Olympique Lyonnais

címke rss

Szökik a Lyon, előzött a Celtic, bajnok a Valerenga

Archívum2005.10.31, 13:13

Norvégiában az már korábban eldőlt, hogy 13 év után nem a Rosenborg lesz a bajnok, és az utolsó játéknapon arra is fény derült, hogy az aranyérmet a Valerenga IF játékosainak nyakába akasztják. Skóciában megszakadt a Hearts veretlenségi sorozata, míg a francia bajnokságban tovább nőtt a Lyon előnye, köszönhetően a PSG auxerre-i vereségének.

Botrány Bécsben, Husztiékat elverte a Lyon

Archívum2005.10.24, 08:32

Botrányos körülmények között rendezték meg a bécsi derbit az Austria Wien és a Rapid Wien között, a szurkolók alaposan kitettek magukért. Prágában is helyi rangadóra került sor, amelyen a Slavia meglepően simán nyert, míg Franciaországban az AS Saint-Etienne az Olympique Marseille legyőzésével nagyot lépett előre.

A hét világválogatottja (2005. október 17-23.)

Archívum2005.10.24, 08:57

Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-mérkőzések, majd a megszokott bajnoki dömping jellemezte a múlt hetet, és kevés olyan futballista akadt, aki két találkozón is képes volt kiemelkedő teljesítményre. Álomcsapatunkban így akad focista a topligák meglepetéscsapataiból, a Wiganból és a Getaféből, de az igazi sztárgárdákból (Chelsea, Bayern München, Olympique Lyon) is.

Szépségdíjas gólok és Beckham-varázs a BL-szerdán

Sport2005.10.20, 15:51

Két gól nélküli összecsapás (Milan-PSV, Rangers-Artmedia) mellett három gólgazdag mérkőzést is hozott a Bajnokok Ligája szerdai játéknapja: a győzelmi kényszerrel pályára lépő Real Madrid 0-1-ről fordított s végül kiütötte a Rosenborgot, a szintén négyszer eredményes Chelsea-nek viszont a Betis nem tudott gólt lőni, a Fenerbahce és a Schalke változatos összecsapásán pedig megosztoztak a hat gólon és a pontokon a csapatok. A Lyon tartja jó formáját: az Olimpiakosz ellen diadalmaskodó franciák hibátlanul menetelnek az F csoportban. A címvédő Liverpool 1-0-ra nyert az Anderlecht vendégeként, míg a 2004-es győztes FC Porto az Intert múllta ...

Barthez győztes meccsen tért vissza a kapuba

Sport2005.10.17, 09:22

A Partizan-drukkerek bojkottja miatt szokatlanul nyugodtan zajlott let a belgrádi örökrangagó, amely a hazai pályán szereplő Crvena Zvezda győzelmét hozta. A franciáknál a Marseille több mint három év után tudta legyőzni a PSG-t - immár Fabien Barthezzel a kapuban, míg Görögorzágban az Olympiakosz öt győztes találkozó után szenvedett vereséget.

Már nem hibátlan a Feyenoord és a Hearts

Sport2005.10.03, 11:35

Svájcban az európai porondon remeklő csapatok egymás ellen léptek pályára a bajnokságban, és a listavezető Basel simán legyőzte az FC Thun. Az oroszoknál a hét vasárnapi mérkőzésen mindössze két gól született; Hollandiában és Skóciában megszakadt a listavezető százszázalékos sorozata; míg Franciaországban az Olympique Lyon egyelőre magabiztosan vezeti a tabellát.

Kiizzadt Real-siker és szlovák csoda a BL-ben

Sport2005.10.17, 12:32

A szerdai Bajnokok Ligája-játéknap rangadójának beharangozott Liverpool-Chelsea találkozó gól nélküli döntetlenre végződött, míg a G csoport másik meccsén a Betis idegenben verte 1-0-ra az Anderlechtet. A Schalke-Milan találkozó egy villámgyors Seedorf-gólt és 2-2-es végeredményt hozott, ugyanebben a kvartettben (E) a Fenerbache könnyedén nyert a megfogyatkozott PSV ellen. Az F jelű négyesben a Lyon Norvégiában, a Real Madrid pedig a spanyol fővárosban diadalmaskodott egy góllal a Rosenborg, illetőleg az Olimpiakosz felett. A pozsonyi Artmedia Petrzalka nagy meglepetésre 0-2-ről fordított Portóban, az Inter viszont érvényesítette a ...

Még hibátlan a Feyenoord és a Hearts

Sport2005.09.26, 07:13

Két moszkvai derbit is rendeztek az orosz bajnokságban, és az eredmények hatására a korábban lefutottnak tűnt pontvadászat ismét izgalmasan alakul. Skóciában a Hearts, Hollandiában pedig a Feyenoord őrzi százszázalékos mérlegét, míg Franciaországban a Lyon kapusának, Grégory Coupet-nak köszönhetően nyert, és növelte előnyét a tabellán.

Penksa döntött, Blazevic bukott, Hearts hasít

Archívum2005.09.19, 08:06

Hatalmas érdeklődésre számot tartó derbit rendeztek Izraelben, a tel-avivi rangadót a Maccabi nyerte 2-0-ra a Hapoel ellen. A franciáknál a Lyon egy döntetlennel is megőrizte hárompontos előnyét, a második helyre viszont nagy meglepetésre az újonc UC Le Mans jött fel. A hollandoknál az Alkmaar öt forduló alatt 21 gólt vágott, a Hajduk Split menesztette trénerét, Ciro Blazevicet, a Hearts pedig hetedik mérkőzésén a hetedik győzelmét aratta Skóciában.

Edzője szerint nem véletlen a Real veresége

Sport2005.09.14, 13:41

A labdarúgó Bajnokok Ligája első játéknapjának egyik legnagyobb szenzációját az Olympique Lyon szolgáltatta, miután az első félidőben tíz perc alatt kiütötte a vendég Real Madridot.

