ombudsman

címke rss

Kaltenbach: Nem öncélú a bírói függetlenség

Itthon2003.11.18, 18:36

A nagy vitákat kiváltó bírósági ítéletek és a még nagyobbakat kavaró nyilatkozatok és felhívások után a négy országgyűlési biztossal találkozott a kormányfő. A találkozó után Medgyessy Péter finoman, ám annál érthetőbben bírálta azt a bírósági ítéletet, amely egy ártatlanul bebörtönzött roma testvérpárnak "primitív személyiségük" miatt ítélt meg a kértnél alacsonyabb kárpótlást.

A lakosság közel fele elutasítja a Hegedűs-ítéletet

Itthon2003.11.18, 07:42

Ifj. Hegedűs Lóránt felmentéséről a megkérdezettek 69 százaléka értesült, és 41 százalék utasítja el - derült ki a Marketing Centrum múlt hétvégén készített felméréséből. Ennél jóval nagyobb arányú - 80 százalékos - az elutasítása annak az ítéletnek, amelyik kisebb kártérítést ítélt meg egy roma testvérpárnak, mert egy szakértő szerint személyiségük az átlagosnál primitívebb.

Nem kapnak elégtételt a bűncselekmények áldozatai

Itthon2003.11.18, 11:33

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a hatályos jogszabályok alkalmatlanok a bűncselekmények áldozatainak kártalanítására. Az ombudsman keddi közleményében kijelenti, több vizsgálat is arra utal, hogy a lakásmaffia és az ügyvédi sikkasztás áldozatait sem kompenzálják megfelelően, sokszor pedig még az elkövetők megfelelő büntetése is elmarad. Lenkovics szerint az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia az áldozatok megsegítésében.

Közvetítők békítik a tanárokat és a szülőket

Itthon2003.11.17, 14:17

Jövő januártól a diákok és a szülők az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat segítségével is rendezhetik vitás ügyeiket az iskolákkal. A tanintézmények is fordulhatnak a közvetítő szolgálathoz, például ha fenntartójukkal akadna nézeteltérésük. Az új szervezet az ombudsmanokhoz hasonlóan működik, csak észrevételeket tehet, döntési jogköre nem lesz.

Levett talárral várja Holló a vendégeit

Itthon2003.11.17, 17:58

Levett talárral, azaz nem alkotmánybíróként várja Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant vitáik elsimítása érdekében. A két prominens jogász a szegedi bíróság által primitívnek kikiáltott és ezért csökkentett kártérítésre ítélt romák esetén vitázott a nyilvánosság előtt.

Találkozót tervez Holló, Lomnici és Kaltenbach

Itthon2003.11.16, 15:59

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman várhatóan napokon belül találkozik Holló András alkotmánybírósági elnök közvetítésével. Az ombudsman szerint a tervezett találkozó célja, hogy a szakmai kérdéseket a sajtóban történő üzengetés helyett nyugodt körülmények között beszélhessék meg.

Ombudsmani kifogások az ORTT-vel szemben

Itthon2003.11.15, 11:15

Takács Albert ombudsman szerint változtatni kellene az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működésén, ugyanis a médiatestület által alkalmazható szankciórendszer nem túl hatékony. A szocialisták médiapolitikusa szerint új testületnek kellene alakulnia, míg a Fidesz képvieslője erélyesebb fellépést sürget - írja a Népszabadság.

Egyre több vita van a hatalmi ágak között

Itthon2003.11.14, 15:13

Egyre több a konfliktus a három hatalmi ág között. A törvényhozókat a kormányváltás óta megosztja a rendőrség és az ügyészség munkája. A brókerbotrány kapcsán közvetlen konfrontálódott az ügyészség és a rendőrség is. Legutóbb pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiltakozott amiatt, hogy közéleti személyiségek kritizáltak több bírósági döntést. Az [origo] által megkérdezett jogszociológus szerint szükség van a nyilvánosság kontrolljára. Úgy vélte, alapvetően bizonyos személyek vitájáról és nem a hatalmi ágak összecsapásáról van szó. A szakértő szerint a legfőbb probléma, hogy nem konkrét kijelentéseket utasítanak vissza az érintettek, hhanem ...

Kizárták az iskolából a HIV-fertőzött fiút

Itthon2003.11.14, 11:49

Nem iratkozhatott be a Bláthy Ottó Titusz műszaki szakközépiskolába egy HIV-pozitív fiú, bár korábban már felvételt nyert az intézménybe - írja a Népszabadság. A szülők nem titkolták el gyerekük fertőzöttségét, kezelőorvosa szerint ugyanis a fiú nem jelent veszélyt környezetére. Az iskola igazgatója ennek ellenére úgy vélte, hogy betegsége veszélyt jelenthet az intézmény tanulóira és dolgozóira, ezért nem vették fel. Az oktatási ombudsman szerint az iskola eljárása törvénysértő.

A Malév kiadja utasainak adatait az USA-nak

Itthon2003.11.14, 13:12

Egy amerikai törvény értelmében a Malév minden Egyesült Államokba repülő utasának személyes adatait elküldi az ország hatóságainak már a gép felszállása előtt. Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos az ügyben vizsgálatot indított. Az ombudsman szerint ugyanis kérdéses, hogy érvényesül-e ebben az esetben a személyes adatok védelméhez való jog. A szabály ráadásul az Európai Unió adatvédelmi elveit is sérti, melyek értelmében nem lehetne semmilyen személyes adatot küldeni az Egyesült Államoknak. A Malév szerint az eljárás megfelel a nemzetközi gyakorlatnak.

Lomnici a primitívezés ellenzőitől félti a jogállamiságot

Itthon2003.11.11, 18:18

A jogállamiságot veszélyeztetik a bíróságokat kritizálók - a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint, aki ezért felhívással fordult a nyilvánossághoz. Lomnici Zoltán élesen bírálta a napokban különböző ítéletek miatt a bírókat kritizáló közéleti személyiségeket, és jogi lépéseket is kilátásba helyezett velük szemben. A kormányfő reakciójában áttételesen tűrhetetlennek nevezte a vitatott ítéleteket.

Anyák érdekében módosíttatnának törvényt az ombudsmanok

Itthon2003.11.11, 07:35

Törvénymódosítást kezdeményez az általános és az adatvédelmi biztos, azoknak az anyáknak az érdekében, akik kórházak mellett felállított inkubátorba helyezik el megszületett, de nem kívánt gyermeküket. A törvény ugyanis nem rendelkezik ezekről az anyákról, így tettük továbbra is büntetendőnek számít - írja a Népszabadság.

