olimpia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- London 2012
- Rio 2016
- olimpia 2016
- magyar csapat
- úszás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, milyen megnevezés alatt versenyezhetnek az oroszok az olimpián
ROC elnevezés alatt fognak versenyezni az orosz sportolók a következő két olimpián, a tavalyról idénre halasztott tokiói nyári és a jövő év elején esedékes pekingi téli játékokon.
Hihetetlen, hogy ért véget egy korszakos csapat világraszóló sorozata
Amikor 1966-ban München megkapta az 1972-es olimpia rendezésének jogát, akkor úgy döntött a város vezetése, hogy az eseményre létrehozandó Olimpiai Parkban építi fel az új stadiont. Három évig tartottak a munkálatok, és 1972. május 26-án adták át az Olimpiai Stadiont.
Megvan a budapesti 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtező végleges dátuma
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) véglegesítette az utolsó két 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtező időpontját, ezzel eldőlt, hogy mikor rendezik a budapesti tornát.
Nem kér az olimpiai lángfutásból az egyik japán prefektúra
A 660 ezer lakosó Simane prefektúra nem kér az olimpiai láng váltófutásából. A prefektúra vezetője szerint az eseményt törölni kellene. Ez a bejelentés újabb csapás az ezer gonddal küszködő olimpiai szervező bizottságnak.
- címkék:
- olimpia
- Címkefelhő »
Nem sérültek meg olimpiai létesítmények a Japánt sújtó földrengésben
Nem okozott károkat a nyári tokiói olimpia létesítményeiben a Japánt sújtó földrengés.
- címkék:
- földrengés
- olimpia
- Tokió 2020
- Címkefelhő »
A korábbi Giro- és Tour-győztes számára idén csak az olimpia számít
A tokiói olimpia országúti kerékpáros mezőnyversenye lesz az idei fő célja Vincenzo Nibalinak.
Nem a felháborodott nők, hanem a szponzorok buktatták meg a szexista olimpiafőnököt
Helyi idő szerint pénteken délelőtt Japánban hivatalosan is bejelentette lemondását az idei olimpia szervező bizottságának elnöke. A 83 éves volt miniszterelnök, Josiro Mori nőket becsmérlő kijelentése miatt távozik. De az már most világos, hogy a bukását nem azok a megbántott nők idézték elő, akikről az idős sportvezető beszélt. Hanem az üzleti körök, az olimpia szponzorai.
- címkék:
- Josiro Mori
- olimpia
- Címkefelhő »
Újabb botrány az olimpia körül: megbukott a szervező bizottság nőket becsmérlő elnöke
Amint az várható volt, belebukott a nőkről szóló becsmérlő mondataiba a 2021-es tokiói olimpia szervező bizottságának 83 éves elnöke, Josiro Mori.
- címkék:
- Josiro Mori
- olimpia
- Címkefelhő »
Rangos nemzetközi versenyen dől el egy tokiói hely a birkózóknál
A hétvégén nemzetközi kötöttfogású birkózó edzőtábor veszi kezdetét Tatán, ahol szombaton, "felvezetésként" 140 indulót felvonultató rangos versenyt rendeznek, melyen eldől, ki indulhat 97 kilogrammban március közepén a budapesti európai olimpiai kvalifikációs viadalon.
- címkék:
- birkózás
- olimpia
- Tokió 2020
- Címkefelhő »
Önkéntes nők százai hagyták ott az olimpiai szervezőket, mert az igazgató becsmérlően beszélt a nőkről
Nem elég, hogy a koronavírus-járvány miatt teljes a bizonytalanság a tokiói olimpiával kapcsolatban, még a szervező bizottság 83 éves elnöke, Josiro Mori nőket becsmérlő kijelentése is botrányt okozott. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság először a nincs itt semmi látnivaló jegyében nem foglalkozott az esettel, majd öt nappal később mégis rájött, hogy el kellene kezdeni tüzet oltania.
- címkék:
- Mori Josiro
- olimpia
- Címkefelhő »