BL: tönkreverte a Lyon a Real Madridot

Sport2005.09.14, 13:42

Nyolc mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája-sorozat 2005-2006-os idénye. A keddi nyitónap rangadóján a francia Lyon egészen pazar első félidei teljesítményének köszönhetően 3-0-ra verte a spanyol Real Madridot. Az AC Milan kiszenvedte a sikert hazai pályán a Fenerbahcéval szemben, a címvédő Liverpool a Betis vendégeként kezdte győzelemmel a csoportkört. Juhász Roland kezdőként kapott helyett az Anderlechtben, a belga gárda 1-0-ra kapott ki a Chelsea-től.

BL: Juhász Roland a Chelsea ellen debütálhat

Sport2005.09.13, 18:48

Kedden nyolc mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2005-2006-ös szezonja. Az első játéknap legérdekesebb találkozójának a Real Madrid lyoni vendégjátéka ígérkezik, hiszen a nyári átigazolási szezonban ismét nagyon megerősödött spanyol gárda az elmúlt szezonban negyeddöntős francia bajnok otthonában lép pályára. Juhász Roland a Chelsea ellen mutatkozhat be új csapatában, a belga Anderlechtben. Minden összecsapás 20.45-kor kezdődik.

26 éves a Lyon norvég óriása

Archívum2005.09.05, 10:14

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 5-én!

Légi balesetet úsztak meg a Lyon focistái

Archívum2005.08.29, 19:43

Kis híján komoly légi balesetet szenvedett a francia bajnok Olympique Lyon labdarúgócsapata.

Torghelle nélkül vesztett a Panathinaikosz

Archívum2005.08.29, 08:06

A görögöknél rögtön hatalmas rangadóval rajtolt a pontvadászat, és az Olympiakosz 2-0-ra legyőzte a Torghelle Sándor nélkül felálló Panathinaikoszt, míg Franciaországban a Lyon máris hárompontos előnnyel vezet - pedig még csak öt fordulót játszottak le. Szerbiában szinte példátlan esemény történt: egy forduló alatt mindkét belgrádi sztárgárda, a Crvena Zvezda és a Partizan Beograd is kikapott.

Ki megy ma? - Jardel, Fred

Archívum2005.08.28, 12:58

Az Olympique Lyon brazil középpályása, Juninho Pernambucano 2008-ig meghosszabbította szerződését, és a lyoniak a Cruzeiro csatárát, Fredet is megszerezték, potom 12 millió euróért.

Ki megy ma? - Horsfield, Valdés

Archívum2005.08.25, 07:15

Az Olympique Lyon brazil csatára, Nilmar kölcsönbe a Corinthianshoz került. Az Everton FC közel áll ahhoz, hogy megszerezze az AS Roma védőjét, Matteo Ferrarit. Az Olympique Marseille focistája, Sylvain N'Diaye a Levante UD-ben köthet ki.

Ki megy ma? - Denílson, Coly

Archívum2005.08.22, 07:03

A Girondins Bordeaux-nál cáfolták, hogy a csapat marokkói csatárát, Maruan Csamakot az Olympique Lyon vinné. A Real Betis brazil szélsője, Denílson viszont kölcsönbe éppen a Bordeaux-ba kerülhet.

Ki megy ma? - Kanouté, Cana

Archívum2005.08.18, 08:42

Az Olympique Lyon a Paris Saint-Germain albán középpályása, Loik Cana iránt érdeklődik. A Lyon brazil csatárát, Nilmart a Corinthians csábítaná haza.

Ki megy ma? - Owen, Bowyer

Archívum2005.08.17, 07:45

Az RCD Espanyol kölcsönvette a Real Madrid fiatal középpályását, Juanfrant. Az Olympique Lyon is szívesen látná soraiban a Real Madrid angol csatárát, Michael Owent. A franciák meg akarták szerezni a Borussia Dortmundtól Tomas Rosickyt is, ám a német gárda visszautasította az ajánlatot.

Ki megy ma? - Emerson, Ballack

Archívum2005.08.16, 07:34

A Chelsea FC hosszas huzavona után megegyezett az Olympique Lyonnal a ghánai középpályás, Michael Essien leigazolásáról. A Bolton Wanderers visszautasította a Manchester City egymillió fontos ajánlatát a görög középpályásért, Szteliosz Jannakopuloszért.

Egyedül élen a PSG, mesterötös 34 perc alatt

Archívum2005.08.15, 08:00

Három forduló telt el a francia bajnokságból, és az előző idényben gyengélkedő Paris Saint-Germain áll az élen, miután a fővárosiak mindhárom találkozójukat megnyerték. Hollandiában a hétvégén rajtolt a szezon, és a kulcsembereit vesztő PSV meglepetésre döntetlent játszott az újonc Heracles Almelo otthonában. Finnországban Mikko Paatelainen, a Jaro FF csatára volt a játéknap hőse, aki 34 perc alatt öt gólt vágott a KooTeePee elleni bajnokin.

A Lyon elengedte Essient a Chelsea-hez

Sport2005.08.15, 17:55

Hétfőn lezárult a nyári átigazolási időszak egyik szappanoperája, s Michael Essien az angol bajnok Chelsea labdarúgója lett.

Ki megy ma? - Kalac, Rosicky

Archívum2005.08.13, 13:22

Az Olympique Lyon a japán Cerezo Osaka brazil csatárát, Fabinhót szemelte ki. Az Atlético Madrid érdeklődik a Borussia Dortmund cseh középpályása, Tomás Rosicky iránt.

Ki megy ma? - Essien, Westerveld

Archívum2005.07.28, 09:58

A Chelsea FC és az Olympique Lyon közötti kötélhúzás már 40 millió eurónál járt Mickael Essien klubcseréjét illetően. A franciák korábban 45 millióban határozták meg a ghánai középpályás vételárát, amihez egyre jobban közelítenek is a felek.