Nyilvánosságra hoznák az állami vezetők fizetését

Itthon2003.11.04, 12:03

Nyilvánosságra kerülhetnek az állami cégvezetők fizetései, amennyiben a kormányzat elfogadja az adatvédelmi biztos javaslatát. Egy tanácsadócég felmérése szerint az állami cégek topmenedzserei havi 2-4 millió forintot kapnak kézhez, és a fizetésen felül jelentős összegű juttatásokban is részesülnek

Az ombudsman szerint nem titkos az állami vezetők bére

Itthon2003.11.04, 17:08

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos törvénymódosítást javasol, hogy megismerhető legyen az állami vezetők fizetése. Az ombudsman várhatóan egy hónapon belül kiadja erről ajánlását. Ebben a tervei szerint csupán annyi áll, hogy a többségében állami tulajdonú cégeket érintse a változás, a konkrét szabályozást a jogalkotókra bízza.

Vizsgálják a romák kárpótlását

Itthon2003.10.30, 18:57

Folytatja a vizsgálatot az adatvédelmi biztos a romák kárpótlása témájában az érintettek egészségi állapotáról gyűjtött és külföldre továbbított információk ügyében - nyilatkozta Zombor Ferenc, az ombudsman hivatalának egyik munkatársa.

Az ombudsman is vizsgálja a roma kárpótlást

Itthon2003.10.22, 07:57

A holokauszt 2000 kárpótlásra jogosult roma áldozata adataival éltek vissza többszörösen, ami miatt ombudsmani vizsgálat indult. Az adatvédelmi biztos arra keresi a választ, hogyan történhetett, hogy a kárpótlásért folyamodó romák adatait kiszolgáltatták egy egyesületnek, amely 20 oldalas kérdőívet töltetett ki és orvosi vizsgálatot végzett az érintetteken. A romák nem tudhatták, hogy ez a vizsgálat kárpótlás feltétele-e, vagy sem.

A rendőrök szerint teljesen jogos a motozás

Itthon2003.10.06, 17:40

Elutasítja az ORFK azoknak a civil szervezeteknek a panaszát, amelyek szerint a rendőrök törvénysértően motozzák meg a fiatalokat. Sem szabadságjogot, sem emberi méltóságot, sem törvényt nem sértettek a rendőrök az igazoltatások és motozások során - állapította meg az ORFK. A rendőrök véleményének ellentmond az adatvédelmi biztos egy korábbi állásfoglalása, amely szerint motozás csak bűncselekmény gyanúja esetén végezhető, a gyanúhoz pedig nem elég a feltételezés, az előítélet.

Az ombudsman szerint járhat iskolába a HIV-fertőzött

Itthon2003.09.29, 11:37

Az oktatási jogok biztosa szerint sem a hepatitis C-vel fertőzött, sem az AIDS-betegeket nem lehet kizárni az oktatásból. A szülőket pedig egyetlen jogszabály sem kötelezi arra, hogy tájékoztatást adjanak gyermekük betegségéről. Akik mégis megteszik, gyakran kerülnek bajba, ám az ezen betegségek miatt gyermeket kizáró iskolák jogsértést követnek el. Magyarországon tucatnyi HIV-fertőzött gyermeket kezelnek, akik többsége magántanuló - írja a Magyar Hírlap.

Harminc ember kerül utcára Dunaújvárosban

Itthon2003.09.25, 15:21

Hamarosan mindegy harminc ember kerül utcára a dunaújvárosi átmeneti szállóról, miután tetemes tartozást halmoztak  fel az egyébként piaci árú lakbérekből. A húsz négyzetméteres szobákért és a közös használatú további helyiségekért huszonegyezer forintot kellett volna fizetniük a krízishelyzetben lévő családoknak: a városban ennyi egy kétszobás albérlet ára, amit azonban többgyermekes roma családoknak ritkán adnak ki.

Vajdaság: ombudsmanja van a tartománynak

Nagyvilág2003.09.24, 19:38

Ombudsmanja van szerdától a Vajdaságnak. A tartományi parlament kétharmados többséggel Peter Teofilovic jogászt választotta meg az állampolgári jogok biztosává.

Gyakran megsértik az orvosok a betegek jogait

Itthon2003.09.24, 16:28

A leggyakrabban az emberi méltósághoz, a tájékoztatáshoz való jogok megsértése miatt fordulnak az állampolgárok a betegjogi képviselőkhöz - áll az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentésében. A panaszok legtöbbször névtelenek, mert a betegek félnek az esetleges retorziótól - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Lenkovics Barnabás az egészségügyi bizottság előtt szerdán.

Kommunikációs tréningre küldenék az orvosokat

Itthon2003.09.24, 06:50

Az orvosok etikai oktatásának korszerűsítését és kommunikációs tréningeket javasol az orvosi kamara etikai bizottsága egy nemrég készült ombudsmani jelentés nyomán - írja a Népszabadság. A vizsgálat megállapításai szerint a betegek egyre gyakrabban panaszkodnak a gyógyítók embertelen viselkedése miatt. A parlament egészségügyi bizottsága ma tárgyalja az állampolgári jogok biztosának vizsgálatáról szóló jelentést.

A köldökzsinórvér tulajdonosáról vitatkoztak a képviselők

Itthon2003.09.24, 15:37

Az egészségügyi bizottság szerdai ülésén tájékoztatót hallgatott meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az őssejtek levételével kapcsolatos állásfoglalásáról. A bizottság szerint számos tisztázatlan kérdés van az ügyben, például a jogi szabályozás szempontjából lényeges kérdés annak meghatározása, hogy a köldökzsinórvér az anya vagy a csecsemő tulajdona-e.

Az ombudsman szerint is kötelező a védőoltás

Itthon2003.09.18, 16:45

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa állásfoglalást adott ki a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban. Nemrég ugyanis egy házaspár megtagadta a kötelező védőoltás beadását gyermekének. Az ombudsman szerint a szülők nem szegülhetnek szembe a törvénnyel, kétség esetén ugyanakkor joguk van azt megtámadni az Alkotmánybíróságon.

A tiltakozások ellenére kiforgatják a zsebeket a rendőrök

Itthon2003.09.11, 13:37

Bár az adatvédelmi ombudsman és jogvédő szervezetek is tiltakoznak az ellen, hogy a kábítószer után kutató rendőrök rendszeresen átvizsgálják az utcán igazoltatott fiatalok ruháját, a hatóságok nem hagytak fel ezzel a gyakorlattal. A Belügyminisztérium is felhívta a rendőrség figyelmét arra, hogy csak korlátozott esetekben lehet átvizsgálni valakinek a ruházatát. A bicskei rendőrkapitányság ellen közben panaszt tett egy fiatal, amiért indoklás nélkül levetették vele a cipőjét egy etyeki rendezvényen. A panaszt elutasították.

