ombudsman

címke rss

Sérül a gyerekek önvédelemhez való joga az ombudsman szerint

Itthon2010.03.16, 17:38

Átlagosan havonta két gyereket bántalmaznak az állampolgári jogok biztosának jelentése szerint. Az ombudsman vizsgálata megállapította, hogy a gyerekek különleges védelemhez és gondoskodáshoz való joga több ponton sérül: például nem tudják, hova fordulhatnak segítségért, a gyerekorvosok pedig csak ellátják a sérüléseket, de nem jelentik azokat.

Az ombudsman szerint nem megalapozott az OKRI romavizsgálata

Itthon2010.01.21, 17:01

Félrevezető és szakmailag nem megalapozott a kisebbségi ombudsman szerint az az [origo] által is bemutatott tanulmány, amelyet az Országos Kriminológiai Intézet kutatója készített a romatelepeken élők mentalitásáról. A tanulmány szerint a cigánytelepek lakói között az ellenállás érték, az erőszak a legegyszerűbb megoldás, és a panaszkodás a túlélés eszköze.

Vádat emelt tíz börtönőr ellen a Katonai Ügyészség

Itthon2010.01.21, 10:11

Szabó Máté ombudsman tavalyi börtönvizsgálatai nyomán tíz börtönőr ellen vádat emelt a Katonai Ügyészség. Az elítéltek személyzet által elkövetett fizikai erőszakról nem számoltak be a vizsgálatok során, de a bánásmódra sok panasz érkezett.

A börtönök közti különbségeket kritizálja az ombudsman

Itthon2009.12.08, 15:35

Drámai különbségek vannak az országban lévő büntetés-végrehajtási intézetek között, és ez megkérdőjelezi az egyenlő elbánást - állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint ha igény van az egyre több és hosszabb szabadságvesztés kiszabására, akkor elkerülhetetlen a bv-intézetek fejlesztése vagy vissza kellene térni a büntetés-végrehajtás 90-es években jellemző liberálisabb kezeléséhez.

Gyerekek leszállítása miatt dorgálja a MÁV-ot az ombudsman

Itthon2009.11.22, 14:32

A gyermekek védelemhez való joga sérült, amikor a kalauz leszállított két iskolába igyekvő tizenéves gyereket a vonatról, mert nem volt náluk a bérletük - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A MÁV-START Zrt.-nél átfogó vizsgálatot folytató ombudsman arra is figyelmeztetett, hogy a társaság alkalmazottjainak megalázó magatartása sérti az utasok emberi méltósághoz fűződő jogát.

Mégis kimehetnek az éjszakába az egri tinik

Itthon2009.10.22, 12:37

Az ombudsman kifogásai miatt levették a napirendről Egerben azt a tervezetet, amely előírta volna, hogy a gyerekek éjszaka nem tartózkodhatnak közterületen felügyelet nélkül. A tinédzserek éjszakai mászkálását szerették volna korlátozni, de az ombudsman szerint túlságosan beleszóltak volna a szülő-gyerek viszonyba.

Indokolt esetben elengedné a parkolási bírságot az ombudsman

Itthon2009.09.24, 12:35

Kifogásolja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy egyedi esetekben, méltányosságból nem lehet elengedni vagy csökkenteni a parkolási szabálytalanságért kiszabott pótdíjat. Szabó Máté javasolja a fővárosi parkolási rendelet módosítását.

Kétszer bukott szerdán az általános ombudsman

Itthon2009.09.09, 18:48

A cigánybűnözéssel kapcsolatban tett korábbi kijelentése miatt jár rá a rúd Szabó Máté általános ombudsmanra, akinek szerdán két parlamenti bizottság is elutasította a 2008-as beszámolóját. A képviselők Szabó jelentését nem kifogásolták, a cigánybűnözéses interjút azonban többen is felhánytorgatták neki. Végül a kormánypárti képviselők miatt az ombudsman beszámolója az emberi jogi és az alkotmányügyi bizottság előtt is elbukott.

Jóri: Nem figyelheti az utasokat kamerákkal a BKV

Itthon2009.08.18, 13:52

Nem támogatja az adatvédelmi biztos, hogy a BKV bekamerázza a buszokat és villamosokat. A BKV az ombudsman szerint is szaporodó atrocitásoktól szeretné megvédeni a sofőröket. Kamerákat esetleg a vezetőfülke közelében használhatna a BKV - azt is csak akkor, ha a sofőr beleegyezik.

Túlzsúfoltak a női börtönök

Itthon2009.06.17, 19:06

Van, ahol a higiéniás feltételekkel van probléma, és van, ahol a személyzet kevés a női börtönökben Szabó Máté ombudsman vizsgálata szerint. A napi fürdést egyedül Pálhalmán tudják biztosítani, a Heves megyei börtönben nincs pszichológus.

Ombudsman: embertelenül járt el a rendőrség március 15-én

Itthon2009.05.24, 17:14

Szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával az, amikor idén március 15-én a rendőrség levetkőztette az előállítottakat Budapesten, a Kossuth téri tüntetésen  - írja Szabó Máté ombudsman közleményében. Az intézkedés az ombudsman szerint inkább egyfajta megelőlegezett büntetés volt, semmint az eljárás sikerét biztosítani hivatott kényszerítő eszköz.

Az ifjúsági bizottság is leszavazta az ombudsmant

Itthon2009.05.19, 18:41

Nem fogadta el kedden az Országgyűlés ifjúsági bizottsága Szabó Máté általános ombudsman tavalyi évről szóló beszámolóját. Eddig négy bizottság szavazta le Szabót.

Elővették a képviselők az ombudsman cigánybűnözős nyilatkozatát

Itthon2009.05.05, 16:05

Nem alkalmas általános vitára Szabó Máté ombudsman 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolója az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága szerint. Az SZDSZ-es Molnár Lajos a bizottság ülésén bírálta a Figyelőnetben az ombudsmannal közölt áprilisi interjút, amelyben Szabó Máté cigánybűnözésről beszélt.