Husztival rajtol a francia bajnokság

Sport2005.07.28, 10:46

A topligák közül szokás szerint a francia bajnokság kezdődik elsőként, a gallok már július végén bajnoki pontokért küzdenek, és mivel az átigazolási időszak augusztus végéig tart, így aztán a klubok keretei még korántsem véglegesek. Ezzel együtt a nagy kérdés továbbra is az, ami az előző években volt: jelesül, hogy meg tudja-e végre valaki szakítani az Olympique Lyon egyeduralmát. Erre a legesélyesebbnek megint az AS Monacót, a Paris-SG-t és az Olympique Marseille-t tartják, bár a nagycsapatok mostanában gyakran el szoktak maradni a várakozástól.

Carew mesterhármassal mutatkozott be a Lyonban

Archívum2005.07.27, 21:48

A bajnok Olympique Lyon nyerte a labdarúgó francia Szuperkupát, miután 4-1-re diadalmaskodott a kupagyőztes AJ Auxerre otthonában.

Fülöp nélkül győzött a Tottenham

Archívum2005.07.24, 14:44

Meglepetésre a Tottenham Hotspur - ezúttal a kapus Fülöp Márton nélkül - 3-1-re legyőzte a francia bajnok Olympique Lyont a Dél-Koreában rendezett labdarúgó Béke-kupa döntőjében.

Ki megy ma? - Dhorasoo, Pellegrino

Archívum2005.07.04, 07:17

A Charlton Athletic leigazolta az Olympique Lyon fiatal balhátvédjét, Kelly Yougát. A Bolton Wanderers francia védője, Florent Laville az SC Bastiába szerződött. A Liverpool argentin védője, Mauricio Pellegrino a Deportivo Alavésbe igazolt.

Ki megy ma? - Leo, Güiza

Sport2005.06.27, 10:41

Az AS Monaco közel áll ahhoz, hogy megszerezze az Internazionale holland szélsőjét, Andy van der Meydét. Az Olympique Lyon érdeklődik a Santos FC brazil válogatott balhátvédje, Leo iránt.

Ki megy ma? - Kuyt, Robinho

Archívum2005.06.19, 11:31

Az Olympique Lyon legújabb kiszemeltje a Feyenoord csatára, Dirk Kuyt. A Real Betis hárommillió eurót ajánlott a Levante UD középpályásáért, Riveráért. A Racing Santander védőjét, Juanmát az olasz Brescia vinné.

Liverpool: Baros marad, Pellegrino megy

Archívum2005.06.17, 15:14

Milan Baros elutasította az Olympique Lyon ajánlatát, így a következő szezonban is az FC Liverpool labdarúgója lesz. Mauricio Pellegrino viszont fél év után távozik az Anfield Roadról.

Ünnepel a Lyon középpályása

Archívum2005.06.13, 11:09

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt június 13-án!

Ki megy ma? - Dorn, Nonda

Sport2005.06.11, 12:10

A Newcastle United bejelentkezett a Chelsea FC középpályásáért, Scott Parkerért. Az Olympique Marseille válogatott középpályását, Benoit Pedrettit az Olympique Lyon vinné. A Sochaux focistája, Jérémy Mathieu a Toulouse FC-be tart.

Negyedszer sem botlott a Lyon

Archívum2005.06.07, 08:08

A 2004-2005-ös szezon kezdete előtt a szakértők többsége azt várta, hogy véget ér az Olympique Lyon egyeduralma a Ligue 1-ben, azonban ennek éppen ellenkezője történt: az OL nemhogy megszerezte sorozatban negyedik aranyérmét, hanem hatalmas fölénnyel tette mindezt. A lyoniak magabiztos győzelméhez persze az is kellett, hogy a riválisnak tartott csapatok gyengélkedjenek; a Paris-SG és az Olympique Marseille is elmaradt a várakozásoktól, míg a Lille OSC és a Stade Rennes éppen ellenkező utat járt be, és alaposan felülmúlta célkitűzéseit.

A Liverpool a Fenerbahce BL-helyére léphet

Sport2005.05.29, 17:32

A The Sun értesülése szerint az UEFA mindent elkövet azért, hogy kiskaput találjon a Liverpool számára ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája újdonsült győztese mégiscsak elindulhasson a 2005/2006-os kiírásban. Ennek érdekében állítólag selejtezőre kényszerítenék a 16, rögtön a csoportküzdelmekbe sorolt csapat közül a legalacsonyabban rangsoroltat, a török bajnok Fenerbahcét, s a helyére a Liverpool lépne.

Világbajnok nélkül fogadják a franciák a válogatottat

Sport2005.05.24, 16:08

Raymond Domenech, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a magyarok ellen május 31-én, Metzben sorra kerülő barátságos mérkőzésre.

Ki megy ma? - McManaman, Figo

Archívum2005.05.21, 11:48

A Manchester City középpályása, Steve McManaman elhagyta az egyesületet. Az angol élvonalba frissen feljutott Sunderland kiszemeltje a Borussia Dortmund cseh csatára, Jan Koller. Az Olympique Lyon érdeklődik a Real Madrid portugál középpályása, Luis Figo iránt.

Ki megy ma? - Aiyegbeni, Lakisz

Sport2005.05.18, 08:39

A Newcastle United francia szélsője, Laurent Robert minden bizonnyal távozik a klubtól. Az Olympique Lyon az FC Nantes fiatal középpályását, Jérémy Toulalant szemelte ki. Az AS Monaco megszerezte a Stade Rennes középpályását, Olivier Sorlint, illetve a Borussia Dortmund francia kapusát, Guillaume Warmuzt.

Csak Govou távozik a francia bajnok Lyontól

Sport2005.05.11, 14:14

Jean-Michel Aulas klubelnök szerint a nyári átigazolási időszakban csak a válogatott csatár, Sydney Govou hagyja el a hétvégén sorozatban negyedik bajnoki címét begyűjtő Olympique Lyon labdarúgócsapatát, bár a ghánai középpályást, Michael Essient kitartóan csábítja a korlátlan anyagi lehetőségekkel bíró Chelsea.