Megint vizsgálják a jászladányi iskolát

Itthon2003.09.09, 17:43

Az Oktatási Minisztérium (OM) albizottság felállítását javasolja az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságnak. Ennek feladata lenne a tárca szerint az oktatási szegregáció kivizsgálása és felszámolása. Az OM azután döntött így, hogy a kisebbségi ombudsman megállapította: a jászladányi alapítványi iskolát alkotmányellenes cél érdekében hozták létre, így az oktatás ott nem engedélyezhető.

Az esélyegyenlőségi törvény sem szab gátat a fajgyűlöletnek

Itthon2003.09.02, 15:58

Nem véd a hátrányos megkülönböztetés ellen az antidiszkriminációs törvény, mert a jogszabály rengeteg lehetőséget ad a diszkrimináció tilalmának megkerülésére. Az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott tervezet szerint a törvény hatálya nem terjedne ki például az egyesületekre, így lehetőség lesz rá ezentúl is, hogy valakit például származása miatt zárjanak ki a tagok közül. Nem véd majd a törvény sok állami szerv, így a bíróságok, ügyészségek és a parlament esetleges diszkriminatív intézkedései ellen sem. Jogvédők szerint a tervezet foghíjas, és nem járul hozzá a diszkrimináció visszaszorításához.

Sulinet: az ombudsman az adóazonosító használatáról

Techbázis2003.08.28, 16:31

Az adatvédelmi biztos a Sulinet Expressz programmal kapcsolatos adatkezelést vizsgálva megállapította, hogy az adóazonosító jel kezelése az értékesítő helyeken az adóigazolás kiállításához és az adóhatóság részére az adatszolgáltatáshoz megfelelő törvényi felhatalmazáson alapul. 

Nem igazoltathat a rendőr bármikor

Itthon2003.08.22, 13:26

A rendőrnek nincs joga korlátlanul, cél nélkül igazoltatást végezni - áll az adatvédelmi biztos levelében, amit a tűcsere programot működtető Baptista Szeretetszolgálatnak küldött. A szolgálat azért fordult kérdéseivel a biztoshoz, mert úgy látják, a tűcsere programokat akadályozza, hogy a drogosok félnek a rendőröktől a megszaporodott igazoltatások miatt.

Vizsgálja a türelmi zónákat az ombudsman

Itthon2003.07.25, 07:41

A türelmi zónákat vizsgálja az ombudsman, majd várhatóan kérni fogja az Országgyűlést, hogy módosítsa az erről szóló jogszabályt, amely visszás helyzetet teremtett, és törvénysértésbe sodort több önkormányzatot - írja a Népszabadság.

Legalizálná a bordélyokat az ombudsman

Itthon2003.07.25, 17:13

Magyarország számára semmilyen szempontból nem lenne hátrányos, ha kilépne a New York-i egyezményből, és így legálisan működhetnének bordélyházak - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, Takács Albert. Egy, a nők jogaival foglalkozó civil szervezet szerint ugyanakkor a piros lámpás házak terjedésével növekszik a nőkereskedelem és a prostituáltak kiszolgáltatottsága.

Ősztől ombudsmani vizsgálat a titkosszolgálatoknál

Itthon2003.07.16, 16:47

Ősszel indítja meg vizsgálatát az adatvédelmi biztos a titkosszolgálatoknál. Az ombudsman emellett várhatóan augusztusra fejezi be a Sulinet Expressz programmal kapcsolatban indított vizsgálatot. Ennek során azt vizsgálja, a törvényeknek megfelelően kezelték-e a program résztvevőinek adatait.

Újraindul az őssejt-levétel

Itthon2003.07.07, 16:13

Újraindítja a köldökzsinórvér-minták külföldre szállítását és ottani tároltatását a Sejtbank Kft. A döntést azt követően hozták nyilvánosságra, hogy hétfőn a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett az őssejt-perben, melyben kimondta: az Egészségügyi Tudományos Tanács korábbi határozata, mely gyakorlatilag megtiltotta a köldökzsinórvér levételét, nem egy kötelező erejű szabály, csupán egy tudományos állásfoglalás. A szülészek ezután maguk dönthetik el, hogy leveszik-e egy újszülött köldökzsinórvérét. A bíróság döntése szerint azonban nem jár kártérítés azoknak, akik a tudományos határozat után elestek az őssejtek levételének lehetőségétől.

Alkotmánybíróságon támadják a zengői NATO-radart

Itthon2003.07.03, 14:07

Az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult a napokban a Civil Szervezetek Szövetsége a Zengőért mozgalom, mert törvénysértőnek tartja a Mecsek csúcsára tervezett NATO-lokátorbázis megépítését. Míg a Honvédelmi Minisztérium szerint a radarállomás javítja az ország biztonságát, addig a tiltakozók egészségüket és a környezetet féltik.

Kedden zárva tartanak a hivatalok

Itthon2003.07.01, 07:16

Július 1-jén, a köztisztviselők napján nem lesz félfogadás a polgármesteri hivatalokban, az okmányirodákban, a kormányhivatalokban és a minisztériumokban, az ombudsman hivatalában. A BM központi okmányirodáján csak a sürgős útlevélkérelmeket veszik át.

Kedden megáll a hivatali élet

Itthon2003.06.28, 13:56

Július 1-jén, a köztisztviselők napján nem lesz félfogadás a polgármesteri hivatalokban, az okmányirodákban, a kormányhivatalokban és a minisztériumokban, az ombudsman hivatalában. Nem fogadják az ügyfeleket az APEH-nál, az egészségbiztosítónál, és a bevándorlási hivatalokban sem. A BM központi okmányirodáján csak a sürgős útlevélkérelmeket veszik át - írja a Népszabadság.

Az ombudsman szerint levehetők az őssejtek

Itthon2003.06.26, 13:45

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy konkrét panasz nyomán vizsgálatot folytatott a köldökzsinórvér születés utáni levétele ügyében. Az ombudsman megállapította, hogy alkotmányos alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, az alapjog lényeges tartalmát pedig még azzal sem. Vagyis az egészséges élet esélyének biztosítása érdekében nem lehet tiltani az őssejtek megőrzését az ombudsman szerint.

Az adatvédelmi biztos vizsgálódik a PSZÁF-nál

Itthon2003.06.25, 11:06

Az adatvédelmi biztos pár hete vizsgálatot indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél. Az állampolgári bejelentés nyomán indult vizsgálat során arra keresi a választ Péterfalvi Attila, hogy a törvényeknek megfelelően működtetik-e a szervezet épületének biztonsági rendszerét.