Visszavonta cigánybűnözős nyilatkozatát az ombudsman

Itthon2009.04.04, 11:39

Egy péntek esti interjúban, majd szombaton hivatalos közleményben is visszavonta azt a nyilatkozatát Szabó Máté ombudsman, amelyben a "cigánybűnözés profiljáról" beszélt. Kijelentései miatt számos jogvédő szervezett tiltakozott pénteken, többen lemondásra is felszólították.

Három évig packázott a minisztérium az ombudsmannnal

Itthon2009.03.24, 10:34

Három évig tartott, mire lefolytatott egy szakszervezet által kezdeményezett munkaügyi eljárást az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - kifogásolja egy közleményben az állampolgári jogokért felelős országgyűlési biztos. Az ombudsman szerint a minisztérium a késlekedéssel elhanyagolta alkotmányos kötelességét, amivel sérült a jogbiztonság.

Ombudsman: Jogsértő az apró betűs bírságnyomtatvány

Itthon2009.03.11, 12:17

Olvashatatlanul apró betűvel szerepel a helyszíni bírságolás nyomtatványán, hogy ha a megbírságolt ember aláírja a dokumentumot, azzal elismerti a szabálysértést - állapította meg az ombudsman. Az állampolgári jogok biztosa szerint ez sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, ezért a vonatkozó rendelet módosítását javasolja.

Dr�g�thatja a hiteleket a kamatplafon

Gazdaság2009.02.18, 18:04

�rfelhajt� hat�sa lenne a teljes hiteld�j mutat� (thm) maxim�l�s�nak az igazs�g�gyi t�rca szerint, �s noha a kamatplafon bevezet�s�re t�bb orsz�gban is l�tezik p�lda, �s ezt szerd�n m�r az MSZP, illetve kor�bban Szab� M�t� ombudsman is szorgalmazta, a jogszab�lyokba eddig nem ker�lt be.

Sztrájkjogot adna a rendőröknek az ombudsman

Itthon2009.02.12, 16:44

Sérti a jogállam elvét, hogy a rendőrök, tűzoltók nem sztrájkolhatnak - véli az állampolgári jogok biztosa, aki az igazságügyi miniszterhez fordult az ügyben. Szerinte addig, amíg nem veszélyeztetik a közbiztonságot, a rendvédelmi dolgozóknak éppúgy joga van sztrájkolni, mint bárkinek.

Az igazgató szerint játék volt a gyerekerőszak

Itthon2009.01.26, 18:39

Nem történt nemi erőszak, csak játszottak a gyerekek - mondta az [origo]-nak a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója egy pénteken nyilvánosságra került esetről, amely során a rendőrség szerint néhány osztálytársa megerőszakolt egy 9 éves kislányt. Az [origo]-nak egy rendőrségi illetékes is azt mondta, hogy a hasonló ügyekben általában nem történik köznapi értelemben vett nemi aktus. A kislány nevelését családgondozó fogja segíteni.

Felnőtt mintát követtek az erőszakoló diákok az ombudsman szerint

Itthon2009.01.24, 21:31

Felnőtt mintát követtek a kilenc éves szegedi kislány megerőszakolói az oktatási ombudsman szerint. Aáry-Tamás Lajos vizsgálatot indított az ügyben, annak is utánajárnak, miért voltak felügyelet nélkül a gyerekek.

Aktatologató hatóságokat kritizál az ombudsman

Itthon2009.01.22, 15:35

Megengedhetetlen, hogy az aktatologatás miatt évüljön el egy bűncselekmény büntethetősége - erről adott ki állásfoglalást csütörtökön az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben egyes hatóságok egymást közt küldözgetik az ügyeket, annyi idő telik el, hogy elévülés miatt már nem lehet érvényesíteni a jogokat.

Kifogásolja az APEH módszereit az ombudsman

Itthon2009.01.20, 19:07

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az APEH vagyonosodási vizsgálatainak felfüggesztését kezdeményezte. Szabó Máté szerint a vizsgálatok fenyegetik a jogbiztonságot. Az ombudsman többek között azt kifogásolta, hogy az APEH törvényi felhatalmazás nélkül ellenőrzi a jövedelmek felhasználását. A Pénzügyminisztérium szerint alapvetően rendezett a vagyonosodási vizsgálatok jogszabályi háttere, ám ha az ombudsman javaslatai alapján szükségesnek lát változtatást, kezdeményezni fogja azt.

Az ombudsman szerint hallomásból ismerte a Blikk a csepeli felvételt

Itthon2009.01.19, 15:41

Csak közvetett beszámolókon alapszik a Blikk cikke, amelyben azt állította, megszerezte a csepeli kettős gyilkosság hangfelvételét - állapította meg az adatvédelmi biztos. Az ombudsman szerint a felvételen nem szerepelnek azok a mondatok, amelyeket a lap idézőjelben közölt, így valószínűleg nincs a birtokukban az eredeti felvétel.

Az ombudsman szerint lehetett volna büntetni a szmogriadó alatt

Itthon2009.01.13, 16:57

Bírálta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, hogy Demszky Gábor főpolgármester azt mondta, a fővárosban elrendelt szmogriadó nem kikényszeríthető. Fülöp Sándor szerint több jogszabály is van, amelyek alkalmazásával büntetni lehetett volna a korlátozást megszegő sofőröket.

Vizsgálják, hogy került nyilvánosságra a csepeli hangfelvétel

Itthon2009.01.13, 17:11

Vizsgálatot indít Jóri András adatvédelmi biztos annak tisztázására, hogyan kerülhetett ki a csepeli kettős gyilkosságról készült hangfelvétel vagy annak részlete a Blikkhez - közölte az ombudsman kedden. A rendőrség egyelőre nem reagált Jóri bejelentésére.

Az ombudsman szerint lassítja a mentést a 112-es segélyhívószám

Itthon2009.01.08, 17:46

Nehézkes a 112-es egységes európai segélyhívó működése Magyarországon Szabó Máté ombudsman szerint. Az állampolgári jogok biztosa szerint a legfőbb gond a a gyorsasággal, a helymeghatározással és az információtorzulással van.

