Molnár György Elefánt vannak életben, de õk is összevesztek az együttes zenei és szellemi örökségén – amivel kapcsolatban újra nyilatkoztak.

Kóbor János özvegye a mai napig várja haza férjét

Tévé2023.12.18, 07:42

Kóbor János, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja 78 éves korában koronavírus következtében halt meg. Két év telt el azóta, hogy Mecky elment, a család fájdalma azonban nem múlik. 

Így beszélt korábban Kóbor János a lányáról

Tévé2023.10.07, 21:06

Kóbor Léna a Gyöngyhajú lány balladája címû darabban szerepel, nagyon élvezi az Omega musicalt. A fiatal lány korábban arról beszélt, érzi maga mellett az édesapját, Kóbor Jánost a színpadon, aki 2021 decemberében halt meg. Az ifjú énekesnõ most arról mesélt többek között, hogy mit csinál még azon kívül, hogy a színpadon láthatja a közönség.

Így érzi magát Kóbor János lánya - videó

Tévé2023.08.15, 12:59

Kóbor János, az Omega frontembere 2021 decemberében halt meg. Azóta kiderült, lánya is a zenélésre született. 

Kóbor János lánya most is úgy érzi apja ott van mellette a színpadon

Tévé2023.06.05, 06:49

A 16 éves lány maga mellett érzi édesapja támogató jelenlétét a színpadon, aki ha kell, megfogja a kezét - írta a Bors. 

Ellopták, és a közösségi oldalon kínálták eladásra Kóbor János aranylemezét

Life.hu2023.02.12, 16:17

Furcsa hirdetés tûnt fel a Facebookon: az Omega egyik aranylemezét kínálta eladásra egy rajongó.

Elképesztõ összegért árulják az Omega együttestõl ellopott aranylemezt

Tévé2023.02.10, 08:57

Nemrég azzal vádolták az Omega együttes tagjait, hogy nyerészkedési szándékkal adják ki újra a korábbi albumokat, emiatt magyarázkodhatott a zenekar menedzsere. Nemrég egy rajongói csoportban figyeltek fel arra, hogy valaki az együttes egyik aranylemezét árulja jó pénzért cserébe, ami feltehetõleg korábban Kóbor János tulajdonában volt, halála után lophatták el tõle. 

Megszólaltak a családtagok: így emlékeznek Kóbor Jánosra, Benkõ Lászlóra és Mihály Tamásra

Tévé2021.12.15, 06:51

Az Omega együttes tagjai tavaly novemberben vettek örök búcsút Benkõ Lászlótól és Mihály Tamástól. A banda tagjai összeomlottak, de akkor még láttak esélyt arra, hogy talán egy nap újra színpadra állhatnak. Kóbor János halálával azonban végérvényesen lezárult egy korszak. Molnár György Elefánt és Debreczeni Ferenc, valamint az elhunyt zenészek családtagjai úgy döntöttek, szeretnének örök emléket állítani az együttesnek és az elhunyt tagoknak, ehhez pedig több felajánlást is kaptak.

Ez Majka véleménye Gáspár Laci bakijáról: "Nincs a bolygón olyan, aki ne hibázott volna"

Life.hu2021.12.14, 21:13

Az X-Faktor mentora, Gáspár Laci hatalmasat hibázott a tehetségkutató mûsor legutóbbi részében, amikor Kóbor Jánosra emlékezve a Gyöngyhajú lány helyett a zöldhajú lányról énekelt. Majka a védelmébe vette. 

Teljesül Kóbor János végakarata

Tévé2021.12.10, 20:54

Kóbor János családja megkapta a szükséges engedélyt, hogy teljesítse az Omega frontemberének végakaratát, miszerint a halála után a Balatonba szórják a hamvait.

Fontos bejelentést tett az Omega

Itthon2021.12.04, 19:17

Fontos bejelentést tett az Omega együttes, december 8-án végre megjelenik a várva várt Omega Testamentum hanglemez és a kiegészítõ maxi CD.

Aggódnak a rajongók a koronavírus miatt kórházba kerülõ Kóbor Jánosért

Life.hu2021.11.15, 17:33

Kóbor János kórházba került, így a rajongók jókívánságaikkal rohamozták meg az Omega Facebook-oldalát, mivel mindenki nagyon aggódik a zenész egészsége miatt.