Embertelen orvosokra panaszkodnak a betegek

Itthon2003.06.24, 16:41

Legtöbbször emberi méltóságuk megsértése miatt fordulnak betegek a betegjogi képviselőkhöz. Egy kedden elkészült ombudsmani vizsgálat értékelte a betegjogi képviselők 2000-ben kezdődött munkáját. Miközben egyre több méltánytalanság miatt fordulnak a betegek a képviselőkhöz, ők kevés pénzt kapnak, és rossz feltételek között segíthetnek csak.

Orbán szerint áttörés volt a CDI-határozat

Itthon2003.06.18, 14:57

Orbán Viktor volt kormányfő a külügyi bizottság előtti meghallgatásán áttörésnek nevezte a lisszaboni dokumentumot, mert hatására végre foglalkoznak a magyarországi jogsértésekkel. A politikus egy, a Szabadság Kis Köre polgári kör által az emberi jogok sérelméről készített jelentéssel is alátámasztotta érvelését. A kormány álláspontját ismertető Bársony András államtitkár szerint azonban a jogsértések kérdésében a bírósági döntések, illetve az ombudsman jelentése a mérvadó, melyet a parlamenti pártok egyhangúan fogadtak el.

A titkosszolgálatot vizsgálja az ombudsman

Itthon2003.06.06, 06:50

Ősztől a Nemzetbiztonsági Hivatalnál vizsgálódik az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila azt vizsgálja, törvényesen járnak-e el az adatok titkos módszerekkel való gyűjtésére jogosult szervezetek - írja a Népszabadság. Ilyenből 11 van ma Magyarországon.

Az ügynökökről az ombudsman sem tudhat meg semmit

Itthon2003.06.06, 14:52

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) adatgyűjtését, adattárolását és a hivatallal kapcsolatos panaszokat is ellenőrzi majd Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ősszel kezdődő vizsgálatában. Az ombudsman ellenőrzi azt is, hogy nem hoztak-e létre szabálytalan nyilvántartásokat az összegyűjtött adatokról, illetve a megszerzett információkat a céloknak megfelelően használják-e fel. A nyilvántartás egyes részeit, így a titkos együttműködő személyekről tárolt információkat a biztos sem ismerheti meg .

Kevesebben fordulnak az ombudsmanokhoz

Itthon2003.06.03, 07:04

Az Országgyűlési Biztosok Hivatalához beadott panaszok száma csökkent az elmúlt évekhez képest. Tavaly összesen 5153 panasz vizsgálatát fejezték be az ombudsmanok. A legtöbb a települési önkormányzatok eljárásával kapcsolatban érkezett. A hivatal a jövőben a környezetvédelem, illetve az ifjúságvédelem gondjainak is több figyelmet kíván szentelni - írja a Népszabadság.

A fogyatékos diákok ügyében vizsgálódik az ombudsman

Itthon2003.05.27, 13:54

A fogyatékos hallgatók jogérvényesülésének problémakörében indított vizsgálatot Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, 2002-es tevékenységének tapasztalatai alapján. A részben kérdőíves vizsgálat várhatóan november végéig tart. A biztos 2002-ben 711 panaszt vizsgált ki, idén 40 százalékkal több beadványra számít.

Tanára buktat le sok drogozó diákot

Itthon2003.05.27, 10:39

Minden negyedik fővárosi középiskolás korú fiatal kipróbált már valamilyen kábítószert a legfrissebb adatok szerint. A tanárok azonban keveset tudnak a drogozásról. Sokuk azonnal a rendőrséget értesíti, ha egy diákot drogozáson érnek, pedig ezt a rendőrség sem ajánlja mindig - írja a Magyar Hírlap. 

Ütközik az OM és az ombudsman az e-mailek miatt

Itthon2003.05.22, 10:40

Az Oktatási Minisztérium (OM) több volt munkatársa az adatvédelmi biztoshoz fordult, mert a jelenlegi dolgozók elolvasták személyes e-mail üzeneteiket. Szerintük az OM informatikai szabályzata ellentmond az adatvédelmi biztos korábbi ajánlásának. Míg az ombudsman szerint a nevet tartalmazó e-mail címre érkező levelekbe a tárca nem nézhet bele, az OM szabályzata rögzíti, hogy hivatali címről tilos magánleveleket küldeni, és valamennyi adat a minisztérium tulajdonát képezi.

Takács Albert: A beteg döntsön az életéről!

Vendégszoba2003.05.07, 16:25

Egy héttel az Alkotmánybíróság elutasító határozata után válaszolt az [origo] olvasóinak kérdéseire Takács Albert, a beadvány egyik készítője. Az ombudsman szerint elsősorban arra lenne szükség, hogy a betegek olyan méltó körülmények között érjenek el életük befejezéséhez, hogy annak utolsó percig élni akarjanak. Ugyanakkor azt a kérdést, hogy a beteg akarjon-e élni mindvégig vagy sem, rajta kívül senki más nem döntheti el - vélekedik Takács Albert.

Törvényt módosíthatnak a kendertüntetés után

Itthon2003.05.06, 13:30

Az ellendemonstráció miatt botrányba fulladt vasárnapi kendertüntetést újabb érvnek tartja a helyettes ombudsman a gyülekezési törvény pontosítására tett korábbi ajánlásainak elfogadására. MSZP-s képviselők szerint is eljárt az idő a jogszabály felett, azonban módosításához meg kellene győzniük a többi parlamenti pártot is. 

Névvel nem kérdezhetik drogról a diákokat

Itthon2003.05.06, 16:33

Az adatvédelmi ombudsman szerint kizárólag névtelenül, a diákok kézírását sem ismerő tanárok részvételével lehet felmérést végezni az iskolákban a tanulók drogfogyasztási szokásairól. Egy budapesti középiskolában már eleget tettek az országyűlési biztos felszólításának, a drogtesztjeiről elhíresült kiskunhalasi gimnáziumban azonban tovább folynak a vitatott ellenőrzések.

Újra az Alkotmánybírósághoz kerülhet az eutanázia

Itthon2003.04.29, 18:10

Takács Albert általános ombudsmanhelyettes vizsgálatot indít a betegek önrendelkezési jogának érvényesülése ügyében, miután az Alkotmánybíróság elutasította az eutanáziáról szóló - Takács és Kmetty Ildikó által benyújtott - beadványt. Az ombudsman szerint az AB az aktív eutanáziára koncentrált, így a beadvány eredeti célja - a passzív eutanázia egyszerűbbé tétele - nem teljesült. A Társaság a Szabadságjogokért szervezet szerint a mindenkori kormányt terheli a felelősség azért, hogy eddig egyszer sem vizsgálták, hogy a betegek egészségügyi törvényben biztosított jogai érvényesülnek-e.  

