olajipar

címke rss

Kiderült, ki építheti fel Budapest jövőbeni ikonikus épületét

Gazdaság2019.09.13, 13:07

A Mol Nyrt. a Market Építő Zrt.-t választotta új, a Kopaszi-gát mellett épülő székháza generálkivitelezőjének, amely több hazai alvállalkozóval közösen kezdi el a Mol Campus építését. Az épület 2500 munkavállaló számára biztosít majd modern munkakörnyezetet - közölte a Mol.

Beszakadt az olajóriás nyeresége

Gazdaság2019.08.12, 11:25

A világ legnagyobb olajtermelője, a Saudi Aramco közzétette jelentését, amelyből kiderül, hogy az első féléves  bevételük 46,9 milliárd dollár volt, ez pedig 12 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 53,02 milliárd dollártól – írja a CNBC.

Tavaly óriási arányban nőtt a globális szén-dioxid kibocsátás

Tudomány2019.06.12, 17:05

Két százalékkal nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás tavaly, ez volt a legnagyobb arányú növekedés 2010-11 óta - derült ki a BP brit olajipari konszern által közzétett jelentésből. A vállalat elemzésében "nem fenntarthatónak" nevezte a folyamatot.

Kiderült, hogyan gazdagodtak meg a Rockefellerek

Gazdaság2019.05.19, 13:19

Egy nem túl jó képességű kisgyerekből rövid idő leforgása alatt a világ leggazdagabb embere lett: John D. Rockefeller 25 éves korára az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajfinomítójának tulajdonosává vált, 31 évesen már a világ legnagyobb finomító kapacitása az övé volt, 39 évesen pedig az Egyesült Államokban finomított olaj 90 százalékát az ő üzemeiben állították elő. Amikor 58 évesen visszavonult az aktív üzleti élettől, az ország leggazdagabb embere volt, amikor pedig meghalt, már a világ leggazdagabbjának számított. Mindemellett igazi filantróp volt: mai árfolyamon számolva több mint 5 milliárd dollárt adományozott jótékonysággi ...

Lejár az utolsó mohikánok ideje is az olajiparban

Gazdaság2019.04.16, 11:43

Az egyik vezető amerikai olajtársaság, a Chevron, felvásárolta az Anadarko Petroleum céget, amely az egyik legnagyobb olajtermelő a Mexikói-öbölben és az egyik utolsó nagy független olajvállalat.

Guaidó újabb lépést tett Maduro hatalmának aláásására Venezuelában

Nagyvilág2019.02.14, 10:52

Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető újabb lépést tett szerdán Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök hatalmának megdöntésére. Ugyanis lecserélte a PDVSA állami olajipari vállalat egyesült államokbeli leányvállalatának, a Citgónak a vezetését, hogy ezáltal megfossza a jelenlegi vezetést az olajbevételeitől, és reménybeli saját kormányának teremtsen anyagi alapot.

Álomeredmény a Moltól: robbant a profit

Gazdaság2018.10.31, 14:36

A Mol-csoport 708 millió dollár tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei harmadik negyedévben, 23 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, ez az utóbbi három év legjobb negyedéves eredménye - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Mol: fontos szinten az árfolyam

Gazdaság2018.10.06, 12:18

A Mol részvényei a nyári hónapokban mintegy 20 százalékot emelkedtek, és technikailag nézve az olajpapírt, a kép továbbra is kedvezőnek látszik. Ugyanakkor a társaság első féléves eredménye meglehetősen vegyesre sikeredett. 

Gigaberuházást jelentett be a Mol

Gazdaság2018.09.12, 14:06

Nagy horderejű megállapodást kötött a Mol-csoport a német ThyssenKrupp AG-val, amelynek keretében - jelentős állami támogatást is felhasználva - egy poliol-gyártó üzem létesül Tiszaújvárosban.

Cáfolják az Aramco részvénykibocsátásának lefújását

Gazdaság2018.08.23, 10:33

A szaúdi energiaügyi miniszter cáfolta azokat az értesüléseket, hogy lefújták a Saudi Aramco szaúdi állami olajtársaság részvénykibocsátását.

A Mol a közösségi közlekedésben erősít

Gazdaság2018.07.31, 10:44

A Mol többségi részesedést vásárol az ITK Holding Zrt.-ben, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok üzemeltetése és karbantartása - tájékoztatta az MTI-t az olajipari vállalat.

Mégsem valósul meg minden idők legnagyobb tőzsdei ügylete?

Gazdaság2018.07.09, 11:18

Egyre nőnek a kétségek, hogy megvalósul-e az a hatalmas részvénykibocsátás, amelynek során a szaúd-arábiai olajóriás, a Saudi Aramco részvényeit lehetett volna lejegyezni. Pedig ez lett volna minden idők legnagyobb tőzsdei tranzakciója.