Megszólalt az Omega a kórházba került Kóbor János állapotával kapcsolatban

Kultúra2021.11.14, 17:50

Megszólalt Kóbor János állapotával kapcsolatban az Omega, a család kérésére viszont tartózkodtak a részletektõl - írta meg a Blikk.

Börtönbe kerülhet az Omega tagjait megverõ taxis

Itthon2021.06.24, 10:39

Egy taxis azért verte meg lassan hét éve az Omega együttes két zenészét, mert azok lemondták a fuvart, amiért sokat késett. A sofõr kiszállt az autójából és ököllel támadt rájuk. A Fõvárosi Fellebbviteli Fõügyészség ügyészei azt javasolják, hogy a bíróság fogadja el az ügyben hozott elsõfokú ítéletet.

Egy ausztrál bank is lenyúlta az Omega örökzöld slágerét, a Gyöngyhajú lányt

Life.hu2021.03.08, 09:54

Egy ausztrál bank reklámfilmjében aláfestõ zeneként használták fel a híres Omega slágert, a Gyöngyhajú lányt. Nem elõször fordul elõ ilyesmi. 

Hatalmas siker az Omega legújabb lemeze

Kultúra2020.12.17, 12:15

Három hete jelent meg az Omega Testamentum címû lemeze, amelyen újra kiadták a 40 évvel ezelõtt írt, A Látogató címû rövid dalt. A dal új verziójához készített, homokanimációs videóklip elõször az Origón látható. 

Leslie Mandoki is megszólalt Benkõ László halálával kapcsolatban

Life.hu2020.11.23, 14:16

Benkõ László személyében egy nagyon jó embert, kivételes egyéniséget és csodálatos zenészt veszített el a világ - emlékezett a szerdán éjjel elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenészre Leslie Mandoki, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában.

Kóbor János Benkõ László haláláról: "A félelemrõl beszélt, aggodalom látszott rajta"

Life.hu2020.11.18, 15:22

Pár hónapja még arról írtunk, hogy Benkõ László reagált a hamis halálhírére, ma azonban érkezett hiveles forrásból a megdöbbentõ hír, hogy az Omega billentyûse 77 éves korában végleg elbúcsúzott az élettõl. Kóbor János mesélte el, hogy csupán pár hete érezték, hogy valóban nagyon súlyos Benkõ lászló állapota.

Kóbor János: Az Omegát megölte a koronavírus

Kultúra2020.11.14, 09:49

A zenész sokkoló vallomást tett a Ripostnak.

Üzenj te is Benkõ Lászlónak, hogy mihamarabb meggyógyuljon

Life.hu2020.08.10, 06:26

Különleges ötlettel állt elõ nemrég az Omega együttes: így szeretnék támogatni zenésztársukat, Benkõ Lászlót. 

Kóbor János nem lép fel Benkõ László nélkül

Life.hu2020.07.15, 11:13

Hatvan éves töretlen sikert téphet szét a koronavírus. Ha augusztus második felétõl továbbra sem lehet ötszáz fõnél nagyobb rendezvényt megtartani a koronavírus-járvány második hulláma miatt, akkor vége lehet az Omega zenekarnak. Kóbor János pedig kijelentette: nem hajlandó színpadra lépni Benkõ László nélkül.

Az Omega együttes végét jelentheti a koronavírus-járvány

Life.hu2020.05.26, 09:07

Az Omega együttes hatalmas pénzt bukott már most is a koronavíruból adódó korlátozások miatt. Ám egy esetleges õszi újabb járványhullám végleg tönkreteheti õket.

Az Újpest legendás focistája kis híján rocksztár lett

Sport2020.05.10, 17:36

Az Újpesti Dózsa korábbi ezüstcipõs támadója, az olimpiai bajnok futballista, Dunai Antal jó, baráti viszonyban van Kóbor Jánossal, az Omega együttes vezetõjével. Nem sokon múlt, hogy belõle is rocksztár legyen.