A pártok nem akarják a jövő nemzedék biztosát

Itthon2003.04.23, 17:58

Közel két éve fekszik a parlament előtt az a tervezet, amely a jövő nemzedék érdekeit védő országgyűlési biztos kinevezéséről szól. A javaslat szerint az új ombudsman az elhibázott politikai és környezetvédelmi döntésektől védené a jövő generációit. A világon jelenleg sehol nincs olyan széles jogkörrel rendelkező, a még meg sem született nemzedékek érdekeit képviselő intézmény, mint amilyen az új ombudsman hivatala lenne. Jelentős és világviszonylatban is előremutató tervezetről van tehát szó, amit azonban sem a nagy pártok, sem a jelenlegi országgyűlési biztosok nem támogatnak.

A rendőrséget is utasíthatná az adatvédelmi biztos

Itthon2003.04.22, 13:28

Az Igazságügyi Minisztérium elkészítette az adatvédelmi törvény módosításának tervezetét. E szerint hatósági jogokat kapna a jelenleg Péterfalvi Attila vezette adatvédelmi biztosi hivatal. Az uniós csatalakozás után így több esetben is ellenőrizhetné például a rendőrséget vagy a közüzemi szolgáltatókat és bankokat az adatvédelmi biztos, és elrendelhetné a jogellenesen tárolt adatok törlését. A tervezet jövőre lép hatályba, ha elfogadja azt az Országgyűlés.

Ombudsman vizsgálja az IKEA kameráit

Itthon2003.04.16, 15:31

Az adatvédelmi biztos vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy az Örs vezér téri IKEA áruház jogszerűen szerelt-e fel térfigyelő kamerákat. Az ombudsmanhoz a környék lakói fordultak, akik szerint a kamerák megsérthetik magánszférájukat. Az áruház szerint a térfigyelő rendszer felszerelése nem sért semmilyen jogszabályt, az [origo]-nak nyilatkozó alkotmányjogász szerint azonban nagy valószínűséggel jogellenes a kamerák kihelyezése.

Nyomozás a németkéri házrongálás ügyében

Itthon2003.04.16, 18:36

A Legfőbb Ügyészség nyomozást rendelt el annak megállapítására, hogy a németkéri polgármester és a település képviselő-testülete elkövette-e a hivatali visszaélés bűntettét, amikor úgy döntött, hogy megvásárolja azt a házat, amelybe egy roma család a lakossági tiltakozás miatt nem tudott beköltözni. A kisebbségi ombudsman szerint a városvezető ezt megelőzően arra kérte a lakosokat: ne adják el házaikat roma családoknak.

Aáry-Tamás Lajos: nyolcan vagyunk 4 millió emberre

Vendégszoba2003.04.16, 19:35

A hivatalba lépő oktatási miniszter javaslatára megváltozott az oktatási biztos kiválasztásának menete, így szeptemberben a korábbi ombudsmannak, Aáry-Tamás Lajosnak is pályázni kellett a posztra. A két pályázó közül az Országos Köznevelés Tanács választása a korábbi oktatási biztosra esett, így újra Aáry-Tamás tölti be az oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesülését felügyelő pozíciót.

Péterfalvi Attila: Nem szeretnék médiasztárrá válni

Vendégszoba2003.04.15, 20:21

Az alig több mint egy héttel ezelőtt adatvédelmi ombudsmanná választott Péterfalvi Attila volt a Társalgó vendége december 20-án. Péterfalvi Attila elődje, Majtényi László idején is részt vett az adatvédelmi hivatal munkájában, külső tanácsadóként segítette az adatvédelmi biztos munkáját. Péterfalvi elsősorban az új posztjával kapcsolatos feladatokról beszélt, de nem tért ki a magánjellegű kérdések elől sem.

Szigorúbb adatvédelmet javasol az ombudsman

Itthon2003.03.26, 16:32

Az adatvédelmi biztos szerint a pénzügyminiszter által elrendelt adatmentésnek nincs jogszabályi alapja, az adatok továbbítása a minisztériumba, illetve az APEH adatainak tárolása az adóhatóságnál jogellenes adatkezelésnek minősül. Péterfalvi Attila azt fontolgatja, hogy jogszabály-módosítást kezdeményez az adatok még szigorúbb védelme érdekében.

Törvényt kell módosítani a betegszámlákhoz

Itthon2003.03.26, 16:54

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint törvényt kell módosítani ahhoz, hogy megvalósuljon az az elképzelés, hogy a betegeknek levelet küldjenek az orvosi szolgáltatások költségeiről. Az ombudsman ebben az ügyben egyeztetést kezdett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral.

Az ombudsman szerint törvényt sért a Főtáv

Itthon2003.03.25, 10:34

Alkotmányos visszásságot is okoz és sérti a tulajdonhoz való jogot a Fővárosi Távfűtő Művek Rt. a szolgáltatásainak elszámolásával kapcsolatos eljárása - állapította meg az állampolgári jogok biztosa. Az ombudsman a távhőszolgáltatásokról szóló törvény módosítását javasolja - írja a Népszabadság.

Az utcáról egy órán belül kell elvinni a halottakat

Itthon2003.03.24, 12:20

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint sérül az emberi méltósághoz való jog, ha a közterületen, középületben váratlanul elhunyt személyek holttestét nem szállítják el haladéktalanul. A jelenlegi jogszabályok csupán annyit írnak elő, hogy 16 órán belül gondoskodni kell az elszállításról. Budapesten ugyan a temetkezési intézet négy órán belüli szállítást vállal, ám az ombudsman szerint ez is le kell rövidíteni egy órára.

Az APEH is letörölte átmásolt adatbázisát

Itthon2003.03.24, 17:33

Több más intézménnyel együtt az APEH is megsemmisítette az adatvédelmi biztos által kifogásolt tavaly nyáron átmásolt adatállományát. Az ombudsman szerint ugyanis jogtalanul másolták le és tárolták az adatokat.

Szégyentablóra kerülhetnek a piszkító kutyák

Itthon2003.03.21, 14:54

A terézvárosi önkormányzat elképzelése szerint a helyi újságban közzétennék azoknak a kutyatulajdonosoknak a fényképét, akik nem szedik össze ebük után a piszkot. Ha pedig az ombudsman ezt adatvédelmi okokból aggályosnak tartja, akkor a kutyák kerülnének a szégyentablóra. Az adatvédelmi biztos munkatársa szerint célszerűbb pénzbírságot kiszabni.

Megsemmisítették a VPOP lemásolt adatait

Itthon2003.03.20, 12:36

Az adatvédelmi ombudsman felszólítására megsemmisítették a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) tavaly nyáron lemásolt adatállományát. A VPOP-n kívül még több más intézmény korábban lemásolt adatai várnak megsemmisítésre.

