Olasz labdarúgókupa

címke rss

Leállhat az olasz labdarúgás második vonala

Archívum2007.09.06, 09:57

A hét végén a válogatott mérkőzések miatt nem lesz forduló a Serie A-ban, viszont az olasz másodosztályban pályára lépnek a csapatok - ám könnyen lehet, hogy ezt követően egy ideig nem lesznek mérkőzések a Serie B-ben. Az olasz másodosztály együtteseinek ugyanis nincsen televíziós szerződésük, és ezért sztrájkkal fenyegetőznek, de az élvonalban is áll a bál a liga vezetőségében történt változások miatt.

Ismét bundagyanúba keveredett a Juventus

Sport2007.06.12, 14:40

Az Arezzo labdarúgócsapata arra kérte az olasz szövetséget, hogy vizsgálja ki, miként kapott ki a Juventus hazai pályán 3-2-re a Speziától, amely végül az Arezzo búcsúját jelentette a Serie B-től.

Nehezen találnak kaput a torinói Bikák

Sport2007.05.06, 14:03

Hiába sorolták vissza a Serie B-be a Juventus FC-t tavaly nyáron, az olasz élvonal így sem maradt torinói klub nélkül, a Zebrák helyébe a Bikák léptek. A Torino vezetősége, a játékoskeretet tekintve nem is teljesen irreálisan, a középmezőnybe, annak is az elejére várta az együttest - ehhez képest könnyen lehet, hogy a 2007-2008-as idényben megint csak egy első osztályú klubja lesz a városnak.

Vereséggel is kupaelődöntős a Milan

Sport2007.01.19, 08:28

Az AC Milan a labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntőjének visszavágóján egy góllal kikapott a másodosztályú Arezzo otthonában, mivel azonban az első felvonást kettővel megnyerte, bejutott a legjobb négy közé.

Nyolc közé jutott a Milan az olasz kupában

Archívum2006.11.29, 07:27

A hazai 4-2-es siker után Bresciában is győzni tudott az AC Milan együttese a labdarúgó olasz Kupa nyolcaddöntőjében, így kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé.

Tart a Juventus a harmadosztályba eséstől

Archívum2006.07.23, 14:16

A bundázás miatt elsőfokon a másodosztályba száműzött, és ott 30 pontos hátrányból induló Juventus labdarúgócsapata abban bízik, hogy a fellebbviteli bíróság enyhíti a büntetést. A klubot képviselő ügyvéd, Cesare Zaccone szerint a számítások alapján azt kell feltételezni, hogy a Serie B-ben csak akkor maradhat benn az együttes, ha közel 80 pontot gyűjt, ehhez pedig 40-ből kb. 26-27 mérkőzést kellene megnyernie, ráadásul mindezt alaposan meggyengült kerettel.

Feljutott a Serie B-be a Napoli

Archívum2006.05.06, 12:38

A topligák közül Olaszország az egyetlen, ahol az elmúlt húsz évben bajnokságot nyert klubok közül valamelyik jelenleg nem hogy az élvonalban, de még a másodosztályban sem szerepelt: az 1990-es aranyérmes Napoli ugyanis ebben a szezonban a harmadosztályban sínylődött. A patinás klubnak azonban sikerült kiharcolnia a feljutást, és a Serie B-be kerülést a San Paolo-stadionban közel 60 ezren ünnepelték.

Fizetési sapka a Serie B-ben

Archívum2006.04.29, 13:50

Az utóbbi időben a labdarúgásban is felmerült az észak-amerikai profi ligákban is alkalmazott, úgynevezett "fizetési sapka" lehetősége, vagyis hogy maximalizálják a játékosok bérét, de az elméletnél tovább sehol sem jutottak. Nos, a következő szezonban gyakorlatban is kipróbálásra kerül a dolog, igaz, csak az olasz másodosztályban, a Serie B-ben.

A Palermo kiejtette a Milant a kupából

Archívum2006.02.01, 08:29

Az AC Milan meglepetésre elbúcsúzott a labdarúgó Olasz Kupa további küzdelmeitől, ugyanis a negyeddöntő visszavágóján súlyos vereséget szenvedett a vasárnap edzőváltáson átesett Palermo otthonában.

Háborús helyzet a nápolyi kupamérkőzésen

Sport2005.12.09, 11:51

Tizenöt rendőr megsérült, huszonhét személyt pedig előállítottak a Napoli-AS Roma labdarúgó-mérkőzésen kitört zavargások során. A 3-0-s vendéggyőzelemmel végződött meccs az Olasz Kupa nyolcaddöntőjének első találkozója volt.

Huszonnyolc éves a szicíliai gólzsák

Archívum2005.05.26, 12:37

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 26-án!

A Fiorentina és az Udinese a kupában vághat vissza

Archívum2005.01.26, 10:39

Szerdán és csütörtökön a negyeddöntőkre kerül sor az Olasz Kupában, ahol összekerült a bajnokságban az elmúlt fordulókban összecsapó Roma és a Fiorentina, valamint a Milan és az Udinese.

