Ókori Görögország

címke rss

Életveszélyesen megfenyegették Gusztos Pétert

Itthon2004.01.15, 19:13

A rendőrséghez fordul Gusztos Péter SZDSZ-es parlamenti képviselő, mivel egy napilapban megjelent írása kapcsán életveszélyesen megfenyegették. Gusztos a Tilos Rádió-ügyről írt a Magyar Hírlapban.

Letiltották Kovács László New York-i interjúját

Itthon2003.10.06, 14:09

Kovács László külügyminiszterrel egy New York-i magyar kábeltelevízió munkatársa akart interjút készíteni. A külügyi szóvivő szerint azonban az előzetes megbeszéléstől eltérően nem a magyar külpolitikáról, hanem a belpolitikai helyzetről faggatta a riporter Kovácsot, ráadásul nagyon elfogult volt a kérdező. Az interjút ezért félbeszakították, és írásban is letiltották a közlést.

Nem figyelték meg a PSZÁF munkatársait

Itthon2003.09.29, 12:49

Az adatvédelmi biztos vizsgálata szerint nem figyelték meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél dolgozókat, telefonjaikat sem hallgatták le. Péterfalvi Attila hivatala azért indított vizsgálatot júniusban, mert egy beadvány szerint a PSZÁF-nél jogsértően figyelték meg az ott dolgozókat. Az ellenőrzés egy júniusban nagy politikai vihart kavart, Polt Péter legfőbb ügyészről és Szász Károlyról, a PSZÁF elnökéről írt, vádaskodó írás miatt indult. Az írást korábban a Miniszterelnöki Hivatal hozta nyilvánosságra .

Ernyey Béla: Az írás olyan, mint a vágyakozás

Vendégszoba2003.09.25, 09:23

Ernyey Béla színművész, élt Ausztriában és Németországban, számos magyar és német tévéfilmsorozatban szerepelt, fotózott a Playboynak, később a Hölgyválasz című műsort vezette. Nemrégiben jelent meg első, egy pesti lány és egy magyar származású dúsgazdag amerikai férfi szerelméről szóló, erotikával dúsított regénye, a Curva Pericolosa. Szerinte a kötetben leírt szexuális kalandok szinte mindenkivel megesnek, csak kevesen beszélnek róla, mert a balerinasághoz és az íráshoz bátorság kell.

Pongrácz Tibor perli a Magyar Nemzetet

Itthon2003.06.02, 20:31

Személyiségi jog megsértése címén kártérítési pert indít a Magyar Nemzet szombati írása miatt és helyreigazítást kér a laptól Pongrácz Tibor.

Balaton FC lett a Siófokból

Sport2003.05.27, 22:30

Aláírták a Siófok FC Kft. átvételéről szóló szerződést, amelyben a Borsodi Ligában szereplő együttes valamennyi labdarúgója írásban is kinyilvánította: elfogadja a befektetők által kínált feltételeket.

Szaddám írásban üzent népének

Irak2003.05.10, 14:00

A mecsetek váljanak az ellenállás központjává - áll abban a hatoldalas levélben, melynek végén Szaddám Huszein megdöntött iraki elnök aláírása szerepel. A Londonban szerkesztett Al-Kudsz al-Arabi című arab nyelvű lap szombati számában megjelent írás szerint a volt diktátor árulónak tartja Irak szomszédait.

Bocsánatot kért az elmaradt Himnusz miatt a lengyel futballelnök

Sport2003.03.31, 14:46

Michal Listkiewicz, a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) elnöke szóban és írásban is bocsánatot kért az összes vendégszurkolótól, a válogatott játékosaitól és az újságíróktól amiatt, hogy a szombati chorzówi Eb-selejtező előtt nem játszották el a magyar himnuszt.