Szívfacsaró: egy hajléktalannal nosztalgiázott pályakezdésérõl Benkõ László

Life.hu2020.01.17, 13:12

Egy hajléktalan idézte fel Benkõ László, az Omega billentyûse számára azt a periódust, amikor tizenévesen az egyik nívós, pesti étterem zongoristájaként megtette az elsõ lépést a siker felé.

Nézz be Kóbor János álomotthonába: videó

Archívum2018.07.26, 16:11

Kóbor János körbevezette otthonában Joshi Bharatot – természetesen a tévékamerák is elkísérték õket.

Kóbor János: 75 éves az elsõ magyar frontember

Kultúra2018.05.18, 10:18

Kóbor János évekig gitárral a nyakában lépett fel az Omega együttes koncertjein, hogy aztán a magyar rockzenében elõször igazi frontember legyen, aki csak az éneklésre és a show-ra koncentrál. Bár az Omega számainak nagy része nem az õ nevéhez fûzõdik, de zeneszerzõként és szövegíróként is kivette a részét a munkából. Az Omega hangstúdiójában pedig számos elõadó felvételein dolgozott mint zenei rendezõ.

Benkõ László pszichiáterrel küzd a depresszió ellen

Kultúra2018.02.27, 11:17

Benkõ László kemoterápiás kezelése befejezõdött, de a zenész pszichiáterhez fordult a megfelelõ lábadozás érdekében - mondta el az Omega legendás zenésze a Lokálnak adott megrendítõ interjúban.

Benkõ László legyõzte a rákot

Kultúra2018.01.10, 14:37

Benkõ László, az Omega együttes billentyûse május óta küzdött a daganatos betegséggel, ma viszont a TV2 Mokka címû mûsorában bejelentette, hogy legyõzte a rákot.

Megmûtötték Benkõ Lászlót

Kultúra2017.11.15, 11:27

Sikeres volt Benkõ László keddi mûtéte. A családja szerint a körülményekhez képest jól van. 

Orvosa sürgette Benkõ László mûtétjét

Kultúra2017.11.14, 18:47

Keddi mûtétjérõl a Lokál írt elõször. Azt is lehet tudni, hogy tíz napon belül felépülhet Benkõ László, így az Omega jövõ csütörtöki koncertjén akár már játszhat is.

Megmûtik Benkõ Lászlót

Kultúra2017.11.13, 11:21

Kedden megmûtik Benkõ Lászlót, az Omega billentyûsének elsõ számú terápiája a zene lesz a mûtét után, állítólag két héttel késõbb már próbálni fog. 

Dúl a háború az Omega tagjai között

Life.hu2017.10.14, 19:20

Dúl az omegások vitája a Facebookon, amióta kiderült, Mihály Tamás nem fog részt venni az 55 éves Omega decemberi arénás koncertjén. A gitáros nem nyilatkozik, Kóbor János pedig kijelentette, nem foglalkozik a rágalmakkal. 

Javult Benkõ László állapota

Archívum2017.09.09, 10:00

Benkõ László, az Omega billentyûse régóta szenved betegségétõl, de a diagnózist csak júniusban kapta kézhez, amely szerint a daganata rosszindulatú. Most azonban biztató híreket olvasni róla: a zenész jobban van. Egy új terápiának köszönhetõen Benkõ daganatos sejtjeinek mennyisége csökkenni kezdett.

Rosszindulatú daganatot találtak Benkõ Lászlónál

Life.hu2017.06.24, 11:44

Hetek óta várta daganatos betegsége vizsgálatának eredményét az Omega billentyûse. Sajnos nem jó híreket kapott. 

Kórház után egybõl színpadra lépett Benkõ László

Tévé2017.05.18, 13:40

Ötvenöt év alatt egyetlen fellépést sem hagyott  ki Benkõ László, az Omega billentyûse. Ez a sorozat tört meg a napokban, amikor a zenész nem tudott elutazni a szlovákiai koncertre: váratlanul kórházba került, rákot diagnosztizáltak nála. A vizsgálatok után azonban máris színpadra lépett Budafokon, gyerekekkel együtt adták elõ a legismertebb Omega slágereket. Benkõ László a TV2 hírmûsorának, a Tényeknek azt mondta, nincs több kihagyott koncert, mert nem csak a zenélés és a közönség szórakoztatása a lényeg, hanem a példamutatás a következõ generációknak, "addig ameddig kijátszod a lelkedet, érzik, hogy van benned töltés."

