olimpia 2020

címke rss
Az elmúlt 25 év legjobb magyar szereplését még a legnagyobbak is megkönnyezték

Az elmúlt 25 év legjobb magyar szereplését még a legnagyobbak is megkönnyezték

A tokiói nyári olimpiai játékok megannyi emlékezetes pillanatot okoztak a sportrajongóknak világszerte. A magyar csapat az 1996-os atlantai olimpia után először szerzett ismét 20 érmet, de a hat arany, hét ezüst és hét bronzérmen túl is számos fantasztikus eredmény jellemezte a mieink teljesítményét. Most ezek közül elevenítünk fel tízet, illetve az ötkarikás játékok nem magyar érdekeltségű eseményeiből is választottunk ugyanennyit.

Talán a sors keze, hogy nem léptettek le a törött orom miatt

Sport2021.08.30, 05:56

Hárspataki Gábor a tokiói olimpia egyik legkellemesebb magyar meglepetését szolgáltatta a karatésok 75 kilós súlycsoportjában szerzett bronzérmével. Az MTK sportolója az Origónak mesélt a törött orral megvívott küzdelmekről, az utolsó másodperces győzelmekről, a boltban ráköszönő idegenekről, és arról is, hogy szüksége volt-e a világ legnépszerűbb küzdősportjának az egyszeri olimpiai szereplésre. De az is kiderül, hogy a karate mellett milyen sportban próbálná ki magát legszívesebben Hárspataki Gábor.

Meghalt a szállodai szobájában a kínai úszóedző az olimpia után

Sport2021.08.19, 13:48

Elhunyt a tokiói olimpián járt vietnámi úszócsapat kínai edzője, miután visszatért Hanoiba a japán fővárosból - adta hírül az ötkarikás ügyekben járatos Insidethegames.biz portál.

A tokiói olimpia után máris elárverezte ezüstérmét egy atléta

Sport2021.08.19, 09:22

Árverésre bocsátotta a tokiói olimpián szerzett ezüstérmét Maria Andrejczyk lengyel gerelyhajító, hogy egy szívbeteg csecsemő műtétjét finanszírozza belőle.

Párizsban már az olimpiai éremért küzdhet a női kézilabda-válogatott

Sport2021.08.16, 05:54

A magyar női kézilabda-válogatott 2008 után ismét ott lehetett az olimpián, és a második három mérkőzésén bemutatott játékára komolyan építhet a jövőben. Azonban nagy kérdés, hogy ősztől ki fogja vezetni a következő pár évben még tovább fiatalodó csapatot. Célszerű lenne minél hamarabb kiválasztani a megfelelő személyt, és akkor Párizsig minimum a három kiemelkedő válogatott mögé fel lehetne kapaszkodni. Trendek és elemzés az olimpia kézilabdatornája után.

Pénzjutalmak az olimpiai érmekért: Magyarország 12. a listán

Sport2021.08.13, 12:48

Magyarország a tizenkettedik azon a harminc országot számbavevő listán, amely a tokiói olimpiai érmekért adott pénzjutalmak nagysága alapján készült.

A polgármester megharapta az olimpiai aranyérmet, ezért újat küldenek a szervezők

Sport2021.08.12, 16:00

Higiéniai okokból új aranyérmet kap egy olimpiai bajnok japán softballozó.

Kozák Danuta nagyon hálás a magyaroknak, hogy felkeltek nekik hajnalban szurkolni

Sport2021.08.09, 21:28

A budapesti BOK Csarnokban köszöntötték hétfőn a tokiói olimpián szerepelt magyar sportolókat, érmeseket és helyezetteket. A magyarok hat arany-, hét ezüst- és hét bronzérmet szereztek a vasárnap zárult tokiói olimpián. A küldöttség utolsó csoportja hétfőn érkezett haza, őket négy busszal szállították a Liszt Ferenc repülőtérről a BOK csarnokbeli ünnepségre.

Kulcsár Krisztián: Jó volt Tokióban magyarnak lenni

Sport2021.08.09, 20:34

A budapesti BOK Csarnokban köszöntötték hétfőn a tokiói olimpián szerepelt magyar sportolókat, érmeseket és helyezetteket.