Zoláék, Di Livióék ismét a Serie A-ban

Sport2004.07.11, 20:23

A 24 csapatos Serie B-ből a létszámemelés és a Fiorentina sikeres osztályozója miatt végül hat klub jutott fel az első ligába. Köztük akad jó pár olyan gárda is, amelytől a szakértők, de talán még saját szurkolóik sem vártak ilyen jó szereplést.

Képtelen legyőzni a Milant a Roma

Sport2004.01.23, 07:28

Az idény során harmadszor is 2-1-re győzött az AC Milan az AS Roma ellen. Ezúttal a labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntőjének visszavágóján - a tavalyi finálé ismétlődött meg - nyert a milánói csapat, és jutott 4-2-es összesítéssel az elődöntőbe.

Duplán örülhet az Inter

Sport2004.01.22, 06:54

A Lazio után a Juventus, valamint az Internazionale is bejutott jutott a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjébe, miután a visszavágón előbbi otthon is legyőzte a Perugiát, utóbbi pedig 3-1-re verte az Udinese együttesét. A milánói csapat erősödött is szerdán, ugyanis szerződtette a csőd közelbe jutott Parma brazil csatárát, Adrianót.

Kiegyensúlyozottabb lett a Milan kerete

Sport2003.10.26, 11:41

Noha az előző szezonban az AC Milan "csak" a harmadik helyen végzett a Serie A-ban, a rossonerók mégis maximálisan elégedettek voltak az idény alakulásával, hiszen a csapat a Bajnokok Ligáját és a Coppa Italiát is megnyerte. A BL természetesen most is kiemelt fontosságú Carlo Ancelotti együttese számára, de a klub a bajnoki arany megszerzését is nagyon fontosnak tartja, és az első öt forduló után úgy tűnik, ezúttal még komolyabb vetélytársa lehet a Juventus FC-nek.

Egy Serie B-s tartalékmeccs utózöngéi

Sport2003.09.18, 10:03

Kevesen gondolták volna, hogy egy Siena-Ternana tartalékmérkőzésnek milyen nagy hatása lehet az olasz labdarúgásra, pedig a fenti összecsapás kis híján teljes káoszt és anarchiát okozott a talján futballban. Ehhez persze kellett egy gyenge labdarúgó-szövetség, néhány jogi határozat, na meg pár klub, amely a végsőkig is elment. A végeredmény: a következő szezonban az élvonalban nem 18, hanem húsz csapat szerepel majd, és akár a Serie B hatodik helyezettje is feljuthat a legjobbak közé.

Húszcsapatos lesz a Serie A

Sport2003.09.11, 19:23

A következő idénytől 18-ról 20 csapatosra emelik az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának létszámát. A csütörtökön elfogadott szabályzat szerint a Serie A utolsó három helyezettje kiesik, míg a Serie B legjobb öt együttese feljut.

Leáll a futballbajnokság Argentínában

Sport2003.09.10, 15:18

Az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) - miután kedden a Buenos Aires-i bíróság 15 napra betiltotta a fővárosban az első osztályú futballmeccseket - az egész országra kiterjesztette a mérkőzésstopot.

Détári egykori csapata is a Serie A-ban

Sport2003.06.09, 14:48

A Serie A küzdelmei már két héttel ezelőtt befejeződtek, de az olasz másodosztályban csak a hét végén ért véget a pontvadászat, és egészen az utolsó fordulóig kellett várni arra, hogy mind a négy feljutó kiléte kiderüljön. A patinás Sampdoria, és a korábban a legjobbak között sohasem szerepelt Seina mellett a Serie B utolsó játéknapján Détári Lajos egykori egyesülete, az Ancona, illetve az élvonalból tavaly kiesett Lecce harcolta ki a feljutást.

Római elődöntő az Olasz Kupában

Sport2003.01.23, 07:43

A Lazio után a Roma és a Milan is biztosította helyét a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjében, ahol a két római csapat egymással, míg a Milan a Perugia-Juventus párharc győztesével mérkőzik.

Cudicinit csábítja a Roma

Sport2002.12.18, 17:24

Az AS Roma együttese nagy nehezen bejutott a legjobb négy közé az Olasz Kupában, köszönhetően elsősorban kapusának, Ivan Pelizzolinak, aki a Triestina elleni találkozó tizenegyes párbajában két büntetőt is megfogott. Némileg meglepőnek tűnhet tehát, hogy a Farkasok éppen egy kapus iránt érdeklődnek, a hírek szerint ugyanis a Chelsea portását, Carlo Cudicinit szeretnék hazacsábítani.

Szenvedett, de nyert az AS Roma az Olasz Kupában

Sport2002.12.17, 20:33

Az AS Roma jutott elsőként a legjobb nyolc közé a labdarúgó Olasz Kupában, miután a visszavágón büntetőkkel legyőzte a másodosztályban éllovas Triestina együttesét a Stadio Olimpicóban.

