Obama kormánya

címke rss

Schwarzenegger beszállna Obama kormányába

Meglepő kijelentést tett Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam republikánus kormányzója: közölte, hogy szívesen vállalna valamilyen energiaügyi posztot Barack Obama demokrata elnökjelölt kormányában győzelme esetén. Schwarzernegger korábban ugyan már támogatásáról biztosította pártja jelöltjét, John McCaint, de eddig is ismert volt arról, hogy nem követi szolgai hűséggel pártja irányvonalát.

Bill Clinton feláldozza magát feleségéért

Nagyvilág2008.11.20, 12:42

Bill Clinton egykori amerikai elnök jelezte, hogy hajlandó minden olyan kérésnek eleget tenni, ami szükséges ahhoz, hogy felesége külügyminiszter lehessen Barack Obama januárban felálló kormányában. A leendő elnök az egészségügyi miniszteri posztot egy tapasztalt törvényhozónak, a kereskedelmi miniszterséget pedig egyik fő adományozójának szánja.

Az első fekete bőrű igazságügy-miniszter amerikai kormányban

Nagyvilág2008.12.02, 19:21

Az Egyesült Államok történetének első fekete bőrű igazságügy-miniszterét jelölte ki Eric Holder személyében Barack Obama megválasztott amerikai elnök - írja a USA Today. A lap történelmi lépésnek minősíti a döntést.

Szaúdiak pénzelték a Clinton-alapítványt

Archívum2008.12.18, 23:12

Előkelő helyen szerepel a szaúdi kormány és több szaúdi üzletember is azon a listán, amelyet Bill Clinton tett közzé alapítványának adományozóiról. A volt elnök azért hozta nyilvánosságra a listát, hogy felesége, Hillary külügyminiszter lehessen Obama kormányában, és ne merüljön fel az összeférhetetlenség kérdése.

Több afganisztáni halottra számít az amerikai alelnök

Nagyvilág2009.01.26, 11:35

Fel kell készülni arra, hogy emelkedni fog az afganisztáni harcok halálos áldozatainak száma az amerikai hadseregben - ismerte el Joe Biden amerikai alelnök egy interjúban. Barack Obama kormánya várhatóan megduplázza az Afganisztánban, illetve a pakisztáni határnál harcoló amerikai csapatok létszámát.

Obama korm�nya beind�tan� a hitelez�st

Gazdaság2009.02.09, 21:07

Az Obama-korm�ny a befagyott hitel�raml�s megind�t�s�ra fog koncentr�lni a tavaly elfogadott 700 milli�rd doll�ros banki ment�csomag m�sodik fel�nek elk�lt�sekor - id�zte Larry Summerst, az eln�k mellett m�k�d� nemzetgazdas�gi tan�cs igazgat�j�t az NPR k�zszolg�lati r�di� h�tf�n.

Előző
  • 1
Következő