Itt van az olimpia legnagyobb és legnevetségesebb sportszerűtlensége - videó

Sport2021.08.10, 07:34

A tokiói olimpia zárónapján a férfi maratonfutás versenye közben a francia Morhad Amdouni szándékosan felborította a hidratáló állomásra kihelyezett frissítő italokat, így a mögötte futó sportolóknak nem jutott víz. Az egész olimpia legsportszerűtlenebb jelenete volt, amit Amdouni még azzal fokozott, hogy azt állította, az egészet hazájáért, Franciaországért tette. Ami viszont nevetségessé tette: az amúgy Európa-bajnok futó a 17. helyen végzett - ennyit ért az egésszel.

4,5 millió ember követte a tokiói olimpiát az M4 Sporton és a Dunán

Sport2021.08.09, 16:53

Július 23. és augusztus 8. között a lakosság 53 százaléka (4 millió 539 ezer fő) kapcsolódott be az ötkarikás játékok közvetítéseibe az M4 Sporton vagy a Dunán - derült ki a közmédia hétfői hírleveléből.

8K felbontásban streamelte az olimpiát az Intel

Techbázis2021.08.09, 13:33

Csúcsszerver kellett 60 képkockás és HDR-es videófolyam kódolásához.

A japán miniszterelnök hálás a tokiói olimpia megrendezéséhez nyújtott segítségért

Sport2021.08.09, 15:17

Szuga Josihide japán miniszterelnök hétfőn megköszönte az emberek segítségét, amelyet a vasárnap zárult tokiói olimpia biztonságos megrendezéséhez nyújtottak.

Ennyi pénzjutalmat kapnak a sikeres tokiói magyar olimpikonok

Sport2021.08.09, 13:18

A magyar küldöttség kimondottan sikeres olimpiát zárt Tokióban, az 1996-os atlantai ötkarikás játékok óta a legtöbb dobogós helyezést érte el. A 20 érmet szerző magyar csapat a 15. helyen végzett az éremtáblázaton 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzéremmel. Az olimpiai versenyszámok első nyolc helyezettje részesült pénzjutalomban, erről egyértelmű jogszabály van, a legnagyobb összeget a kajakos Csipes Tamara vihette haza.

Két magyar is bekerült a tokiói vízilabdatornák álomcsapatába

Sport2021.08.09, 13:49

A férfiaknál Manhercz Krisztián, a nőknél pedig Parkes Rebecca került be a tokiói olimpiai vízilabdatornáinak álomcsapatába a helyszínről tudósító újságírók és kommentátorok szavazatai alapján.

Felfüggeszti karrierjét az olimpia legértékesebb női kézilabdázója

Sport2021.08.08, 19:07

Szüneteltetné pályafutását az orosz Anna Vjahirjeva, a tokiói olimpia női kézilabdatornájának legértékesebb játékosa (MVP).

Így nyert a magyar küldöttség 20 érmet az olimpián - videó

Sport2021.08.08, 17:51

A XXXII. nyári olimpián a magyar küldöttség az elmúlt 25 év legjobb teljesítményével mintegy 20 érmet szerzett 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérem bontásban. Az alábbi videóban látható egy összefoglaló az összes magyar érem megszerzéséről.

Felfüggesztették a kajak-kenu küldöttség hét tagjának akkreditációját

Sport2021.08.08, 16:28

A tokiói magyar nagykövetségen, szombat este rendezett fogadást követően a kajak-kenu küldöttség hét tagja előzetesen nem engedélyezett helyen tartózkodott - tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az MTI-t.

Véget ért a történelmi olimpia, amelyen remekeltek a magyar sportolók

Sport2021.08.08, 16:10

A záróünnepséggel hivatalosan is véget ért a tokiói olimpia, amelyen a magyar küldöttség az elmúlt 25 év legnagyszerűbb teljesítményét nyújtva, 6 arany-, 7 ezüst-, és 7 bronzérmet szerzett, ezzel összesen 20 medállal zárta a 2021-re halasztott ötkarikás játékokat. A sok szempontból történelmi nyári olimpián a magyar csapat előtt a záróceremónián a férfi kajak 1000 méteres távjának győztese, Kopasz Bálint vitte a zászlót.

Így vették át a bronzérmet a férfi vízilabdások - videó

Sport2021.08.08, 13:07

A magyar férfi vízilabda-válogatott vasárnap Spanyolország legjobbjaival csapott össze a bronzmeccsen. Nagy Viktor élete utolsó versenyének utolsó mérkőzésén hihetetlen teljesítményt mutatott be a kapuban, a második félidőben nem is kapott gólt, így 9-5-re nyert a magyar csapat, ezzel a harmadik helyen zárt az ötkarikás játékokon.