A lemásolt APEH-adatok törlését kéri az ombudsman

Itthon2003.03.18, 17:01

Az [origo] birtokába jutott az adatvédelmi biztos jelentésének összefoglalója, amelyben az ombudsman azt állapítja meg, hogy jogellenesek voltak az APEH-nél és más állami intézményeknél történt adatmásolások. Az adatvédelmi biztos az adatok megsemmisítése mellett arra is felszólítja a pénzügyminisztert, hogy folytasson le fegyelmi vizsgálatot.

Visszaélések a kisebbségi választásokon

Itthon2003.03.12, 13:42

Rosszak a kisebbségi választásokkal kapcsolatos jogszabályok, ezt bebizonyították a tavalyi kisebbségi önkormányzati választásokon tapasztalható visszaélések - ismertette 2002-es beszámolóját Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman. Jóval több lett a kisebbségi képviselő, mint korábban: például több mint ötven olyan településen alakult kisebbségi önkormányzat, ahol a 2001-es népszámlálás során senki sem vallotta magát más nemzetiségűnek.

Medgyessy távozását is követelik az APEH-ügy miatt

Itthon2003.03.12, 20:42

Mind Medgyessy Péter miniszterelnöknek, mind László Csaba pénzügyminiszternek le kellene mondania az APEH-ben történt adatmásolás miatt - jelentette ki az emberi jogi bizottság MDF-es elnöke, aki az adatvédelmi ombudsman vizsgálatának megállapításaira hivatkozik. Az ombudsman viszont egyelőre még nem hozta nyilvánosságra vizsgálatait, mivel megvárja az érintett intézmények visszajelzéseit. László Csaba közölte: senkinek semmilyen adata nem sérült, illetéktelen kezekben nem került, illetéktelen felhasználás nem volt.

Az agresszív látogatók miatt vizsgálódik az ombudsman

Itthon2003.02.27, 13:51

Nehezíti a gyógyítást a gyerekkórházakban, hogy az állandóan jelen lévő szülők gyakran felülbírálják az orvos utasításait, telefonálással zavarják a vizitet, utasításokat adnak az ápolóknak - mondta a Madarász utca gyerekkórház igazgatója, aki ezzel kapcsolatban az állampolgári jogok biztosához fordult. Az igazgató szerint a kórház munkatársainak nincs lehetőségük arra, hogy korlátozzák a szülőket, miközben a látogatók viselkedése miatt sérül a többi beteg gyógyuláshoz való joga. A Heim Pál gyermekkórházban viszont nem okoznak különösebb problémát az aggódó szülők.

Ombudsmani ajánlás készül a Citadella-teraszról

Itthon2003.02.24, 18:11

Több hatóságnak is megfogalmaz ajánlásokat a Citadella-ügyben hivatalból indított, hamarosan lezáruló vizsgálata nyomán az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A jelentés tartalmáról még nem tudni részleteket, de az ombudsman szerint valószínűleg hozzájárul, hogy a következő idényben ne épüljön újabb terasz.

Jogsértő az árvizes házak biztosításának felmondása

Itthon2003.02.24, 16:47

Nem tartotta tiszteletben a Tisza mentén lakók alkotmányos jogait az a biztosító, amelyik felmondta szerződéseit a vályogházak tulajdonosaival - állapította meg jelentésében Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa. Lenkovics mai sajtótájékoztatóján közölte: mindenképpen módosítani kell a vagyonbiztosítási szerződésekre vonatkozó jogszabályokat. Az ombudsman kezdeményezését a biztosítókat felügyelő PSZÁF és az igazságügy-miniszter sem fogadta el.

Képviselők jártak az APEH titokszobájában

Itthon2003.02.19, 17:22

Az APEH székházában ülésező költségvetési bizottság tagjai megtekintették a hivatalnak azt a szobáját, ahol a tavaly nyáron lementett adatokat tárolják. Fideszes képviselők szerint továbbra is sok kérdés megválaszolatlan az adatmásolással kapcsolatban, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára és az APEH elnöke szerint azonban szükséges és jogszerű volt az adatmentés. Az ombudsman még vizsgálja az ügyet, de szerinte már az adatmásolás ténye is alkalmas lehet arra, hogy megrendüljön az APEH-be vetett közbizalom. A PM részéről azt is közölték, hogy nemcsak az APEH-nél, hanem más hivataloknál - többek között a VPOP-nál és az ÁPV Rt.-nél ...

A szocialisták szigorítanák a gyülekezési jogot

Itthon2003.02.09, 12:32

Az MSZP ifjúsági szervezete szerint túlságosan engedékeny az állam a szélsőségesekkel szemben, ezért módosítani kellene a gyülekezési törvényt. A Fiatal Baloldal nevű szervezet vasárnap délelőtt megtartotta néptáncbemutatóját a Vér és Becsület elől lefoglalt Hősök terén. Több jogász, köztük Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman is egyetértenek abban, hogy a törvény szigorítása gyengítené a magyar demokráciát.

Segítőket küldenek a cigány iskolásokhoz

Itthon2003.02.07, 13:53

Az Oktatási Minisztérium nyártól új programokat indít a cigány iskolások hátrányos megkülönböztetése ellen. A tárca ezt egy ombudsmani vizsgálat kapcsán jelentette be. A vizsgálat szerint Pátkán a cigány tanulókat külön osztályokba helyezték el, és még csak nem is ebédelhetnek együtt a többi gyerekkel.

Az ombudsman nem adná ki a vagyonnyilatkozatokat

Itthon2003.02.06, 14:02

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos módosító indítványt javasol benyújtani az üvegzsebtörvényhez. Ebben az állna, hogy az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozata ne legyen nyilvános. Az ombudsman szerint az is aggályos lehet, hogy az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát az újságok ismertetik. Ezzel a kérdéssel azonban, mivel erről az Alkotmánybíróság már rendelkezett, nem foglalkozik.

Csak műanyag tányérból ehetnek a roma gyerekek Pátkán

Itthon2003.02.04, 16:32

A kisebbségi ombudsman vizsgálata szerint súlyosan diszkriminálják a roma gyerekeket a pátkai általános iskolában. A vizsgálatból kiderül: a romák csak műanyag tányérból ehetnek és az iskola egy másik szárnyában tanulhatnak, speciális osztályokban. "A tanárok láthatóan nem voltak tisztában azzal, hogy jogsértést követnek el, a diszkriminatív eljárásokról, mint az adott helyzetben egyedül lehetséges megoldási módokról szóltak" - áll a kisebbségi biztos jelentésében.

Egyre kevesebben fordulnak az ombudsmanhoz

Itthon2003.01.30, 17:34

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához egyre kevesebb beadvány érkezett az elmúlt két évben. Az ombudsman ezért a jövőben szórólapokon kívánja tájékoztatni a lakosságot arról, hogy mikor és hogyan fordulhatnak a hivatalához. Az ügyfélszám csökkenése egyúttal azonban azt is jelenti, hogy több idő van a nagy horderejű ügyekkel foglalkozni. Ezek között említett az ombudsman egy tavalyi humán reprodukciós ügyet.

