olimpia 2016
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- riói olimpia
- úszás
- atlétika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kozák Danuta aranyozta be a napot
A négy csütörtöki A döntőből háromban volt magyar hajó a riói olimpia kajak-kenu versenyén, de a két férfi párosnak nem sikerült dobogóra állnia. Ekkor azonban jött a női K-1 500 méteres finálé, ahol a címvédő Kozák Danuta magabiztosan győzött, megszerezve negyedik olimpiai bajnoki címét. Kevesebb sikerrel jártak a női bírkózók Németh Zsanett és Sastin Marianna. Tóth Tamás 33. míg Ifj. Faldum Gáborfut 20. helyen végzett, ezzel minden idők legjobb magyar férfi olimpiai eredményét érte el a férfi triatlonversenyében. Hozta a kötelezőt a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután másodszor is legyőzte Brazíliát, a csoportkör után ezúttaal ...
- címkék:
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Megvan Kína első, 21. században született olimpiai bajnoka
A női toronyugrásban aranyérmes kínai Zsen Csien a Rio de Janeiró-i olimpia eddigi legfiatalabb bajnoka.
Lochte és társai elfogadhatatlanul viselkedtek
Bocsánatot kért az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága a brazil emberektől és Riótól négy úszó viselkedése miatt.
Érmeket, akár aranyat is ígér a péntek
A magyar női vízilabda-válogatott a bronzéremért száll vízbe a riói olimpia pénteki versenynapján, a kalapácsvetésben címvédő Pars Krisztián pedig magyar idő szerint szombatra virradóra lép dobókörbe a szám döntőjében.
Bolthoz 200-on sem tudott hozzászagolni a mezőny
A jamaicai Usain Bolt esélyeshez méltóan megnyerte a férfi 200 méteres síkfutást a riói olimpián, és megszerezte pályafutása nyolcadik olimpiai aranyérmét. Ezzel feljött az örökranglista tizedik helyére, és megelőzte – többek között – a magyar vívólegendát, Gerevich Aladárt is.
Tudtukon kívül csaltak az 50 méteres úszószámok versenyzői
Amikor csak egy hosszt kellett úszni, a felső pályán versenyzők komoly előnybe kerültek ellenfeleikkel szemben a riói úszószámokban, mert őket egy áramlat segítette. Az 50 méteres számokban durván taroltak a 4–8. pályán versenyzők.
- címkék:
- úszás
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Három meccs jutott női birkózóinknak, de egyet sem nyertek
A mai sem a mi napunk volt a birkózócsarnokban. Sastin Mariannának egy, míg Németh Zsanettnek két meccs jutott, de a három csatából egyet sem nyertek meg. Egyikük hiába volt elég erős, míg másikuknál éppen az erő hiányzott.
- címkék:
- Rio 2016
- olimpia 2016
- riói olimpia
- Címkefelhő »
Egy nap alatt két érmes bukott le doppinggal
Doppingeset volt már több is a riói olimpián, de érmesek eddig nem buktak meg. Csütörtökön viszont rögtön ketten is.
- címkék:
- dopping
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Baja lehet a gyorsétteremnek Kenderesi sajtbureszéből
A Magyar Olimpiai Bizottság szerint megsértették Kenderesi Tamás úszó személyiségi jogait azok a Facebook-posztok, amelyeket a Zing Burger és a Burger King gyorsétteremláncok raktak ki a sajtbureszes nyilatkozata után. A MOB emiatt felszólította a cégeket a posztok eltávolítására, és komolyabb jogi lépéseket is fontolgat.
Felfelé is lehet sikítani a hullámvasúton
Megnyert negyedik helyről és a riói olimpiáig vezető rögös útról nyilatkozott a Tótka Sándor, Molnár Péter kettős, miután negyedikek lettek a kajakos sprintszámban. Egy barát úgy búcsúztatta Molnárt: menj, játssz és élvezd!
Ezt meg kellett nyernünk Benedek Tibiért
Hozta a kötelezőt a magyar férfi vízilabda-válogatott a rió olimpián, miután másodszor is legyőzte Brazíliát, a csoportkör után ezúttal az 5-8. helyért lejátszott mérkőzésen. A játékosoknak nem volt könnyű lelkileg ráhangolódni a meccsre, de becsületbeli ügynek tekintették a győzelmet.
Megleckéztettük Brazíliát – de mi lesz ezután a magyar pólóval?