Nagyon előkelő helyen végzett Magyarország az olimpiai éremtáblázaton

Sport2021.08.08, 12:08

Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hét bronzzal a 15. helyen zárt a tokiói olimpia éremtáblázatán, melyen az Egyesült Államok küldöttsége végzett az élen.

Soha nem szerzett annyi különböző ország érmet, mint a tokiói olimpián

Sport2021.08.08, 12:14

Összesen 93 különböző ország sportolói állhattak fel a dobogóra a XXXII. nyári olimpiai játékokon, ami új rekord. Az eddigi legnagyobb szám a 2008-as pekingi olimpiához kötődött, amikor ez a szám 87 volt.

Az olimpia bajnok bokszoló Michael Jacksont próbálta utánozni, nem sok sikerrel - videó

Sport2021.08.08, 11:30

A 63 kilósok aranymeccsén a kubai Andy Cruz megosztott pontozással győzte le Keyshawn Davist a tokiói olimpián. A meccs után a kubai Michael Jackson híres mozgását próbálta imitálni, nem sok sikerrel.

Éremeső Tokióban, a magyar sportcsodától volt hangos az elmúlt 16 nap

Sport2021.08.08, 10:56

Egy hihetetlen körülmények között megrendezett olimpián sikerült a magyar küldöttségnek 20 érmet nyerni, ráadásul mindezt összesen kilenc különböző sportágban. Szilágyi Áron és Kozák Danuta beírták magukat a sport halhatatlanjai közé, mellettük is sikerült történelmet írnia több versenyzőnknek Tokióban. Magyar szempontból vasárnap reggel a vízilabda-bronzmérkőzéssel és egy nagy győzelemmel véget értek az ötkarikás játékok a japán fővárosban, így összefoglaltuk az elmúlt bő két hét minden lényeges eseményét, természetesen a magyar érmes helyezésekkel a középpontban.

Megvédte olimpia bajnoki címét a szerb férfi pólóválogatott

Sport2021.08.08, 11:07

A tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornájának döntőjében Szerbia 13-10-re győzte le Görögországot a Tacumi Vízilabdaközpontban, így megvédte a címét az ötkarikás játékokon. 

A tokiói olimpián sem szakadt meg az amerikai ökölvívókat sújtó átok

Sport2021.08.08, 10:18

A tokiói olimpián sem szakadt meg az amerikai ökölvívókat a 2004-es játékok óta sújtó "átok", ugyanis egyetlen versenyzőjük sem nyert aranyérmet, miután a zárónapon mindkét döntősük vereséggel hagyta el a ringet.

Franciaország a kézilabdavilág ura: a férfiak után a nők is megnyerték az olimpiát

Sport2021.08.08, 11:04

A francia női válogatott 30-25-re legyőzte az orosz csapatot a tokiói nyári olimpia kézilabdatornájának vasárnapi döntőjében. Franciaország ezzel a férfi torna után a nőit is megnyerte.

Így ünnepelte az olimpiai bronzérem megszerzését a magyar férfi vízilabda-válogatott - videó

Sport2021.08.08, 10:17

Bronzérmet szerzett a tokiói olimpia vasárnapi zárónapján a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 9-5-re verte a spanyolokat a harmadik helyért rendezett összecsapáson. A győzelem után nagy ünneplés vette kezdetét az uszodában.

Nagy Viktor: Ez volt az utolsó meccsem, nem szégyellem a könnyeimet

Sport2021.08.08, 10:13

Boldog és könnyező játékosok, s egy szintén a föld felett járó szövetségi kapitány nyilatkozott a magyar újságíróknak a magyar férfi vízilabda-válogatott győztes bronzmeccse után. Nagy Viktorék 9-5-re nyertek Spanyolország ellen, és ezzel megnyerték a bronzérmet.

Ezzel a fantasztikus játékkal szerezte meg a bronzérmet a magyar férfi pólóválogatott - videó

Sport2021.08.08, 10:26

A magyar férfi vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett a tokiói olimpia vasárnapi zárónapján. Märcz Tamás szövetségi kapitány Európa-bajnok csapata 9-5-re verte a spanyolokat a harmadik helyért kiírt találkozón.

