nyugdíjkorhatár

címke rss
Szemétben úszik Párizs a sztrájk miatt

Szemétben úszik Párizs a sztrájk miatt

Az immár tizedik napja tartó francia tüntetéssorozat leginkább az olajfinomítók működésében és a szemétszállításban okoz fennakadást. A tüntetők célja, hogy a törvényhozás ne szavazza meg a nyugdíjkorhatár emelését.

Óriási sztrájk és tüntetés miatt megbénult Franciaország

Nagyvilág2023.03.07, 14:08

A közlekedési dolgozók is csatlakoztak Franciaországban a nyugdíjkorhatár megemelése miatti tiltakozáshoz, így várhatóan az egész országban fennakadások lesznek a közúti, a vasúti és a légi közlekedésben is - írta a The Guardian.

Kiderült, milyen arányban tennék le a munkát a nyugdíjkorhatárt elérők

Gazdaság2022.04.25, 15:37

Az előrejelzések szerint az Európai Unió 80 év feletti lakossága 2080-ra több, mint kétszeresére nő majd 2017-hez képest, a tagországok nyugdíjrendszerei viszont egyelőre nem képesek lépést tartani ezzel. Ennek ellenére az Insurance Europe 10 országban végzett felmérése alapján az európai felnőtt lakosság 43 százalékának nincs önálló nyugdíj-megtakarítása, 62 százalékukat azonban érdekelnék a nyugdíjkiegészítés lehetőségei. Az Allianz Hungária Zrt. különböző generációk jövőtudatosságát és öngondoskodási szokásait vizsgáló februári, nem reprezentatív kutatása szerint hazánkban többen fektetnek nyugdíjalapokba, mint bankbetétbe, és a ...

Aláírta Putyin a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvénymódosítást

Nagyvilág2018.10.03, 21:18

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a nők esetében fokozatosan 55-ről 60, a férfiakéban pedig 60-ról 65 évre emelik fel a nyugdíjkorhatárt.

Moszkvában elutasították a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló népszavazást

Nagyvilág2018.07.27, 19:54

Elutasította a nyugdíjkorhatár emelése ellen az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja által kezdeményezett népszavazást pénteken az orosz Központi Választási Bizottság.

Alkotmányban rögzítenék a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában

Nagyvilág2018.05.04, 13:58

Az alkotmányban rögzítenék és előreláthatóan 65 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában, az erről szóló törvény már júniusban a parlament elé kerül - jelentette be Robert Fico, az előterjesztéssel élő legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány - Szociáldemokrácia elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

Még kevesebb is lehet a nyugdíj, ha a vállalkozó korhatáron túl dolgozik

Gazdaság2018.01.08, 17:25

Ha egy társas vállalkozó elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, azonban nyugdíj folyósítása nélkül tovább dolgozik minimálbérért, miközben korábban magasabb volt a bére, az bizony leronthatja a későbbi nyugdíját.

67 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt Olaszországban

Gazdaság2017.12.02, 16:33

Több ezer ember tiltakozott szombaton több olasz nagyvárosban az ellen, hogy a kormány 67 évre tervezi emelni a nyugdíjkorhatárt.

A nyugdíjas éveket a nők tovább élvezik

Gazdaság2016.12.16, 09:22

Magyarországon a 60 éves korban várható nyugdíjasként eltöltött élettartam a férfiak esetében 17,3 év, a nők esetében 21,7 év volt 2015-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Lukács Zoltán írásbeli kérdésére. Rétvári Bence kitért arra is, hogy a 4,5 millió gazdaságilag aktív népességből a 65 éves és idősebbek aránya a férfiak és nők között egyaránt 0,8 százalék volt.

Belga katonák tiltakoznak a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen

Fotó2016.11.15, 17:13

A  belga kormány tervei szerint 2030-ig fokozatosan hét évvel megemelik a nyugdíjkorhatárt a katonák számára, valamint a gazdasági nehézségekre való tekintettel más, az eddigieknél kevésbé nagyvonalú szabályokat alkalmaznak majd a nyugdíjak összegének kiszámításakor.

A véneket lelökik a Tajgetoszról?

Gazdaság2016.06.28, 10:15

A foglalkoztatási ráta növelése megoldást jelenthetne a társadalom elöregedése miatt kialakuló munkaerőhiányra, de csak kevés vállalat indít programot a friss diplomások és az idősebbek bevonzására és megtartására.

Erre az 5 dologra figyeljen oda a nyugdíj-megtakarításban

Gazdaság2016.02.03, 10:38

Az év végén minden befektetési tanács arról szólt, hogyan lehet optimalizálni a megtakarításokat az adóvonzat minimalizálása érdekében. Érdemes azonban hosszabb távra is átgondolni a megfelelő befektetési stratégiát, mivel az idő és ezzel együtt a kamatos kamatok minden adókedvezménynél jobban gyarapítják a megtakarítást.

