Olympique Lyonnais

címke rss

Csatárt keres a Lyon

Sport2003.08.07, 08:37

Ahhoz képest, hogy az Olympique Lyon kétszeres címvédőként vágott neki a francia bajnokságnak, mégpedig azzal a céllal, hogy megőrizze domináns szerepét a gall futballban, az első fordulóban a gárda rögtön vereséget szenvedett. Ráadásul az egyesület egyik legfontosabb célkitűzése a nyárra egy középcsatár igazolása volt a távozó Sonny Anderson helyére, ami eddig még nem jött össze, noha jelöltben nincsen hiány.

Egyeduralomra tör a Lyon

Sport2003.07.31, 08:40

Az elmúlt szezon végén olyan esemény történt a francia ligában, amelyre 1993 óta nem volt példa: a bajnokcsapat megvédte címét, ráadásul az első négy helyen csupa "nagycsapat" végzett: az Olympique Lyon mögött az AS Monaco lett a második, majd az Olympique Marseille következett, és a negyedik helyen a Girondins Bordeaux végzett. Úgy tűnik tehát, hogy a kilencvenes évek végének trendje, amely szerint a gall pontvadászat volt az egyik legkiegyensúlyozottabb a topligák közül, és egy-egy kiscsapat mindig meglepetést okozott, már a múlté.

Lyonban elbúcsúztatták Marc-Vivien Foét

Sport2003.07.03, 20:58

Több ezer szurkoló, egykori játékostársak és sportvezetők, köztük Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke rótta le kegyeletét a Konföderációs-kupa elődöntője után elhunyt Marc-Vivien Foe ravatala előtt, a lyoni katedrálisban. A kameruni futballista június 26-án, a Kolumbia elleni mérkőzés 73. percében esett össze, majd a találkozó után nem sokkal meghalt.

Egyelőre csak gyengült a francia bajnok

Sport2003.06.14, 10:57

A Lyon nem akármilyen bravúrt hajtott végre azzal, hogy megvédte bajnoki címét a francia élvonalban, hiszen ez utoljára a legendás Marseille-nek sikerült a kilencvenes évek elején. Ráadásul szinte teljesen változatlan kerettel. Idén nyáron azonban nagyobb változások várhatóak a csapaton belül, már csak azért is, mert a klub a nemzetközi porondon is szeretne jól szerepelni, amihez még erősebb keretre van szükség.

Élet a topligákon kívül

Archívum2003.06.04, 13:41

Folyamatosan bővülő cikkünkben átfogó képet adunk az egymás után befejeződő európai labdarúgó-bajnokságokról. Tudjon meg részleteket a kevésbé reflektorfényben lévő ligákról, információkat bajnokokról és kiesőkről, thrillerbe hajló bajnoki hajrákról és számos egyéb érdekességről.

Edzőváltás Kabátéknál

Sport2003.05.07, 08:10

A Denizlispor gárdája az UEFA-kupa idei kiírásának egyik nagy meglepetéscsapata volt azzal, hogy egészen a legjobb nyolcig jutott a sorozatban, menet közben kiütve például a francia bajnok Olympique Lyont. A jó nemzetközi szereplésnek azonban a bajnokságban itta meg a levét a gárda, hiszen a pontvadászatban az utóbbi hetekben nem nagyon ment a csapatnak, aminek végeredménye edzőcsere lett.

Ki megy ma? - H. Yakin, Sávio

Sport2003.05.03, 12:29

A Southampton a hírek szerint visszautasította a Newcastle tízmillió fontos ajánlatát James Beattie-ért. Az Olympique Lyon francia válogatott, Sidney Govou csatára iránt a focista ügynöke szerint a Liverpool és a Manchester United is érdeklődik.