A hiányzás miatt elcsapott alsósokat védi az ombudsman

Itthon2009.01.05, 16:22

A szabályozás hiányosságai miatt ma előfordulhat, hogy egy kisiskolást csak azért utasítanak évismétlésre, mert sokat hiányzott - írta hétfői közleményében Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Alsó tagozatban nincs osztályozás, így a diák nem bizonyíthatja vizsgával, hogy teljesítette a követelményeket, Szabó Máté szerint pedig ez sérti a jogbiztonságot.

Bencze: nincs romaellenesség a rendőrökben

Itthon2008.12.22, 20:16

Nem előítéletesek a rendőrök a romákkal szemben Bencze József országos főkapitány szerint. A tábornok ezt Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak írt levelében közölte, egyben megígérte, hogy esélyegyenlőségi tervet készít a rendőrség. Bencze levelében az is olvasható, hogy igazoltatásaik között azért van sok cigány, mert rájuk jellemző, hogy éjszakánként csoportosan közlekednek, ami előidézi a rendőri intézkedést.

Csütörtökön sem ér véget a vasutassztrájk

Itthon2008.12.18, 16:19

Csütörtökön is folytatódik a vasutasok sztrájkja, mert a szakszervezet megint nem tudott megegyezni a MÁV képviselőivel. A Déli pályaudvar ismét működik, miután a nappalos műszakváltás után némileg javult a vasúti közlekedés. Szegeden, Pécsen és több más városban viszont teljesen bizonytalanul járnak a vonatok. A MÁV-nak a sztrájk napi százmilliós veszteséget okoz, az ombudsman a közlekedési miniszter segítségét kéri, hogy az utasok jogai ne sérüljenek.

Sok rendőri hiba volt október 23-án az ombudsman szerint

Itthon2008.12.10, 10:27

Nemzetiszín szalagért és nyakban lógó sípért is igazoltattak embereket a rendőrök október 23-án - áll Szabó Máté ombudsman jelentésében, amely kifogásolja a rendőrök eljárását. A biztos szerint a mostani ünnepen volt a legtöbb probléma a rendőrök azonosító jeleivel.

Több tízmilliós éves fizetést kapnak egyes MÁV-vezetők

Itthon2008.12.09, 12:30

Tíz hónap vezérigazgató-helyettesi munka után akár 42,5 millió forintos juttatás is járhat felmondás esetén a MÁV-nál. Ez annak a pernek a során derült ki, amelyet az [origo] újságírója indított a vezetői fizetéseket titkoló vasúttársaság ellen. A hatalmas állami forrásokban részesülő cégnél egyes vezetők több tízmilliót keresnek évente, és ezen felül még közel ugyanekkora prémiumot is kaphatnak.

"A maga fia nem fizet" - nem mond le pótdíjakról a BKV

Itthon2008.12.05, 20:41

Elévült pótdíjakat próbál meg behajtani a BKV egy ügyvédi irodán keresztül annak ellenére, hogy az ombudsman is kérte: ne próbálják meg befizettetni az egy évnél régebbi büntetéseket. Az [origo] két olvasója is rendszeresen kap csekkeket az ügyvédi irodától, egyiküket valakik telefonon hívogatják az iroda nevében. A BKV hallgat.

Kerekes székes Mikulás teszteli a közhivatalokat

Állás 20112008.12.03, 08:14

Köztéri Mikulás-akciót indított az Ability Park, amelyben kerekes székes, fehér botos és siket Mikulások tesztelik, hogy a közszolgáltatást nyújtó intézmények biztosítják-e az akadálymentes közlekedést. Jó pontot kapott a Pesti Központi Kerületi Bíróság, és az ombudsman hivatala. Nem sikerült viszont bejutni az amerikai iskolába, a Szalay utcai postán pedig ingerülten rácsapták az egyik krampusz kezére az ajtót - írja a Népszabadság.   

Védelmet kér az ombudsman bosszúálló hatóságok ellen

Itthon2008.11.23, 15:27

Saját eszközeikkel vágnak vissza a vizsgálódó ombudsmannak a különböző hatóságok: a megkritizált állami szervek bosszúból a biztosok munkatársait teszik hatósági ellenőrzések céltáblájává - gyanítja Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman ezért az Országgyűléshez fordult védelemért, mivel szerinte a független jogvédelmet veszélyezteti, hogy az ellenőrzött szervek a munkatársait fenyegetik.

Nem békül az ombudsman a szigorú BKV-val

Itthon2008.11.19, 15:09

Ismét kifogásolta a BKV utasokkal szembeni fellépést Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman korábbi felvetéseire a BKV hónapokkal később reagált, ezek egy részét azonban az ombudsman nem fogadta el.

Belekötött az ombudsman az APEH IQ-rendeletébe

Itthon2008.11.13, 12:38

Több kifogása van az adatvédelmi biztosnak a Pézügyminisztérium egyik rendeletével kapcsolatban, miszerint csak 90-es IQ-val lehet felvenni embereket az APEH-hez. Jóri András szerint az sem indokolt, hogy a pszichiátriai kezelés alatt állókat hátrányosan megkülönbözteti a jogszabály. Az ombudsman azt is közölte, jó lenne, ha a jövőben bírságolási jogkört kapna.

Nőkkel küzdene a rasszista rendőrök ellen az ombudsman

Itthon2008.11.11, 17:55

Vannak rasszista jelenségek a rendőrségen belül, de ezek elfojtása nem megoldás - erre jutott Kállai Ernő ombudsman, miután a kisebbségek és a rendőrség kapcsolatát vizsgálta. A kisebbségi ombudsman szerint a helyzet javításához valódi párbeszédre, a rendőrnek jelentkezők szűrésére, használható etikai szabályokra és több női rendőrre lenne szükség.

Női panaszokra inkább legyintenek az orvosok

Itthon2008.11.09, 16:39

A női betegek szívpanaszait hajlamosak pusztán a stressznek betudni az orvosok, míg a férfiakat ugyanazokkal tünetekkel már kivizsgálásra küldik - derült ki egy friss amerikai kutatásból. Magyarországon nem vizsgálták még a férfiak és nők egészségügyi ellátásának különbségeit, de azt már kimutatták, hogy a szegényeket, a cigányokat olcsóbb kezelésre küldik az orvosok. Ráadásul az egészségügyi diszkriminációt nehéz leleplezni, az ombudsmanok például nem is férhetnek hozzá a betegek adataihoz.