A magyar vízilabda-válogatott egyetlen komoly ellenfelét sem tudta legyőzni az olimpián, a Montenegró elleni, ötösökkel elveszített negyeddöntő után így csak az 5-8. helyért szállhatott harcba. A házigazda brazilok elleni helyosztón aztán nagyon könnyedén, 13-4-re nyert, az ötödik helyért a görög-spanyol meccs győztese vár Magyarországra.
Az ötödik helynél azért nem adjuk alább
Montenegró ellen büntetőkkel elbukta a férfi pólócsapat a negyeddöntőt az olimpián, így az 5–8. helyért játszhat. Az első ellenfél a házigazda Brazília.
Kozák Danuta aranyérmes kajak 500 egyesben
Kozák Danuta csütörtökön óriási versenyzéssel aranyérmet nyert kajak 500 egyesben a riói olimpián. Hatalmas fölénnyel győzött, ő lett a legeredményesebb magyar kajak-kenus olimpikon.
Póta nem sokat pihent az olimpia után
Póta Georgina nem sokat pihent az olimpia után, a magyar asztaliteniszező már a következő szezonra készül. Az ősz legfontosabb versenye számára a hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelyet október 18-23-a között rendeznek meg Budapesten.
Kómába esett a riporternő, aki Londonból egészen Rióig biciklizett
Charlie Webster, a Sky Sports riporternője Londonból bringázott el Rio de Janeiróba, ott azonban az olimpia megnyitója alatt rosszul lett. Jelenleg is kómában fekszik.
Mesés jutalom egy bronzéremért
Az 58 kilogrammban harmadik női birkózó, Sakshi Malik átszámítva mintegy 103 millió forintos jutalmat kap India első riói olimpiai érméért.
- címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Szexi fotók posztolásában aranyérmesek a brazil röpis lányok
Londonban aranyérmet nyert a brazil női röplabda-válogatott, de a hazai rendezésű olimpián nem tudták megvédeni címüket, mivel a negyeddöntőben kikaptak Kínától. A közösségi oldalakon közzétett szexi képekben viszont verhetetlenek.
- címkék:
- röplabda
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Egyes sportágakban mindenki doppingol az Arsenal volt középpályása szerint
Andrij Arsavin, az Arsenal korábbi orosz középpályása szerint bizonyos sportok elképzelhetetlenek dopping nélkül. Kerékpárban például nagyon sokáig kell ismétlődő mozgást végezni, ez szerinte lehetetlen valamilyen teljesítményfokozó nélkül. Úgy vélte, a csapatsportok kivételt képeznek, a fociban és a jégkorongban például szerinte nem jellemző a dopping.
Hordágyon vitték el az egyik leggyengébb futónőt
Önmagához képest alaposan kifuthatta magát Fatma el-Sharnouby a nők 800 méteres előfutamában, az egyiptomi atléta ugyanis a célba érkezve elájult, és az egészségügyi személyzet hordágyon vitte le a pályáról.
- címkék:
- atlétika
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Még az olimpiai aranyérmeket is meg lehet adóztatni
Milliók ünneplik Simone Biles-t, az amerikaiak négyszeres olimpiai tornászbajnokát, azonban ha hazatér az Egyesült Államokba 43 ezer dolláros adótartozással kell szembenéznie a sikerei miatt. Az úgynevezett győztesek adója miatt ugyanis az Egyesült Államokban adóköteles az olimpiai szereplésért járó pénzjutalom, valamint maguk az érmek is, mert aranyból, ezüstből és bronzból készülnek.
- címkék:
- adó
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
A montenegrói válogatott sztárja idő előtt faképnél hagyta a csapatát
A montenegrói női kézilabda-válogatott az elvárásokhoz képest rosszul szerepelt az olimpián: öt vereséggel zártak, ez pedig elég nagy feszültséget keltett a csapaton belül is: Katarina Bulatovics idő előtt otthagyta a társait, és Djurdjina Jaukoviccsal együtt már haza is utazott.
A kajaknégyesnek is aranyat hozhat Kozák betegsége
Már 9-10 éves korukban együtt edzettek, törvényszerű volt, hogy egyszer olimpiai aranyérmesek lesznek, nevelőedzőjük már gyerekként látta bennük a bajnokot. Úgy nyertek párosban, hogy egyikük betegséggel küzdött, ez pedig csak a hasznukra válhat. Kozák Danuta és Szabó Gabriella a páros győzelem után négyesben is sokkal erősebben áll rajthoz, hogy újra olimpiai bajnok legyen Rióban.