A magyar származású edző sikerre vezette az Egyesült Államok női röplabda-válogatottját

Sport2021.08.08, 08:49

Az Egyesült Államok női röplabda-válogatottja nyerte meg a tokiói olimpiát, miután a zárónapon esélyt sem adott az egyik legjobbját, a doppingügybe keveredett Tandara Caixetát nélkülöző brazil csapatnak.

Bronzérmes a férfi vízilabda-válogatott a tokiói olimpián

Sport2021.08.08, 09:19

A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-5-re legyőzte Spanyolországot a tokiói olimpia vasárnapi bronzmérkőzésén.

Nagy győzelem a spanyolok ellen, bronzérmes a férfi vízilabdacsapat

Sport2021.08.08, 09:57

41 évvel az 1980-as moszkvai olimpia után ismét bronzérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a tokiói olimpián, mert a bronzmérkőzésen nagy küzdelem után 9-5-re legyőzte Spanyolországot. Ez volt Tokióban a magyar olimpiai csapat huszadik, egyben utolsó érme.

Fontos dolgok dőltek el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 138. közgyűlésén

Sport2021.08.08, 07:17

A jövőben nagyobb hatáskörrel működik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.

Hetedik olimpiai aranyérmét nyerte a kerékpársport legendája - videó

Sport2021.08.08, 06:52

A brit pályakerékpáros Jason Kenny hetedik ötkarikás aranyérmét nyerte a tokiói olimpia zárónapján, vasárnap.

Sorozatban a hetedszer nyert az olimpián az amerikai női kosárlabda-válogatott

Sport2021.08.08, 06:34

A címvédő amerikai válogatott nyerte meg a tokiói olimpia női kosárlabdatornáját, mivel a vasárnapi fináléban könnyedén legyőzte a házigazda japán csapatot.

Féktelen buli az olimpiai ezüstérmes kézilabda-válogatottnál - videó

Sport2021.08.08, 11:19

Öröm nézni, ahogyan a dán férfi kézilabda-válogatott egy olimpiai ezüstéremnek örülni tud. Nikolaj Jacobsen, a nemzeti csapat szövetségi kapitányának Instagram-posztjából tökéletesen látszik, hogy egyáltalán nem csalódottak, hogy a döntőben vereséget szenvedtek Franciaországtól.

Horrorbukás a tokiói olimpia pályakerékpáros versenyén - videó

Sport2021.08.08, 11:18

Hatalmas bukás történt a tokiói olimpián a pályakerékpárosok női omnium versenyének első számában (scratch).

Minden idők legjobb maratoni futója megvédte címét a tokiói olimpián - videó

Sport2021.08.08, 11:11

A kenyai Eliud Kipchoge megvédte címét férfi maratonfutásban a tokiói olimpia zárónapján, vasárnap.

Kövesse velünk a tokiói olimpia utolsó napjának összes fontos eseményét

Sport2021.08.08, 13:34

Elérkezett a tokiói olimpia utolsó napja és az utolsó napon már csak egyetlen magyar érdekeltségű eseményt rendeztek: férfi vízilabda-válogatottunk a spanyolokkal játszott bronzmérkőzést, amelyen nyert, így megszerezte a magyar küldöttség 20. érmét az ötkarikás játékokon. Kövesse velünk a záróünnepség eseményeit is.

A horvát férfi vízilabda válogatott lett az ötödik az olimpián

Sport2021.08.08, 06:08

A horvát válogatott végzett az ötödik helyen a tokiói olimpia férfi vízilabdatornáján, miután a zárónapon 14-11-re legyőzte az amerikai csapatot.

Norvégia kiütötte Svédországot a női kézilabda bronzmeccsen

Sport2021.08.08, 07:22

A norvég válogatott szerezte meg a bronzérmet a tokiói olimpia női kézilabdatornáján, miután a zárónapi helyosztón kiütéses győzelmet aratott a svéd csapat felett.

A férfi vízilabdázók szerezhetik meg a 20. magyar érmet Tokióban

Sport2021.08.07, 21:34

Az utolsó nap egyetlen magyar vonatkozású sporteseményén Märcz Tamás együttese közép-európai idő szerint 6.40-kor a spanyolokkal csap össze. A magyarok a 2008-as pekingi diadal óta az első érmüket szerezhetik meg a vízilabda tornán az ötkarikás játékokon.