Kihúzza a széket a lusták alól a kormány

Itthon2008.11.06, 14:39

Nem kap pénzt az államtól, aki képes lenne dolgozni, mégsem hajlandó. A kormány új törvényt írt a szociális segélyezésről, amely iskolapadba ültetné vagy közmunkára fogná a tengődő, de erejük teljében lévő embereket. Sok problémás térségben azonban se elég munkalehetőség, se elég közmunka nincs, vagy csábítóbb feketén dolgozni. Az utcaseprés vagy a hólapátolás pedig nem biztos, hogy motiválja azokat, akiknek már a dédapjuk is munkanélküli volt.

Érdemi választ vár az ombudsman Draskovicstól

Itthon2008.10.17, 14:44

Érdemi választ vár vizsgálataira Szabó Máté ombudsman a rendőrök védelmére kelt igazságügyi minisztertől. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa legutóbb a szeptember 20-ai tüntetések rendőri biztosítását kritizálta, Draskovics Tibor miniszter viszont vitatta megállapításait.

Nem lehet bugyira vetkőztetni a pénztárost

Állás 20112008.10.16, 08:21

Az egyik nagy kereskedelmi lánc egyik áruházának szakszervezeti bizalmija néhány hete az ombudsmanhoz fordult kérdésével: tűrniük kell-e pénztárosaiknak, hogy 5000 forintot meghaladó műszakvégi hiány esetén fehérneműre vetkőztetve motozásnak vessék alá őket a biztonsági szolgálat tagjai? Az ombudman válasza: nem - írja a Népszava.

Draskovics visszaszólt a rendőröket kritizáló ombudsmannak

Itthon2008.10.15, 12:42

Visszavágott Draskovics Tibor rendészeti miniszter az ombudsmannak, aki a szeptember 20-ai rendőri fellépést kritizálta vizsgálatában. A biztos szerint a rendőrök nem akadályozták meg, hogy tüntetők és ellentüntetők összetalálkozzanak az utcákon. Draskovics ezt vitatja, és azt sem tartja a rendőrök beazonosítását akadályozó problémának, hogy kámzsát viselnek.

A kormány szerint előrelépés a visszatáncolás

Itthon2008.10.14, 16:32

Az egészségügyi miniszter szerint bevált a pszichiátriai kezelés átalakítása, bár az Egészségügyi Minisztérium új programja pont visszacsinálna néhány jelentős változtatást. A pszichiátriai központot, az OPNI-t a Gyurcsány-kormány záratta be másfél éve, és azóta végig kitartott a döntés helyessége mellett, most mégis új szakmai központ létrehozását tervezik. Az egészségügyi minisztérium nem érti, hol itt az ellentmondás, a miniszter szerint a fejlődés nem áll meg.

Ombudsman: Hibázott a rendőrség a szeptemberi tömegoszlatásnál

Itthon2008.10.13, 17:05

Hibázott a rendőrség szeptember 20-án, mert nem akadályozta meg hogy összetalálkozzanak tüntetők és ellentüntetők - ezt állapította meg az ombudsman vizsgálata. A részben az MSZP kezdeményezésére összejött Magyar Charta-tüntetés napján a Hősök terén a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tartott kormányellenes tüntetést. A vége néhány órás rendbontás lett.

A BKV ellenőreit bírálta az ombudsman

Itthon2008.10.01, 16:20

A BKV-nak nincs jóváhagyott üzletszabályzata, kifogásolható az ellenőrök és a biztonsági őrök hangneme, nem mindig azonosíthatók egyértelműen - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálata. Az ombudsman bírálta azt is, hogy a BKV a jegyvásárlás feltételeit nem mindenütt teremti meg, de a pótdíjakat kiveti.

Soha ennyien nem panaszkodtak testi fenyítésre

Itthon2008.10.01, 14:32

Egyre több panasz érkezik az oktatási ombudsmanhoz iskolai testi fenyítések miatt - derült ki Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosának éves beszámolójából. Az ombudsman szerint gyakori panasz az is, hogy az iskolák türelmetlenül bánnak a lisztérzékeny és cukorbeteg gyerekekkel.

Idén többen fordultak az ombudsmanhoz mint tavaly

Itthon2008.09.30, 09:10

Idén január elseje óta öt százalékkal több panasz érkezett az állampolgári jogok biztosához, mint tavaly, írja a Népszabadság. Eddig 3169 panasz került Szabó Máté elé. 

Elítéli a munkahelyi besúgást az ombudsman

Itthon2008.09.26, 12:16

Az alkotmánnyal és az adatvédelmi törvénnyel is ellentétes besúgókat építeni egy cég dolgozói közé, hogy folyamatosan tájékoztassák a tulajdonost a belső viszonyokról. Szabó Máté ombudsman egy ügynökség hirdetését vizsgálta, és megállapította: a magánszféra védelme a munkahelyén is megilleti az embereket, vagyis a munkáltató nem gyűjthet titokban adatokat a dolgozóiról.

Nem volt baj a könnygázzal a rendőrök szerint

Itthon2008.09.24, 18:46

Jóváhagyott, a korábbiaknál magasabb hatásfokú könnygázt használt a rendőrség a szombati tüntetésen a BRFK szerint. A rendőröket feljelentette egy jogvédő szervezet, mert szerintük nem megfelelően intézkedtek a rendzavarássá fajult tüntetésen, és túl erős könnygázt vetettek be. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a gáz hatóanyaga sokaknál ájulást, véres hányást okozott.

Ombudsman: Nem tett meg mindent a rendőrség a szombati balhé ellen

Itthon2008.09.22, 15:06

Mivel a szombati Szabadság téri demonstráció elvesztette békés jellegét, így azt jogszerűen oszlatta fel a rendőrség - mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint azonban a rendőrség nem tett meg mindent, hogy megakadályozza a tüntetők és az ellentüntetők csoportjának összekeveredését.

Új szondákkal támogatja meg a rendőrség a zéró toleranciát

Itthon2008.09.17, 14:01

Alaposan áttanulmányozza az ombudsman ittas vezetés szankcionálására vonatkozó kifogásait az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, és ha kell, pontosítja a szabályozást. Az új, eddigieknél korszerűbb alkoholszondák beszerzésére a napokban írják ki a közbeszerzési eljárást.