Mindenkinek jobb lenne az alacsonyabb nyugdíjkorhatár

Gazdaság2015.10.01, 20:44

A nyugdíjkorhatár kitolása nagy károkat okozhat az egészségügyi ellátó rendszereknek. Sokkal nagyobb károkat, mint amekkora probléma az állami nyugdíjellátást fenyegeti a korhatár alacsonyabban tartása miatt. Ezt az üzenetet fejti ki az Alapblognak adott interjúban az amerikai Utah állam egyetemének professzora, Aspen Gorry. 

65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt

Nagyvilág2015.07.30, 08:14

A bolgár parlament elfogadta a nők és férfiak nyugdíjkorhatárát 2037-ig fokozatosan 65 évre emelő törvényt.

Gaskó István: Lenne pénz a nyugdíjkorhatár csökkentésére

Gazdaság2015.07.27, 16:21

Körülbelül évi 200 milliárd forintjába kerülne az államnak, ha a férfiak is korkedvezményesen nyugdíjba mehetnének 40 év munkaviszonnyal. A pénzt a gazdaság kifehérítésével vagy a külföldre vándorolt magyar munkavállalók hazacsábításával könnyedén elő lehetne teremteni, mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke.

Ezen bukhat meg a magyar nyugdíjrendszer

Gazdaság2015.07.15, 17:00

A férfiakra is kiterjeszthetik a kedvezményes korengedményes nyugdíjat – legalábbis a Kúria nem zárkózott el egy ilyen értelmű népszavazás engedélyezésétől. Jelenleg több mint 120 ezer olyan nő van, aki a nyugdíjkorhatár elérése előtt ment nyugdíjba, az ő nyugdíjuk évi plusz 167,5 milliárdos kiadást jelent a társadalombiztosításnak.

Ezrek tüntettek a nyugdíjkorhatár felemelése miatt

Nagyvilág2014.12.11, 20:29

Mintegy hatezren tüntettek a bolgár fővárosban, Szófiában csütörtökön amiatt, hogy a kormány tervbe vette a nyugdíjkorhatár felemelését.

Sokat kellene vágni a nyugdíjon, hogy megérje

Gazdaság2014.09.30, 06:08

Az általános csökkentés csak az egyik eszköz, amivel a kormány korlátozhatja a nyugdíjakat. De vannak más módszerek – ezek közül többet már használnak is.

A magyarok 57 évesen nyugdíjba mennének

Itthon2014.05.18, 10:39

De arra számít a többség, hogy 66 éves koráig dolgoznia kell. Egy felmérés szerint ez legfeljebb kisebb munkahelyi megterheléssel és stresszel lenne elfogadható. 

Ausztráliában jön a rekord nyugdíjkorhatár

Nagyvilág2014.05.02, 12:08

A kormány 70 évnél húzná meg a vonalat, igaz, három évtizednyi türelmet adna. Ilyen sokáig még egyetlen EU-s országban sem dolgoztatnák az embereket.

Alkotmányos a korengedményes nyugdíj megszüntetése

Nagyvilág2013.09.24, 12:26

A korengedményes nyugdíjat megszüntető törvénynek csak egy passzusát találta jogsértőnek az Alkotmánybíróság. A törvény kapcsán sokan a tulajdonhoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a szociális biztonsághoz való jog sérelme miatt fordultak a testülethez.

Ösztöndíjat kaphatnak a nyugdíjas orvosok

Itthon2013.01.12, 09:13

Nem fog csökkenni a nyugdíjas korú, de mégis tovább dolgozni szándékozó egészségügyi dolgozók fizetése - ígérte meg a Népszabadság értesülése szerit Szócska Miklós államtitkár az érdekvédőikkel folytatott egyeztetésen. Senior ösztöndíjként kapnák meg a nyugdíjuknak megfelelő összeget.

Több ezer egészségügyisnek megkegyelmezhet Szócska

Itthon2013.01.09, 18:56

Egyéni kérvényt kell majd benyújtaniuk azoknak a nyugdíjas korú egészségügyi dolgozóknak, akik tovább szeretnének dolgozni. Hogy mi alapján döntenek, az egyelőre nem világos, de Szócska ezen kívül további fizetésemelést is ígér az orvosoknak. Az egészségügyisek szerint sok még a kérdőjel.

Újabb négy felmentett bírát helyeztek vissza tisztségébe

Itthon2012.11.21, 19:06

Több tucat hasonló ítélet után újabb négy, életkora miatt felmentett bírót helyezett vissza tisztségébe a Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság. Az érintetteket nemcsak újra ki kell nevezni, de elmaradt illetményüket is meg kell kapniuk.

A nyugdíjkorhatár után is maradhat két kaposvári bíró

Itthon2012.10.26, 13:54

A két bírót a köztársasági elnök, majd munkáltatójuk, a Kaposvári Törvényszék júliusban felmentette tisztségéből, mivel elérték a 62 éves nyugdíjkorhatárt. A Zalaegerszegi Törvényszék most jogerősen visszahelyezte őket a tisztségükbe.