Története során először olimpiai bajnok a francia férfi röplabda-válogatott

Sport2021.08.07, 17:10

A francia válogatott szerezte meg az aranyérmet a tokiói olimpia férfi röplabdatornáján, miután a szombati döntőben 3-2-re legyőzte az orosz csapatot.

Mikkel Hansen rekorddöntése is kevés volt a címvédéshez a dán kézilabda-válogatottnak

Sport2021.08.07, 16:57

Franciaország nyerte meg a tokiói olimpia férfi kézilabdatornáját, mivel a szombati döntőben legyőzte a címvédő dánokat.

Embertelen körülmények között írt történelmet a hosszútávfutó klasszis a tokiói olimpián

Sport2021.08.07, 16:59

A XXXII. nyári olimpiai játékok atlétikaversenyei a Tokiói Nemzeti Stadionban szombaton véget értek, a vasárnapi maratonit már Szapporóban bonyolítják le. Jakob Ingebrigtsen legyőzte kenyai riválisát 1500 méteren, Allyson Felix újabb rekordot döntött meg a 4*400-as amerikai váltóval aratott sikerével, Sifan Hassan földöntúli bravúrt végrehajtva az 5000 méter aranyérme és az 1500 ezüstérme után 10 000 méteren sem talált legyőzőre.

Elképesztő olimpiai rekorddal lett aranyérmes a 20 éves norvég sztáratléta - videó

Sport2021.08.07, 16:25

A tokiói olimpián a férfi 1500 méteres síkfutás döntőjében olimpiai csúccsal lett aranyérmes a norvég Jakob Ingebrigtsen. Nézze meg a videós összeállítást a bravúros győzelemről!

Csodálatos érmet szerzett a női vízilabda-válogatott, megvédte címét a női kajaknégyes

Sport2021.08.07, 15:03

A magyar női kajaknégyes címét megvédve aranyérmet nyert szombaton 500 méteren a tokiói olimpián, míg a női vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett. Az ötödik helyen végzett a birkózók között Muszukajev Iszmail, hatodik lett öttusában Marosi Ádám. Napi összefoglaló a szombati eseményekről.

Így vették át az olimpiai bronzérmet a magyar női vízilabdázók - videó

Sport2021.08.07, 14:35

A magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpia bronzmérkőzésén 11-9-re legyőzte az orosz csapatot, így zsinórban három negyedik helyezés után története során először szerzett érmet ötkarikás játékokon. Nézze meg, hogyan vették át a magyar játékosok a bronzérmeket!

Marosi Ádám a hatodik helyen végzett az öttusázók között

Sport2021.08.07, 14:48

Marosi Ádám a hatodik helyen végzett a férfi öttusázóknál a tokiói olimpián. A világbajnoki címvédő a szombati napon folyamatosan jött feljebb a mezőnyben, szinte tökéletes lovaglás után az élmezőnnyel kezdte meg a laser runt, végül a hatodik lett. A másik magyar induló, Kasza Róbert a 26. helyen végzett.

A birkózó Muszukajev Iszmail ötödik lett az olimpián

Sport2021.08.07, 14:54

A szabadfogású birkózók 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail kikapott a szombati bronzmérkőzésen a tokiói olimpián, így az ötödik helyen végzett.

25 éve nem szerzett Magyarország annyi érmet olimpián, mint Tokióban

Sport2021.08.07, 11:14

A tokiói nyári olimpia záró napja előtt 19 érmet számlál a magyar küldöttség, amivel már túlszárnyalta az utóbbi öt olimpia éremtermését, ennél több medált legutóbb 1996-ban sikerült gyűjteni, akkor 21-szer állhattak dobogóra a magyar sportolók.

Nem történt meglepetés a női vízilabda döntőjében

Sport2021.08.07, 10:45

Az amerikai válogatott megvédte olimpiai bajnoki címét női vízilabdában, mivel a tokiói ötkarikás játékok szombati döntőjében 14-5-re legyőzte a spanyol csapatot.

Ököllel ütötte a lovat, kizárták a német öttusaedzőt

Sport2021.08.07, 13:23

Kizárták a tokiói olimpiai öttusaverseny további eseményeiről Kim Raisnert, a német válogatott edzőjét, mert ököllel megütötte a lovat, amellyel versenyzője, az addig toronymagasan vezető Annika Schleu pénteken nulla pontot ért el.