Beavatkozik a zöldombudsman a Tubes-perbe

Itthon2008.09.16, 08:48

Nem kellő súllyal érvényesültek a környezetvédelmi szempontok a Tubesre tervezett lokátor engedélyezésénél - állítja a jövő nemzedék ombudsmanja. Fülöp Sándor a radar ellen tiltakozók oldalán kíván beavatkozni az építési engedély megsemmisítése ellen indított perbe.

A zéró toleranciát ostorozza az ombudsman

Itthon2008.09.15, 16:10

Rossznak tartja az állampolgári jogok biztosa azt a zéró toleranciáról szóló szabályt, amely lehetővé teszi, hogy attól a sofőrtől is elvehessék a jogosítványt, aki csak minimális alkoholt fogyasztott. Az ombudsman szerint aránytalanul súlyos ez a szankció. Az ombudsman azt is kifogásolja, hogy az ilyen esetekhez készült rendőrségi útmutató nem nyilvános.

Kevesebb fiatalt küldene börtönbe az állam

Itthon2008.09.04, 16:41

Elkészítette az igazságügyi minisztérium az új Btk. általános részét. A törvény elfogadása után csökkenhet a szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak száma, mert ezt a büntetést csak a legsúlyosabb esetben használnák. Szerdán Szabó Máté ombudsman kritizálta két fiatalkorúakat őrző intézmény állapotát, és újabb javítóintézet létrehozását ajánlotta a szociális és munkaügyi miniszternek, a tárca szerint azonban nincs szükség ilyenre. 

Egymásnak esnek az összezsúfolt rabok

Itthon2008.09.03, 15:52

Lerobbant zárkák, zsúfoltság, túlterhelt és alulfizetett személyzet - ezt tapasztalta a fiatalkorúak börtöneiben az ombudsman, aki a szörnyű körülmények miatt intézkedési tervet kért az igazságügyi és rendészeti minisztertől. A telezsúfolt cellákban sokkal gyakrabban egymás ellen fordulnak a rabok. Olyan intézetet is találtak, ahol hatan laktak egy egyszemélyes cellában.

Hallgat a raboknak ígért láthatásról az IRM

Itthon2008.09.02, 13:06

Csaknem három hónapja jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, hogy a tárca javítani szeretné a fogvatartottak helyzetét, ezért átfogó büntetés-végrehajtási programon dolgozik. A minisztérium sajtóosztálya hetek óta nem árul el részleteket, azt ismételgetik, hogy a "munka folyamatban van".

Még mindig nincs minden rendben a járadékpiacon

Ingatlan2008.08.28, 14:31

Áprilisban figyelmeztette a kormányt a PSZÁF és az ombudsman az ingatlanért életjáradékot folyósító cégek piacának szabályozatlanságára - a törvényjavaslat még akkor megszületett, de jogszabály nem lett belőle. Ugyanez a probléma a régióban másutt is nagy zavarokat okozott.

Aggódik a melegfesztivál plakátján szereplő gyerekekért az ombudsman

Itthon2008.08.25, 16:00

A gyerekek még nem képesek önálló véleményt kialakítani a szexuális identitással kapcsolatban, ezért lehet, hogy sérelmek érik a melegfesztivál plakátján szereplőket - állapította meg az ombudsman. Az országgyűlési biztos felhívta a plakátokat készítő ügynökség figyelmét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen a gyermekek jogaira.

Tizenéves mentális betegekért aggódik az ombudsman

Itthon2008.08.25, 15:19

A felnőttellátásnál is kritikusabb helyzetben van az ifjúsági pszichiátria, a fővárosban a 14-18 éves korosztály ellátására szolgáló közel száz kórházi ágy helyett mindössze 15 hely maradt a fiatalok kezelésére - írja a Magyar Nemzet. A tizenéveseket ezért sokszor a felnőtt osztályokon kezelik.

Nem csak a szlovák autókat ellenőrzik

Gazdaság2008.08.22, 18:20

A vám- és pénzügyőrség szeptembertől nemcsak a szlovák, hanem a más külföldi rendszámú autókat is ellenőrzi majd az adóhatósággal és várhatóan a rendőrséggel közös akciója során - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken az MTI-nek, reagálva Szabó Máté ombudsman állásfoglalására.

Ombudsmani nyomásra törölték a dupla mikuláscsomagot

Itthon2008.08.17, 16:04

Már egy hónapja nem tehetnek két vagy több mikuláscsomagot a díjfizetés nékül parkoló autókra a fővárosban. A problémára az ombudmsna hívta fel a figyelmet, a Fővárosi Közgyűlés július közepén pontosította a vonatkozó rendeletet.

Olcsóbb továbbpasszolni a problémás gyerekeket

Itthon2008.08.12, 10:00

Hiába írja elő a törvény, hogy minden település biztosítson olyan szállást, ahol a problémákkal küszködő családok egy időre elhelyezhetik gyereküket, több önkormányzat pénzhiányra hivatkozva nem működtet ilyet. Egy átmeneti otthont üzemeltető civil szervezet szerint előfordul, hogy az ökormányzatok pusztán anyagi megfontolásból dugnak állami gondozásba gyerekeket. Egyszerűen azért, mert ennek költségeit az állam állja.

Segélyezett lesz a közmunkások közel fele

Itthon2008.08.07, 08:56

Módosította a kormány a közmunkáról szóló rendeletet. Az új szabályozás előírja, hogy a jövőben a munkások 40 százalékának a rendszeres szociális segélyezettek közül kell kikerülni - írja a Népszabadság.

Íme, a törvény felett álló magyar népvezérek!

Itthon2008.08.01, 17:49

Okosabbnak tartják magukat az ombudsmannál, fütyülnek a számvevőszékre, csúfot űznek a saját maguk által hozott törvényből, és legyintenek a jogerős bírósági ítéletre. Hogy kik ők? Polgármesterek, képviselők, akik ugyan elvileg a jogállamra esküdtek fel, de ha úgy tartja kedvük, rá se hederítenek a szabályokra. Tanulságos történetek a turultól a segélyrendeleteken át a parlamenti cigizésig.