Minden idők legnagyobb részvénykibocsátása készül

Gazdaság2018.06.08, 18:59

A londoni értéktőzsde, a London Stock Exchange (LSI) képes volt módosítani a szabályain és új kereskedési kategóriát hozott létre. Mindezt vélhetően csak azért, hogy náluk vezessék be a tőzsdére a szaúd-arábiai Aramco állami olajvállalatot, amely minden idők eddigi legnagyobb részvénykibocsátására készül.

Több mint 3 éves csúcson a Brent ára

Gazdaság2018.01.25, 10:12

A Brent hordónkénti ára több mint három éve legmagasabb szinten, 71 dollár (18 ezer forint) felett állt csütörtök kora reggel.

Megkezdte a termelést a Mol legnagyobb északi-tengeri mezője

Gazdaság2017.12.27, 11:17

A Mol december 23-án megkezdte a kőolajtermelést az Északi-tengeren található Catcher területen – tájékoztatott az olajipari vállalat közleményében szerdán.

A jövő évi amerikai olajtermelés közel 50 éves csúcsra nőhet

Gazdaság2017.12.21, 11:55

Közel 50 éves csúcsra nőhet az amerikai olajtermelés jövőre.

A Brent olaj ára közel két és fél éves csúcson

Gazdaság2017.12.12, 09:56

Közel két és fél éves csúcsra emelkedett a Brent olajfajta hordónkénti ára kedd kora reggel.

2018 végéig folytatódik a korlátozás a kőolaj kitermelésben

Gazdaság2017.12.01, 10:55

Csatlakoztak az OPEC-tagállamok megállapodásához a kartellen kívüli nagy olajexportőr országok, így március helyett a jövő év végéig korlátozzák a kőolaj kitermelését a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében – jelentette be Hálid al-Falih, Szaúd-Arábia energetikai minisztere.

Péntekig várjon a tankolással

Gazdaság2017.11.23, 09:51

A héten már másodszor csökken a benzin ára Magyarországon. Bár most a csökkenés nem lesz akkora, mint a szerdai, így is megéri várni a benzineseknek.

Folytatódott a kőolaj árának emelkedése a nemzetközi piacokon

Gazdaság2017.11.22, 11:50

Az olaj ára 2015 június óta nem volt ilyen magas, a kereskedelem volumene emelkedett, mivel az amerikai olajkészlet csökkenését, valamint az OPEC országok olajkibocsátásának csökkenését várták a befektetők.

A Microsoft vezetője szerint a mesterséges intelligencia kockázatos

Gazdaság2017.11.16, 16:02

Omar Saleh elmondta, hogy az elmúlt három évben bekövetkezett technológiai zavarok „ébresztőként" hatottak az olaj- és gázipari vállalatokra.

Eladná részesedését a horvát olajipari vállalatban a Mol

Gazdaság2017.10.30, 11:32

A Mol nyitott arra, hogy eladja részesedését a horvát olajipari vállalatban, addig viszont továbbra is a legjobb tudása szerint működteti az INA-t - közölte Kara Pál, a Mol-csoport jogi igazgatója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.

Ez az öt ország befolyásolhatja az olajárakat a jövőben

Gazdaság2017.10.26, 18:30

A geopolitikai feszültség nagyrészt irreleváns az olajárak 2014-es összeomlása óta, de ez most megváltozhat, mivel több kulcsfontosságú olajkitermelő országban zűrzavaros a helyzet – ezzel pedig az olajpiac szigorúbbá válhat.

Elhúzódhat a szaúdi Aramco olajipari cég részvénykibocsátása

Gazdaság2017.09.14, 11:08

A Saudi Aramco szaúdi állami olajtársaság valószínűleg a tervezettnél később, csak valamikor 2019 elején bocsátja ki részvényeit – mondta el az ügylethez közel álló egyik forrás a Bloomberg hírügynökségnek.

A Harvey hurrikán pusztítása felbecsülhetetlen károkat okoz

Gazdaság2017.08.29, 12:54

A Harvey hurrikánhoz fogható természeti katasztrófa az elmúlt ötven évben nem sújtotta Texas államot. A vihar óriási károkat okozott, és mivel az állam az USA energetikai csomópontjának számít, ezért jelentős gazdasági hatásai is vannak. A felfoghatatlan károk ellenére bizonyos szektoroknak jól jött Harvey.

Olaj- és gázüzletági fúzió: az Egyesült Államokban zöld utat kapott

Gazdaság2017.06.13, 15:10

Hatalmas iparági fúzió készülődik az olaj- és gázipari szektorban: a General Electric és a Baker Hughes összeköti saját üzletágait. Ez a fejlemény a világ második legnagyobb olajipari szolgáltatóját hozza létre. A menedzsment a két óriás kipróbált vezetőiből alakul meg.