Minden idők legnagyobb kajakosa lett Kozák Danuta

Sport2021.08.07, 10:01

Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnokként, immár anyukaként, de ugyanolyan sikerre éhesen érkezett Tokióba, mint kilenc évvel korábban, amikor első ötkarikás aranyérmeit szerezte. Sokan és meglepően sokszor mondták róla Rio után, hogy már nem a régi, de a kajakkirálynő újra és újra bizonyította ennek az ellenkezőjét. Most pedig Kozák Danuta férje és edzője, Somogyi Béla segítségével Tokióban beírta magát nemcsak a magyar és az egyetemes kajak-kenu sport, hanem az olimpiai játékok történelmébe is, miután a női kajaknégyes tagjaként megszerezte pályafutása hatodik olimpiai aranyérmét. Ezzel ő lett minden idők legeredményesebb magyar nnői ...

Egészpályás góllal tette biztossá az olimpiai bronzérmet a magyar női pólóválogatott kapusa - videó

Sport2021.08.07, 15:56

A magyar női vízilabda-válogatott megszerezte a harmadik helyet szombaton a tokiói olimpián, miután 11-9-re legyőzte az orosz csapatot, és ezzel első olimpiai érmét nyerte. A magyar csapat kapusa, Magyari Alda nem csak a védéseivel járult hozzá a történelmi sikerhez.

Így szerezte meg az olimpiai bronzérmet a női vízilabda-válogatott - videó

Sport2021.08.07, 09:53

A magyar női vízilabda-válogatott megszerezte a harmadik helyet szombaton a tokiói olimpián, miután legyőzte az orosz csapatot, és ezzel első olimpiai érmét nyerte.

Marosi Ádám jó úszással őrzi a kiváló pozícióját a férfi öttusaversenyben

Sport2021.08.07, 08:53

Marosi Ádám megőrizte bő élcsoportos pozícióját a második szám után a férfi öttusázók tokiói olimpiai versenyében.

Bíró Attila: Aki hosszú életet szeretne, az ne válassza ezt a szakmát

Sport2021.08.07, 10:00

A magyar női vízilabda-válogatott megszerezte a harmadik helyet szombaton a tokiói olimpián, miután legyőzte az orosz csapatot, és ezzel első olimpiai érmét nyerte.

Hüttner Csaba: Maximálisan elégedettek lehetünk

Sport2021.08.07, 11:48

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya boldogan értékelte a csapat tokiói szereplését azt követően, hogy a sportági küldöttség nagyszerű teljesítményt nyújtva három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert, ezzel az éremtáblázat élén végzett.

Esélyt sem adtunk az oroszoknak, hogy elvegyék tőlünk ezt az érmet

Sport2021.08.07, 10:05

A 20 éves Magyari Alda a rutinos Gangl Edinát szorította ki a csapatból, és minden mérkőzésen, valamint minden fontos pillanatban hozzá tudta tenni a bravúrjait a sikerhez. Nagyszerű teljesítményét a bronzmérkőzés utolsó másodperceiben egy egészpályás góllal koronázta meg.

Keszthelyi Rita: Egy pályafutást is gyönyörű így lezárni

Sport2021.08.07, 10:19

A magyar női vízilabda-válogatott megszerezte a harmadik helyet szombaton a tokiói olimpián, miután legyőzte az orosz csapatot, és ezzel első olimpiai érmét nyerte. Bíró Attila szövetségi kapitány együttese 11-9-re verte az orosz együttest. A találkozó után a válogatott csapatkapitánya, Keszthelyi Rita az örömkönnyeivel küzdve nyilatkozott.

Története első olimpiai érmét szerezte a női vízilabda-válogatott

Sport2021.08.07, 09:05

A magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpia bronzmérkőzésén 11-9-re legyőzte az orosz csapatot, ezzel sorozatban három negyedik hely után megszerezte története első olimpiai érmét.