Ügyészség: jogos volt a rossz hírű romák elleni akció

Itthon2003.01.29, 12:26

Elutasította a Tolna megyei főügyész a kisebbségi ombudsmannak a Szekszárdi Városi Ügyészség azon határozata ellen benyújtott panaszát, melyben az ügyészség megtagadta a nyomozást Németkér polgármestere és a képviselő-testület tagjai ellen, egy házrongálás kapcsán. A Tolna megyei főügyész határozata szerint megfelelt a valóságnak az a híresztelés, miszerint a bedőtanyai romák - ők akartak Németkérre költözni, miután lebontották házukat - közül sokan a társadalmi erkölcsökkel szembehelyezkedő, rossz hírű emberek. A főügyészségi indoklás szerint ez, és nem a romákkal, mint kisebbséggel szembeni ellenállás váltotta ki a lakosság aggodaalmát ...

Salgó László válaszolt az ombudsmannak

Itthon2003.01.28, 13:57

Megérkezett az országos rendőrfőkapitány válasza a tömegdemonstrációkkal kapcsolatban indított ombudsmani vizsgálat eredményére. A dokumentum tartalmát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az ombudsman korábban a gyülekezési törvény módosítását javasolta.

Görög politikatudós az új EU-ombudsman

Nagyvilág2003.01.22, 17:14

A görög Nikiforosz Diamandourosz lett az Európai Unió új ombudsmanja. A politikatudóst az európai parlamenti szavazás második körében választották meg brit riválisa ellenében.

EU-ombudsman

Nagyvilág2003.01.21, 11:11

Az Európai Unió éppen Magyarországgal egy időben, 1995-ben vezette be a Nyugat-Európában, különösen Skandináviában már régóta ismert intézményt. Itthon az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ombudsman hivatalos neve, de munkatársaként működik kisebbségi és adatvédelmi biztos is. Az ombudsman szinonimája még a szószóló kifejezés is, ami éppen azt a tényt fejezi ki, hogy az ombudsmannak csak a figyelem felkeltésére, a jogsértések megállapítására van lehetősége. Az ombudsman a polgárok szószólója, az általuk jogtalannak vélt esetek ügyében emeli fel hangját és tekintélyével, szakértelmével segít a polgároknak a hatóságok ellen ...

Nikiforosz Diamandourousz

Nagyvilág2003.01.17, 16:26

Az Unió 2003. január 15-én megválasztott új ombudsmanja ugyanezt a tisztséget töltötte be Görögországban 1998 óta.  

Senki nem érez felelősséget a roma választásért

Itthon2003.01.17, 13:57

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint meneszteni kellene a belügyminisztert és az Országos Választási Iroda vezetőjét a cigány önkormányzati választás megismétlése miatt. A Belügyminisztériumban közölték: sem a miniszter, sem az OVI vezetője nem fog távozni. A belügyminiszter közben felkérte a kisebbségi ombudsmant, hogy közvetítsen a választáson induló két rivális roma szervezet között. Az ombudsman szerint ennek akkor van értelme, ha a két fél is igényt tart a közvetítésre.

Győzött a Demokratikus Roma Koalíció

Itthon2003.01.12, 23:02

Az újonnan felálló Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) ötvenhárom mandátumából ötvenkettőt a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) jelöltjei szereztek meg a szombati elektori gyűlésen, miután - egy kivétellel - csupán e szervezet indulói kerültek fel a szavazólapra. A DRK-képviselőkön kívül csak a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének bejegyzés alatt álló elnöke, Farkas Elemér jutott be az önkormányzati testületbe.

Nem nyomoznak a házromboló falu vezetője ellen

Itthon2003.01.06, 12:39

Az ügyészség megtagadta a nyomozást Németkér polgármestere ellen. A falu első emberét a kisebbségi ombudsman jelentette fel tavaly, miután a falu lakosai megrongáltak egy házat, amelybe egy, a paksi Bedőtanyáról kiköltöztetett roma család szeretett volna beköltözni. Kaltenbach Jenő hivatali visszaélést gyanított az ügyben, ám az ügyészség szerint a gyanúnak nincs alapja. A házrongálás ügyében megindított rendőrségi vizsgálat továbbra is folyik.

A felvételi tájékoztató sértheti a diákok jogait

Itthon2002.12.12, 17:34

Aáry-Tamás Lajos oktatási biztos levélben figyelmeztette Magyar Bálint szakminisztert arra, hogy a 2003-as felsőoktatási felvételi tájékoztató több ponton hibás információt tartalmaz. Szerinte ezzel diszkriminálnak egyes jelentkezőket. Bár a tájékoztató pénteken megjelenik, az ombudsman szerint van mód arra, hogy a miniszter jelezze a felvételizőknek a hibákat.

Az év végéig rendeződhet a paksi romák ügye

Itthon2002.11.13, 19:53

Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság szerdai ülésén Kaltenbach Jenő ombudsman és Teleki László romaügyi államtitkár pozitív fejleményekről is beszámolt a paksi romák ügyében. A bizottság a kisebbségi választásokon történt visszaélések miatt két hét múlva országgyűlési határozati javaslatot dolgoz ki. Ebben felelőst és határidőt jelölnek ki arra, hogy a kormány még 2003 folyamán benyújtja a kisebbségi választójogi és az önkormányzati törvény módosítását. Felelősnek Medgyessy Péter nevezhetik meg.

A HIV-pozitívok ismerőseit is szűrnék

Itthon2002.11.04, 11:42

A napokban kezdődik az egyeztetés az ombudsman és az egészségügyi tárca között a kötelező AIDS-szűréssel kapcsolatos törvénymódosításről. A parlament előtt lévő jogszabály-tervezet szövegét az adatvédelmi biztos ugyanis aggályosnak ítélte.

Marad a kórházi túlmunka

Itthon2002.10.31, 15:04

Az Egészségügyi Minisztérium az ágazat átalakításával oldaná meg, hogy a házi orvosok és a kórházi dolgozók ne dolgozzanak egyfolytában 16-32 órát pihenés nélkül. Ez viszont csak hosszútávon jelenthet megolást. Az orvosi kamara szerint választhatóvá kéne tenni a pluszmunkát, és ezért több pénzt fizetni. Ettől azonban még ugyanúgy marad a méltánytalan, veszélyes, és alkotmányosan visszás helyzet.