Hosszú Katinkából és Katie Ledeckyből is szuperhőst csináltak
Katie Ledeckyből és Simone Bilesból a Marvelnél csináltak szuperhőst, Hosszú Katinka pedig saját maga indította el az Iron Lady képregényt.
Ritkán látni ilyen hatalmas esést az atlétikapályán
Nagyon fájdalmasan ért véget Jacob Araptany számára a riói olimpia 3000 méteres akadályfutó száma.
- címkék:
- atlétika
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Négy ember életét mentette meg a Rióban meghalt német edző
Szervdonorként négy ember életét mentette meg halála után Stefan Henze német szlalom kajak-kenu edző, aki egy pénteki autóbaleset következtében halt meg.
Hiába riszálta magát, kiesett az ausztrál gátfutó
Rióban sem nélkülözte a védjegyévé vált futam előtti bemelegítő riszálást Michelle Jenneke, azonban a csinos ausztrál atléta ezúttal csak ezzel és nem a futóteljesítményével hívta fel magára a figyelmet.
Életveszélyes elhagyni az olimpiai falut
A brit olimpiai csapat egyik meg nem nevezett tagját fegyverrel fenyegették meg kedden hajnalban Rio de Janeiróban. A küldöttség nem közölte, hogy kivel, pontosan hol és hogyan történt az eset.
- címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Az ember, akinek a Kozák, Szabó párost köszönhetjük
Agócs Mihály a 26. szezonját kezdi meg kajakedzőként, többek között ő edzette a Rióban aranyérmet szerzett Kozák Danutát és Szabó Gabriellát is.
Az életéért küzd az olimpiára bringával érkezett riporternő
Charlie Webster, a Sky Sports riporternője Nagy-Britanniából bringázott el Rio de Janeiróba, ott azonban az olimpia megnyitója alatt rosszul lett, most kómában fekszik egy riói kórházban.
Katarina Bulatovic otthagyta a válogatottat
Nyeretlenül, pont nélkül esett ki a montenegrói női kézilabda-válogatott a riói olimpia csoportküzdelmei során, pedig a négy évvel korábbi, londoni játékok ezüstérmese komoly reményekkel érkezett Brazíliába.
Sorban jutottak be a magyarok a döntőbe
A címvédő Kozák Danuta K-1 500 méteren, a világbajnok Tótka Sándor, Molnár Péter duó K-2 200 méteren, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin egység pedig K-2 1000 méteren bejutott a döntőbe kajak-kenuban. Pars Krisztián is döntős lett kalapácsvetésben, a női pólósok viszont csak a bornzért mehetnek, miután kikaptak Egyesült Államoktól az elődöntőben.
- címkék:
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Zokogva kért elnézést Pars legnagyobb riválisa
Londonban három érvénytelen kísérlettel, ezúttal idei legjobbjától majdnem tíz méterrel elmaradva esett ki a kalapácsvetés selejtezőjéből a világ- és Európa-bajnok kalapácsvető, Pawel Fajdek. A lengyel sportoló zokogva kért elnézést.
Így gyógyították meg Kozákot
Nem infúziót kapott, hanem gyógyszeres kezeléssel gyógyították meg Kozák Danutát a női kajak kettes 500 méteres futamai előtt az olimpián.
Csütörtökön nagyot léphetünk előre az éremtáblán
A négy csütörtöki A döntőből háromban lesz magyar hajó a riói olimpia kajak-kenu versenyén, női K-1 500 méteren Kozák Danuta a címvédésért száll majd vízre. Belekezdenek az öttusázók, és jön egy újabb Vasas-versenyző, Sastin Marianna.
Olimpiai lázban a világtőzsdék
Az elmúlt több mint 100 év adatai alapján az olimpiák idején a tőzsdék is szárnyra kapnak: 1900 óta 18 olimpia alatt emelkedett, és mindössze 8 idején esett a Dow Jones Ipari Átlag index. A riói olimpia kezdete óta a Dow 0,63, a brazil tőzsde vezető indexe 1,67 százalékot javított. De vajon van-e összefüggés a sportesemény és a piaci mozgás között? A kérdésről Págyi Gergely, a CIB Alapkezelő senior portfóliómenedzsere fejtette ki véleményét.