Újabb nyugdíjazott bírót kell visszavenni

Itthon2012.09.18, 17:35

Az augusztus végi két hasonló döntés után újabb kaposvári bírót helyezett vissza tanácsvezetői tisztségébe kedden a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság. Nem jogerős döntése szerint jogellenes volt a köztársasági elnöknek a bíró életkora miatti felmentő határozata.

Nem készül a nyugdíjkorhatár emelésére a kormány

Gazdaság2012.08.13, 09:43

A jelenlegi gazdasági, társadalmi helyzetben a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartása látszik reálisnak, a nyugdíjkorhatár emelésére nincs kormányzati szándék - mondta Asztalosné Zupcsán Erika, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Népszabadság hétfői számában megjelent interjúban.

Elkaszálja az AB a bírók korai nyugdíjazását

Itthon2012.07.14, 14:32

Alkotmányellenesnek tartja és várhatóan megsemmisíti hétfői ülésén a bírók kötelező nyugdíjkorhatárának csökkentését az Alkotmánybíróság - értesült az [origo]. Információink szerint az AB azért tartja problémásnak az intézkedést, mert az nincs összhangban az alaptörvénnyel és a nyugdíjtörvénnyel. A bírák nyugdíjazását az Európai Bizottság is gyorsított eljárásban vizsgálja.

Gyorsítva tárgyalják a magyar bírák ügyét Luxemburgban

Itthon2012.07.13, 17:56

Már szeptemberben tárgyalást tarthat az Európai Bíróság a magyar bírók idő előtti nyugdíjazása miatt indult ügyben, miután a testület elnöke gyorsított eljárást rendelt el. Az eljárást az Európai Bizottság indította Magyarország ellen, mivel a magyar jogszabály szerintük sérti a diszkrimináció tilalmát.

Hétfőn eldőlhet, alkotmányos-e a bírói nyugdíjazás

Itthon2012.07.11, 12:33

A nyári szünet előtti utolsó ülésén dönt a bírák nyugdíjazásának ügyéről az Alkotmánybíróság. A nyugdíjkorhatár 62 évre való leszállítását nemcsak az Ab, hanem az uniós bíróság is és az európai emberi jogi bíróság is vizsgálja.

Kórházigazgató nem lehet idősebb 62 évesnél

Itthon2012.07.04, 08:00

A nyugdíjazás átírhatja a kórházigazgatói pályázatok elbírálását - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a kórházvezetőkre kiterjesztett 62 éves korhatárnak köze lehet ahhoz az EU-ban nagy vitát kiváltott kormányzati döntéshez, amely szerint 62 éves korukban nyugdíjazzák a bírókat.

Luxemburgban folytatódik a magyar bírók nyugdíjügye

Itthon2012.06.18, 12:38

Már az Európai Bíróságon van az a két kereset, amelyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen. A brüsszeli testület az adatvédelmi hatóság függetlenségéért aggódik, illetve a bírák korai nyugdíjazását kifogásolja, de a magyar kormány ezekben az ügyekben nem engedett.

Megemelik a lengyel nyugdíjkorhatárt

Gazdaság2012.05.11, 20:15

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Lengyelországban, az erről szóló törvényt a parlament pénteken fogadta el. Az ellenzéki pártok többsége ellenezte az emelést, és a parlamenten kívül is több ezren tiltakoztak a törvénymódosítás ellen.

Megemelik a nyugdíjkorhatárt Lengyelországban

Gazdaság2012.04.21, 15:07

A lengyel kormány elfogadta a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényjavaslatot, mely 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a korhatárt mindkét nem számára, de lehetővé teszi az 50 százalékos résznyugdíj igénybevételét is - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Donald Tusk miniszterelnök.

A jövő héten kezdenek az új bírák

Itthon2012.03.28, 15:11

Április elsején 149-en ülhetnek be az új bírói törvény miatt nyugdíjba vonuló bírák székeibe. Az új bírák nagy része korábban bírósági titkár volt.

A Velencei Bizottságnak sem tetszik a bírák korai nyugdíjazása

Itthon2012.03.19, 17:14

Tizenhat főbb ponton módosítana a magyar igazságszolgáltatási rendszer reformján a Velencei Bizottság. A testület szerint túlságosan kiterjedt az Országos Bírói Hivatal elnökének a jogköre, felelősségre vonására pedig kevés az esély. A bíráknál túl hosszú a próbaidő, amit akár ismételhetnek is. A bizottság hétfőn ismertetett szakvéleményében azt is kifogásolja, hogy a bírák akaratuk ellenére is átirányíthatók, és ennek megtagadása elbocsátáshoz is vezethet.

A vezető bírák negyedét nyugdíjazzák az új szabályok miatt

Itthon2012.03.09, 17:52

Várhatóan tavasszal kiírják a pályázatokat a bírák nyugdíjazása miatt megüresedő helyekre, a jelentkezőkkel szemben elvárás a komoly elméleti felkészültség és a hosszabb szakmai gyakorlat.