Fegyveresek foglaltak el két olajkikötőt Líbiában

Nagyvilág2017.03.04, 00:31

Fegyveresek foglaltak el pénteken két jelentős olajkikötőt Líbiában a Földközi-tenger partján, az ország keleti felét ellenőrzése alatt tartó fegyveres erőkkel történt összecsapásokat követően.

Thor is a sziúk oldalán harcol

Unikornis2016.11.01, 10:34

Több száz őslakost letartóztattak az Egyesült Államokban, mert akadályozták a szent földjeiket átszelő olajvezeték megépítését. Egyre több hollywoodi híresség csatlakozik a tiltakozáshoz.

Hernádi Zsolt: Fölfelé, csak fölfelé

Gazdaság2016.10.17, 08:25

Ma már a Mol egy másik ligában játszik, a régióban a legstabilabb vállalattá váltak, igazi nemzetközi vállalatcsoport lett a Mol, piacvezető pozíciókkal a régiónkban, azonban ezzel egy időben a világ is megváltozott, és újabb és más típusú feladatok előtt áll a cég – többek között ezzel indokolta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport vezetője az Origónak adott interjújában, hogy miért volt szükség az új, 15 éves stratégia megalkotására. Hernádi elmondta, a következő időszakban 4,5 milliárd dollárt fektetnek majd a vegyiparba, míg Magyarországon évente több mint 100 milliárd forint beruházást terveznek a meglévő kapacitásaik bővítésére. 

Elárulta a Mol, mit tervez a következő 15 évben

Gazdaság2016.10.14, 14:14

A Mol-csoport igazgatósága jóváhagyta a vállalat új hosszú távú stratégiáját. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató biztos benne, hogy a következő 15 évben is megőrzik vezető szerepüket a régióban.

Orbán Viktor az olajról tárgyalt az ománi szakminiszterrel

Gazdaság2016.09.01, 15:58

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután az Országházban fogadta Mohammed bin Hamad Al Rumhit, az Ománi Szultánság olaj- és gázügyi miniszterét. A megbeszélésen részt vett Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója is - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Uránra váltana az olajról Szaúd-Arábia

Gazdaság2016.04.28, 20:17

Az olajipar helyett a turizmusra és a bányászatra koncentrálna Szaúd-Arábia, a minap megszavazott tervek szerint az arab ország 2020-ra teljesen kiváltaná az olajexportból származó bevételeit. Eközben megnyitnák a szaúdi piacot a külföldi befektetők előtt, és munkát adnának az egyre növekvő számú fiatalnak is. A nők viszont rövid távon nem számíthatnak jogegyenlőségre. 

Hernádi Zsolt: A Mol itthon van otthon

Gazdaság2015.11.13, 15:34

A Mol-csoport tovább erősíti a kelet-közép-európai régióban elfoglalt pozícióját, miközben a hosszú távú növekedés érdekében az olajipar mellett más lehetőségek kiaknázására is egyre nagyobb figyelmet fordít, mondta Hernádi Zsolt, a magyar olajkonszern elnök-vezérigazgatója a vele készült interjúban.

Újabb kutakat építhet a Mol Romániában

Gazdaság2015.07.16, 16:38

Két kőolajtársaság, a Mol Románia és az OMV Petrom építhet üzemanyagtöltő állomásokat a dél-erdélyi autópálya mentén, közölte honlapján a romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága.

Nem úszta meg a kartellezést a román Mol

Gazdaság2015.07.02, 12:46

A román legfelső bíróság csökkentette a román Versenytanács által a Mol Romániára kartellezés miatt kiszabott bírságot, közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

Norvégiában terjeszkedik a Mol

Gazdaság2015.04.24, 09:33

A Mol-csoport Norvégiában bővíti tevékenységi területét, miután adásvételi szerződést kötött az Ithaca Petroleum Ltd-vel az Ithaca Petroleum Norge 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról, a cég vételára 60 millió dollár, közölte a Mol a tőzsde honlapján.

50 milliárd forint osztalékot fizet ki a Mol

Gazdaság2015.04.16, 14:19

Megszavazta az 50 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése. Az osztalék részvényenként mintegy 500 forint, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint a cég a drasztikus olajáresés ellenére is jól teljesített.

Így tehetett ma zsebre kétévnyi banki kamatot a Mollal

Gazdaság2015.04.08, 19:32

Töretlenül halad előre a magyar tőzsde az újabb csúcsok felé, ráadásul mindig van újabb részvény, ami emelni tud a fordulatszámon. Mindenesetre elég nagy léptekkel kezdte el ledolgozni sokéves hátrányát a világ vezető tőzsdeindexeivel szemben a hazai börze.