Tippeljen, az olimpia pingpongosainak hány százaléka kínai!
Eljöhet még az idő, amikor tényleg kínai házibajnokság lesz egy olimpia pingpongtornája. Most ott tartunk, hogy az összes játékos egynegyede született Kínában.
Bolték trécselve verték rommá a 200-as mezőnyt
Usain Bolt és a kanadai Andre De Grasse fülledt barátsága újabb fejezettel bővült.
Két amerikai úszót nem engednek haza a brazilok
A brazil rendőrség nem engedte elutazni Rióból Gunnar Bentz és Jack Conger amerikai úszókat, akiket együtt raboltak ki a hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte-val még vasárnap hajnalban.
Nyolc hónapja ez jó hírnek tűnt: Dujshebaev elődöntős Rióban
A legutóbb bronzérmes horvát válogatott nem jutott be az elődöntőbe a riói olimpia férfi kézilabdatornáján, miután a szerdai negyeddöntőben kikapott a lengyel csapattól. Talant Dujshebaev éremért játszhat a lengyel csapattal Rióban.
Egy japán birkózó megcsinálta, amit eddig senki
Icho Kaori nyerte szerdán az 58 kilós női birkózók versenyét az olimpián. A 32 éves sportoló zsinórban negyedik olimpiai aranyérmét szerezte meg, ez egyedülálló a sorozat.
Kicsit még kínjukban mosolyognak a női pólósok
Női vízilabdázóink elfogadták, hogy ezen a napon nem tudtak mit kezdeni az Egyesült Államokkal, így 14-10-re kikaptak az elődöntőben. Maggie Steffens egymaga négy gólt lőtt, de az amerikaiak csapatként múlták felül a különben jól játszó magyarokat.
Kormos Villő élete legrosszabb versenyén utolsó előtti
Kormos Villő a toronyugrók szerdai selejtezőjében 27. helyen végzett, így nem jutott elődöntőbe a riói olimpián. A magyar versenyző szerint élete legrosszabb versenyét teljesítette.
A brazilok a döntőben vághatnak vissza az 1-7-ért
A brazilok után a másik ágról a németek jutottak be az olimpiai focitorna döntőjébe. Nigériát ejtették ki az elődöntőben.
Szétlőtték az amerikaiak a női pólósok döntős álmait
A magyar női vízilabda-válogatott a bronzéremért játszhat pénteken a riói olimpián, miután az elődöntőben 14-10-re kikapott a címvédő Egyesült Államoktól. A harmadik helyért Oroszország lesz az ellenfél pénteken.
Lányok, vigasztaljatok meg!
Nagyszerűen küzdve, az olimpiai bronzérmes ausztrál csapat ellen 1-5-ös hátrányból felállva jutott tovább a negyeddöntőből a magyar női vízilabda-válogatott, jutalmul pedig a négy között megkapta a címvédő amerikai válogatottat. Nem mi vagyunk az esélyesek, de egy Eb-győztes nem ijed meg senkitől!
Neymarék KO-győzelemmel döntősök
A házigazda Brazília válogatottja jutott elsőként a riói olimpia férfi labdarúgótornájának döntőjébe. A Maracana Stadionban rendezett szerdai elődöntőben 6-0-ra győzte le Honduras csapatát.
Lochte-t Brazíliában tartották volna a hatóságok
A brazil hatóságok arra utasították az olimpiai bajnok Ryan Lochtet és a szintén olimpiai aranyérmes Jimmy Feigent, hogy ők és két társuk ügyének tisztázásáig ne hagyják el az országot. Korábban az úszók azt állították, hogy fegyveresek rabolták ki őket, de a brazil bíróság szerint sántít a történetük. Lochte mindenesetre már azelőtt visszatért az Egyesült Államokba, hogy kézhez kapta volna a bírósági papírokat.
Magyar kajakosé az olimpia egyik legnagyobb drámája
Ruzicic-Benedek Dalma hiába volt az egyik legjobb magyar kajakozó, egyszer sem sikerült kijutnia az olimpiára. Edzője-férje révén szerb színekben ezúttal sikerrel járt, ám közel sem egy boldog sportolónővel beszélgethettünk a riói kajakpálya mellett, hiszen úgy tűnt, a 34 éves sportoló egy hajszállal lemarad az A döntőről. Aztán olyan történt, amire talán ő sem számított.