Zsinórban negyedszer lett bajnok a Lyon

Sport2005.05.09, 07:33

A francia pontvadászatban a hét végén végképp eldőlt, amit már hetek óta sejteni lehetett, jelesül hogy az Olympique Lyon sorozatban negyedik aranyérmét is begyűjti. Az angoloknál a másodosztály küzdelmei értek véget, és a Sunderland mellett a Wigan Athletic került fel egyenes ágon a Premier League-be, míg Ausztriában az FK Austria Wien és a Grazer AK négy alatt másodszor találkozott egymással.

Bajnok a TNS, hanyatlik a Lyon

Archívum2005.04.18, 08:02

Az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok közül Walesben máris aranyérmest avattak: a pontvadászat egyetlen profi csapata, a TNS begyűjtötte az elsőséget. Csehországban a prágai derbin a Slavia Praha nem tudta megszakítani 11 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát, igaz, 542 perc után végre gólt tudott szerezni a Sparta ellen, míg Franciaországban a listavezető Oylmpique Lyon elszenvedte első hazai vereségét a szezon során.

Anyagilag is bukott a BL-búcsúval a Juventus

Archívum2005.04.15, 15:48

Az olasz bajnokságban jelenleg második Juventus csapatának anyagilag is komoly veszteséget jelent a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének elvesztése a Liverpoollal szemben.

Nagy visszatérők a BL-elődöntőben

Sport2005.04.14, 16:29

Húszéves szünet után a négyszeres BEK-győztes FC Liverpool visszatért az európai labdarúgás közvetlen elitjébe, miután az 1985-ös, tragédiába torkolló finálé "visszavágóján" elbúcsúztatta a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Juventust.

A Liverpool és a PSV jutott a négy közé

Sport2005.04.14, 07:18

Hazai pályán nem tudott gólt lőni a Liverpoolnak a Juventus, így 2-1-es összesítéssel az esélytelenebbnek tartott angol csapat jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A PSV Eindhoven büntetőpárbajban  harcolta ki a négy közé jutást az Olympique Lyon ellen.

Egy gól is elődöntőt érhet a Juventusnak

Sport2005.04.13, 13:54

Szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája másik két elődöntőjében dől el, melyik csapatok jutnak a legjobb négy közé. A Juventus ugyan egygólos hátrányban várhatja a Liverpool elleni hazai összecsapást, ám az angliai 2-1-es vereség (főleg az idegenben szerzett gól miatt) biztató a visszavágó előtt. A PSV Eindhoven és a Lyon az első összecsapáson 1-1-et ért el, így a második mérkőzésen az otthon játszó hollandok tűnnek esélyesebbnek.

Kovács-góllal rajtolt a norvég bajnokság

Sport2005.04.11, 13:01

A francia bajnokságban a forduló rangadója, az AS Monaco-Lille OSC mérkőzés Rainier herceg halála miatt elmaradt, így aztán a Lyon egy döntetlennel is növelni tudta előnyét - köszönhetően a Marseille vereségének. A norvégoknál elrajtolt az idei bajnokság, és az első fordulóban a Rosenborg csak egy döntetlenre volt képes, a Viking Stavanger Kovács Péter góljával nyert, míg a dánoknál a koppenhágai derbin az FC Köbenhavn magabiztosan győzött a Bröndby IF ellen.

Egygólos előnyt szerzett a Liverpool a Juventus ellen

Sport2005.04.06, 13:52

A Liverpool hazai pályán 2-1-re legyőzte a Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A másik keddi találkozón hiába játszott fölényben az Olympique Lyon, csak egy 1-1-es döntetlenre volt képes a vendég PSV Eindhoven ellen.   

A Lyon kimagaslik a francia bajnokságból

Sport2005.04.06, 12:15

Úgy tűnik, az Olympique Lyon valóban az Olympique Marseille és az AS Saint-Etienne nyomába léphet a francia bajnokság történetében: az első osztály históriájában eddig ez a két klub volt képes arra, hogy sorozatban négy bajnoki címet szerezzen. Az idén az OL is jó úton halad efelé, és a lyoniak a nemzetközi porondon is remekelnek, hiszen a Bajnokok Ligájában ott vannak a legjobb nyolc között.

Húsz év után találkozik a Liverpool és a Juventus

Sport2005.04.05, 20:31

Kedden két negyeddöntővel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája idei küzdelemsorozata. A legnagyobb érdeklődéssel várt csaták egyike a Liverpool-Juventus találkozó: a két csapat az 1985-ös, szurkolói tragédiába torkolló, brüsszeli BEK-döntő óta nem találkozott egymással, A nap másik összecsapásán a francia Olympique Lyon a holland PSV Eindhovent fogadja.

Ligakupát nyert a Rangers, bukott az Ajax

Sport2005.03.21, 07:33

A skótoknál kiosztották a szezon első trófeáját, és a Ligakupát a várakozásnak megfelelően a Rangers FC nyerte meg, a döntőben leiskolázva a Motherwellt. Hollandiában is sima meccset hozott a forduló rangadója, a PSV Eindhoven idegenben rúgott egy négyest az Ajaxnak, míg Franciaországban a listavezető Lyon tovább növelte előnyét, és szinte biztos bajnoknak tekinthető.

Jövőre is maradnak a Lyon ászai

Archívum2005.03.15, 12:18

Jean-Michel Aulas, a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Olympique Lyon elnöke kijelentette, hogy a nyári átigazolási szezonban semmiképpen nem engedik el a gárda két legjobb játékosát, a brazil  Juninhót és a ghánai Michael Essient.