70 milliárd dollárért vesz céget a Shell

Gazdaság2015.04.08, 11:34

Beigazolódtak az elmúlt napok piaci pletykái, és a Shell valóban felvásárolja a BG Groupot.

Veszteséges, de erős a Mol

Gazdaság2015.02.24, 09:02

A főbb sorokon összességében a várakozásoknál jobb negyedik negyedéves gyorsjelentést közölt ma hajnalban a Mol, könnyen lehet tehát, hogy az árfolyam is emelkedik majd a jó hírekre. A jelentés azonban tele van egyszeri tételekkel, hiába szépek tehát a tisztított számok, a riportált nettó eredménysoron hatalmas a veszteség. Igazán optimisták akkor lehetnénk a céggel kapcsolatban, ha ezek az egyszeri veszteségek nem jelentkeznének a kelleténél talán sűrűbben.

Százakat rúgnak ki az acélóriásnál

Gazdaság2015.01.07, 10:26

Több mint 750 ember küldenek el az amerikai U.S. Steel acélgyártótól, mivel egyre kisebb a kereslet az energiaipari cégek felől.

Befékezheti az olajár-esést az OPEC

Gazdaság2014.11.07, 17:47

Kevesebb mint három hét múlva tartja következő ülését az OPEC, Bécsben pedig komoly intézkedéseket is hozhat a szervezet az olajpiac szempontjából.

Moszkvában szenvedett halálos repülőbalesetet a Total olajcég vezetője

Gazdaság2014.10.21, 12:10

Meghalt kedden Christophe de Margerie, a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatója Moszkvában. Éppen felszállni készült a repülőgépe, amikor hókotrónak ütközött a ködös vnukovói repülőtéren Moszkvában. A cég válságtanácskozást hívott össze Párizsban. De Margerie az orosz szankciók ellen volt, a franciák nyomozókat küldenek Moszkvába.

Hatalmas olajipari bírság jöhet

Gazdaság2014.09.05, 10:12

További hatalmas büntetésekre számíthat a BP a 2010-es, Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa miatt. A hírnek a részvényesek sem örülnek, jelentős mínuszt szedtek össze a cég papírjai. 

Tűz volt az INA rijekai finomítójában

Gazdaság2014.08.18, 15:01

Tűz ütött ki az INA rijekai finomítójában tegnap, számolt be a horvát cég. A tüzet fél óra alatt eloltották, de egyelőre még a kár nagyságát nem tudták felmérni.

Kurdisztánból kapott jó híreket a Mol

Gazdaság2014.08.15, 12:23

Megállapodást írt alá a Mol a kurdisztáni Természeti Erőforrások miniszterével egyik kitermelő mezőjének, az Akri-Bijeelnek a fejlesztéséről. A Mol számára elég jelentős projektről van szó, viszont nagy bizonytalanságokat is rejt ez az iraki régió.

Nagy változások előtt az olajgigász

Gazdaság2014.08.11, 13:13

Saját magába készül beolvasztani leányvállalatait az amerikai olajpiacon tevékenykedő Kinder Morgan társaság. A lépés elsősorban az olajgigász további növekedésének támogatását szolgálja, melynek a befektetők is örülnek, így nagy emelkedéssel nyithat a részvények árfolyama. 

Cseh kutakat vett a Mol

Gazdaság2014.08.05, 08:36

44 csehországi töltőállomást vásárolt a Mol a Lukoiltől, derült ki a cég délutáni közleményéből.

Visszaadná a Mol az INA-t?

Gazdaság2014.07.23, 09:00

A Mol és a horvát állam képviselői július 25-én, azaz pénteken ülnek újra tárgyalóasztalhoz az INA irányításáról egyeztetni. A felek között ismét fokozódni látszik a hangulat, a horvát gazdasági miniszter szerint a legjobb az lenne, ha a horvát állam visszavásárolná a Mol által birtokolt INA részvényeket.

Zsákolják a Molt a bennfentesek

Gazdaság2014.06.27, 14:25

Tekintélyes mennyiségű Mol-részvényt vásárolt csütörtökön az olajtársaság finomítói üzletágának ügyvezető igazgatója, Horváth Ferenc. Ráadásul ma újabb bennfentes vásárolt be az olajpapírból Dr. Világi Oszkár, a Slovnaft elnök-verzérigazgatójának személyében. A bennfentes vételek úhy néz ki, hogy visszacsalogatják a vevőket a Mol piacára, igaz a csütörtöki nagy eladó titokzatos kiléte, és az INA változatlanul bizonytalan sorsa még óvatosságra inthet a Mollal kapcsolatban. 

Előző
Következő