Keresi új fegyvereit az Alkotmánybíróság

Itthon2012.03.05, 14:07

A bírók kényszernyugdíjazásáról hozhatja meg első döntését az új szabályok alapján az Alkotmánybíróság. Az elmúlt két hónapban szinte kizárólag belső ügyeivel foglalkozott a testület, és az első érdemi panaszt csak február végén vette elő. A bírák is próbálgatják egyelőre, hogyan értelmezzék az új szabályokat, amelyek alapján a korábbinál kevesebben panaszkodhatnak náluk a magyar jogszabályokra.

A bírók nyugdíjkorhatárához mindenáron ragaszkodik a kormány

Itthon2012.02.25, 11:14

További kompromisszumokra nem hajlandó a bírók nyugdíjkorhatárát érintő kötelezettségi eljárásban a magyar kormány - írja a Magyar Nemzet egy kormányzati tisztségviselőre hivatkozva.

Navracsics: A bírák miatt nem módosul az alkotmány

Itthon2012.01.24, 09:55

Egyes részletszabályok megváltoztatása elképzelhető, azonban biztosan nem kell módosítani az alaptörvényt a bírák nyugdíjügye miatt - mondta egy reggeli rádióműsorban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.

Millióan csatlakoztak az elmúlt évtizedek legnagyobb brit sztrájkjához

Nagyvilág2011.11.30, 21:28

Egynapos munkabeszüntetés kezdődött szerdán nulla órakor Nagy-Britanniában, a nyugdíjrendszer tervezett szigorítása miatt. A szakszervezetek becslése szerint közel kétmilliós sztrájkhoz csatlakozott szinte minden lakossági közszolgáltatási terület: a kórházak, iskolák, mentőszolgálatok és határrendészek. A sztrájkot több brit nagyvárosban tömegdemonstrációk kísérték: rendbontás miatt 52 embert vettek őrizetbe.

Megszüntette a korengedményes nyugdíjat a parlament

Itthon2011.11.29, 08:28

Január 1-jétől nem állapítható meg nyugdíj korhatár előtti ellátás, a jelenleg folyósítottakat pedig nem a társadalombiztosítási kasszából, hanem a költségvetésből fizeti tovább az állam - döntött az országgyűlés.

Felgyorsítják a jövőre nyugdíjba vonuló bírák pótlását

Itthon2011.10.10, 22:33

Az új alaptörvény bírói korhatárt érintő rendelkezése miatt átmenetileg változnak a bírói pályázati szabályok.

Magyar Nemzet: Még nem döntött a kormány a korhatár előtti nyugdíjról

Itthon2011.09.30, 08:18

Az előzetes tervekkel ellentétben nem véglegesítette a kormány a korhatár előtti nyugdíj megváltoztatását célzó törvény tervezetét - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a tervet azért nem fogadták el, mert a gazdasági és a fejlesztési minisztérium nem támogatta a Belügyminisztérium javaslatait.

Átcsoportosítaná a bírói státuszokat a Fidesz

Itthon2011.07.09, 21:05

Nem minden bíróság kapná vissza a nyugdíjba vonuló bírók státuszát, át kell tekinteni a bírói státuszok esetleges átcsoportosítását - mondta Áder János európai parlamenti képviselő a Fidesz elnökségi ülése után. A kormánypárt azt szeretné elérni, hogy minél rövidebbek legyenek az eljárások, ezért asszisztensekből álló úgynevezett "bírói teameket" is létrehoznának, hogy a bíró az érdemi ügyre tudjon koncentrálni.

Tovább szigorított a nyugdíjrendszeren a francia kormány

Gazdaság2011.07.05, 18:28

Többet kell dolgozniuk az 1955 után született franciáknak, hogy teljes összegű nyugdíjat kapjanak, az ehhez szükséges járulékfizetés időtartama fél évvel megemelkedik a most 56 évesnél fiatalabbaknak.

Pintér: Öt év lenne a rendvédelmisek nyugdíjkedvezménye

Itthon2011.07.05, 18:22

Elképzelések szerint a jövőben is ötéves nyugdíjkedvezményt kaphatnak a rendvédelmi dolgozók - mondta Pintér Sándor kedden, az országgyűlés önkormányzati bizottsága előtt. A belügyminiszter kifejtette, hogy a már nyugdíjazott rendvédelmiseket nem kényszerítik vissza dolgozni, a visszatérők viszont választhatnak könnyített szolgálatot is. Pintér Sándor szerint nincs szükség sem önkormányzati rendőrségre, sem pedig csendőrségre a meglévő fegyveres szervezetek mellé.

Nyugdíjukért tüntető közalkalmazottak százezrei lepik el Londont

Nagyvilág2011.06.30, 11:55

Csaknem 750 ezer közalkalmazott kezdett 24 órás sztrájkot csütörtökön Nagy-Britanniában, tiltakozva az állami alkalmazottak nyugdíjrendszerében tervezett kormányzati szigorítások miatt. A munkabeszüntetés miatt zárva tartanak a munkaügyi központok, bíróságok, mintegy 7800 iskola és a kikötői és repülőtéri munkások sem dolgoznak. Járatokat eddig nem töröltek, de a szabadságra induló utasok már most hosszú sorokra számíthatnak a repülőtereken és a kikötőkben.