Szó sincs edzőválságról a ZTE-nél

Sport2003.03.20, 17:28

Több napilapban is hírként tálalták, miszerint a hétvégi bajnoki forduló után a ZTE-nél Bozsik Péter vezetőedzőt kirúghatják állásából. A zalaiaknál a megjelent írásokra reagált csütörtökön délelőtt az öltözőben Lang József klubelnök, aki szerint felesleges cáfolni bármit is, hiszen a klub egyetlen vezetőjének a fejében sem fordult meg a szakvezető leváltásának a gondolata.

Baja pert indít a Magyar Nemzet ellen

Itthon2003.03.14, 13:54

Baja Ferenc személyiségi jogi pert indít a Magyar Nemzet ellen a március 8-án és13-án megjelent írások miatt. Baja szerint a Magyar Nemzet valótlanul állította, hogy az In-Forrás Kht. gazdálkodásával kapcsolatosan államtitkárként bármilyen intézkedést hozott volna.

Ügynök volt a Csömöri Hírmondó felelős szerkesztője

Itthon2003.02.13, 16:32

Az átvilágítóbírák soros elnöke közleményben tudatta, hogy Gergely Gáspár, a Csömöri Hírmondó felelős szerkesztője 1977 és 1983 között III/III-as ügynök volt. Az átvilágítóbírák decemberben lemondásra szólították fel a szerkesztőt, majd múltját nyilvánosságra hozták. Gergely Gáspár ugyanakkor azt állítja, hogy még decemberben írásban lemondott a posztjáról, igaz, a lemondásáról az átvilágítóbírákat külön nem értesítette. A törvény szerint azonban ezt meg kellett volna tennie.

Állami pénzből bírálják a kormányt

Itthon2003.01.17, 14:53

Egy alapítványon keresztül közvetve állami pénzekhez jut az a vállalkozás, amelyik az üvegzseb.hu oldalt működteti. A honlapon a Medgyessy-kormányt élesen bíráló, gunyoros írások olvashatóak.

Húszmilliós ajánlat az IKEA-tól

Itthon2003.01.16, 08:59

Bruttó 25 millió forintot ajánlott az IKEA a környező Örs vezér téri házak lakóközösségeinek tegnap - értesült a Népszabadság. Cserébe elvárja, hogy a lakók írásban nyilatkozzanak: nem indítanak pert az építkezés miatt, nem támadják meg a bíróságon az áruházat.

Másfél év felfüggesztett ifjabb Hegedűs Lórántnak

Itthon2002.12.06, 15:54

Egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon ifjabb Hegedűs Lórántot, a MIÉP alelnökét a Fővárosi Bíróság, folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás miatt. Hegedűs egy kerületi lapban tavaly megjelent írását találta gyűlöletkeltőnek és uszítónak a bíróság. A poltikus fellebbezett. A lap felelős szerkesztőjét, Metes Györgyöt 525 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

Felfüggesztett börtönt kért az ügyész a MIÉP-alelnökre

Itthon2002.12.04, 14:30

Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyész ifjabb Hegedűs Lórántnak, a MIÉP alelnökének büntetőperében a Fővárosi Bíróságon (FB). Egy Ifjabb Hegedűs Lóránt által írt, és a párt Ébresztő című XVI. kerületi lapjában tavaly megjelent írás miatt közösség elleni izgatás a vád. A poltikus tagadta bűnösségét.

Jusztot és Juhászt perli Orbán

Itthon2002.11.13, 16:05

Orbán Viktor a honvédelmi miniszter mellett Juszt László újságíró ellen is pert indít egy, a Népszavában megjelent írása miatt. A volt miniszterelnök jogi képviselője szerdán adta postára a kereseteket.

Ideiglenes megoldás a paksi romáknak

Itthon2002.09.27, 17:16

Ideiglenesen egy Pakshoz tartozó tanyán helyezik el azokat a romákat, akik két hete vannak fedél nélkül a Pakson. A faddi polgári körök összeültek, s mivel tudomást vettek róla, hogy okafogyottá vált a tüntetést, reggel értesítik a részt vevőket, nincs szükség a demonstrációra.  Péntek délután megegyezés született a paksi önkormányzat, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetői, valamint az érintett roma családok között, és ezt írásban is rögzítették. 