Ki megy ma? - Anderson, Stam

Sport2003.04.18, 09:59

A svéd válogatottal a Puskás Ferenc-stadionban is pályára lépő Kim Källström iránt a Borussia Dortmund és a Hansa Rostock is érdeklődik. A Lyon brazil támadóját, Sonny Andersont a hírek szerint több francia klub is csábítja, míg Sidney Govout a Liverpool akarja megszerezni.

Ki megy ma? - Thuram, Carriere

Sport2003.04.13, 14:07

A Newcastle szemet vetett a Juventus világklasszis védőjére, Lilian Thuramra, s a hírek szerint nyáron le is igazolnák a francia játékost. Az Olympique Lyon válogatott középpályása, Eric Carriere kijelentette: elképzelhető, hogy a nyáron elhagyja a klubot.

Az OM bírósági eljárást indított a liga ellen

Sport2003.04.07, 08:54

Az Olympique Marseille nevét a legutóbbi három szezon során szinte csak a katasztrofális szereplés, illetve az egyesület körüli botrányok nyomán lehetett hallani. A jelenlegi pontvadászatban ellenben csupán a remek eredmények miatt volt beszédtéma az OM, amely ismét régi hagyományainak megfelelően szerepel, és harcban áll a bajnoki címért. A klub vezetősége azonban a minap ismét tett arról, hogy ne csak a zöld gyepen történtek miatt kerüljön a Marseille az újságok címoldalára.

A Fulham még mindig nem fizetett Marlet-ért

Sport2003.02.03, 08:44

Meglehetősen rossz idők járnak mostanában az angol Fulham együttesére: a londoni együttes a vártnál sokkal rosszabbul szerepel a Premier League-ban, és a tabella alsó felében tartózkodik, stadionjuk, a Craven Cottage felújítása is megfeneklett, ráadásul könnyen elképzelhető, hogy a FIFA transzferstoppal bünteti az egyesületet. Ez utóbbinak az az oka, hogy a Fulham még mindig nem fizette ki a másfél évvel ezelőtt igazolt Steve Marlet vételárának utolsó részletét az Olympique Lyonnak, igaz, az angolok szerint a transzfer során szabályellenes dolgok is történtek.

UEFA-kupa: Kabáték döntetlenje a Lyon ellen

Sport2002.11.29, 07:06

Csütörtök este 14 mérkőzést rendeztek az UEFA-kupa harmadik fordulójában, s egyetlen magyar érdekeltségű csapat sem tudott nyerni. Korsós és Szabics Sturmja a Laziótól, Bodnár Dinamója a Besiktastól szenvedett 3-1-es vereséget, egyedül Kabát Denizlisporja tudott "pontot szerezni" a Lyon ellen, hazai pályán 0-0-s döntetlent értek el a Bajnokok Ligája egyik kiesője ellen.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.26, 08:18

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a cseh Tomás Rosickyt és a brazil Sonny Andersont.

Királyék a veretlen Fulhammel játszanak

Sport2002.11.15, 18:17

Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken Genfben elkészítette az UEFA-kupa 3. fordulójának sorsolását. A magyar érdekeltségű csapatok közül a német Hertha az angol Fulhamet, a török Denizlispor a francia Lyont, az osztrák Sturm pedig a Laziót kapta.

Kurnyikova tétlen pihenőn év végéig

Sport2002.10.08, 20:20

Immáron bizonyos: Anna Kurnyikova bájait az év végéig egyetlen versenyen sem csodálhatjuk meg, múlt héten összeszedett sérülése tétlenségre kárhoztatja néhány hónapig. Ezen a héten az urak Bécsben és Lyonban ütögetnek, a hölgyek Filderstadtban csépelik a labdát.

Négy új taggal bővült a G-14

Sport2002.08.30, 18:20

Az európai labdarúgó szuperklubokat tömörítő szervezet tagsága négy új csapat felvételéről döntött. A szerencsések: a spanyol Valencia, az angol Arsenal, a német Bayer Leverkusen és a francia Olympique Lyon.