Meglepetésekkel indult a megreformált orosz bajnokság

Archívum2005.03.14, 13:14

Immár elkezdődött a bajnoki szezon Oroszországban is, ahol egyetlen meccset sem kellett elhalasztani, és végre az osztrák pontvadászat aktuális fordulójában is le tudták játszani mindegyik találkozót, köztük a 271. bécsi derbit is. Franciaországban az első két helyezett egyaránt nyerni tudott, a mögöttük lévők viszont döntetleneztek, így tovább nőtt a különbség az élcsoport és az üldözők között.

Capello: Tökéletes focival verhető a Real

Sport2005.03.09, 13:06

A Chelsea, a Lyon és a Milan kedden már nyolc közé jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában, s a triót szerda este további négy csapat fogja követni. A Liverpool és a Bayern München elvileg nyugodtan várhatná a Leverkusen, illetve az Arsenal elleni visszavágókat, utóbb említett két csapat azonban 3-0-s állásnál lőtt egy-egy - fontos idegenbeli - hajrágólt az első meccsen. A Monaco nem volt eredményes Eindhovenben, ennek ellenére az 1-0-s holland előny könnyen ledolgozható. Így gondolhatják ezt a Juventus játékosai is, akik a Real Madrid vendégeként szenvedtek egygólos vereséget, mind a négy hazai csapaton erős gólkényszer lesz tehát a ...

Ronaldinho duplája kevés volt a Chelsea ellen

Sport2005.03.09, 12:39

A Chelsea egy parádés 20 percet követően már 3-0-ra vezetett a Barcelona ellen, majd Ronaldinho duplájára is válaszolni tudtak a londoniak, így a spanyol bajnokság listavezetője elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától. Az AC Milan az angliai 1-0-s győzelme után a San Siróban is egy góllal nyert a Manchester United ellen, míg a Lyon a brémai 3-0-t követően otthon még jobban, 7-2-re verte el a Lisztes Krisztián nélkül felálló német bajnok Werder Brement.

A Chelsea-n egy gól, a MU-n a bravúr segíthet

Archívum2005.03.08, 10:05

Kedden három csapat elbúcsúzik a Bajnokok Ligájától, másik három azonban egy lépéssel közelebb kerül a serleg elhódításához. A nyolcaddöntők visszavágóján Londonban 2-1-es barcelonai előnyről indulnak a csapatok, míg Milánóban és Lyonban a hazai gárdák várjak jobb helyzetből a folytatást, bár amíg a Manchesternek van esélye kiharcolni a továbbjutást, az odahaza háromgólos vereséget szenvedő Werder Bremen szinte reménytelen helyzetben lép pályára.

Születésnapját ünnepli a Lyon trénere

Sport2005.03.02, 09:44

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 1-én!

Nehezen viselte a Chelsea a BL-vereséget

Sport2005.03.01, 12:13

Óriási csatában győzött a Barcelona a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a feszültség a mérkőzés után is érezhető volt, az angolok közül sem a játékosok, sem Jose Mourinho nem nyilatkozott, csak Simon Greenberg szóvívő, aki elmondta, hogy félidei incidens miatt panaszt nyújtanak be az UEFA-hoz. Manchesterben nem lehettek boldogok a hazaiak, Carroll kapus hibája után ugyanis a Milan győzni tudott az Old Traffordon, de Sir Alex Ferguson nem hibáztatta játékosát. A Lyon simán nyert Brémában, pedig előzetesen szorosabb meccsre lehetett számítani, az Inter pedig a címvédő Porto othonában ért el olyan eredményt, amivel ...

Fordított a Barca, Manchesterben nyert a Milan

Sport2005.03.01, 12:14

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek második játéknapján a Barcelona 2-1-re legyőzte a Chelsea-t, úgy, hogy az angol gárda vezetett 1-0-ra, majd Drogba kiállítása után fordítottak a katalánok. A Milan és a Lyon idegenben nyert, a piros-feketék Manchesterben diadalmaskodtak 1-0-ra, a francia bajnok a Werder Bremen otthonában aratott 3-0-s győzelmet. A Porto nem tudott előnyt szerezni az Inter ellen, a címvédő 1-1-es döntetlent harcolt ki.

Mourinho szerint a Chelsea átlép a Barcán

Sport2005.03.01, 12:15

A keddi BL-játéknapon csak hazai győzelmek születtek, szerdán azonban két sztárcsapat edzője is úgy nyilatkozott, hogy már idegenben el akarja dönteni a továbbjutás kérdését. Carlo Ancelotti a Milannal hajt győzelemre Manchesterben, míg a címvédő FC Porto exedzője, a Chelsea-t irányító José Mourinho Barcelonában vezetné sikerre az angol listavezetőt. A Lisztes nélküli Werder Bremen a Lyont, míg a tavalyi győztes Porto az idén még veretlen Intert fogadja.

Ki megy ma? - Robinson, Vogel

Sport2005.02.27, 14:28

A Stade Rennes brazil középpályását, Dudu Cearensét a CSZKA Moszvka szeretné leigazolni. Az Olympique Lyon középpályását, Michael Essient a Manchester United, a Real Madrid, az FC Barcelona és az Arsenal FC is figyeli.

Meglépett a Lyon, csak ikszelt a Fener

Sport2005.02.07, 07:39

A török pontvadászatban hiába mutatkozott be a Fenerbahce együttesében a tízmillió euróért leigazolt Nicolas Anelka, az isztambuliak nem tudtak nyerni a Samsunspor ellen, így előnyük a felére csökkent az ősi rivális Galatasarayjal szemben. Franciaországban viszont tovább nőtt a listavezető Lyon fórja, a címvédő immár hét ponttal előzi meg a második Lille együttesét.