Elfogadta a cseh képviselőház a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló reformot

Nagyvilág2011.06.21, 23:23

Októbertől megváltozik a nyugdíjak összegének kiszámítása és fokozatosan hetven évre emelik a nyugdíjkorhatárt Csehországban - derül ki a kedden jóváhagyott reform tervezetből.

Szlovénia kénytelen megszorításokat bevezetni

Gazdaság2011.06.06, 16:04

A szlovén kormány hétfőn bejelentette, egy sor megszorító intézkedést terveznek, mert a választópolgárok vasárnap népszavazáson utasították el a nyugdíjkorhatár emelését. A központi bank elnöke szerint Szlovénia Görögország, Írország vagy Portugália sorsára juthat, ha nem hajtanak végre nyugdíjreformot.

Szijjártó: Adóztatható juttatást kapnak a nyugdíjban maradó rendvédelmisek

Itthon2011.06.04, 14:58

Magyarországon nem lehet megadóztatni a nyugdíjakat, ezért a nyugdíjban maradó, 57 év alatti rendvédelmi dolgozók nem nyugdíjat, hanem az adózás hatálya alá eső juttatást kapnak majd - mondta Szijjártó Péter az MTI-nek adott interjújában. A miniszterelnök szóvivője szerint jól halad a szociális konzultáció, de a nyugdíjrendszerről így is leghamarabb ősszel tárgyalhat a parlament.

Magyar Nemzet: Bónuszt kapnának a nyugdíjkorhatárig munkában maradók

Itthon2011.06.02, 07:54

A Magyar Nemzet értesülése szerint egy kormányzati elképzelés értelmében jutalmaznák azokat, akik az öregségi nyugdíjkorhatárig munkában maradnak.

Orbán nem engedett a rendvédelmiseknek

Itthon2011.06.02, 18:26

Orbán Viktor miniszterelnök e hét végéig lezárná a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány közötti egyeztetéseket. Árok Kornél, a rendvédelmisek sztrájkbizottságának elnöke szerint a kormányfővel tartott csütörtöki egyeztetésen nem kaptak garanciát arra, hogy az életpályamodellel együtt valósul meg a nyugdíjszabályok szigorítása. Árok szerint Orbán dezertálásnak minősítette a rendvédelmi dolgozók korábbi tüntetésein történteket, például a tűzcsapok kinyitogatását. A tűzoltók már szervezik a korábbinál radikálisabbnak ígérkező újabb tüntetésüket.

Nem szállnak le Orbán bohócáról a rendvédelmisek

Itthon2011.06.03, 07:38

Nyílt levelet írt a kormány "bohócügyi államtitkárának" Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke, a sztrájkbizottság korábbi vezetője. A levélben azt írja, hogy szívesen konzultálna az Orbán Viktor által állítólag említett bohócügyi államtitkárral, és az Idegen szavak szótárát is a kormányfő figyelmébe ajánlja.

A Fidesz januárig leállítaná a bírói vezetők kinevezését

Itthon2011.05.20, 14:00

Jövő januárig nem neveznek ki újabb vezető bírókat, és a jelenleg benyújtott pályázatokat sem bírálják el, ha a parlament rábólint a Lázár János és Varga István fideszes képviselők által pénteken benyújtott módosító indítványra.

A Fővárosi Bíróság nem csatlakozik a kormányt kritizáló bírákhoz

Itthon2011.04.15, 19:31

Nem vesz részt a Fővárosi Bíróság, a bírói kar közel kétharmadának részvételével zajló, a bírák nyugdíjba vonulásának határidejét lecsökkentő kormányjavaslat elleni tiltakozásban.

A demokráciát féltik a Fidesztől a bírósági vezetők

Itthon2011.04.14, 19:46

Minden eddiginél keményebben bírálják bírósági vezetők azt a kormánypárti tervet, amely szerint az új alaptörvénybe belefoglalnák a bírák korábbi nyugdíjba küldését. A főbírók politikai szándékot sejtenek a lépés mögött, amely szerintük megteremti a bírói függetlenség felszámolásának lehetőségét. Megjegyzik azt is, nem gondolták volna, hogy "a demokrácia minimumértékeiért" kell küzdeniük épp azokkal szemben, akik részt vettek a diktatúra felszámolásában.

Csontvázzal ölelkeztek a tüntető rendvédelmisek - videó

Itthon2011.04.12, 12:00

Egész héten tüntetnek a rendvédelmi szervek dolgozóinak szakszervezetei a Kossuth téren a kormány tervezett intézkedése ellen, amelynek értelmében megszüntetik az egyenruhások kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetőségét. Videó a hétfői demonstrációról.

Tiltakoznak az ügyvédi kamarák a bírák kényszernyugdíjazása ellen

Archívum2011.04.08, 15:02

A Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara egyaránt tiltakozik a bírák kényszernyugdíjazása ellen, és az erről szóló előterjesztés megfontolására kéri a kezdeményezőket.