Tíz éve nem volt címvédés Franciaországban

Sport2002.08.02, 13:30

A nyári világbajnokság nagy csalódást okozott a francia futballdrukkereknek, hiszen a gall válogatott címvédőként már a csoportmérkőzések során elvérzett a vébén, és ahogyan a négy évvel ezelőtti diadal nyomán alaposan megnőtt nézőszám az élvonalban, úgy könnyen lehet, hogy a hét végén kezdődő bajnokságra kevesebb drukker lesz kíváncsi. Annál is inkább, mert a holtszezon Franciaországban nem csupán az átigazolásokról szólt: sokáig bizonytalan volt, hogy mely csapatok vehetnek részt a pontvadászatban, és még mindig nem tudni, hogy az egyik újonc edzője leülhet-e a kispadra.

Santini az új francia futballkapitány

Sport2002.07.19, 16:07

Az előzetes híreszteléseknek megfelelően Jacques Santini lett Roger Lemerre utóda a francia labdarúgó-válogatott élén.

A lyoni futballterv megvalósult

Sport2002.05.06, 19:24

Fennállása óta először nyert francia labdarúgó-bajnokságot a Lyon, amely zárásként hazai pályán 3-1-re győzte le a huszonnyolc fordulón keresztül élen álló Lens együttesét. A Gerland-stadionban 37 500, majd később a városban szintén több ezer szurkoló ünnepelte az ötvenkét éve várt sikert. Noha a Lyon az elmúlt nyolc idény során hétszer is európai kupaszereplést érő helyen végzett, bajnoknak lennie még ebben az igen sikeres periódusban sem sikerült - eddig.

A nap játékosa: Grégory Coupet (Olympique Lyon)

Sport2002.05.03, 09:49

A francia válogatott rengeteg kiváló kapussal rendelkezik, a szövetségi kapitány, Roger Lemerre azonban egyértelműen Fabien Barthezt teszi az első helyre, Ulrich Ramét pedig a másodikra. A harmadik pozícióért nagy volt a verseny Lionel Letizi, Mickael Landreau és Grégory Coupet között. Úgy tűnik, a versenyfutást végül a Lyon portása nyerte meg, hiszen meghívót kapott a Japánba utazás előtti utolsó válogatott edzésre.

A nap játékosa: Edmílson (Olympique Lyon)

Sport2002.04.26, 10:01

A Bayern Münchennél a nyáron nagy változások várhatóak a játékoskeretben, és annyi már biztos, hogy Sebastian Deisler és Michael Ballack a bajoroknál folytatja pályafutását. Ottmar Hitzfeld azonban egy középhátvédet is szeretne szerződtetni, és kiszemeltje nem más, mint az Olympique Lyon brazil játékosa, Edmílson.

UEFA-kupa: nyolcban a Hapoel és a Liberec

Sport2002.03.01, 07:12

Folytatódik a libereci csoda - a csehek a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján 4-1-re verték a francia Lyon gárdáját, s meglepő fölénnyel jutottak tovább. Az izraeli Hapoel Tel-Aviv pedig az olasz Parmát búcsúztatta, ráadásul idegenbeli sikerrel. Pisont lőtte a vendégek második gólját, Halmai is remekül játszott.

A nap játékosa: Jiri Stajner (Slovan Liberec)

Sport2002.02.22, 08:06

Az UEFA-kupa jelenlegi kiírásának egyik legnagyobb meglepetése a cseh Slovan Liberec kiváló szereplése. A gárdától senki sem várta, hogy bejut a legjobb 16 közé, ám könnyen lehet, hogy a nyolcaddöntőt is sikerrel veszi, legalábbis a Lyon elleni idegenbeli döntetlen erre utal. A csehek gólját Lyonban az a Stajner szerezte, aki a magyar válogatott ellen mutatkozott be a válogatottban a ciprusi tornán.

