oktatás

címke rss

A kockás ingesek tanulnának a finn példából

Kultúra2016.03.07, 10:02

A világelső finn oktatási rendszerben a tanárok napi négy órát tanítanak és tizenöt év munka után közel havi egymilliót keresnek, ami nem is számít soknak. A diákok a lehető legkevesebb időt töltik az iskolában és alig kapnak házi feladatot. Minden gyereknek ingyen jár a háromfogásos ebéd, a tankönyv, a felzárkóztató óra, a pszichológus és a tanulási tanácsadás. A szülők úgy bíznak a tanárokban, mint a fogorvosukban. Nem hiszik? Járjunk utána.

Hétfő után is folytatódnak a szülői akciók

Itthon2016.02.28, 22:54

Hétfőn a szülők a tömeges hiányzásokkal akarják kikényszeríteni az oktatási rendszer reformját. Az apukák és anyukák félévente három napot igazolhatnak. Az Origo olvasónak 40 százaléka azt mondta egy pénteken indított voksoláson, hogy otthon tartja hétfőn a gyerekét. A Nem leszek suliban Facebook-csoport elindítója, Puskás Kriszta azt mondta, megkezdték a szakmai munkát, és elindítottak egy újabb oldalt a Szülői összefogás a gyermekeink jövőjéért címmel. Közben az Európai Unió ismét egy lehangoló jelentést hozott nyilvánosságra a magyar oktatásról.

Szexuális örömszerzésre oktatja magát Emma Watson

Life.hu2016.02.26, 16:22

A Harry Potter-filmek által ismertté vált színésznő a minap coming outolt arról, hogy előfizetett egy internetes kutató-tanácsadó szexoldalra.

Ez a nap nem a lógásról szól

Itthon2016.02.26, 10:11

Főleg a budapestiek hallottak a Nem leszek suliban február 29-én akcióról. Orvosok, anyukák, apukák, és még színházak is úgy gondolják, hogy a mai oktatási rendszer árt a gyerekeknek. Körbenéztünk, mit mondanak szülők, érdekvédők és az ombudsman a kezdeményezésről. És polgári engedetlenség-e, ha valaki otthon tartja gyerekét.

Áder húga lesz a Klik új elnöke

Itthon2016.02.26, 08:23

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök este közölte: 2016. március 1-jével az intézményfenntartó elnöki pozíciójára az oktatásért is felelős miniszter Pölöskei Gábornét, Áder János köztársasági elnök testvérét nevezi ki. 

Durván beszóltak Balognak a diákolimpikonok

Archívum2016.02.23, 16:01

Százegy, magát Kockásolimpikonnak nevező diák levelet írt Balog Zoltán miniszternek, amelyben közlik vele: szolidaritást vállalnak tüntető tanáraikkal és diáktársaikkal. Az olimpikonok Balog múlt pénteki parlamenti szavaira reagáltak.

Kifizetik a Klik 17 milliárdját

Itthon2016.02.23, 17:13

Egy héten belül megoldás születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, közismert nevén a Klik finanszírozási problémáira - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal második, kedden a fővárosban tartott ülése után. Az ülésről több szervezet is távol maradt.

Meglepetéseket ígér a tanárdemonstrációk vezéralakja

Itthon2016.02.20, 06:58

Karaktergyilkossági kísérletekre számít a kormánytól Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, aki a Tanítanék Mozgalom egyik irányítójaként a tanárdemonstrációk vezéralakjává vált. Az igazgató megbízott egy ügyvédi irodát, hogy képviseljék, de ahogyan azt az Origónak elmondta, nem számít arra, hogy valamilyen ürüggyel eltávolítják majd a székéből. Egyik követelésükből sem hajlandó engedni, szerinte ugyanis rengeteg meglepetésük van még, amelyekkel hatni tudnak majd a kormányzatra. Az ellenzéki pártok egyelőre nem próbálkoztak nála.

Kihívást jelent a tanároknak az ingyentabletes projekt

Techbázis2016.02.19, 10:19

Öt magyar iskolában kezdték el tavaly táblagépekkel kiegészíteni a hagyományos oktatást. Az első félév lezárult. Bár rengeteg a pozitív tapasztalat, az tény, hogy a fejlesztés rengeteg pluszfeladatot ró a tanárokra. 

Már az év végi könyvjutalomra is alig van pénze a Kliknek

Itthon2016.02.19, 10:57

Ingyen táboroztató tanárok, késve fizetett bérletek, hoppon maradt szolgáltatók – egyre több történet derül ki a Klik fizetési gyakorlatával kapcsolatban. Az adósság egyre nagyobb, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ugyanis az intézményfenntartó már 17 milliárd forinttal tartozik, több cég fizetési felszólítást is küldött. A tanárok tiltakozásához egyébként már egyházi iskolák is csatlakoztak.