Várhegyi visszaéléseket gyanít az NKÖM-nél

Itthon2002.09.09, 16:38

Egy Népszabadság-cikk alapján intéz kérdést Várhegyi Attila volt kulturális államtitkár, most fideszes képviselő a kulturális miniszterhez. Az írás alapján azt gyanítják, hogy egy MSZP közeli vállalkozó napi 600 ezer forintos támogatáshoz juthat Görgey Gábor kulturális miniszter segítségével.

Titkos tanúk a Medgyessy-Nemzet perben

Itthon2002.09.06, 11:06

Szakértői vélemények soráról számolt be a Magyar Nemzet a bíróságon abban a perben, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök indított ellene az ügynökmúltjáról közölt írások miatt. Az újság képviselője nem mutatta be a szakértő anyagot, a tanúk meghallgatásához pedig zárt tárgyalást kért. A kormányfő azt kifogásolja, hogy ügynöknek nevezték és besúgói munkával vádolták.

Kész a Tocsik-ítélet

Itthon2002.09.02, 16:23

A Tocsik-ügyet tárgyaló bírónő hétfőn leadta sokszorosításra a büntetőügy írásba foglalt ítéletét. A késedelmes írásba foglalás miatt a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.

Többször mulasztott a Tocsik-ügy bírája

Itthon2002.08.30, 07:40

Másfél éve várnak egy 75 vádlottas per vádlottjai az írásos ítéletre. Ebben az ügyben ugyanaz a bíró hozott ítéletet, aki a Tocsik-perben, ahol szintén késik az ítélet írásba foglalása. A Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálatot indított.

Fél év alatt készül el a Tocsik-ügy ítélete

Itthon2002.08.29, 07:26

A Tocsik-ügy bírája szeptember első hetére írásba foglalja a fél évvel korábban, március 18-án kihirdetett ítéletet. Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője elmondta: a késedelmes írásba foglalás eddig is csak kivételesen fordult elő és a jövőben sem válhat gyakorlattá.

Dávid Ibolya nem hisz Boros érintettségében

Itthon2002.08.16, 23:39

Dávid Ibolya szerint meglepő Boros Imrének, az MDF parlamenti képviselőcsoport tagjának, a pénteki Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozata, "néhány félreérthető mondata". Boros korábban az MDF elnökségének írásban tanúsította, hogy soha nem működött együtt a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökség egyetlen osztályával és munkatársával sem.

Egressytől, Keneseitől és Ilictől tart a Manchester

Sport2002.08.10, 20:38

A Manchester United szerelmesei mindent megtudhatnak a Zalaegerszegi TE-ről - ezzel az ígérettel kezdődik Simon Davies és Ben Hibbs írása a Vörös Ördögök honlapján. A ismertetőből kiderül: a manchesteriek nem nézik le a magyar bajnokot, s teljes erőbedobással fognak harcolni már az első, angol szempontból idegenbeli mérkőzésen is.

Medgyessy állítja: zavargásoktól mentette meg Magyarországot

Itthon2002.08.01, 14:57

Medgyessy Péter miniszterelnök a titkosszolgálati múltját feltáró bizottság előtt kijelentette: azért vállalta el a kémelhárító munkát, mert azt ígérték neki, hogy intellektuális értékelő munkát kell végeznie. Írásban csak évente egyszer jelentetett, nem kapott fizetést a kémelhárításért. A bizottság ellenzéki tagjai még egy meghallgatást szeretnének, de a miniszterelnök már csak írásban hajlandó válaszolni.