Olyan előnnyel nyert, hogy ráért integetni
A kenyai Conseslus Kipruto nyerte meg a férfi 3000 méteres akadályfutást a riói olimpia szerdai versenynapján.
Már az ökölvívó-szövetség szerint is rosszul döntött néhány bíró
Tovább dagad a rossz bírói ítéletek miatti botrány a riói olimpián, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség ugyanis több bírót és játékvezetőt is kizárt a további mérkőzésekről, miután felülvizsgálta az eddigi ítéleteket. Az eddigi eredményeken nem változtatnak.
- címkék:
- olimpia
- bíró
- ökölvívás
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Bombameglepetésre kiesett Pars legnagyobb riválisa
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián bejutott a kalapácsvetés döntőjébe. Ugyanez nem sikerült viszont a lengyel Pawel Fajdeknek, aki nyolc méterrel maradt el idei legjobb eredményétől.
Imre Géza valószínűleg nem hagyja abba
Imre Géza, a riói olimpián egyéniben ezüst-, csapatban pedig bronzérmes párbajtőrvívó hazaérkezése után úgy nyilatkozott, valószínűleg nem hagyja abba a versenyzést.
Leforrázta magát, elrabolták, olimpiai bajnok lett
Háromévesen leforrázta magát, ötévesen elrabolták, tízévesen pedig elvesztette egyik veséjét - a brazil kenus, Isaquias Queiroz dos Santos rendkívül nehéz gyerekkor után lett kedden ezüstérmes a riói olimpián.
Hülye lennék, ha itt hagynám
A német Fabian Hambüchen hazaviszi azt a nyújtót, amelyen aranyérmet nyert a riói olimpia keddi versenynapján.
- címkék:
- olimpia
- torna
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Megdobbant egy ötéves ír szurkoló szíve
Nem marad érem nélkül az ír harmatsúlyú ökölvívó, Michael Conlan, akitől a bírók elcsalták a riói olimpiai negyeddöntő mérkőzését. Egyik nagy szurkolója, az ötéves Finn McManus ugyanis megható felajánlást tett.
Rendőrök kopogtattak a sportdiplomata ajtaján
Jegyüzérkedés gyanújával vették őrizetbe az Európai Olimpiai Bizottság elnökét. Többszáz túlárazott jegy, szökési kísérlet, orvosi ellátás, többezer dollár.
A brexit támogatói máris meglovagolták a brit sikereket
A brit sport fényes napokat él Rióban, ami egyesek szerint bizonyítja, hogy az EU-n kívül is van élet. De nem mindenki ünnepel velük.
Leszólta húga olimpiai aranyát
A legtöbb családtag boldogan és büszkén nyilatkozik olimpiai bajnok rokonáról, a pályakerékpárban két aranyat is nyerő Laura Trott testvére azonban igen fagyosan reagált a sikerekre.
Klisina egyedül érzi magát Rióban
Sajnálja, hogy nincs ott a riói olimpián a többi orosz atléta, és egyedül érzi magát a játékokon Darja Klisina távolugró.
Tényleg olyan borzasztó ez az olimpia?
A riói olimpia körülményei sok tekintetben igazolják a szervezési hiányosságok miatti félelmeket, de a brazilok a mentalitásukkal igyekeznek ezt ellensúlyozni. A Zika-probléma pedig egész egyszerűen nem létezőnek tűnik. Helyszíni tudósítóink élményeit összeszedve értékeljük az olimpiarendezést.
- címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Arc, az volt, teljesítmény kevésbé - videó
Jeffrey Julmis igen lazán állt oda a 110 méteres gátfutás rajtjához. A haiti futó aztán valami olyat produkált, amire csak a legnagyobbak képesek:
- címkék:
- atlétika
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Az Aleppóból menekült szír úszó a budapesti olimpián is indulna
Rami Anisz az olimpia előtt egy ideig Magyarországon edzett. A rajtkövön állva a pártfogóira gondolt, és adott esetben indulna a budapesti olimpián is.
Három kábítószercsempész meghalt a riói véres leszámolásban
Megöltek három feltételezett kábítószercsempészt egy rendőrségi akcióban Rio de Janeiro egyik legveszélyesebb nyomornegyedében, ahol egy rendőrt lelőttek a múlt héten. A műveletet felfegyverzett rendőrök hajtották végre helyi idő szerint kedden a Vila do Joao nevű városrészben, az olimpiai játékoknak is helyet adó Rio de Janeiróban.