Az Omega dobosa életet mentett a karamboljával

Life.hu2015.10.24, 10:20

Debreczeni Ferenc a minap egy piroson átszáguldó autóssal ütközött, ami ha nem történik meg, akkor a jármû elsodor egy várandós asszonyt. Bár a zenész autóján több milliós kár keletkezett, õ nem bánja, hiszen életet menthetett. 

Együtt látták Orbánt és Simicskát

Itthon2015.06.15, 09:16

Simicska Lajos és a miniszterelnök is szerepelt a szombati Omega-koncerten, a felcsúti Pancho Arénában. A politikusok a kivetítõn tûntek föl, a Régi csibészek címû szám alatt.

Kóbor Jánost nem zavarja a Simicska-videó

Itthon2015.03.16, 16:32

„Ennyi még belefér” – kommentálta nevetve az Origónak Kóbor János a Simicska Lajos és Orbán Viktor csatározásáról készült videót. Az animációs kisfilm érdekessége, hogy az aláfestõ zene az Omega legendás száma, a Régi csibészek. 

Újra balhézott Benkõ László

Archívum2015.01.26, 15:55

Az Omega oszlopos tagja ezúttal egy parkolási társasággal akasztotta össze a bajszát, mert bilincset kapott az autója, amíg õ orvosnál volt.

Belviszály lehet az Omegában

Archívum2014.07.26, 09:11

Nap mint nap újabb és újabb információk látnak napvilágot a megvert omegások vs. taxis ügyben. A pénteki hírek szerint a zenészek és a sofõr békejobbot nyújtottak egymásnak, ám most már arról olvasni, csak Benkõ békülne, a dobos, Debreczeni Ferenc nem.

Megszólalt az omegásokat megverõ taxis

Archívum2014.07.22, 15:27

Ahogy megírtuk, kórházba vitték az Omega két tagját, miután egy taxis brutálisan bántalmazta õket. Hétfõ reggel a Class Fm reggeli mûsorába telefonált be H. Zoltán, a budapesti taxis, aki megverte Benkõ Lászlót és Debreczeni Ferencet. Állítja, a zenészek részegek voltak.

Nincs engedélye az Omega-tagokat megverõ sofõr taxitársaságának

Life.hu2014.07.22, 13:02

A médián keresztül üzenget egymásnak az Omega zenekar egyik megvert tagja, Benkõ László és az elkövetõ taxis. A zenész azt állítja, fellépésük után támadt rájuk a sofõr, aki viszont arról beszélt, hogy a zenészek voltak ittasak. Elképzelhetõ az is, hogy Benkõ perel és az is szóba került, hogy a taxistársaság  -amely egyébként kiáll a brutális sofõr mellett - engedély nélkül mûködik. Közben már a fõpolgármester is megszólalt az ügyben. Sok a megválaszolatlan kérdés, ez sem lesz rövid menet... 

Amerikai szuperprodukció lopta el az Omega slágerét

Life.hu2013.08.30, 10:04

Kanye West után egy újabb amerikai produkció is fantáziát látott egy régi Omega slágerben. Ezúttal a Blue Dream címû film alkotói használták fel a legendás magyar zenekar Félbeszakadt koncert címû számát - ismét engedély nélkül.

Mégis fizethet Kanye West a lenyúlt Omega-dalért

Archívum2013.06.28, 13:14

Megjelent Kanye West új lemeze, amelyen a Gyöngyhajú lány is hallható. A rapper ezért akár 20 milliót is fizethet az Omegának - írja a Blikk.

Aki nem örül ennek, az hazudik - Presser Gábor a Quartnak

Kultúra2013.06.20, 19:20

Hetek óta izgulunk a Gyöngyhajú lány hangmintaként befutott új keletû karrierje miatt. A külföldön tartózkodó Presser Gábort telefonon sikerült elérnünk, hogy megkérdezzük, mit szól a dal különbözõ felhasználásaihoz, korrektül járt-e el Kanye West, és hogy örül-e neki, hogy rapperek hangmintázzák a számait. Elmondta azt is, hogyan kerül az LGT augusztusban Alsóörsre.