Fellázadt a KDNP egy fideszes módosító javaslat ellen

Itthon2011.04.07, 14:44

A kormánykoalíción belüli konfliktushoz vezetett az az alaptörvény tervezetéhez benyújtott fideszes módosító javaslat, amely szerint a nyugdíjkorhatárt elérő bírák nem dolgozhatnak tovább. Ezzel előbb Lázár János Fidesz-frakcióvezető állt elő, és második nekifutásra elfogadta a parlament alkotmányügyi bizottsága. Az ötletet azonban nem támogatja a KDNP, a kisebbik kormánypárt valószínűleg külön szavazást kér majd az indítványról.

A szlovének népszavazást tarthatnak a nyugdíjreformról

Gazdaság2011.03.14, 15:33

A szlovén alkotmánybíróság engedélyezte a népszavazást a nyugdíjreformról. A kormány egységesen 65 évre emelné a korhatárt.

A nyugdíj és a cégadó körül robbannak ki az új EU-s belharcok

Gazdaság2011.03.10, 10:37

A francia köztársasági elnök és a német kancellár olyan javaslatcsomaggal állt elő, amelynek része például a nyugdíjkorhatár emelése és a céges adózás egységesítése. Utóbbi ellen egyből tiltakozott Orbán Viktor, de rajta kívül más uniós vezetőknek is vannak kifogásaik. Mik ezek a javaslatok, és kinek mi a baja velük?

67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Spanyolországban

Nagyvilág2011.01.28, 14:42

Megállapodtak a szakszervezetek és a kormány képviselői Spanyolországban, 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt.

Nem tárgyalják újra a nyugdíjkorhatár emelését

Itthon2010.12.21, 07:37

Hiába gyűjtött össze a  Szakszervezetek Együttműködési Fóruma több mint 60 ezer aláírást, a parlament nem tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár tavaly nyáron megszavazott emelését. A népi kezdeményezésre csak a Jobbik és az LMP képviselői szavaztak igennel, a kormánypáriak ellene voksoltak, a szocialisták tartózkodtak.

Az USA-ban 69 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt

Archívum2010.11.12, 08:51

A nyugdíjkorhatár kitolása 69 évre, tíz százalékos leépítés a közszférában, a védelmi kiadások csökkentése - egyebek mellett ezek a tervek szerepelnek a Barack Obama elnök által kinevezett adóbizottság javaslatában. Az egész csomag mintegy négyezer milliárd dolláros megszorítást tartalmaz.

Az elfogadott nyugdíjtörvény ellen sztrájkolnak Franciaországban

Nagyvilág2010.10.28, 14:15

Országszerte tiltakozásokat és sztrájkokat tartanak csütörtökön a francia szakszervezetek a nyugdíjtörvény ellen. A nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényt szerdán fogadta el a francia nemzetgyűlés.

Buffett: Igazi kihívás előtt az euró

Archívum2010.10.13, 09:04

Warren Buffet szerint az eurónak igazi kihívással kell szembenéznie; a Fehér Ház nem hirdet moratóriumot a jelzálogadósok kilakoltatására; a francia kormány a sztrájk ellenére kitart a nyugdíjrendszer átalakítása mellett - gazdasági lapszemle.

Hatvanezer aláírás kényszeríti ki az új vitát a nyugdíjkorhatárról

Itthon2010.09.23, 17:51

Sikerrel járt egy szakszervezeti tömörülés népi kezdeményezése, ezért a parlamentnek ismét napirendre kell vennie a Bajnai-kormány idején megemelt nyugdíjkorhatár kérdését. A kezdeményezés semmire nem kötelezi az országgyűlést, de a kormánynak beszélnie kell majd a nyugdíjakról szóló terveiről.

Az Alkotmánybíróság dönthet a megemelt román nyugdíjkorhatárról

Archívum2010.09.17, 11:06

Alkotmánybíróságon készül megtámadni a román Szociáldemokrata Párt (PSD) a képviselőház által elfogadott új nyugdíjtörvényt.

Százezrek tüntettek a francia nyugdíjreform ellen

Nagyvilág2010.09.07, 20:38

A kormányzati becslés szerint is több mint egymillióan tiltakoztak kedden Franciaországban az ellen, hogy a kormány 62 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, és 41,5 év járulékfizetéshez kötné az öregkori ellátást. Szakértők szerint a kormány nem fog változtatni a terveken.

Újabb külföldi javaslat a 70 éves nyugdíjkorhatárra

Gazdaság2010.08.11, 12:17

Egy vezető német gazdasági szakember szerint hosszú távon elkerülhetetlen lesz a nyugdíjkorhatár fölemelése 70 évre. Az Európai Bizottság korábbi ajánlása szerint 2060-ig kéne elérni ezt a nyugdíjkorhatárt.

Homály fedi a kormány nyugdíjterveit, pedig lenne mit csinálni

Gazdaság2010.08.11, 17:53

Egy külföldi közgazdász újból felvetette a hetvenéves nyugdíjkorhatár bevezetését, ami Magyarországon a nyugdíjbiztosító főigazgatója szerint nem reális. A nyugdíjrendszerben más változtatásokra azonban szükség lenne, és bár a választási kampányban több ígéret is elhangzott; egyelőre úgy tűnik, csupán a nők negyvenéves munkaviszonya utáni nyugdíjazására tesz lépéseket a kormány - más konkrét intézkedésről nem tudni.