Tanári hibánál is az érettségiző húzhatja a rövidebbet

Itthon2008.07.24, 11:39

Csökken ugyan az érettségivel kapcsolatos panaszok száma, de így is vannak kínos esetek. Egy lánynak idén újra kellett vizsgáznia, mert első alkalommal a tanárok hibát hibára halmoztak. Idén akadt más szabálytalanság is: egy tanár nem értett egyet a hivatalos javítókulccsal, ezért összes diákjának maximum pontot adott. Az utóbbi három évben hétszer pénzbüntetést is kaptak a vizsgáztatók, de hogy pontosan miért, azt az illetékes hivatal nem akarja elárulni.

Szigorítana az ombudsman az egyidejű tüntetéseknél

Itthon2008.07.15, 22:49

Külön szabályokat kell alkotni az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az olyan esetekre, amikor azonos helyszínre, útvonalra, illetve időpontra demonstrációt és ellendemonstrációt is bejelentenek. Szabó Máté a júliusi melegfelvonulásról készített jelentésében javasolta, hogy a jövőben világos kereteket szabjanak az ilyen versengő gyülekezésekre. Az ombudsman rendőrség munkáját megfelelőnek, a rendbontókat pedig a korábbinál erőszakosabbnak találta.

"A Lipót után is a társadalom söpredéke maradtunk"

Itthon2008.07.13, 19:31

Fantomágyak, gyerekosztály a folyosón, gyorsan felépülőként kezelt krónikus betegek és szótlan orvosok - Lipótmező tavaly tavaszi bezárása óta megy a vita arról, hogy milyen következményekkel járt a pszichiátriai intézet átalakítása. Az átalakítás támogatói szerint az elavult tébolydát modern pszichiátriai ellátással váltották fel, és a jelentkező problémákkal is egész jól megküzdöttek. A szkeptikusok az ellátás széteséséről, eltűnő betegekről beszélnek. A betegekhez eljutni nehéz, többségük visszasírja a Lipótot. De ez úgysem számít.

Tiltja a munkavállalók hazugságvizsgálatát az ombudsman

Itthon2008.07.10, 12:25

Az ombudsman szerint törvénytelen, ha hazugságvizsgálatnak vetnek alá egy munkavállalót. Szabó Máté állásfoglalását egy engedélyezési hivatal kérte, mivel egyre többször fordultak hozzájuk azért, hogy poligráfot vethessenek be munkaügyi célokból. Az országgyűlési biztos szerint alkotmányos jogokat sért a hazugságvizsgáló eszköz alkalmazása, kivéve, ha büntetőügyekről van szó.

Ombudsman: a tojásdobálás nem véleményszabadság

Itthon2008.07.07, 17:28

Nem tartozik a véleményszabadság körébe a tojással, kövekkel és más tárgyakkal való dobálózás, amelyet a melegfelvonulás ellen tüntetők folytattak az ombudsman szerint. Az állampolgári jogok biztosa megállapította: a rendőrség megfelelően biztosította a rendezvényt. Az ombudsman szerint minden politikusnak fel kellene szólalni a kirekesztés ellen, hogy elszigeteljék a hasonló erőszakos magatartást.

Jóri András lett az államfő új ombudsman-jelöltje

Itthon2008.06.26, 08:53

Ötödször jelölt adatvédelmi biztost Sólyom László államfő, most Jóri András ügyvéd személyében. A köztársasági elnök ombudsmani posztra javasolt jelöltjeit már négyszer leszavazta az országgyűlés.

Hatvan nap haladékot adna Monoknak az ombudsman

Itthon2008.06.26, 19:13

A "monoki példát" követő önkormányzatok átlépték a törvényi felhatalmazás kereteit, a megalkotott rendeletek miatt kialakult helyzet sérti a jogbiztonság elvét, és az önkényes jogalkalmazás miatt felveti a diszkrimináció veszélyét - írta csütörtöki közleményében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté ugyanakkor felkérte a települések polgármestereit, hogy 60 napon belül vizsgálják felül és helyezzék hatályon kívül a kifogásolt rendelkezéseket.

Népszavazást akar a segélyekről a monoki polgármester

Itthon2008.06.23, 19:18

Népszavazást kezdeményez a monoki polgármester a munkához kötött segélyek kérdéséről. Szepessy Zsolt szerint az emberek ki szeretnék fejezni véleményüket a jelenlegi segélyezési rendszerről, ezért aláírásgyűjtésbe kezd a referendum kiírásáért. Monokon nemrég feltételeket szabtak azoknak, akik szociális támogatásban részesülnek, a példát mást települések is követték.

Aggályos az ombudsman szerint az OPNI bezárása

Itthon2008.06.23, 17:57

Kritizálta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását jelentésében Szabó Máté. Az állampolgári jogok biztosa hosszan sorolta kifogásait az egészségügyi minisztérium döntésével kapcsolatban.

Nem kérhetik az adóazonosítót a szemetesek

Itthon2008.06.18, 15:12

Törvénysértőnek tartja az ombudsman, hogy egyes szemétszállító cégek szerződéseikben a megengedettnél több adatot kérnek. Jogtalanul kíváncsiak például az adóazonosító jelre, a munkahelyre vagy a házastárs adataira.

Az ombudsman szerint törvényellenes a monoki segély-rendelet

Itthon2008.06.16, 17:09

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint törvényellenes a monoki önkormányzat által kezdett gyakorlat, miszerint közmunkához kötnék a segélyezést. Az MTI szerint a vizsglat eredménye foglalkozik a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 18 településének kezdeményezésével is, amelyben a családtámogatási rendszer átgondolását szorgalmazzák.

Több látogatást kér a raboknak az ombudsman

Itthon2008.06.16, 12:29

Gyakoribb látogatási időt kellene biztosítani a fogvatartottaknak, mint a jelenleg kiszabott havi harminc perc - ezzel kereste meg levélben az állampolgári jogok országggyűlési biztosa az igazságügyi és rendészeti minisztert. Az ombudsman szerint nem fogadható el, hogy ünnepnapokon - például karácsonykor - a börtönben ülők nem fogadhatnak látogatót.