Kivették a fél tüdejét, aranyat nyert Rióban
Szerencsésnek tartja magát az argentin Santiago Lange, aki felgyógyult rákbetegségéből, és kedden Cecilia Carranzával az oldalán aranyérmet nyert a riói olimpián a vitorlázók Nacra 17-es hajóosztályában.
A legnagyszerűbb pillanat vagy az olimpia megcsúfolása?
Nemcsak az észt hármas ikrek közül teljesítették ketten a női maratont, hanem a német ikerpár, Anna és Lisa Hahner is kéz a kézben ért célba a riói olimpián – a Német Atlétikai Szövetség igazgatója le is teremtette őket.
Lesz-e Budapesten Hosszú Katinka-óriásposzter?
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke az Origónak Rióban adott interjújában megerősítette, hogy a szövetség szeretné rendezni a viszonyát Hosszú Katinkával. Szerinte Verrasztó Dávidnak le kellett volna gyűrnie a bánatát, és úsznia kellett volna 200 vegyesen. Reméli, hogy a jövő évi vb-n ott lesz Cseh László és Michael Phelps is.
Megszerezték kajakosaink a hatodik aranyérmet
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős óriási versenyzéssel megnyerte a K2 500 méter döntőjét, és megszerezte a magyar csapat hatodik aranyérmét. Nagyon bíztunk a férfi pólósokban is, azonban Benedek Tibor csapata hiába küzdött ugyancsak óriásit, ötméteresekkel kikapott Montenegrótól a negyeddöntőben. Sajnos birkózóink sem küzdhetnek tovább a dobogós helyezésért. Papp Márk 12. lett a 10 km-es nyílt vízi úszásban, Baji Balázs szintén 12. helyezést érte el 110 méter gátfutásban.
- címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Kitettek két magyar sportolót a szobából Rióban
A maratonfutó Erdélyi Zsófia osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy Krizsán Xénia hétpróbázóval együtt kitették őket a szobából néhány órával a hazaindulás előtt, mivel ki kell takarítani a szobájukat, jönnek a következő lakók. A szállodákban ez általában így működik, ezek szerint az olimpiai faluban is.
Újabb problémák az olimpián
Több ezer önkéntes nem jelent meg a riói olimpia versenyhelyszínein. A Folha de S. Paulo című brazil lap a szervezőbizottságtól származó adatokra hivatkozva arról számolt be, hogy az 50 ezer jelentkező 30 százaléka nem látja el feladatát.
- címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Nemi erőszak miatt az olimpia helyett börtönben vannak
Finnországban ül előzetes letartóztatásban az a hat kubai röplabdázó, akiket nemi erőszak vádjával tartóztattak le júliusban, és ezért nem lehetnek ott a riói olimpián.
- címkék:
- röplabda
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Döntőbe jutott az egyetlen orosz atléta Rióban
A kanadai Derek Drouin a tavalyi világbajnoki győzelme után az olimpiai bajnoki címet is megszerezte férfi magasugrásban. Az atlétikaverseny egyetlen orosz indulója, Darja Klisina bejutott a női távolugrás döntőjébe.
- címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Megmutatta magát az olimpiai eszme Rióban
Gyönyörű jelenet zajlott le a női 5000 méter előfutamában. Az amerikai Abbey D'Agostino megállt, és felsegítette a bukás közben őt is elgáncsoló új-zélandi ellenfelét.
Baji Balázs lemaradt a 110 gát döntőjéről
A futás közepe táján egyet rontott, és ez elég volt ahhoz, hogy lemaradjon a 110 gát döntőjéről az Eb-ezüstérmes Baji Balázs. A sírás fojtogatta, amikor nyilatkozott.
Nagy Péter egy helyet javított Londonhoz képest
Világcsúcsokat hozott a súlyemelőversenyek zárónapja a riói olimpián: a férfiak kedd esti ólomsúlyú vetélkedésében a grúz Lasa Talakadze nyert, a sportág egyetlen magyar indulója, Nagy Péter a tizedik lett.
A rúdugró, aki a péniszével verte le a lécet
Egy ismeretlen japán rúdugró híres lett a riói olimpián. Nem csinált semmit, csak a péniszével verte le a lécet.
