olasz foci

címke rss

A nap játékosa: Maurizio Ganz (Fiorentina)

Archívum2001.10.26, 11:21

A viola gárda nem áll valami jól a campionatóban, hiszen hét mérkőzés után a kieső helyek egyikén tarózkodik, ráadásul legjobb támadója, Enrico Chiersa súlyos sérülése miatt még sokáig nem léphet pályára. A firenzeieknek azonban sikerült megtalálniuk a csatár helyettesét a veterán Maurizio Ganz személyében, aki, mivel csapat nélkül állt, az átigazolási időszakon kívül is szerződtethető volt.

A címvédő nyerte a római rangadót

Archívum2001.10.28, 14:10

Két rangadón összesen két gól esett az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A címvédő AS Roma a csereként pályára lépő Marco Delvecchio és az első játékrészben még érvénytelen találatot szerző Francesco Totti utolsó pillanatban lőtt góljával gyűjtötte be a három pontot a helyi rivális Lazio ellen. A találkozó után Lazio-drukkerek római rendőrökkel csaptak össze.  

Sportszerű Chievo

Archívum2001.10.30, 11:03

Olaszországban manapság mindenki a Chievo Veronáról beszél, nem véletlenül: az újonc gárda, amely történetében először szerepel a Serie A-ban, nyolc mérkőzés után négypontos előnnyel vezeti a tabellát. Ráadásul a veronaiak nem csak eredményesen, hanem szépen is játszanak, és legutóbbi, Torino elleni bajnokijukon annak is tanúbizonyságát adták, hogy a sportszerűség sem hiányzik a focistákból.

Ikszelt az utolsó az elsővel a Serie A-ban

Archívum2001.11.04, 18:11

Nem bírt egymással az olasz bajnokság utolsó helyzettje, a Venezia és a listavezető Chievo. A vendégek elefántcsontparti-olasz kettős állampolgárságú játékosa, Christian Manfredini bejelentette: az olasz labdarúgó-válogatottba szeretne bekerülni, ezért nem fogadja el az elefántcsontparti kapitány behívóját.

Ancelotti a Milan új edzője

Archívum2001.11.05, 21:27

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan együttese rendkívüli elnökségi ülésen felmentette vezetőedzői tisztségéből a török Fatih Terimet. Adriano Gallian alelnöke bejelentette, hogy a török edző helyett Carlo Ancelotti lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője, akivel 2004. június 30-ig kötöttek szerződést.

Ronaldo nem adja fel

Archívum2001.11.06, 09:23

Két térdműtét és 20 perc játék - ennyi jutott Ronaldónak a Serie A elmúlt két évében. Az olasz bajnokságban szereplő Inter brazil csillaga egyelőre képtelen visszatérni, és mind többen kérdőjelezik meg, hogy a zseniális játékos valaha is a régi lesz.

Veronai tündérmese

Archívum2001.11.07, 16:49

Nincs olyan szezon, hogy az olasz labdarúgó-bajnokság ne produkáljon valami különlegeset, egy-egy szupersztárt vagy látványos bukást. Az idei "különlegesség-keretét" már most kimerítette a Serie A: a klubtörténete első élvonalbeli idényét futó Chievo nem érte be azzal, hogy rácsodálkozzon az óriásokra, fel is nőtt hozzájuk, s a szemtelen újoncot tíz forduló után képtelenség levakarni a tabella éléről. Luigi Del Neri sárkányölő hőseiről pedig nem lehet beszélni a csoda, a varázslat, a tündérmese kifejezések ismételgetése nélkül.

Olasz csúcs Veronában

Archívum2001.11.16, 17:17

Az olasz labdarúgás történetében első alkalommal kerül sor veronai városi rangadóra a Serie A-ban. A vasárnap esti csúcstalálkozón az újonc létére listavezető Chievo fogadja az északolasz város korábbi óriását, az 1985-ben bajnoki címet nyert, most hetedik helyezett Hellas Veronát.

Döntetelen Rómában

Archívum2001.11.17, 22:45

Gólnélküli döntetlennel ért véget az olasz labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szombati rangadója

Halovány spanyolok a Serie A-ban

Archívum2001.11.23, 09:15

Soha nem futballozott ennyi spanyol labdarúgó a földkerekség (másik) legerősebb bajnokságában, az olaszban. A 2001/2002-es szezonban hét hispániai labdarúgó szerepel a Serie A-ban. A mennyiséggel nem is lenne baj, annál inkább a minőséggel: az Udinesében rendszeresen bizonyító Luis Helguerát leszámítva a többiek csak elvétve kapnak helyet a kezdő tizenegyben, s ha játszanak is, többnyire pocsékul.