Ókori Görögország

címke rss

Nyolccal bővült az öndrogfeljelentők száma

Itthon2005.03.30, 13:35

Nyolcan tettek bejelentést - hárman személyesen, öten írásban - maguk ellen kábítószer-fogyasztás miatt a rendőrségen szerdán. A Kendermag Egyesület képviselői az akció keretében májusig minden szerdán megjelennek a Teve utcai rendőrszékháznál, ahol átadják a magukat írásban feladók leveleit, illetve várják azokat, akik személyesen tesznek bejelentést maguk ellen drogozás miatt. A mozgalom célja, hogy végrehajtható, ésszerűbb törvényeket hozzanak kábítószerügyben.

Spiró György: Nincs több tizenkét évem

Vendégszoba2005.10.11, 09:21

Spiró Györgyöt természetesen frissen megjelent regényéről kérdezték leginkább olvasóink, arról a könyvről, melyet a kritikusok máris élete főműveként emlegetnek. A Fogság kapcsán kiderült, hogy milyen is, ha egy regény alatt beszakad az asztal. Az Ikszek szerzője egy meglepő kijelentést is tett: a mostani volt az utolsó regénye - drámákra, novellákra és rövidebb írásokra azért még számíthatunk.

Interaktív történetmesélés

Archívum2005.05.11, 14:24

Múzeumi sétánk során ókori görög szobrot szemlélünk. Hosszasan figyeljük arcát, karját, alakját. Elgondolkozunk rajta, s máris Hellász napsütötte tájaira képzeljük magunkat. Az élmény még teljesebb lenne, ha megelevenednének, majd interaktív kapcsolatot létesítenének egymással az antik világ jellegzetes karakterei.

Franz Ferdinand - Hangfalat

Partytár2005.09.18, 16:19

Alex Kapranos, a  skót Franz Ferdinand zenekar énekese, nemrégiben kapott felkérést a Guardian nevű brit napilaptól, hogy cikkeket írjon az újság hetente jelentkezo gasztronómiai rovata számára. A frontember elso írása a hétvégén jelenik majd meg.

Másfél millióért saját könyvünk lehet

Itthon2005.10.19, 16:56

Ha elég pénze van, bárki kiadathatja saját könyvét egy könyvkiadónál. Az egyebek mellett sztárok könyveinek kiadására vállalkozó kiadó másfél-kétmillió forintért még a rosszabb írásokból is regényt csinál, szükség esetén pedig bérírót biztosít. A legtöbben a családjuk történetét osztanák meg az olvasóközönséggel.

Világító sisakkal óvnák a gyerekeket

Itthon2005.11.28, 18:04

A fiatalok többsége sem elméletben, sem gyakorlatban nem ismeri a biztonságos közlekedés szabályait - derült ki annak a baleset-megelőzési pályázatnak az eredményhirdetésén, amelyre gyerekek írásait és rajzait várták. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság helyettese szerint elképzelhető, hogy néhány éven belül Magyarországon is kötelezővé teszik a kerékpárosoknak a fényvisszaverő mellény és sisak viselését.

Felmondás a munkahelyen: csak írásban érvényes

Állás 20112006.01.09, 17:15

Ha valaki egy heves vitában kijelenti, "Ezennel felmondtam", jogilag nem minősül a munkaszerződés felbontásának. Ha a dolgozó "lenyugszik", meggondolja magát, és mégis maradni akar, a munkáltató nem hivatkozhat a korábbi szóbeli kijelentésre.

Keller helyreigazítási pereket nyert

Itthon2006.01.12, 18:29

A Heti Válasz és a Magyar Nemzet ellen is helyreigazítási pert nyert első fokon, nem jogerősen csütörtökön a családtagjainak állami fizetéséről megjelent írásokkal kapcsolatban Keller László volt közpénzügyi államtitkár a Fővárosi Bíróságon; három másik ügyben is megkezdték a tárgyalást, de ítélet később várható.

Gyurcsány: Nem vet fel aggályt, amit a cégemről írtak

Itthon2006.01.27, 22:34

A miniszterelnök egyetlen olyan momentumot sem lát a vállalkozásaival kapcsolatban az elmúlt időszakban megjelent írásokban, amely bármilyen érdemi aggályt felvetne. Gyurcsány Ferenc ezt pénteken a Magyar ATV televízió esti műsorának vendégeként mondta.

Nemes Antónia: Az alkoholizmus kiolvasható

Vendégszoba2006.02.16, 11:24

A grafológia nagyon sokat merít a pszichológusok által használt térszimbolika elméletéből - mondta Nemes Antónia, a Női Lapozó grafológus tanácsadója, aki Kovách Reginával karöltve többek között az alkoholizmus kézírásunkra gyakorolt hatásáról, írásunk változékonyságáról, valamint a jobb és balkezesek közötti különbségekről beszélt az [origo] Vendégszobájában.