Roux fiatalokkal pótolja az Auxerre sztárjait

Sport2005.02.02, 07:39

A pontvadászat történéseit figyelemmel kísérők leginkább az Olympique Lyon remekléséről és a Lille OSC meglepően jó szerepléséről beszélnek, csak nagyon kevés szó esik az AJ Auxerre-ről, amely pedig szintén ott van az élmezőnyben. Mindez azért is fantasztikus teljesítmény Guy Roux csapatától, mert a klub a nyáron alaposan meggyengült, a szezon közben pedig több kulcsember is kidőlt a sorból sérülés miatt - ám a veterán tréner szokásához híven a pazar utánpótlásból pótolta a hiányzókat.

A bennmaradás helyett az UEFA-kupáért küzd a Toulouse

Archívum2005.01.27, 07:35

Azok után, hogy az előző szezonban a bennmaradás is csak bravúrral sikerült a Toulouse FC-nek, a klub meglehetősen merész tervekkel vágott neki a jelenlegi pontvadászatnak: a TFC viszonylag "nagy neveket" igazolva a nemzetközi kupaszereplést tűzte ki célul. Nos, a jelek szerint az elnökség nem mérte fel rosszul az erőviszonyokat, hiszen a gárda kiválóan szerepel a Ligue 1-ben, és minden esélye megvan arra, hogy a nyáron valóban kilépjen a kontinentális porondra.

Élre ugrott a PSV, először bakizott a Lyon

Sport2005.01.24, 11:22

A francia bajnokságban szuperrangadót rendeztek vasárnap este, és a listavezető Olympique Lyon a 22. fordulóban elveszítette veretlenségét, mivel 2-1-es vereséget szenvedett az őt üldöző Lille otthonában. Az első idei holland fordulóban helycsere történt a tabella élén, hiszen az AZ Alkmar csak egy döntetlenre volt képes, míg a PSV Eindhoven begyűjtötte a három pontot. A korosztályos kontinensviadalokon Afrikában máris kialakult a legjobb négy mezőnye, és Dél-Amerikában is befejeződtek a csoportküzdelmek, de itt még hat csapat van versenyben.

Látványosan futballozik a francia Nice

Sport2005.01.20, 07:53

Az OGC Nice a francia klubok között az első volt, amely tavaly nyáron megkezdte a felkészülést a bajnokságra, és ennek megfelelően mindenki azt gondolta, hogy a nizzaiak igyekeznek majd minél hamarabb véglegesíteni keretüket. Ennek azonban éppen ellenkezője történt: az egyesület az átigazolási időszak utolsó napjaiban is rendkívül aktív volt, így aztán időbe tellett, míg a csapat összeállt.

A Lille meglepte a futballvilágot

Sport2005.01.11, 09:48

A Ligue 1 őszi idényének legnagyobb meglepetése kétségtelenül a Lille OSC szereplése volt. Az együttes második helyezése még akkor is váratlan lett volna, ha a klub vezetőségének a nyáron sikerül megtartani a legértékesebb focistákat, de azok után, hogy az egyesület szinte a komplett védelmétől megvált a bajnokság előtt, szenzációszámba megy, hogy a LOSC tartja magát a második pozícióban, és a listavezető Olympique Lyon legkomolyabb vetélytársának tűnik.

A Lyon a negyedik bajnoki címe felé tart

Archívum2005.01.05, 08:25

A francia pontvadászat legutóbbi három idénye az Olympique Lyon uralkodásának jegyében telt el, és úgy tűnik, hogy az OL valóban kibéreli magának az aranyérmet a Ligue 1-ben, hiszen a címvédő megint az élen áll, ráadásul veretlennek mondhatja magát. Arról nem is beszélve, hogy az előzetesen a fő vetélytársaknak tartott klubok közül az AS Monaco csak a negyedik, az Olympique Marseille az ötödik, a Paris-SG pedig csupán a tizedik helyet foglalja el - lehet, hogy a Lyon sorozatban negyedszer is bajnok lesz?

Juninho a legjobb légiós Franciaországban

Archívum2004.12.29, 09:55

Juninho Pernambucanót, a Lyon 29 éves brazil középpályását választotta a France Footbal a legjobb, Franciaországban játszó külföldi futballistának. Juninho a harmadik brazil Raí (1995, 1997) és Sony Anderson (1998) után, aki ebben az elismerésben részesült.

Bajnok a Santos, még veretlen a Lyon

Archívum2004.12.20, 07:52

Európában a legtöbb pontvadászatban az őszi szezon, Brazíliában viszont a teljes idény ért véget, és a dél-amerikai országban a Santosnak sikerült megszereznie az aranyérmet. Franciaországban még csak az őszi elsőséget osztották ki, amely a továbbra is veretlen Lyoné lett, míg a hollandoknál némi meglepetésre az AZ Alkmaar zárta az első helyen az esztendőt.

Ön szerint ki lesz az aranylabdás?

Sport2004.12.13, 15:44

Vegyen részt Ön is az [origo] nyereményjátékán, és tippelje meg, hogy az ötven jelölt közül ki kapja az idén a France Football Aranylabdáját! A helyesen tippelők között egy négynapos, kétszemélyes londoni utazást sorsolunk ki, amelynek egyik csúcspontja egy Király Gáborral és Torghelle Sándorral elköltött vacsora egy hamisítatlan pubban, a másik pedig a február 1-én sorra kerülő Arsenal-Manchester United Premier League-csúcsrangadó.

Menetel a Lyon, kapaszkodik az Anderlecht

Sport2004.12.13, 08:14

A hét vége Ázsiában a tizenegyes-párbajokról szólt: nem csak a Világkupa döntőjében, hanem a japán és a koreai bajnokság fináléjában is így dőlt el mérkőzés sorsa. Belgiumban az Anderlecht győzelme a Bruges elleni rangadón azt jelentette, hogy a brüsszeliek ismét szorosabbá tették a pontvadászatot, míg Franciaországban a Lyon egy gól nélküli döntetlennel őrizte meg veretlenségét.