Elzárják a külvilágtól az észak-koreai olimpikonokat
Az észak-koreai sportolók nem kaphatták meg a minden olimpikonnak járó Samsung telefont, és nem csak azért, mert a készülékeket Dél-Korea gyártja. Újra hallat magáról a diktatúra.
Nyolcéves olimpiai aranyat vett el az oroszoktól a NOB
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvette a 2008-as pekingi játékokon győztes 4x100-as orosz női váltó aranyérmét.
- címkék:
- dopping
- olimpia
- olimpia 2016
- NOB
- Címkefelhő »
Borzalmasan részrehajló lett a bíráskodás
A 2005-ben kötöttfogású birkózásban világbajnoki ezüstérmet szerző Virág Lajos szerint Lőrincz Viktor egyértelmű csalás áldozata lett a riói olimpián. A kötöttfogás 85 kilós súlycsoportjában megrendezett bronzmérkőzésen a német Denis Maksymilian Kudla úgy nyert Lőrincz ellen, hogy az összecsapáson egyetlen akciót sem hajtott végre, Lőrinczet pedig látható ok nélkül intették meg. Virág Lajos szerint az eredmény megváltoztathatatlan, de Lőrincz Viktornak mindenképpen járna legalább egy Fair Play-díj.
Rommá verték a házigazdát a kézielődöntőben
A tavalyi világbajnoki ezüstérmes hollandok kilenc góllal, 32-23-ra múlták felül a házigazda brazil csapatot a riói ötkarikás játékok női kézilabdatornájának keddi negyeddöntőjében. A franciák hosszabbítás után egy góllal bizonyultak jobbnak a londoni olimpián bronzérmes spanyoloknál.
- címkék:
- kézilabda
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
A legjobb magyar bíró szándékos csalást látott Lőrincz meccsén
A két éve a világ legjobb birkózóbírójának megválasztott Péteri László szerint nem véletlen hibák sújtották Lőrincz Viktort a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának hétfői bronzmérkőzésén. A világszövetség bíróbizottságának elnökét sejti a háttérben.
Szívrohamos utolsó 4 mp döntött az elődöntőről
Akadt némi izgalom a női kosárlabdázók Spanyolország-Törökország negyeddöntőjében.
Az egyik brazil csapatnak már véget ért a focitorna
A svéd női fociválogatott újabb bravúrt bemutatva a címvédő után a házigazdát is kiejtette az olimpia női focitornáján, miután tizenegyesekkel legyőzték a brazilokat.
Most egy koszovói kerékpárost gázoltak el Rióban
Kerékpározás közben elütötte egy autó Qëndrim Gurit, a koszovói olimpiai csapat tagját kedden az Olimpiai Park közelében.
Jót tesz az olimpikonoknak a köpölyözés?
Több riói olimpikon, kiváltképp az amerikai úszók és tornászok testén láthatók feltűnő piros körök, amiket nem más, mint az alternatív terápia, a köpölyözés okoz. Tudományosan bizonyított előnyökkel ugyan nem jár, de számos sportoló esetében a győzelem amúgy is inkább fejben, mint testben dől el.
A másik Lőrincz is balhés meccsen kapott ki az olimpián
A 66 kilós Lőrincz Tamás után a kötöttfogású birkózók 98 kilogrammos kategóriájában érdekelt Kiss Balázs is kiesett a riói olimpia keddi versenynapján.
Nem lesz három olimpiai bajnok a Szívós családban
Szivós Márton az utóbbi két évtized egyik legjobb magyar játékosa, Rio előtt ott volt a londoni olimpián is, világbajnok lett 2013-ban a válogatottal. Az olimpiákkal azonban nincsen szerencséje, mivel a 2004-es és a 2008-as csapatból is kimaradt, így nem tudott aranyérmet szerezni. Londonban ötödik lett, és Rióban is már csak ezt a helyezést érheti el a 34 éves pólós.
Benedek: Nem nekem kell megoldani, hogy lehet csalni
London után Rióban sem jutott be az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely büntetőkkel kapott ki Montenegrótól. Varga Dániel azt sajnálja, hogy náluk volt a lélektani előny a végén, mégsem tudtak élni vele, Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint viszont az ötméteresek sem a szerencséről szólnak, és abban a műfajban ma gyengébbek voltunk.