Őrizetbe vették az éhen halt kisgyerek szüleit

Itthon2008.06.11, 10:52

Az orvosszakértő véleménye szerint is alultáplátság okozta a tavaly novemberben Piricsén elhunyt kisgyermek halálát. A rendőrség emberölés gyanúja miatt őrizetbe vette a szülőket. Az ügyben korábban az ombudsman is vizsgálódott: kiderült, bár sokan tudhattak a családnál uralkodó állapotokról, senki nem tett semmit.

Panasz érkezett az ombudsmanhoz az érettségi javítókulcsára

Itthon2008.06.10, 11:49

Panasz érkezett az oktatási ombudsmanhoz az idei magyarérettségi javítókulcsa miatt - írta a Magyar Nemzet. A beadvány írója szerint a szövegértési feladat megoldásainak jó része hibás. Több tanár is kifogásolta ugyanezt a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületénél. Az Oktatási Hivatal kedden közölte: hozzájuk nem érkezett jogszerű kifogás a magyar írásbelik kapcsán.

Helyteleníti az ombudsman a céltalan rendőrvideókat

Itthon2008.06.09, 16:51

Az ombudsman helyteleníti a rendőrség eljárását, miszerint a demonstrációkon igazoltatottakról videofelvétel készül, és arra kötelezik az embereket, hogy nézzenek a kamerába. A telefonközpontokkal kapcsolatban azt közölte az ombudsman, hogy tájékoztatniuk kell az ügyfeleket a hangfelvétel készítéséről, valamint rendelkezésre kell állnia egy olyan számnak is, amelyen nem rögzítik a betelefonáló és az ügyintéző beszélgetését.

"Maximum egy nyakleves, javító célzattal"

Itthon2008.06.09, 13:23

Tekintélyüket féltő szülők ássák alá sokszor a gyerekek jogainak érvényesülését - állítja az UNICEF magyarországi igazgatója. Néhány felnőtt kifejezetten rossz néven veszi, ha a gyerekek öntudatosak, tisztában vannak vele, hogy meddig mehetnek el. A gyerekek inkább csak érzik a határokat, de sokkal praktikusabban fogják fel a helyzetüket: az [origo] által megkérdezett iskolások között volt olyan, aki azt mondta, egy nyakleves még belefér a nevelésbe.

Titkolózó EU-tól tart az európai ombudsman

Nagyvilág2008.06.04, 09:36

Az átláthatóság ígéretének megszegésével, és titokba burkolózással vádolta az Európai Bizottságot Nikiforos Diamondos európai ombudsman, a dokumentumok kezelésére vonatkozó új javaslatok miatt. Az ombudsman szerint a javaslatok révén a bizottság egyes dokumentumok létezését is letagadhatná.

Az ombudsman ellenében is védi a vezetői bukszák titkait a MÁV

Itthon2008.06.04, 12:59

Szabó Máté ombudsman szerint a MÁV köteles kiadni a társaság vezetőinek jövedelmével kapcsolatos információkat, mivel ezek nyilvános személyes adatok. A cég mégis megmakacsolta magát, csak az érintettek beleegyezésével adná ki az adatokat, magyarán továbbra is titkolja az összegeket. Egy szocialista politikus szerint a MÁV vezetői komoly pénzeket tesznek zsebre.

Nem turkálhat a munkáltató a dolgozó szekrényében

Itthon2008.06.03, 19:46

Az embereknek a munkahelyükön is joguk van a magánszférához, ezért a munkáltatató nem vizsgálhatja át az alkalmazottak szekrényét, ruháját, csomagjait - közölte állásfoglalásában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman egy nő panaszára foglalkozott a kérdéssel.

Nem lehet szobafogságra ítélni a gyerekeket

Itthon2008.05.30, 10:24

Szobafogságra ítélheti-e a szülő a rosszalkodó gyerekét? Megmondhatja-e neki, hogy mire költse a zsebpénzét? Elveheti-e a tanár a diáktól a játékát óra közben? Ön lehet, hogy azt gondolja, hogy igen, de valójában a válasz mindegyik kérdésre az, hogy nem. Az állampolgári jogok országgyűlési hivatala indított egy gyermekjogi honlapot, ahol egyebek mellett ez is kiderül. Az ombudsman szerint külön gyermekjogi biztosra is szükség lenne.

Főbíró nélkül bírják, ombudsman nélkül morgolódnak a hivatalok

Itthon2008.05.28, 14:16

A hivatal mindennapi működésében nem okoz zavart, hogy júniustól őszig biztosan nem lesz vezetője a Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT). A feladatokat átmenetileg a helyettesek veszik át, akik jogköreiket teljes hatáskörrel gyakorolhatják. Problémát jelent viszont, hogy már fél éve nincs és még 3 hónapig nem is lesz adatvédelmi biztos. A posztot ellátó Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának fő a feje, mivel ilyen sokáig még senkinek sem kellett két posztot betöltenie, és ez jelentős ügyhátralékot okoz.

Megvan a zöldombudsman, bukott a főbírójelölt

Itthon2008.05.26, 19:58

A parlament negyedik nekifutásra megválasztotta a jövő nemzedék ombudsmanját, akinek a feladata az lesz, hogy megóvjon minket önmagunktól. A Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka András és az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attila nem kapott bizalmat. Egy független kisegítette az MSZP-t Tibet ügyében.

A titkosszolgálatok körmére nézne az ombudsman

Itthon2008.05.13, 18:19

Korlátozottan érvényesül csak a nemzetbiztonsági szolgálatok külső ellenőrzése - állítja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki ennek érdekében törvénymódosítást javasol. Az ombudsman szakbírói rendszerrel oldaná meg a szolgálatok ellenőrzését.

Elővette régi ombudsmanjelöltjeit Sólyom

Itthon2008.05.08, 11:40

Két olyan szakembert jelöl az üres ombudsmani posztokra a köztársasági elnök, akiket a parlament egyszer már elutasított - értesült az MTI. A távirati iroda szerint Sólyom László adatvédelmi biztosnak Péterfalvi Attilát, a jövő nemzedékek ombudsmanjának pedig Fülöp Sándort javasolja.