Túlélte a csoportkört a Real és a Liverpool

Sport2004.12.09, 14:53

Az A csoportból a Monaco és a Liverpool, a B csoportból a Real Madrid és a Bayer Leverkusen jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata közé, a csoportkör utolsó játéknapján. Az már korábban eldőlt, hogy a C, illetve D jelű négyesből a Juventus, a Bayern München, a Manchester United és a Lyon játszhat nyolcaddöntőt.

BL: az életéért küzd a Real és a Liverpool

Sport2004.12.08, 11:23

Két csoportban már eldőlt a továbbjutás kérdése, kettőben viszont bármi elképzelhető a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában. A szerdai játéknapon az A és B csoportban még 3-3 csapat reménykedhet, míg a C, illetve D jelű négyesből a Juventus, a Bayern München, a Manchester United és a Lyon már tagja a 16-os mezőnynek.

Képtelen hibázni a Lyon, menetel a PSV

Sport2004.11.29, 07:58

A PSV Eindhoven egyre nagyobb fölénnyel vezet a holland bajnokságban - a Philips gyáriak immár 11 mérkőzés óta gólt sem kaptak az Eeredivisie-ben, miközben a Feyenoord visszaesett a negyedik pozícióba. A horvát bajnokságban az eddig listavezető Inter Zapresic a Dinamo elleni vereségnek köszönhetően a negyedik helyen találta magát, míg a francia pontvadászatban a Lyon képtelen hibázni, üldözői pedig sorra hullajtják a pontokat.

BL: továbbment a Bayern, előnyben a Kijev

Sport2004.11.24, 12:10

A labdarúgó Bajnokok Ligája legkiegyensúlyozottabb csoportjában, a B jelűben az egyaránt hét-hétpontos spanyol Real Madrid és a német Bayer Leverkusen a Bernabeu-stadionban csapott össze egymással, ám az 1-1-es döntetlen a Romát verő Kijev malmára hajtotta a vizet. Nyert a Juventus és a Bayern, a bajorok ezzel továbbjutottak. A MU 2-1-re verte a Lyont, így győzelemmel, s továbblépéssel köszöntötte az ezredik alkalommal kispadon ülő Sir Alex Fergusont.

Ferguson duplán örül, a Real duplán szomorú

Sport2004.11.24, 20:47

Kedden este több oka is volt az ünneplésre Sir Alex Fergusonnak: ezredik alkalommal ült a Manchester United kispadján, s a Lyon elleni 2-1-es győzelem azt jelenti, hogy az együttes ezúttal is bejutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában. Raúl csúcsbeállításának nem csak a Leverkusen elleni 1-1, hanem a nézők rasszista viselkedése miatt sem örülhet a Real. A Juventus után a Bayern is továbbjutott a C csoportból, az A jelűben szereplő Deportivo viszont már harmadik sem lehet.

Ketten az ötvenből - Juninho, Beckham

Sport2004.11.24, 07:38

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

BL: a Real javítana, Ferguson jubilál

Sport2004.11.23, 20:51

Három hét szünet után az ötödik fordulóval folytatódik a Bajnokok Ligája. A kedden pályára lépő csapatok közül eddig csak a Juventus és a Lyon gárdája biztosította továbbjutását, így minden pályán óriási küzdelem várható. A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozót a spanyol fővárosban rendezik, ahol a hétvégén egyaránt 3-0-s vereséget szenvedő Real Madrid és a Leverkusen találkozik. A Manchester-Lyon találkozó érdekessége, hogy Sir Alex Ferguson ezredszer ül a Vörös Ördögök kispadján.

A Lokomotiv nyerte az orosz futballaranyat

Archívum2004.11.15, 06:52

Az északi pontvadászatok közül az orosz bajnokság ért véget utoljára, és az utolsó forduló a Lokomotiv Moszvka aranyérmét hozta a címvédő CSZKA-val szemben. Franciaországban tovább nőtt a Lyon előnye, miközben a Monaco immár hetek óta képtelen nyerni, míg Afrikában kialakult a Bajnokok Ligája döntőjének párosítása.

Továbbra is bízik Halilhodzicban a PSG

Archívum2004.11.10, 07:36

Párizsban nem egészen így képzelték el a bajnokság alakulását: azok után, hogy az előző idényben a PSG ezüstérmet szerzett, és a nyáron ismét alaposan bevásárolt, a francia fővárosban biztosak voltak benne, hogy a csapat a bajnoki aranyéremért fog küzdeni. Ehhez képest 12 forduló után az együttes csak a 14. helyen állt, 12 pont hátrányban a listavezető Olympique Lyonnal szemben - ennek ellenére az elnökség váltig hangoztatja, hogy esze ágában sincsen megválni a trénertől, Vahid Halilhodzictól.

Türelmetlenek a Marseille drukkerei

Archívum2004.11.05, 08:05

A legutóbbi idény meglehetősen felemásra sikeredett az Olympique Marseille számára: a klub ugyan beverekedte magát az UEFA-kupa döntőjébe, de ott vereséget szenvedett, ráadásul a bajnokságban csak hetedik lett, amivel lecsúszott az európai kupaszereplésről. A nyáron ennek megfelelően nagybevásárlást tartott az egyesület vezérkara, de a rengeteg új szerzemény még nem állt össze igazi csapattá, a közönség pedig egyre türelmetlenebb a vezetőséggel szemben.

Münchenben is nyert a Juventus, Kijevben ikszelt a Real

Sport2004.11.04, 10:11

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Juventus Del Piero 90. percben szerzett góljával Münchenben is legyőzte a Bayernt, és már biztosan csoportelső a C csoportban, amelynek másik meccsén a Maccabi Tel Aviv 2-1-re verte az Ajaxot. A Real Madrid kétgólos hátrányból állt fel Kijevben, a Roma pedig a hosszabbításban mentett pontot a Leverkusen ellen. Szintén a ráadásban nyerte meg a Lyon a Fenerbahce elleni találkozót, Manchesterben ellenben jóval simább volt a meccs, köszönhetően a négy gólt szerző Van Nistelrooynak. Az A csoportban a Liverpool elhozta a pontokat La Corunából, az Olimpiakosz viszont élt a hazai pálya előnyével a Monaco ellen.