Nem lopta el Kanye West az Omega dalát

Archívum2013.06.20, 08:57

Mégsem lopta el Kanye West az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Az amerikai rapper "menet közben" kért engedélyt Presser Gábortól.

De jó kis magyar dal, nyúljuk le gyorsan!

Kultúra2013.06.01, 14:20

Kanye West és a Gyöngyhajú lány találkozása nem egyedi eset, más külföldi elõadók is használtak már magyar hangmintát. Amerikai rapperek szövegelnek a Taurus vagy a Syrius zenéjére, világsztár használ Kovács Kati-hangmintát, lengyelek magyaráznak Bergendyre.

Kóbor Jánost kitüntette a pópa

Kultúra2013.05.31, 23:14

A korábban rockzenész orosz egyházi vezetõ azért tüntette ki az Omegát, mert annak idején zenéjükkel a szabadságot hozták el. Az ortodox Nagykeresztet általában hazafias cselekedetért szokták adományozni.

Elõször lépett fel Moszkvában az Omega

Kultúra2013.05.31, 14:59

Csütörtök este a zenekar 51 éves fennállása óta elsõ koncertét adta a volt Szovjetunió területén.

Az Omega slágere kell az amerikai szupersztárnak

Archívum2013.05.24, 14:30

Az Omega frontembere, Kóbor János büszke arra, hogy az amerikai zenész, Kanye West "lenyúlta" a dalukat. Nem ez az elsõ ilyen eset a magyar együttessel...

Az Omega beperelné Kanye Westet

Kultúra2013.05.23, 18:07

Az együttes producere nem akarja annyiban hagyni, hogy az amerikai rapper engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lányt új számához.

Kanye West a Gyöngyhajú lányt hangmintázza új számában

Kultúra2013.05.18, 10:45

66 városban házfalakra vetíti ki új dalát Kanye West, ám számunkra még a forradalmi promóciónál is érdekesebb, hogy a számban az Omega örökzöldjének részlete is elõkerül.

Az Omega vajon mi?

Kultúra2012.10.07, 11:28

Kicsit nyögvenyelõsen indult az 50 éves Omega szombat esti nagykoncertje a Papp László Sportarénában, üresjáratokat is tartalmazott a két és fél óra bõven, mégis jól érezte magát 13 ezer ember. Fõleg a végén. Ilyenkor persze soha nem a zene a legfontosabb. Hanem a történelem.

Csak statiszta lehetett a legendás magyar rockegyüttes

Life.hu2012.10.05, 12:45

Ötvenéves pályafutása során sohasem készített videoklipet az Omega együttes, most a tagok mégis feltûnnek egy különös videóban, a Tékozló fiú címû számuk feldolgozásában.

Az Arénában tartja fõvárosi nagykoncertjét az Omega

Archívum2012.05.08, 17:05

Eldõlt, hogy az Omega együttes október 6-án a Papp László Budapest Sportarénában zárja a fõvárosban jubileumi évét; az idén 50 éves zenekar még soha nem játszott ebben a csarnokban.

Kóbor János interjú

Life.hu2012.03.06, 08:14

Szily Nóra legutóbb az idén 50 éves Omega együttes frontemberével, Kóbor Jánossal beszélgetett. A teljes interjút itt olvashatod.

Megjelenik itthon is az Omega legendás angol nyelvû lemeze

Kultúra2007.10.03, 07:44

Az Omega együttes 1968 májusában érkezett Londonba, ahol az elsõ magyar beatzenekarként részesültek abban a megtiszteltetésben, hogy készíthettek egy angolnyelvû nagylemezt. Ez idáig nem került kereskedelmi forgalomba idehaza, egészen mostanáig.

Közúti balesetet szenvedett Zalatnay Sarolta

Tévé2006.12.07, 16:07

Ma hajnalban Érd és Tárnok között közúti balesetet szenvedett Zalatnay Sarolta, de az énekesõ csak könnyebben sérült meg.