Anderson mentett pontot a Lyonnak

Sport2002.02.07, 09:58

Csökkent az élen álló RC Lens előnye a francia bajnokságban, igaz, mindössze egy ponttal, mert bár a listavezető vereséget szenvedett az Auxerre elleni rangadón, a mögötte álló Lyon csak egy döntetlenre volt képes a Rennes otthonában. A tabella alsó felében izgalmasabb a helyzet, hiszen az utolsó két helyen álló együttes nyerni tudott, az idén menetelő Nantes viszont vereséget szenvedett.

Kiesett a címvédő a francia ligakupából

Sport2002.01.09, 09:46

Az európai bajnokságok közül Anglián kívül még Franciaországban van rangja az úgynevezett ligakupának, amelyben az első két osztály csapatai indulhatnak el, és amelynek győztese kvalifikálja magát az UEFA-kupára. Kedden ezen sorozat nyolcaddöntőinek nagy részét játszották, és a címvédő Olympique Lyon máris búcsúra kényszerült. Ahogy a Nantes és a Guingamp is.

Menekül a Nantes

Sport2002.01.06, 16:10

Nem sok pihenőt kaptak a francia csapatok, hiszen a gall bajnokságban már a hét végén fordulót rendeztek, igaz, három mérkőzést is el kellett halasztani a pálya használhatatlansága miatt. Így a listavezető Lens összecsapása is elmaradt, aminek köszönhetően a második helyezett Lyon öt pontra megközelítette az első helyezettet. Ami a tabella hátsó traktusát illeti, az FC Nantes elkerült a kieső zónából, mivel győzni tudott a Bastia ellen, az előtte álló Metz pedig nem lépett pályára.

Csonka francia forduló, sok góllal

Sport2002.01.05, 23:31

A pályák fagyott talaja miatt csonkafordulót rendeztek a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában. Szombatról a RC Lens-Metz és a Sedan-Auxerre mérkőzés maradt el, míg vasárnap nem rendezik meg a Troyes-Olympique Marseille találkozót. Az Olympique Lyon remekül használta ki, hogy a Guingampból Kouassit a szünet előtt kiállították: a vendégek a fordulást követően 10 perc alatt háromszor voltak eredményesek.

Sávio a Lyonba szerződhet

Sport2001.12.29, 17:15

A téli átigazolási szezon nem csak Olaszországban, hanem Anglia és Németország kivételével (ahol egész ősszel lehetett új játékosokat szerződtetni) a többi európai bajnokságban is most startol, s ennek megfelelően a franciáknál és a spanyoloknál is megkezdődött a mozgolódás. A gall bajnoki címre törő Olympique Lyon például mindenáron egy baloldali középpályást szeretne igazolni. Fő kiszemeltjük a Real Madrid brazilja, Sávio.

Otthoni átok ül a PSG-n

Sport2001.12.20, 10:12

Bár az RC Lens már kedden lejátszotta mérkőzését a francia bajnokság 18. fordulójából, mégis a listavezető volt a szerdai játéknap legnagyobb győztese, mivel az öt üldöző csapatok egyike sem tudott nyerni. Az Olympique Lyon 2-1-es vereséget szenvedett a Sedantól, míg az AJ Auxerre gól nélküli döntetlent játszott a Paris Saint-Germain otthonában. A hideg idő itt is megtette a hatását, hiszen két meccset is el kellett halasztani a játékra alkalmatlan talaj miatt.

A nap játékosa: Sonny Anderson (Olympique Lyon)

Sport2001.12.07, 11:46

Nem kis bravúrt hajtott végre a lyoni együttes azzal, hogy az FC Bruges ellen háromgólos hátrányt ledolgozva jutott tovább az UEFA-kupa következő fordulójába. A találkozó hőse a franciák brazil támadója, Sonny Anderson volt, aki mesterhármasával szinte egymaga juttatta tovább együttesét.