Óriási magyar győzelem, bronzérmes a női vízilabda-válogatott

Sport2021.08.07, 09:18

A magyar női vízilabda-válogatott óriásit harcolva 11-9-re legyőzte Oroszországot és megnyerte a bronzérmet Tokióban az olimpián. Bíró Attila csapata csak a harmadik negyedben játszott gyengébben, de ezt is elbírtuk. A slusszpoén a magyar kapusé, Magyari Aldáé volt, aki a meccs végén az üres kapuba dobta a tizenegyedik gólunkat.

Így vette át az olimpiai aranyérmet a magyar női kajaknégyes - videó

Sport2021.08.07, 10:53

A magyar női kajaknégyes megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián. A Kozák, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység fantasztikus versenyzéssel sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban.

Kozák Danuta: Jobbra néztem, aztán balra néztem, és azt gondoltam, hogy most mindenkit megverünk

Sport2021.08.07, 10:59

A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte. Csipes Tamara szerint a középfutamban kicsit meglepődtek, mikor látták, hogy mindenki mennyire hajt mellettük. A döntőben viszont már más volt minden, és dühből nyomták a magyar csapat tagjai.

Zseniális döntő, amerikai aranyérem az olimpiai férfi kosárlabdatornán

Sport2021.08.07, 13:08

Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottja nyerte meg a tokiói olimpiát, miután a döntőben fantasztikus mérkőzésen győzte le a szintén nagyszerűen játszó francia csapatot 87-82-re.

Így lett fantasztikus versenyzéssel olimpiai bajnok a magyar női kajaknégyes - videó

Sport2021.08.07, 10:48

A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység fantasztikus versenyzéssel sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban.

Az ausztráloké az ötödik hely női vízilabdában

Sport2021.08.07, 05:32

A hollandok legyőzésével az ausztráloké lett az ötödik hely a tokiói olimpia női vízilabdatornáján.

Sorozatban harmadszor olimpiai bajnok a női kajaknégyes

Sport2021.08.07, 10:44

A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra egység óriási csatában győzött a női kajaknégyesek 500 méteres versenyében, és megszerezték a magyar csapat hatodik tokiói aranyérmét.

Történelmi katari bronz férfi strandröplabdában

Sport2021.08.07, 04:16

A Junusszi Serif, Ahmed Tidzsán katari párosé lett a bronzérem a tokiói olimpia férfi strandröplabdatornáján.

Hihetetlenül aranyos: így mutat Lőrincz Viktor kislányának a nyakában az olimpiai ezüstérem - fotó

Sport2021.08.07, 03:44

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpián ezüstérmes Lőrincz Viktor betartotta az ígéretét, és a kislányának hazavitte az érmet.

Kettős kenyai siker női maratonfutásban

Sport2021.08.07, 16:45

A várakozásoknak megfelelően kenyai siker született női maratonfutásban szombaton a tokiói olimpián, de nem a világcsúcstartó Brigid Kosgei, hanem honfitársa, Peres Jepchirchir győzött.

A pályán sz.rok vagyunk, de a piát bírjuk: ausztrál rögbisek két kabalát is eltűntettek bulizás közben

Sport2021.08.07, 02:13

Az ausztrál férfi rögbiválogatott pontot sem szerezve esett ki a negyeddöntőben az olimpián, a játékosok mégis úgy érezték, ezt úgy kell megünnepelni, mintha aranyérmet akasztottak volna a nyakukba Tokióban.

Nem játszhat az olimpiai döntőben a spanyol sztárfocista

Sport2021.08.06, 21:27

A döntőben sem számíthat a spanyol labdarúgó-válogatott Dani Ceballos játékára a tokiói olimpián.

Visszavonult az Európa-bajnok német sztárúszó

Sport2021.08.06, 21:00

Franziska Hentke, a németek Európa-bajnok úszója pénteken bejelentette visszavonulását.

Négy sportágban is lehet magyar érem szombaton

Sport2021.08.06, 20:18

Kajak-kenuban, öttusában, birkózásban és női vízilabdában is születhet - kisebb-nagyobb eséllyel - magyar érem szombaton, a tokiói olimpia utolsó előtti napján.

Tizenegyesekkel dőlt el a női focitorna döntője az olimpián - videó

Sport2021.08.06, 21:36

A kanadai válogatott tizenegyespárbajban legyőzte a svéd csapatot a tokiói olimpia női labdarúgótornájának pénteki döntőjében.