Mellbedobással bajnok a Rosenborg, gólparádéval élen a Steaua

Sport2004.11.03, 12:44

Észak-Európában sorra érnek véget a bajnokságok: a hét végén Norvégiában és Svédországban is az utolsó fordulóra került sor, és mindkét pontvadászatban a végére maradt a döntés az aranyérmet illetően. Franciaországban nem történt változás az élen, hiszen a Lille és a Lyon is nyerni tudott, Romániában viszont a bukaresti rangadón a Steaua kiütötte a Nationalt, és így az élre ugrott.

Rangadót nyert a PSV, előzött a Lyon

Archívum2004.10.25, 07:26

Ausztriában és Hollandiában is nagy rangadóra került sor a hét végén: a sógoroknál a helyi Fradi-Újpestet, azaz a Rapid-Austria bécsi derbit rendezték meg, amely döntetlennel végződött, míg a Németalföldön a három nagy közül a PSV és az Ajax játszott egymással - itt hazai győzelem született. Franciaországban az éllovasok közül senki sem tudott nyerni, de a Lyonnak egy iksz is elég volt ahhoz, hogy pontelőnyre tegyen szert a Lille-lel szemben.

A Lyon elnöke rácáfolt a kétkedőkre

Sport2004.10.22, 12:30

Az Olympique Lyon elnökét, Jean-Michel Aulast a szezon kezdetén még a csapat szurkolói is kritizálták, mivel úgy vélték, hogy a sportvezető túlságosan is a financiális szempontokat részesítette előnyben a nyáron, így a nagy bevétel érdekében több sztártól is megvált, meggyengítve ezzel a bajnokcsapatot. Aulas azonban nagyon jól tudta, mit csinál: az átigazolási időszak utolsó perceiben újabb három focistát szerződtetett, és csapata tíz forduló után még veretlen a Ligue 1-ben.

Számtalan futballderbit rendeztek Európában

Archívum2004.10.18, 07:03

A francia pontvadászatban a hét végén a nagycsapatok a Lyon kivételével csak szenvedtek, a címvédővel egyedül az idény meglepetése, a Lille tartja a lépést. Afrikában véget értek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei, és kialakult az elődöntő párosítása. Nem csak Magyarországon rendeztek a hét végén városi derbit, további öt európai pontvadászatban került sor helyi rangadóra.

Nyert a PSG, edzőt váltott a Crvena zvezda

Archívum2004.09.27, 07:16

A francia bajnokság szuperrangadója a Monaco és a Lyon között 0-0-ra végződött, így a nagyhercegség csapata megőrizte első helyét a tabellán. Szerbiában új edző mutatkozott be a Crvena zvezda élén, mégpedig győzelemmel, de a belgrádiak még mindig csak a harmadik helyen állnak a tabellán. Japánban is rangadóra került sor, amit a listavezető Urawa Red Diamonds nyert meg, és ezzel tovább növelte előnyét.

A Real elbukott, a Roma-meccs félbeszakadt

Sport2004.09.21, 18:28

Szerdán újabb nyolc mérkőzéssel folytatódtak a Bajnokok Ligája csoportkörének a küzdelmei. Az A jelű kvartettben a Liverpool 2-0-ra legyőzte a tavalyi BL-második Monacót, a Deportivo-Olimpiakosz meccsen nem született gól. A B csoportban a Real Madridnak hármat gurított a Leverkusen, a Roma-Dinamo Kijev összecsapás pedig 0-1-es állásnál a bíró sérülése miatt félbeszakadt, s a három pontot valószínűleg a vétlen vendégek kapják meg. A C csoportban a Juventus az Ajax, a Bayern a Maccabi otthonában nyert. A D betűjelű négyesben a Fenerbache a Sparta Prahánál egy góllal volt jobb, a MU 0-2-ről egyenlített Lyonban.

Ki megy ma? - Rooney, Allbäck

Archívum2004.08.25, 08:03

Az Olympique Lyon leigazolta a brazil válogatott középhátvédet, Crist a Cruzeirótól. A Lyon középpályása, Florent Balmont viszont a Nice-be szerződött.

Gólfesztivál Hollandiában, villog a Marseille

Archívum2004.08.16, 07:42

Immár Hollandiában is megkezdődött a pontvadászat, és az első játéknapon mindhárom nagycsapat (PSV, Feyenoord és Ajax) győzni tudott. Franciaországban már a második fordulóra került sor, és itt már rendesen hullajtották a pontokat a "nagyok", a Lyon és a PSG is csak egy ikszre volt jó. Japánban az Ázsia-kupa után és az olimpia alatt elrajtolt a J-League 2004-es idényének második szakasza.

A szokásos csapatok pályáznak az aranyra a franciáknál

Archívum2004.08.05, 09:29

Az elmúlt szezonban a francia klubok meglepően jól szerepeltek a nemzetközi porondon, mindkét európai kupadöntőben akadt gall résztvevő (még ha vesztes is), ezt az eufóriát viszont némiképp csökkentette a válogatott gyengébb teljesítménye a kontinensviadalon. A bajnoki rajt előtt mindenesetre megszokott a hangulat: a legjobb játékosok nagy része megint külföldre távozott, és az aranyéremre is ugyanazok az esélyesek, akik egy évvel korábban.

Ki megy ma? - Anelka, Signori

Sport2004.08.04, 07:31

A veterán olasz támadó, Giuseppe Signori a görög Irakliszba szerződött. A Blackburn Rovers közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Rangers ausztrál védőjét, Craig Moore-t. Az Olympique Lyon szeretné hazacsábítani a Manchester City francia támadóját, Nicolas Anelkát, de a focista iránt a Barcelona is érdeklődik.