olimpia

címke rss

Valami nagyon félrement az úszók formaidőzítésénél

Sport2016.08.10, 21:49

A népes magyar úszókülönítményből csak három-négy versenyzőt lehet kiemelni, a többiek riói teljesítménye messze elmaradt a várakozástól, és néhány sokkoló meglepetésben is volt részünk az olimpián. Sós Csaba szakmai alelnökkel kerestük az okokat. 

Lakosságszámra vetítve vezetjük az éremtáblázatot

Sport2016.08.11, 10:59

A riói olimpia hivatalos éremtáblázatán szerda délután a 3. helyen állt Magyarország az Egyesült Államok és Kína mögött. Ha azonban a lakosságszámot is beletesszük az egyenletbe, mi vagyunk az élen.

Kiestek a tőröző lányok

Archívum2016.08.10, 17:45

Mohamed Aida és Knapek Edina is kiesett a tőrverseny nyolcaddöntjében Rióban, így nem maradt magyar lány a mezőnyben. 

Annyiszor fájt az ezüst, de most annak is örültünk volna

Sport2016.08.10, 18:29

Cseh Lászlót sokan és sokszor említették már örök másodikként, amely akár egy dicsőséges jelző is lehetne, csakhogy Magyarországon élünk. Ezen a 93 ezer négyzetkilométeren pedig (szinte) csak az olimpiai arany számít, és azt a 200 méteres pillangóúszásban ezúttal sem Cseh László nyakába akasztották. Az örök rivális, Michael Phelps nyerte meg, Laci pedig ezúttal a hetedik helyen végzett. Nem tudjuk, mi lesz 100-on, azt sem, hogy utána folytatja-e, de így is szép pályafutás áll mögötte.

Verrasztó Dávid feladta a 200-at, inkább hazautazik

Sport2016.08.11, 07:38

Szövetségi forrásokból származó információink szerint Verrasztó Dávid visszalépett a 200 vegyes előfutamaitól, és ha minden igaz, már úton is van hazafelé. Hargitay András szövetségi kapitány az Origónak elárulta az okokat.

Senki nem eszik annyit, mint az úszók

Unikornis2016.08.11, 12:02

Kenderesi Tamás elhíresült sajtbureszes nyilatkozata megmutatta, milyen veszettül kiéheznek az úszók egy pár perces verseny után. De vajon mennyit eszik egy olimpikon egy átlagos edzésnapon? Eláruljuk: irgalmatlanul sokat.

Bébi tornász és pelenkás úszó: ők a 2032-es olimpia nagy reménységei

Unikornis2016.08.10, 16:55

Úgy látszik, hogy a 2016-os olimpia a reklámszakemberek fejében nemcsak az emberfeletti teljesítményekre képes élsportolókról, hanem az élsportolókat felnevelő szülőkről is szól. Egy amerikai szappangyártó cég az olimpikonokat lelkileg támogató háttérintézményhez, az úgynevezett anyákhoz írt ódát, míg az apákat életvezetési tanácsokkal ellátó weboldal a leendő, egyelőre totyogós dobogósok első sportsikereit mutatta be. 

Michael Phelps: "Mindenki belepisil a medencébe"

Life.hu2016.08.10, 15:43

A 21 aranyéremmel büszkélkedő amerikai úszóbajnok, Michael Phelps olykor nemcsak a remek teljesítményével, hanem megdöbbentő kijelentéseivel is sokkolja a világot. Legutóbb például elárulta a sajtónak a 12 000 kalóriát tartalmazó étrendjének titkát, most pedig arról beszélt, hogy mindenki a medencébe pisil.

Remek görögök ellen kell először nyernie a Benedek-csapatnak

Sport2016.08.10, 15:57

A magyar vízilabda-válogatott két döntetlennel kezdte olimpiai szereplését, a szerbek ellen bravúros, az ausztrálok ellen bosszantó döntetlent játszottunk. A görögök jó csapattal jöttek az olimpiára, hajszál híján meg is verték Szerbiát az előző körben, de a magyar csapatnak most mindenképpen győznie kell. 

Az olimpikonok ellenségeskedésében éled fel a hidegháború

Sport2016.08.10, 15:09

Az egyik orosz úszó szerint a Nyugat doppingvádjai egy új hidegháború első lövései. Elmérgesedett a nyugati és az orosz sportolók viszonya.