Oktatási Minisztérium

címke rss

Becsődölhet az ELTE

Itthon2004.09.10, 14:56

"Visszavágjuk az ELTE fáját, de úgy, hogy kihajtson, ha jobb idők jönnek" - mondta Klinghammer István, az egyetem rektora sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy az ELTE oktatói egy hónapon át nem kapnának fizetést, hogy a csőd szélére került intézményt megmentsék. Az egyetem 600 milliós hiánnyal küzd, amire a rektor szerint tavaly december óta több ízben hiába hívták fel az Oktatási Minisztérium figyelmét.

Tiltott kérdések a történelem felvételin

Itthon2004.06.28, 13:26

Hibás, az Oktatási Minisztérium által korábban betiltott kérdések szerepeltek az idei felsőoktatási történelem felvételi-feladatsorban. Három olyan kérdést is feltettek, melyek az 1968 utáni történelemre vonatkoztak, pedig ezt 1990 óta nem engedélyezi a minisztérium. A tévedést a felvételiző diákok vették észre.  

Elmarad a kollégisták tüntetése

Itthon2004.05.27, 11:54

Mégsem tüntetnek jövő héten a kollégisták, az utolsó pillanatban ugyanis megegyezett a hallgatók érdekképviselete és az Oktatási Minisztérium. Ennek értelmében feláll egy közös bizottság, amely javaslatot dolgoz ki a hallgatók térítéseit érintő jogszabály módosításáról. A miniszter pedig addig is visszavonta a kollégiumi díjak emeléséről szóló tervet - közölte a hallgatói érdekképviselet vezetője.

Megkülönböztették a diákokat az OM felmérésén

Itthon2004.05.13, 19:04

Egy pedagógus az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult, mert az Oktatási Minisztérium (OM) által szervezett kompetenciamérésen (itt vizsgálják a diákok szövegértését és matektudását) a rossz tanulókat a hátsó padba ültették. Az OM nem tudott róla, hogy a felmérésen évek óta megalázó helyzetbe hozzák a rossz tanulókat - állítja csütörtöki közleményében a tárca. A minisztérium azt ígéri, az idei felmérésen változtatnak a sértő gyakorlaton.

A nagykorúak sem cigizhetnének az iskolában

Itthon2004.04.17, 11:58

A nagykorú tanulóknak is tiltaná az iskolai dohányzást az ombudsman, ezért Lenkovics Barnabás az Oktatási Minisztérium rendeletének módosítását javasolja. Az ombudsman szerint a képzési idő alatt nagykorúvá vált tanulóknak sem szabadna dohányozni az iskolában.

Versben is értékelhetnek ősztől a tanárok

Itthon2004.04.01, 10:00

Az Oktatási Minisztérium által elkészített ajánlás szerint a szöveges értékelés elkészítésekor a tanárok több műfaj közül választhatnak, akár versben is összefoglalhatják gondolataikat a diákokról. A szöveges értékelést szeptembertől teszik kötelezővé az általános iskolák első három évfolyamában és a negyedik osztályok első felévében.

Három nappal rövidebb lesz a tanév jövőre

Itthon2004.03.25, 14:25

Szeptember 1-jén, szerdán indul és június 15-ig tart majd a 2004/2005-ös tanév. Az Oktatási Minisztérium rendelete szerint 181 tanítási nap lesz a következő évben, ami hárommal kevesebb, mint idén. Rossz hír viszont a diákoknak, hogy a téli szünet előtt még egy szombati tanítási nap vár rájuk.

UV-puskától óv az oktatási tárca

Itthon2004.03.19, 09:21

Az Oktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára körlevélben hívta fel a felsőoktatási intézmények figyelmét arra, hogy az interneten ultraibolya-fénnyel olvasható diákpuska-gyártó készletet hirdetnek. Az [origo] által megkérdezett egyetemek a levél ellenére nem vezettek be óvintézkedéseket az amúgy egyszerű ezüstszínű golyóstollnak tűnő eszköz kiszűrésére.

Notebook-program indul pedagógusok számára

Techbázis2004.03.11, 12:20

Az Oktatási Minisztérium (OM) még idén olyan program elindítását tervezi, amelynek révén 2006-ig a pedagógusok harmada, de legalább negyede hordozható számítógépeket kaphatna - jelentette be Magyar Bálint csütörtökön.

Sok az álfogyatékos gyerek a magyar iskolákban

Itthon2004.03.08, 16:38

Magyarországon az általános iskolások 5,3 százaléka fogyatékosnak minősített. Az Európai Unióban ez az arány mindössze 2,5 százalék. A fogyatékosnak minősített gyerekek jelentős része úgynevezett álfogyatékos, akinek nem értelmi, hanem szociális problémája van. Ezek a gyerekek sokszor összevont osztályokban, rossz körülmények között, szakképzett tanárok segítsége nélkül tanulnak - derül ki az Oktatási Minisztérium felméréséből.