olajtartalék
címke rss- kapcsolódó címkék:
- árupiac
- olajpiac
- USA
- dollár
- amerikai gazdaság
Oroszország szabályozná az olaj árát
Oroszország stratégiai olajtartalék létrehozását tervezi, bár mint a világ második olajtermelőjének nincs szüksége tartalékképzésre saját maga számára. Az orosz tartalék a világpiaci olajárak kiegyensúlyozására, a túlzott áremelkedés megakadályozására szolgálna. Ezen kívül ki tudnák segíteni a külföldi országokat, mindenekelőtt az Egyesült Államokat, nemzetközi ellátási zavarok esetén. A tárolók két-három éven belül elkészülhetnek - mondta Igor Juszufov orosz energiaügyi miniszter.
- legfrissebb
- legrégebbi
Kétéves csúcson az olaj ára
Csütörtök reggel az olaj ára hordónként megközelítette a 36 dollárt, közel jutott a 28 havi csúcsárhoz, reagálva arra a hírre, hogy az amerikai olajtartalékok 27 éves mélypontjukra süllyedtek. A piac résztvevői tartanak attól is, hogy rövidesen beindulhat az Irak elleni háború, ami esetleg az olajellátás megszakadásához vezethet.
Már versengenek az iraki kitermelésért az olajtársaságok
A BP és a Shell olajipari konszernek jelezték a brit kormánynak, hogy egy esetleges iraki háború után szívesen szerepet vállalnának az iraki olajtartalékok kiaknázásában.
Magyarország (nem BT-tag)
Magyarország 2001-ben 27 000 hordó olajat termelt és 146 ezer hordó olajat fogyasztott naponta. A termelt mennyiség jelentős visszaesést jelent az 1980-as évek közepén bányászott napi 62 ezer hordó után. A kitermelt olaj majdnem fele Algyőről származik, az ország összes olajtartaléka mintegy 110 millió hordóra tehető.
Egyesült Államok (BT állandó tag)
Az Egyesült Államok a világ legnagyobb energiatermelője, fogyasztója és nettó importőre. Az USA rendelkezik a világ legnagyobb stratégiai olajtartalékával, mintegy 590 millió hordó olajjal a Mexikói-öbölben található Strategic Petroleum Reserve-ben. Amerika olajkészletei is tetemesek, mennyiségüket 2002 januárjában 22 és fél milliárd hordóra becsülték.
52 dollár fölé drágult az olaj
Szerda este történelmi csúcsra, hordónként 52 dollár fölé emelkedett a kőolaj ára New Yorkban arra a hivatalos bejelentésre, hogy a múlt héten a vártnál kisebb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék. Közben a Mexikói-öbölben az olajtermelés még mindig nem állt helyre teljesen, a térségben három héttel korábban tombolt Ivan hurrikán óta.
Sarkozy letörné az olajárat
Az európai olajtartalékok mértékének csökkentését kezdeményezte Nicolas Sarkozy. A francia pénzügyminiszter szerint így átláthatóbbá válna az olajpiac és csökkenne a spekuláció valószínűsége.
Az OPEC-elnök az amerikai olajtartalékokat fogyasztaná
Az OPEC elnöke szerdán azt javasolta az Egyesült Államok kormányzatának, hogy stratégiai olajtartalékait használja fel az égbe szökött nyersolajárak csökkentésére. Az ötlet egyelőre nem hatott a határidős olajárakra, azok a rekordszint közelében maradtak.
- címkék:
- USA
- árupiac
- olajtartalék
- olajpiac
- OPEC
- Címkefelhő »
Olajcégek ellen küzdenek az indiánok
Olajkutatások fenyegetik indiánok területeit Ecuadorban. A törzsi területek az indiánok tulajdonában vannak, azonban a kormány megtartotta magának az ásványkincsek kitermelésére vonatkozó jogokat. Kiderült: az indiánok földjei alatt jelentős olajtartalékok rejtőznek.
Finomítóhiány miatt aggódnak az olajpiacon
Bár ömlik a nyersolaj a piacra, Amerikában mégis üzemanyaghiány miatt aggódnak. A finomítók kapacitása ugyanis nem elég a felhalmozott készletek feldolgozására. Az USA kormánya szerint a nyári emelkedő keresletet nem lehet majd kielégíteni a finomított olajtartalékokból.