Celtic-gyász a tizenegyesrúgások után

Sport2001.12.07, 11:36

Nem sikerült a továbbjutás Dárdai Pál és Király Gábor csapatának az UEFA-kupában, hiszen a Hertha BSC hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Servette együttesétől. Nem ez volt az egyetlen nagy meglepetés a fordulóban, hiszen a cseh Slovan Liberec a Celta Vigo után egy újabb spanyol gárdát is búcsúztatott az RCD Mallorca képében, az Olympique Lyonnak pedig sikerült ledolgoznia háromgólos hátrányát az FC Bruges-zsel szemben. A legnagyobb izgalmakat a két skót együttes párviadalai hozták, ám míg a Rangers FC továbbjutott, addig a Celtic kiesett a tizenegyesrúgások során.

Kiütéssel nyert, szökik a Lens

Sport2001.11.28, 23:47

A listavezető RC Lens könnyű győzelmet aratott a Bastia ellen a francia labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, s öt pontra növelte előnyét, mert a második helyen álló Olympique Lyon simán kikapott a Montpellier (13.) vendégeként, a harmadik Lille meg ikszelt, Monacóban.

A Lyon és a Lille a Lens nyomában

Sport2001.11.26, 08:48

A Lille és a Lyon egyformán hazai pályán nyert a francia labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.

Növelheti előnyét a Lens

Sport2001.11.24, 14:07

A francia bajnokság 15. fordulójában a listavezető RC Lens akár még jobban is megléphet a mezőnytől, hiszen a mögötte szereplő két gárda, a Lyon és az Auxerre egymással mérkőzik. Igaz, az élen álló csapatnak sem lesz egyszerű dolga, hiszen a Vér és Arany (ez a Lens beceneve) a hatodik helyen álló Troyes ellen lép majd pályára, amely meglehetősen jól szerepel az utóbbi időben.

Hat hónap után kapott ki a Lille

Sport2001.11.05, 08:45

Fél éve először kapott ki a francia bajnokságban a Lille labdarúgócsapata, amely Lyonban szenvedett 4-2-es vereséget.

Élre állt a Lille

Sport2001.10.15, 09:22

Új listavezetője van a francia bajnokságnak a tizedik forduló szombati mérkőzéseit követően, ami még akkor is szenzáció, ha könnyen lehetséges hogy ez az állapot csak egy napig tart, hiszen az eddig az élen álló Lyon csak ma lép pályára. Az első helyen ugyanis a Lille OSC büszkélkedik, amely csak tavaly került fel a legjobbak közé, és bár az elmúlt szezonban kiválóan szerepelt, senki sem gondolta volna, hogy még ezt is felülmúlhatják Vahid Halilhodzsics fiai.

Nyerniük kell a Kanáriknak

Sport2001.10.13, 13:10

A francia bajnokság tizedik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját vasárnap rendezik, hiszen Paris Saint-Germain csak ekkor fogadja az Olympique Lyont, ám azért szombatra is marad érdekes mérkőzés. A címvédő, ám ebben a szezonban nyeretlen és sereghajtó Nantes például a Lille otthonába látogat, így papíron nem sok esélye van arra, hogy megszakítsa negatív sorozatát.

Egy év után nyert vendégként a Marseille

Sport2001.10.13, 22:47

Tizenhárom hónap (2000. szeptember 23.) után győzött ismét idegenben az Olympique Marseille a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában. A Nantes viszont újra kikapott, tíz forduló után továbbra is utolsó, nyeretlenül. Vezet a Lille, s a Lens is megelőzte a korábbi éllovas, ám egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Lyon gárdáját

Kurnyikova ismét az első fordulóban esett ki

Sport2001.10.11, 09:12

Rájár a rúd az első kiemeltekre - legalábbis a hét négy tenisztornáján. A Lyonban már kiesett brazil Kuertenhez csatlakozott Bécsben az orosz Kafelnyikov, de majdnem pórul járt Filderstadban Hingis is. Sanghajban kiesett Gubacsi Zsófia.

