olajipar

címke rss

Olajtalálatról számolt be az OMV

Gazdaság2013.10.21, 11:10

Jó hírről számolt be ma délelőtt az OMV, a társaság olajat talált Líbiában. A 2011-es Arab Tavasz óta ez az első olajtalálat az afrikai országban.

A rossz teljesítmény miatt ütik az OMV-t

Gazdaság2013.10.18, 14:33

2,5 százalékos eséssel kezdett bele a mai kereskedésbe az OMV, mivel az előző negyedévhez és a tavalyi év azonos időszakához képest is lényegesen rosszabb finomítói árrést ért el a cég, illetve a gáz értékesítés is halvány lett, továbbá a napi szénhidrogén kitermelés 2011 első negyedéve óta nem látott mélységbe esett vissza. 

Gyatra teljesítményt ért el az OMV

Gazdaság2013.10.18, 08:26

Meglehetősen gyenge számokat tett közzé ma reggel az OMV a szokásos negyedéves kitekintőjében. A finomítói környezet továbbra is nyomás alatt van az árrések szerint, jelentősen visszaesett a napi szénhidrogén kitermelése a cégnek, ráadásul a gáz értékesítés is gyenge lett az egy évvel korábbihoz képest. 

Cáfol a Mol: nem adja el a részesedését a norvég alap

Gazdaság2013.10.16, 14:42

Cáfolta a Napi Gazdaság ma reggeli felvetését a Mol, Szollár Domokos, a cég szóvivője az MTI-nek nyilatkozva alaptalan spekulációnak nevezte a találgatást a norvég állami nyugdíjalap esetleges eladásáról.

A korrupciós ügy miatt kiszállna Norvégia a Molból

Gazdaság2013.10.16, 10:52

Megválna a Molban meglévő részesedésétől a norvég állami nyugdíjalap, mert az etikai kódexe alapján nem tarthatja korrupciós ügybe keveredett társaság részvényeit a portfóliójában.

230 millióért adott el Mol részvényt Mosonyi

Gazdaság2013.10.15, 19:11

15 ezer darab részvényt adott el kedden Mosonyi Gyögy, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a cég közleménye szerint.

300 milliárdot fektet be Magyarországon a Mol

Gazdaság2013.10.15, 11:19

A következő három évben 300 milliárd forintnyi beruházást tervez hazánkban végrehajtani a Mol - közölte az olajipari vállalat. A társaság a TVK vegyipari üzemének a bővítésére pedig 35 milliárd forintot költ. 

Egyre nagyobb bajba kerül az olaj kartell

Gazdaság2013.10.15, 11:00

Az olajexportáló országokat tömörítő OPEC-nek egyre nagyobb kihívásokkal kell megküzdenie. A Nemzetközi Energia Ügynökség számításai szerint jövő évben az olajkitermelés főként olyan országokban fog nőni, amely nem tagja az OPEC-nek, ráadásul 1970 óta nem látott ütemű növekedést produkálhatnak. Ennek a folyamatnak feltehetőleg nem örülnek az OPEC tagjai, akik évtizedek óta a markukban tartják az olajpiacot. 

Kijöhet-e jól a Mol az INA-sztoriból?

Gazdaság2013.10.14, 19:35

Hiába tűnhet úgy, hogy a Mol-INA ügyből még akár jó is kisülhet, valójában egyirányú utcában halad már a Mol, és ez az utca nem a befektetők számára kedvező irányba vezet. Jöhetnek ugyan még váratlan fordulatok, de ezzel együtt is kijelenthetjük: elromlott a történet, és nem nagyon van, ami megjavítsa.

Mi lesz a Mol részvényekkel?

Gazdaság2013.10.05, 16:25

Zajlanak az események a Mol háza táján, nagy a bizonytalanság az INA részvényekkel kapcsolatban, a Mol papírja pedig komoly eladói nyomás alatt van. Vajon meddig eshet a Mol papírja, egyáltalán mennyit kaphat érte az INA részvényekért a Mol? Sándor Dávid, a KBC Equitas szenior elemzője és a Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője vitatják meg a témát.