Megorrolt a TV2 Zalatnayra

Tévé2006.12.05, 10:28

A mûvésznõ szereplése is hozzájárult az ATV jó nézettségéhez vasárnap este - érdekes módon felbukkant és dalolt az Esti Frizbi címû mûsorban. A TV2 szerint ez nem volt korrekt, hiszen Zalatnayt exkluzív szerzõdés köti a csatornához.

Zalatnay lehet az új Pongó

Tévé2006.10.27, 15:15

Rabsága elõtt szerzõdött az RTL Klubbal, így jött létre a Nem vagyok én apáca címû doku soap. Kamerák kísérték mindenhová, a nézõk meg imádták, igen jó nézettséget hozott a rendszertelenül jelentkezõ reality. Most a konkurenciához került, a TV2 mutatja szabadulását, a mellmûtétet, az új élet elsõ képeit. Csatornát váltó sztárokból már volt galiba, több per is akadt.

Telt házas Omega-koncert Berlinben

Kultúra2006.10.10, 08:30

Telt ház elõtt, a tudósítások szerint "tomboló sikerrel" lépett fel Berlinben, a Tempodromban az Omega együttes a hétvégén.

Égi jel a Centrálban

Kultúra2006.09.06, 12:22

Az Omega Égi jel címû, új stúdióalbuma hétfõtõl már kapható a lemezboltokban - jelentették be az együttes tagjai hétfõi sajtótájékoztatójukon, amelyet elsõ sikereik színhelyén, az egykori Eötvös Klubban tartottak. A fennállásának 45. évét jövõre ünneplõ zenekar újabb koncerteket is tervez.

Az Omega Csíkszeredán koncertezett

Nagyvilág2005.10.22, 10:42

Mintegy ötezer csíkszeredai és környékbeli zenerajongó vett részt péntek este a székelyföldi Csíkszeredában az Omega együttes segélykoncertjén. Hargita megye székhelyén, a Vákár Lajos Mûjégpálya lelátói zsúfolásig megteltek már a koncert elõtti órában.

Már Sólyom dönt Zalatnayról

Itthon2005.07.28, 08:22

A Népszabadság értesülése szerint Mádl Ferenc államfõ új orvos szakértõi vizsgálatot tart szükségesnek Zalatnay Sarolta kegyelmi kérvényének elbírálásához. Így valószínû, hogy a várakozásokkal ellentétben Mádl Ferenc már nem dönt Zalatnay ügyében.

Tizenöt oldalon kér kegyelmet Mádltõl Zalatnay

Itthon2005.04.10, 14:55

Elkészült Zalatnay Sarolta énekesnõ 15 oldalas kegyelmi kérelme, amelyet hétfõn nyújtanak be az illetékes bírósághoz. A csalás miatt 3 év börtönre ítélt Zalatnay többek között azt kéri Mádl Ferenc köztársasági elnöktõl, hogy daganatos megbetegedésére hivatkozva mentse fel a börtönbüntetés elól. Védõje ugyanakkor emlékeztetett, hogy a kérelmek alig 1 százaléka eredményes.

Zalatnay kegyelmet kér Mádltól

Itthon2005.03.23, 07:09

Kegyelmi kérvényt nyújt be Zalatnay Sarolta és ügyvédje Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz. A kérvényt elsõ sorban arra alapozzák, hogy az énekesnõ egészségi állapota jelentõsen romlott a börtönben - közölte a Blikkel Zalatnay ügyvédje.

Az Omega itthon és külföldön is folytatja

Kultúra2005.01.27, 12:49

Két hónap múlva folytatódik az Omega együttes tavaly megkezdett országos turnéja, a Csillagok útján. A koncertekkel a több mint negyvenéves múltra visszatekintõ együttes olyan városokba jut el, amelyek a tavalyi sorozatból kimaradtak. Lesz erdélyi, felvidéki és távolabbi, európai koncertsorozat is.

Kockázatos Zalatnay élõ szereplése

Tévé2004.12.10, 16:35

A korábban kiszivárgott híreknek megfelelõen hivatalosan is elutasította a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, hogy az RTL Klub hétvégi tesztmûsorában közvetítést adjon Zalatnay Sarolta fogva tartási helyérõl. Az indoklás szerint az élõ mûsor veszélyeztetné a Nagy Ignác utcai intézet biztonságát, azt viszont még korábban engedélyezték, hogy az RTL elkészítse a Nem vagyok én apáca következõ részét - a rácsok mögött.