Felállt a padlóról, majd ötösökkel kiesett a pólóválogatott
A magyar férfiaknak nem sikerült megismételniük a nők bravúrját, a riói pólótornán a Montenegró elleni negyeddöntőben, 9-9-es rendes játékidő után, ötösökkel kikapott, így nem jutott be a legjobb négy közé.
- címkék:
- vízilabda
- olimpia
- Rio 2016
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Most már nem adom oda senkinek
Százszázalékos voltam, de nem száztíz, jelentette ki Kozák Danuta a betegségéről, miután K-2 500 méteren Szabó Gabriellával párban megnyerte az olimpiai döntőt. A futam nagyon szoros volt, Szabó egy ideig nem is akarta elhinni, hogy nyert.
Magyar maratonisták segítettek az elájult futónőnek
Alessandra Aguilarnak nem sikerült teljesítenie a női maratonfutást, a spanyolok 38 éves futója a riói verseny 27. kilométerénél elájult és összeesett. A nézők közül két magyar maratonfutó sietett a segítségére.
A Szabó, Kozák párosé az első kajakos arany Rióban
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros olimpiai bajnok lett 500 méteren, ezzel megszerezte a magyar kajak-kenu válogatott első aranyérmét Rióban.
Lőrincz ügyében a birkózószövetség jogorvoslat után néz
Ugyan a Lőrincz Viktor hétfői bronzmérkőzésén tapasztalt bírói döntések miatt a Nemzetközi Birkózó Szövetség szabályzata szerint nem lehet óvni, a magyar szövetség megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét.
Hősként tisztelik a menstruációjáról beszélő kínai úszónőt
Még mindig tabunak számít, pedig nyilvánvaló, hogy a legtöbb sportolónő teljesítményét jelentősen befolyásolja a menstruáció. Van, aki állítja, az első helyről az utolsóra esik vissza, de akad, aki képes leküzdeni a rosszullétet. Nos, Fu Yuanhui úszónő az utóbbi kategóriába tartozik, hiszen a váltó negyedik helye után a verseny előtti menstruációjáról beszélt.
- címkék:
- Kína
- Rio de Janeiro
- úszónő
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Sokkoló! 20 méter magasról esett a nézőkre egy hatalmas kamera Rióban
Vérző orrú és nyakmerevítővel ellátott embereket látni azon felvételen, amely azután készült, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos közvetítőcsatornájának egyik kamerája lezuhant.
Az életét féltve bujkál az orosz doppingbotrány kulcsfigurája
Ha bármi történne vele, az nem véletlen lenne, állítja az orosz atléta, Julija Sztyepanova, aki férjével együtt 2014-ben kirobbantotta az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt. A sportoló azt mondja, féli az életét, az orosz hatóságok figyelik, és miután hackerek is megpróbálták kideríteni, hogy hol bujkál, kénytelen folyamatosan költözni.
Kellemetlen! Pénisze miatt nem jutott döntőbe az olimpikon
Írhatnánk, hogy a japán rúdugrót, Ogita Hirokit csupán egy pénisznyi távolság választotta el a műugrás döntőjétől, de nem: konkrétan tényleg csak a szerszámán múlott, hogy kiesett a selejtezőből.
- címkék:
- Japán
- Rio de Janeiro
- olimpia 2016
- Címkefelhő »
Azért táncol, hogy ne tűnjön el otthona a Föld színéről
David Katoatau már többször került a híradásokba az olimpia alatt azért, mert ahol csak tud, látványos táncba kezd. A kiribati súlyemelő most elárulta, hogy a hazáját próbálja meg védeni.
Rémálomból álom – Del Potrót hősként fogadták
A riói olimpián férfi tenisz egyesben ezüstérmes argentin Juan Martin del Potrót hősként fogadták hazája fővárosában, Buenos Airesben. A világranglista 141. helyén álló játékos azt mondta, nagy álma vált valóra Rióban.
Megvan a riói olimpia eddigi legnagyobb csalása
Nemcsak Lőrincz Viktor bronzmeccse után lehetett csalást reklamálni az olimpián. A riói közönség füttykoncertje közepette ünnepelte olimpiai bajnoki címét Jevgenyij Tiscsenko a férfi ökölvívók 91 kilogrammos súlycsoportjában. A világ- és Európa-bajnok orosz egyhangú pontozással nyert a kazah Vaszilij Levit ellen, de aki látta, azt mondta, ilyen csalást ritkán lehet látni.