Újabb nantes-i betli

Sport2001.09.30, 13:29

Az FC Nantes szurkolói egyre inkább kezdik elveszíteni a türelmüket, hiszen Bajnokok Ligája-szereplés ide vagy oda, mégiscsak tarthatatlan, hogy a Kanárik kilenc forduló után győzelem nélkül álljanak az utolsó helyen. Márpedig éppen ez a helyzet, a bajnokcsapat ezúttal sem tudott nyerni, és ismét képtelen volt a gólszerzésre. A tabella másik felére eközben a Lyon ugrott, köszönhetően annak, hogy a Lens és az Auxerre döntetlen játszott egymással, ám a Lille a vasárnapi mérkőzésen egy győzelemmel átveheti a vezetést.

A nap játékosa: Christophe Delmotte (Olympique Lyon)

Sport2001.09.26, 13:44

Az Olympique Lyon első BL-mérkőzésén ebben a szezonban hazai pályán szenvedett vereséget a Bayer Leverkusentől, így a franciák számára létkérdés volt, hogy sikerül-e pontot szerezniük a török Fenerbache otthonában. A Lyon végül mindhárom pontot elhozta Isztambulból, köszönhetően középpályásának, Christophe Delmotte-nak, aki az utolsó percben fejelt Rüstü Recber kapujába.

Félárbocon a futballvilág zászlaja is

Sport2001.09.14, 07:06

A futball az egész világé, s ha aljas támadás ér bennünket, nem vonhatjuk ki magunkat az emberiség fájdalmából, nem alkothatunk külön szigetet, ahol szórakoztatni igyekszünk a gyászoló és sokkban lévő milliókat - így kommentálták tegnap a spanyol lapok az elmaradt labdarúgó-kupafordulót, teljes mértékben osztva az UEFA egynapos késéssel meghozott döntését. Barcelonában egyébként minden jegyet elővételben eladtak a szerdai, Lyon elleni mérkőzésre.

Döntetlen Marseille-ben

Sport2001.09.09, 23:38

Gól nélküli döntetlent hozott az Olympique Marseille - Olympique Lyon rangadó a francia labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A hazai csapat továbbra is nyeretlen.

A nap játékosa: Peguy Luyindula (Lyon)

Sport2001.08.31, 16:43

Az Olympique Lyon sem tétlenkedett sokat Steve Marlet eladása után, a bajnokesélyes francia klub a Manchester Unitedhez hasonlóan villámgyorsan lépett a játékospiacon. A lyoniak a Fulhamnek eladott szélsőjüket a Racing Strasbourg labdarúgójával, Peguy Luyindulával kívánják pótolni, akit csütörtökön szerződtettek. Az afrikai származású labdarúgó 8,4 millió dollárért öt évre szerződött az Olympique-hez.

A nap játékosa: Eric Carriere

Sport2001.08.29, 11:22

Franciaországban pénteken ér véget az átigazolási időszak, így a kluboknak már nincsen sok idejük arra, hogy megerősítsék játékoskeretüket. Az Olympique Lyonnak máris sikerült kifognia a "nagy halat", mivel a lyoniak leigazolták az előző szezonban a bajnokság legjobb játékosának megválasztott Eric Carriere-t a Nantes-tól.

Címvédő pont nélkül

Sport2001.08.05, 14:38

A francia bajnokság második fordulójában sem remekeltek a tradicionális "nagycsapatok", hiszen az előzetesen az aranyéremre esélyesnek tartott együttesek közül egyedül az Olympique Lyon tudta begyűjteni a három pontot. A PSG-nek, a Monacónak és a Marseille-nek tovább kell várnia az első győzelemre, míg a bajnoki címvédő FC Nantes a tabella végén kullog nulla ponttal a tarsolyában.

Előző
Következő