Bombameglepetést hozott a férfi 4*100 méteres váltó az olimpián - videó

Sport2021.08.06, 17:13

Szokás szerint fantasztikus versenyeket hozott a női és a férfi 4*100 méteres váltó a tokiói olimpián is. A nőknél a papírformát is élmény volt nézni, a férfiaknál pedig egy óriási hajrát láthattunk.

Minden idők legeredményesebb női atlétája lett a legendás sprinter

Sport2021.08.06, 16:42

Női gerelyhajításban történelmi kínai, a férfi 4x100-as váltóban olasz aranyérem született, míg az amerikai Allyson Felix 400 méteren szerzett bronzérmével minden idők legeredményesebb női atlétája lett a tokiói olimpia pénteki napján.

21 év után volt ismét magyar induló a legesztétikusabb sportban az olimpián

Sport2021.08.06, 16:23

Pigniczki Fanni a 20. helyen zárta az egyéni összetett selejtezőt, így nem jutott a ritmikus gimnasztika döntőjébe a tokiói olimpián.

Magyar származázú edző vezetheti sikerre a döntőbe jutó röplabda-válogatottat

Sport2021.08.06, 16:52

A brazil válogatott lesz az amerikaiak ellenfele a női röplabdatorna fináléjában a tokiói olimpián, miután a pénteki elődöntőben a papírformát igazolva 3-0-ra legyőzte a dél-koreai csapatot.

Hatalmas meglepetésre a norvég női kézilabda-válogatott kikapott az elődöntőben

Sport2021.08.06, 15:58

A címvédő orosz válogatott jutott be a fináléba a tokiói olimpia női kézilabdatornáján, miután a pénteki elődöntőben 27-26-ra legyőzte a norvég csapatot.

Tíz embert megkéseltek egy tokiói vonaton - videó

Nagyvilág2021.08.06, 16:45

Legalább tíz embert megkéseltek helyi idő szerint péntek este egy tokiói vonatszerelvényen.

Így lett bronzérmes Hárspataki Gábor karatéban - videó

Sport2021.08.06, 16:08

Hárspataki Gábor remek bunyóval jutott el a karate szabad küzdelem versenyszámában, a 75 kg-os mezőnyben az elődöntőig, ahol a sportág ikonjával, Rafael Aghayevvel találkozott. A mérkőzést az azeri karatéka nyerte, így Hárspataki a harmadik helyen zárta az olimpiát Tokióban.

Megvan, kivel játszik a férfi vízilabda-válogatott a bronzéremért

Sport2021.08.06, 15:39

A magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyol csapattal találkozik a tokiói olimpia vasárnapi bronzmérkőzésén, miután a pénteki elődöntőben a szerbek óriási csatában 10-9-re nyertek a hispánok ellen.

Nézze meg Kovács Sarolta fantasztikus hajráját - videó

Sport2021.08.06, 21:34

Kovács Sarolta egész nap fantasztikusan versenyezve bronzérmes lett öttusában a tokiói olimpián. A magyar sportoló az utolsó, kombinált számban is remekül küzdött a dobogós helyezésért, és végül sikerrel is járt.

Gulyás Michelle: Pont az a szám nem sikerült jól, ami nem rajtam múlt

Sport2021.08.06, 14:24

Gulyás Michelle alig 20 évesen is szépen helyt állt a tokiói nyári olimpia öttusaversenyében. A fiatal magyar tehetség a 12. helyen zárt a japán fővárosban, ami után az M4 Sportnak értékelte a látottakat.

Kovács Sarolta: Nagyobb eredménynek tartom ezt bronzérmem, mint a világbajnoki címem

Sport2021.08.09, 13:11

Kovács Sarolta bronzérmet nyert a tokiói nyári olimpiai játékok öttusaversenyén. A magyar sportoló az M4 Sportnak értékelte a teljesítményét, majd az eredményhirdetés után a sajtótájékoztatón is nyilatkozott. Ezek után a folyosón állítottuk meg Kovácsot, aki ott is készségesen nyilatkozott.

Látványos fejrúgással jutott az elődöntőbe Hárspataki Gábor - videó

Sport2021.08.06, 15:27

A Tokióban debütáló karate program 75 kg-os férfi küzdelmeiben Hárspataki Gábor remek bunyóval bejutott az elődöntőbe. Ehhez az utolsó csoportmeccsén a kiváló japán ellenfelét egy pazar fejrúgással verte meg.

Előző
Következő