Packáznak a rendőrségi zűrök kivizsgálóival

Itthon2008.05.06, 18:13

A rendőrségi botrányok nyomán életre hívott független panasztestületet politikai sikertörténetként tálalták a pártok, a gyakorlatban azonban egyelőre csak kudarcnak tekinthető. A testület működése elakadt, nem kapott megfelelő irodát. Az ingatlankeresésre felkért állami szerv ráadásul olyan állításokat közöl, amelyek a testület elnöke szerint köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

Jogellenesen kamerázott a BRFK az ombudsman szerint

Itthon2008.04.29, 17:55

Egy előállított tüntetőnek kamera előtt, kezében sorszámmal kellett azonosítania magát a rendőrségen. A tüntető az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult, aki megállapította: az eljárás jogellenes, megfélemlítő és sérti az emberi méltóságot. Az ombudsman levélben szólította fel a BRFK-t, hogy hagyjon fel ezzel a gyakorlattal.

Túl sokat titkolózik a BKV az ombudsman szerint

Itthon2008.04.29, 17:53

Több mindent minősít üzleti titoknak a BKV, mint amire a jogszabályok felhatalmazást adnak - állapította meg állásfoglalásában az állampolgári jogok biztosa. Az ombudsman szerint a közfeladatot ellátó szervek, így többek között a BKV által kötött szerződéseknek is minden fontos adata nyilvános. Korábban a közlekedési vállalat egy milliárdos tanácsadási szerződés nyilvánosságra hozatalát hárította el üzleti titokra hivatkozva.

Tüntetők verekszenek a dús mezőkön túl

Itthon2008.04.24, 17:59

A gyerekek többsége szép dolgokat gondol az emberi jogokról: különböző bőrszínű emberek ölelik át a Földet, ismeretlen jótevők segítenek a hajléktalanoknak, dús mezőn játszanak gyerekek, kerekesszékesekkel labdáznak társaik - derül ki az ombudsmani hivatal rajzpályázatából. Bőven akadnak viszont olyan általános iskolások is, akik kevésbé látják vidámnak a helyzetet: az ő képeiken korbácsoló vagy vedelő felnőttek, brutális tüntetők, pártpolitika, punkok és agresszív ficsúrok tűnnek fel.

Mégse kell igazolványszámot írni a csekkekre

Itthon2008.04.21, 09:38

Hétfőtől nem kell személyi igazolványszámot írni az ezer eurónak megfelelő forintösszeg alatti csekkekre. Az erről szóló rendelkezés áprilistól volt hatályos, de a Magyar Posta az ombudsman kifogásai nyomán megszüntette.

Bírálta a rendőrséget az ombudsman a gyülekezési jog miatt

Itthon2008.04.20, 17:17

Aggályosnak tartja az ombudsman, ahogy a rendőrség a gyülekezési jogot, a 72 órás bejelentési határidőt helyzettől függően különbözőképpen értelmezi. Egy hónapon belül elkészülhet Szabó Máté országgyűlési biztos jelentése a Hollán Ernő utcai tüntetésekről és a Clark Ádám téri előállításokról.

Perek indulnak a szülésre kényszerített nő ügyében

Itthon2008.04.18, 18:05

A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság elé kerülhet annak a nőnek az ügye, aki el akarta vetetni a gyerekét, de a bíróság nem engedélyezte, hogy a műtét idejére félbeszakítsa épp folyamatban lévő büntetését. A bíró azzal érvelt, hogy erkölcsileg elítélendő tett a terhesség megszakítása. A bíró ellen fegyelmi eljárás indulhat, amely akár az elmozdításával is végződhet.

Szülésre kényszerített a bíróság egy nőt

Itthon2008.04.17, 17:21

El akarta vetetni, mégis meg kell szülnie gyermekét egy prostituáltnak, mert a bíróság nem engedélyezte távozását az elzárásból a műtét idejére. A bíróság arra hivatkozott, hogy nem nyújtanak segítséget a legális, de erkölcsileg elítélendő tetthez. Hiába mondta a terhes nő, hogy nem tudna gondoskodni a gyerekről, azzal utasították el, hogy akkor majd örökbe adja.

A szenvedélybetegeket félti az ombudsman

Itthon2008.04.15, 18:03

Veszélyeztetheti a szenvedélybetegek ellátását az Országos Addiktológiai Intézet megszűnése - közölte Szabó Máté. Az ombudsman szerint az elmaradozó betegek egyéni és közösségi veszélyforrást jelenthetnek, elsősorban Budapesten. Az egészségügyi tárca szerint a megszűnő intézmény nem végzett gyógyító munkát, így a betegek továbbra is megkapják az ellátást.

Vizsgálja az ombudsman a péntek esti oszlatást

Itthon2008.04.14, 17:56

Hivatalból vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a pénteki jegyirodás tüntetéseket követő be nem jelentett demonstrációkkal kapcsolatban. Az ombudsman szerint ugyanis többek között a gyülekezési joggal, a véleménynyilvánítás szabadságával, illetve a megalázó bánásmód tilalmával összefüggő visszásságok is felmerültek.

Harmadszor sem sikerült ombudsmant választani

Itthon2008.04.14, 18:16

Harmadik alkalommal sem sikerült megválasztani a jövő nemzedék ombudsmanját és az adatvédelmi biztost. Az Országgyűlésben ismét nem kaptak kellő többséget Sólyom László jelöltjei. Az államfő szerint súlyos a helyzet, hiszen a frakciók nem tudják megindokolni döntéseiket. Sólyom, ahogy a korábban, most sem konzultált a pártokkal, bár a frakcióvezetők ezúttal nem a Sándor-palotában tudták meg, kik a jelöltek.

Levonta a tanulságot az éhenhalásból az ombudsman

Itthon2008.04.09, 11:46

Egy 13 hónapos korában éhenhalt kisgyerek ügyének vizsgálata után Szabó Máté ombudsman úgy döntött: kezdeményezi a gyermekvédelmi törvény módosítását. Az állampolgári jogok biztosa azt javasolja, ne maradjon következmény nélkül, ha a gyermekvédelmi szakemberek mulasztanak. Az éhenhalt kisgyerek esetében több szakember is tisztában volt az életkörülményeivel, mégsem tettek semmit.