Redondo kedden visszatér

Sport2002.12.02, 19:57

Fernando Redondo, az AC Milan labdarúgócsapatának középpályása több mint kétéves kényszerpihenő után az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, Anconában léphet újra pályára.

A nap játékosa: Júnior (AC Parma)

Sport2002.05.11, 13:02

Az Arsenallal ellentétben a Juventus nem tudott duplázni hazájában, a torinóiak a bajnoki cím után ugyanis elbukták a Coppa Italiát. A hazai 2-1-es győzelem után Pármában is a pályaválasztó örülhetett (1-0), így idegenben rúgott góllal az AC Parma lett a kupagyőztes. A sárga-kékek gólját a brazil légiós, Júnior szerezte.

A megtizedelt Milannál az Interről álmodnak

Sport2002.03.28, 18:15

Rájár a rúd az AC Milanra: az - esetleges - Inter elleni UEFA-kupa döntőről álmodozó együttesben Costacurta már nem játszhat ebben a szezonban, Ruí Costának minimum tíz napot kell kihagynia, Maldini visszatérését megint elnapolták az orvosok, akik szerint Redondo két teljes szezon kihagyása után ősztől talán már játszhat. A Juvés Ciro Ferrara bejelentette: a torinói alakulatnál kívánja befejezni pályafutását. A Serie B-ben második helyen álló Empolit lehetséges, hogy pontlevonással fogják sújtani a doppingellenőrzések akadályozása miatt. A Lazióhoz kapcsolódó hír, hogy Nesta és Crespo mindenképpen marad a római együttesnél, s egyikőőjük ...

Prodan: Fradi helyett Messina

Sport2002.01.31, 16:52

Daniel Prodan, a National Bucuresti huszonkilenc esztendős védője a Serie B-ben szereplő Messinában folytatja a pályafutását. Ezzel véglegessé vált, hogy az ötvenötszörös román válogatott játékos a korábbi hírekkel ellentétben mégsem szerződik a Ferencvároshoz.

Juve-előny az olasz kupában

Sport2002.01.10, 09:10

Két mérkőzés rendeztek tegnap a Coppa Italia sorozatában, mindkettőt a negyeddöntőben, ám míg a Parma-Udinese találkozó már a továbbjutás sorsáról döntött, addig a Juventus-Atalanta összecsapást még egy visszavágó is fogja követni. Előbbi párosításban a pármaiak mentek tovább, míg a másik meccsen a tartalékosan felálló Juve 4-2-es győzelmet aratott.

Roma-búcsú a kupától

Sport2002.01.09, 21:13

Idegenben lőtt góllal jutott a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjébe a Parma. A Brescia némi meglepetésre búcsúztatta az AS Roma csapatát, miután az idegenbeli siker után otthon is simán győzött a bajnokság éllovasa ellen.

Az Olasz Kupa elődöntőjében a Milan

Archívum2001.11.30, 10:16

Az Atalanta játékosai csak magukat okolhatják amiatt, hogy nem jutottak a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjébe, ugyanis az AC Milan elleni bergamói visszavágón két büntetőt hagytak ki. Így a BL-szereplő vendégcsapat csak 2-1-re kapott ki, s 5-4-es összesítéssel került a legjobb négy közé.

Esélyesek sikerei az Olasz Kupában

Sport2001.11.29, 00:54

A Milan, a Roma és a Lazio viszonylag könnyen, a szintén élvonalbeli Parma és Brescia jó nehezen jutott a negyeddöntőbe a labdarúgó Olasz Kupában.

A Piacenza az idén már másodszor győzte le az AS Romát

Sport2001.11.12, 11:57

Az olasz bajnokságban a hét végén nem rendeztek fordulót, de mivel a talján válogatott már szerdán lejátszotta a maga barátságos mérkőzését Japán ellen, így a csapatoknak pályára kellett lépniük, ha nem is a bajnokságban, de az Olasz Kupában. A nyolcaddöntő első mérkőzései közül hatot rendeztek meg a hét végén, és a meglepő eredmények nem is maradtak el.

A nap játékosa: Maurizio Ganz (Fiorentina)

Sport2001.10.26, 11:21

A viola gárda nem áll valami jól a campionatóban, hiszen hét mérkőzés után a kieső helyek egyikén tarózkodik, ráadásul legjobb támadója, Enrico Chiersa súlyos sérülése miatt még sokáig nem léphet pályára. A firenzeieknek azonban sikerült megtalálniuk a csatár helyettesét a veterán Maurizio Ganz személyében, aki, mivel csapat nélkül állt, az átigazolási időszakon kívül is szerződtethető volt.

Nem lesz sztrájk az Olasz Kupában

Sport2001.08.11, 15:05

Nem maradnak el a mérkőzések vasárnap a labdarúgó Olasz Kupa első fordulójában, melyben még csak alacsonyabb osztályú együttesek lépnek pályára. A futballisták szakszervezete (AIC) az olimpiai bizottság (CONI) kérésére visszavonta sztrájkfelhívását.

Előző
  • 1
Következő