Alkotmánysértő a kisebbségi választási rendszer

Itthon2002.10.22, 17:18

Abszurd, de nem törvényellenes az, hogy Jászladányon nem roma származású jelöltek nyerték a kisebbségi választást - mondta a kisebbségi ombudsman. Kaltenbach Jenő szerint alkotmánysértő és botrányos a kisebbségi választási rendszer. Bárándy Péter igazságügyi miniszter egyetért azzal, hogy módosítani kell a választási törvény ezzel kapcsolatos részeit.

Nincsenek veszélyben az atomerőmű közelében lakók

Itthon2002.10.22, 17:41

A Paksi Atomerőmű biztonsági övezetében több lakóház is található. Többek között itt laktak a Bedő-tanyai romák is, akiknek ügyében a kisebbségi ombudsman hivatal a közelmúltban vizsgálatot folytatott. Az országgyűlési biztos épp ezért jelentésében arra kérte az Országos Atomenergia Hivatalt (OAH) és az ÁNTSZ-t, hogy vizsgálják meg, a biztonsági övezetben lakhatnak-e emberek. Az [origo]-nak az OAH osztályvezetője elmondta, az övezetben lakókat semmilyen káros hatás nem éri. Az atomerőmű biztonsági igazgatója szerint sincs gyakorlati kockázata annak, hogy az ott lakók veszélybe kerüljenek.

Hibát hibára halmozott a paksi önkormányzat

Itthon2002.10.22, 13:09

A kisebbségi ombudsman jelentése szerint a helyi közigazgatási szervek "lelketlenül, bürokrata és hatalmaskodó módon" jártak el a paksi romák ügyében. Kaltenbach Jenő közölte, a paksi jegyző számos szakmai hibát is elkövetett intézkedései során.

Sokszor a tanárok is tudnak a diákok kínzásáról

Itthon2002.10.01, 13:59

Váratlan eredménye is lett az oktatási ombudsman megbízásából elkészített kutatásnak, amely a középiskolai konfliktusokról készült. A tanulmány ugyanis részletesen beszámol az iskolai és kollégiumi beavatási szertartásokról. E szerint sokszor a tanárok tudtával kínoznak, vernek meg diákokat. Előfordult olyan eset, amikor kábeldarabbal vertek meg egy tanulót kollégiumi társai, mások fejét a WC-kagylóba nyomták, majd lehúzták a WC-t. Több iskolában a beavatási szertartás része a fegyelmezetlen elsősök megrendszabályozásának, igaz, szabályozott keretek között.

Paks: etnikum elleni támadás a gyanú

Itthon2002.09.27, 17:08

Az eddigi tanúvallomások és tárgyi bizonyítékok arra utalnak, hogy a németkéri házrombolás kimeríti a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntettét. A rendőrséggel párhuzamosan a megyei közigazgatási hivatal vezetője is megvizsgálta a történteket.A Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője szerint a paksi bedő-tanyai családok kálváriájáért a városi önkormányzati vezetőket, az érintett romákat és a németkéri lakosokat egyaránt felelősség terheli.

Négypárti nyilatkozat a paksi romák ügyében

Itthon2002.09.27, 17:03

Közös felhívást tesz közzé a négy parlamenti párt a paksi romacsaládok vesszőfutásáról, melyben az alkotmányos jogok tiszteletben tartására hívnak fel. A közös nyilatkozat kiadását Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman kezdeményezte.

Aáry-Tamás maradhat az oktatási ombudsman

Itthon2002.09.26, 17:24

Ismét Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok eddigi biztosát javasolta az Országos Köznevelés Tanács csütörtöki ülésén a hivatal vezetőjének. Magyar Bálint oktatási miniszter elfogadta a grémium javaslatát.

Hivatali visszaélés miatt is vizsgálódhatnak a paksi romák ügyében

Itthon2002.09.23, 17:52

Teleki László romaügyi államtitkár a megyei közigazgatási hivatalok és az ügyészségek szerepét növelné a németkérihez hasonló kisebbségellenes kilengések miatt. Eközben a kisebbségi ombudsmani hivatal Pakson vizsgálódik: azt próbálják kideríteni, történt-e mulasztás az ügyben a hivatalok részéről. Az eddigi információk alapján felmerülhet ugyanis a hivatali visszaélés lehetősége az ügyben érintett egyik polgármester részéről.

Tüntetés Pakson: a városvezetést okolják

Itthon2002.09.21, 21:08

Pakshoz közeli települések lakói gyűltek össze szombaton reggel 9 órakor a paksi városháza előtt. A mintegy 150 ember a paksi városvezetés politikája ellen tüntetett. Péntek este a Bedő-tanyai roma családok már megkezdték a beköltözést a számukra kiutalt szükséglakásokba, és fele akkora portán próbálnak meg újra berendezkedni. Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot indít az ügyben.

Veszélyes és méltánytalan az orvosi túlmunka

Itthon2002.09.17, 14:48

A háziorvosok, kórházi orvosok és az ügyeleti rendszerben dolgozó egyéb egészségügyi közalkalmazottak munkaidő-beosztása méltánytalan és alkotmányosan visszás - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman felkérte az illetékes minisztereket az alkotmányos visszásságok megszüntetésére.  

Lezárult az oktatási ombudsman pályázata

Itthon2002.09.16, 14:30

Szombat éjfélig lehetett pályázni az oktatási jogok miniszteri biztosának posztjára. A pályázat nem nyilvános, csak a pályázat győztesének nevét hozzák nyilvánosságra, várhatóan október közepén. A jelenlegi oktatási biztos is a pályázók között van.

Újabb tiltakozó akció Jászladányban

Itthon2002.09.13, 15:40

Tehergépkocsikkal, személyautókkal és mezőgazdasági erőgépekkel foglalták el a Jászladányt Jászkisérrel összekötő út másfél kilométeres szakaszát a jászladányi Antal Mihály Alapítványi Általános Iskola bezárása ellen tiltakozó szülők. A négyórás demonstráción 65 járművel több mint százan vettek részt. Az alapítványi iskola csaknem két éve húzódó ügye miatt az érintett szervek intézkedéseket sürgetnek.

Gyanúsítottként idéznék be a Magyar Nemzet főszerkesztőjét

Itthon2002.09.11, 06:54

A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán gyanúsítottként készülnek kihallgatni a Magyar Nemzet főszerkesztőjét és azt az újságírót, aki a Medgyessy Péter szigorúan titkos tiszti múltjával kapcsolatos dokumentumokat nyilvánosságra hozta. A Magyar Hírlap úgy tudja, a nyomozás vezetői egy nemrégiben készített ombudsmani állásfoglalás alapján járnának el. Nem kizárt, hogy a precedens értékű büntetőeljárás eredményétől függően - elévülési időn belül - több olyan régebbi ügy aktáit is előveszik a rendőrök, amelyeknél korábban bűncselekmény hiányában megszüntették vagy megtagadták a nyomozást.