Andor László: Több munka kell a működő nyugdíjrendszerhez

Archívum2010.07.08, 07:55

A nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanságára figyelmeztet az Európai Bizottság és annak magyar tagja; július végén derül ki, hogy milyen állapotban vannak az európai bankok; eladhatja a Walt Disney a Miramax filmstúdiót - külföldi gazdasági lapszemle.

Hetvenéves nyugdíjkorhatárt javasol az EU

Gazdaság2010.05.31, 13:26

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hosszú távon 70 évre emeljék a tagállamok a nyugdíjkorhatárt, hogy senki ne töltse élete több mint harmadát nyugdíjasként. A tagállamokban már most is sztrájkolnak a szigorítások ellen.

Jelentős nyugdíjkorhatár-emelést javasolna az EU

Állás 20112010.05.31, 08:32

A várható teljes felnőtt élettartam legfeljebb egyharmadát tölthesse az átlagember nyugdíjasként - ez az egyik vezérelve az Európai Bizottság formálódó nyugdíjreform-javaslatának - írja a Világgazdaság. Brüsszel lapértesülések szerint olyan zöld könyv kiadására készül, amely összehangolt nyugdíjkorhatár-emelést javasol az EU-tagállamoknak. Hosszú távon 70 év is lehet a korhatár.

Vitára alkalmas nyugdíjjavaslatot akarnak az Autonómok

Gazdaság2010.05.14, 15:11

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Bajnai-kormány nem készített tárgyalható javaslatot a korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megújítására - közölte a szakszervezeti konföderáció.

Nyugdíjreformot sürget az IMF a fejlett országokban - lapszemle

Gazdaság2010.03.22, 19:13

Egészségügyi és nyugdíjreformot ajánl az IMF, a németek elutasítják a görögök megsegítését, a Credit Suisse nehezíti bankárai németországi utazását - külföldi gazdasági lapszemle.

Bekeményített a hatóság nyugdíjügyben

Gazdaság2009.09.16, 07:43

Jóval több nyugdíjigény-bejelentést utasítottak el az idei első félévben, mint tavaly ugyanekkor.

Növelhető a foglalkoztatottság, ha szigorúbb az állam

Állás 20112009.06.04, 08:19

Az EU-ban arányaiban Magyarországnál csak Máltán dolgoznak kevesebben. A Magyar Nemzeti Bank elemzője szerint az uniós átlagtól való lemaradás fele 5 éven belül ledolgozható lenne. Kátay Gábor szerint ehhez szükséges a nyugdíjkorhatár emelése valamint a gyes, gyed időtartamának csökkentése - tudósít az Inforadio.

Csak elméletileg járhatnak jobban a nyugdíjasok

Gazdaság2009.05.20, 10:15

Jövőre egy átlagos öregségi nyugdíjjal rendelkező pénztárcájában 6700 forinttal kevesebb lehet havonta a 13. havi nyugdíj eltörlése miatt, az új nyugdíjemelési módszerrel viszont elméletileg akár még nyerhetnek is - a mostani kilátások alapján azonban a gyakorlatban nem nagyon fognak. A korhatáremelés végére a bruttó hazai össztermék egy százalékát spórolja meg a költségvetés.

Szigorodik a korai nyugdíjazás

Archívum2009.04.22, 07:49

Szigorodnak a korai nyugdíjba vonulás feltételei 2011-től - ez a lépés része annak a több elemből álló intézkedéssorozatnak, amely a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát hivatott biztosítani. A szabályok már ma sem kedveznek az idő előtti nyugdíjazásnak, de ez nem elég - írja a Népszabadság.

Indulhat a vita a nyugdíjkorhatárról

Archívum2009.03.31, 13:31

A nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot a kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával - mondta Korózs Lajos szociális államtitkár.

Egyelőre nem lesz nyugdíjkorhatár-emelés

Állás 20112008.06.18, 08:52

A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését, a következő öt-hat évben a legfontosabb a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése lesz - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, az Országos Idősügyi Tanács titkára.

Nyugdíjreformra készül a cseh parlament

Gazdaság2008.03.12, 15:07

A cseh parlament alsóháza első olvasatban jóváhagyta a kormány nyugdíjreformtervét. Még két szavazás lesz a törvényjavaslatról. A cseh jobbközép kormány 2030-ig fokozatosan 65 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 61 évről, és növelni akarja a nyugdíjszolgáltatás magánbiztosítási-megtakarítási forrását.

Keresik az utódokat a kis cégek vezetői

Állás 20112008.03.06, 08:32

A rendszerváltáskor alakult és most is prosperáló kis- és középvállalkozások jelentős része hamarosan szembesül az utódlás problémájával. Az akkor harmincas, negyvenes éveikben járó cégvezetők közelítenek a nyugdíjkorhatárhoz. Ezt a kérdéskört vizsgálta a Budapesti Corvinus Egyetem.