Pert nyert a volt békési rendőrfőnök

Itthon2002.02.27, 11:15

Megnyerte Gál László, a Belügyminisztérium felügyeleti és ellenőrzési hivatalának volt vezetője, korábbi Békés megyei rendőrfőkapitány jogerősen is azt a személyiségi jogi pert, amelyben három kiadót és egy kereskedelmi televíziót perelt be a róla megjelent írások és híradások miatt. Gál azért perelte be a médiumokat, mert korrupciós- és olajügyletekkel hozták kapcsolatba.

Hírszerzést oktat a Defend

Itthon2001.12.06, 08:13

Gazdasági, ipari hírszerzést oktatnak biztonsági szakembereknek a Defend oktatóbázisán, a Clavis Intézetben. Keller László szocialista képviselő írásban vár választ arra, milyen kormánystratégiába illeszkedik a Defend immár az autópálya-üzletben és az olajüzletben folytatódó terjeszkedése, s nem vet-e fel törvényességi aggályokat a cég egyre szerteágazóbb üzleti tevékenysége.

Titkolt postabanki hitel az MTV-nek

Itthon2001.12.03, 07:02

A Népszava értesülései szerint a Postabank meghitelezett a Magyar Televízió Rt.-nek 3,5 milliárd forintot, amelynek biztosítékául az MTV a jövőben hozzá befolyó műsorszolgáltatási díjat nevezte meg. Vagyis végső soron a tv2 lép törlesztőként az MTV helyére. Ennek ellenére a tv2-t sem szóban, sem írásban nem értesítették a megváltozott helyzetről.

A lakossági tiltakozás ellenére is megépül a kalocsai menekülttábor

Itthon2001.10.26, 16:58

Kalocsán a szavazójoggal rendelkezők több mint fele írásban is titakozott az ellen, hogy a városban menekülttábor létesüljön. Ennek ellenére a kormány nem tett le a tábor létrehozásának tevéről, tovább folytatódik a helyi laktanya menekültszállássá alakítása.

Meggyanúsították a felelős szerkesztőt Hegedűs Lóránt írása miatt

Itthon2001.10.08, 17:54

Közösség elleni izgatás alapos gyanújával hallgatták ki hétfőn az ügyészségen az Ébresztő című XVI. kerületi lap felelős szerkesztőjét abban a büntetőeljárásban, amely ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-alelnök cikke miatt tett feljelentések ügyében folyik.

A Református zsinat elítéli Hegedűs Lórántot

Itthon2001.09.20, 16:05

A Református zsinat igeellenesnek és kirekesztőnek találta Hegedűs Lóránt református lelkész, MIÉP-es országgyűlési képviselő nemrégiben megjelent antiszemita írását. A lelkésztől elhatárolódtak a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárai is, és azt kérik, hogy induljon el a szükséges egyházi eljárás. Hegedűs kijelentései miatt ügyészségi vizsgálat is indult.

Nyomozást rendeltek el a MIÉP-alelnök cikke miatt

Itthon2001.09.19, 12:28

Ügyészségi nyomozás indult ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP alelnöke egyik cikke miatt. A politikus antiszemita írása miatt több feljelentés is érkezett.

A Heti Hetes nyert Grespik ellen

Itthon2001.09.17, 13:57

A Budai Központi Kerületi Bíróságon bűncselekmény hiányában felmentették Havas Henriket, Hernádi Juditot és Verebes Istvánt. A Heti Hetes résztvevőit azért perelte be Grespik László, mert kifigurázták egy írását, valamint személyére is megjegyzéseket tettek. A tárgyaláson Grespik többször a bíró szavába vágott, így rendre kellett őt utasítania a bírónak.

Az SZDSZ írásban vár választ a Dunaferr-ügyben a kormányfőtől

Itthon2001.07.22, 12:16

Négy kérdést tett fel írásban Hack Péter szabad demokrata képviselő Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Dunaferr acélipari vállalattal és az annak beszállító vállalkozásokkal kapcsolatban. A szabad demokrata képviselő kérdéseire a törvény szerint 15 napon belül, írásban várja a választ.

Előző
Következő