Pár percet kér Zalatnayról az RTL Klub

Tévé2004.12.10, 13:55

A kereskedelmi tévé hivatalos kérvényt adott be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához, amellyel azt szeretné elérni, hogy Zalatnay Sarolta is szerepelhessen a csatorna következõ országtesztelõ mûsorában. A Vágó István vezette vetélkedõvel kapcsolatban hivatalos BVOP-döntés még nincs, azt viszont engedélyezték, hogy az RTL elkészítse a Nem vagyok én apáca következõ részét - a rácsok mögött.

Hétfõn eldõl Zalatnay bevonulásának ideje

Itthon2004.10.25, 07:44

Ma dõl el, halasztást kap-e Zalatnay Sarolta, vagy holnap börtönbe kell vonulnia, hogy letöltse három éves börtönbüntetését - írja a Blikk. Az énekesnõt csalás miatt ítélték letöltendõ börtönbüntetésre.

Zalatnay elutazott Amerikába

Itthon2004.09.28, 07:58

Hétfõn elutazott Amerikába a múlt héten jogerõsen három év börtönbüntetésre ítélt Zalatnay Sarolta - írja a Blikk. Az énekesnõ válóperére utazott az Egyesült Államokba. Ha Zalatnay nem kezdi meg börtönbüntetését, amikorra berendelik, nemzetközi körözést adnak ki ellene - ez késõbb nem súlyosbítja büntetését.

Hatalmas színpadot épít az Omega

Kultúra2004.09.07, 09:56

A hajrához érkeztek  az Omega együttes szeptember 18-i koncertjének elõkészületei. A napokban  kezdõdik a Puskás Ferenc Stadionban az óriásszínpad építése, ami egy hetet vesz igénybe.

Európai turnéra indul az Omega együttes

Kultúra2004.03.30, 16:51

A negyvenkét éve alakult együttes tagjai szerint a rendszerváltás óta tartott nosztalgiakoncertekkel szemben ennek a sorozatnak az a különlegessége, hogy az Omega lesz az elsõ zenekar, amelyik kimozdul a fõvárosból, házhoz megy a rajongóihoz. Kóbor János elmondta, hogy a magyarországi fellépések után külföldön is több koncertet adnak.

Zalatnay 12 évet is kaphat

Itthon2002.12.09, 14:29

Akár 12 éves börtönbüntetést is kaphat Zalatnay Sarolta, ha bûnösnek találják a csalás miatt ellene indított büntetõperben. Az énekesnõ és öt társa ellen több tízmilliós csalás vádja miatt indult per hétfõn a sértettek meghallgatásával folytatódott. Az egyik, jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodó vádlott - Zalatnay korábbi élettársa - azért nem vett részt a tárgyaláson, mert egészségügyi okok miatt nem ülhetett repülõre.

Betegség miatt enyhébb büntetést kaphat Zalatnay

Itthon2002.09.05, 13:54

A Fõvárosi Bíróság elrendelte Zalatnay Sarolta komplex orvosi vizsgálatát, mitán betegségre hivatkozva nem jelent meg szerdai tárgyalásán. Ha Zalatnaynál súlyos betegséget állapítanak meg, a bíróság enyhébb ítéletet is hozhat.

Végéhez közeledik a Zalatnay-per

Itthon2002.05.29, 12:04

A 150 milliós csalással és magánokirat-hamisítással vádolt Zalatnay Sarolta büntetõperében ma a sértetteket hallgattak meg. Az ügy a végéhez közeledik, és hamarosan ítélet várható. A vádak alapján az énekesnõ akár 12 év szabadságvesztést is kaphat.

Végéhez közeledik a Zalatnay-per

Itthon2002.05.29, 12:50

A 150 milliós csalással és magánokirat-hamisítással vádolt Zalatnay Sarolta büntetõperében ma a sértetteket hallgattak meg. Az ügy a végéhez közeledik, és hamarosan ítélet várható. A vádak alapján az énekesnõ akár 12 év szabadságvesztést is kaphat.

Elõzõ
  • 1
Következõ