Pénteken megbénulhat Olaszország

Archívum2007.11.08, 16:06

Sztrájkhullám várható pénteken Olaszországban, jelentős zavarokkal a közlekedésben, beleértve a vasútit és a légi közlekedést is. Az olasz sajtó szerint 32 helyen szerveznek megmozdulásokat, elsősorban Rómában és Milánóban, és a legjelentősebb akció várhatóan a közalkalmazottaké lesz, akik a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen tiltakoznak.

Dolgozniuk kell az időseknek is a fejlett országokban

Állás 20112007.09.25, 08:24

Elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár fölötti dolgozók tovább foglalkoztatása a hét legfejlettebb ipari országban, különben munkaerőhiány lesz, és a munkaköltségek nagyon megemelkednek, az amerikai Tower Perrin intézet kedden megjelen tanulmánya szerint.

Átalakítja a kormány a nyugdíjrendszert

Archívum2007.09.15, 09:42

Hamarosan a kormány elé kerül a nyugdíjrendszer átalakítása. A kabinetnek a korhatáremelésről, az idő előtti nyugdíjazás és a fegyveres testületeknek adott engedmények újraszabályozásáról, a nyugdíjemelés új módszeréről kell döntenie rövidesen. Évi 150 milliárd forint hiányt halmoz fel a hazai nyugdíjkassza. A jelenlegi számítások szerint 2013 és 2015 között kell elkezdeni a fokozatos emelést, hogy 2019-re vagy 2020-ra egységesen 65 év legyen a nyugdíjba vonulás korhatára.

Ausztria éllovas rokkantnyugdíjasokban

Állás 20112007.09.10, 08:28

A nyugdíjkorhatár emelését az országban sok állampolgár úgy kerüli meg, hogy rokkantsági alapon idő előtt visszavonul - derül ki a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) elemzéséből.

Gyurcsány cáfolta a nyugdíjkorhatár-emelést

Itthon2007.06.29, 19:00

A miniszterelnök cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a kormány 2010-től kezdve évi egy hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt. Gyurcsány Ferenc a Klubrádió Megbeszéljük című műsorának vendége volt.

Megegyeztek a nyugdíjkorhatár emeléséről

Gazdaság2007.06.28, 12:50

Egyre jobban öregszik a népesség a viszonylag szegényebb országokban. A Világbank elemzői szerint Magyarországon a foglalkoztatás és a termelékenység növelése lehet a megoldás, a hazai szakértők szerint azonban ez nehezen megvalósítható. Megegyezés született a napokban a koalíciós pártok között a nyugdíjkorhatár emeléséről: e szerint óvatosan, 2010-től évente egy hónapot emelnének a jelenlegi mértéken.

Lerövidítené a gyest az OECD

Gazdaság2007.05.22, 14:03

A gyermekgondozási szabadság rendszerének átalakítását és idejének alapos lerövidítését, valamint a nyugdíjkorhatár fölemelését javasolja Magyarországnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A magyar kormány azonban részben ellenáll a nemzetközi szervezet törekvéseinek.

A szlovákok emelnék a nyugdíjkorhatárt

Archívum2006.11.29, 13:38

A Pravda szerint a szlovák kormány arra készül, hogy 65 évre emeli a jelenlegi 62 éves nyugdíjkorhatárt, mert úgy látja, hogy a központi hiánycsökkentés csak ilyen teherkönnyítéssel oldható meg.

Csökkentik az előrehozott öregségi nyugdíjat

Gazdaság2006.10.18, 09:11

Az előrehozott öregségi nyugdíjra a jövőben csak az irányadó nyugdíjkorhatárt két évvel megelőzően válhatnak jogosulttá az érintettek. A 2008 után megállapított, előrehozott járandóságok mértékét havi 0,3-0,4 százalékkal csökkentik

Kiadáscsökkentés: 40 ezer tanárt kellene elbocsátani

Állás 20112006.07.12, 10:08

Szakértők szerint 60-80 milliárd forintos kiadáscsökkenést eredményezne, ha elbocsátanának 40 ezer főt az oktatásból. Az elemzők további megoldásként a nyugdíjkorhatár felemelését javasolják.

A bürokrácia leépítése a legnépszerűbb ötlet

Itthon2006.05.31, 10:28

A Marketing Centrum felmérése szerint a bürokrácia leépítését tartaná az emberek többsége a legjobb módszernek az államháztartási hiány befoltozásához. A szerdai Népszabadság által közölt kutatás kimutatta: a legnépszerűtlenebb ötlet a nyugdíjkorhatár emelése, amiről viszont még nem született konkrét döntés, a kormányprogramban sem szerepel. 

Csak felvetés a megnövelt nyugdíjkorhatár

Itthon2006.05.26, 17:03

Nincs szó a kormányprogramban a nyugdíjkorhatár megváltoztatásáról, de a javaslat felmerült már a kormányon belül. A probléma felvetése ugyan időszerű, de a kormányszóvivő szerint egyelőre csak a megfelelő kutatások és számítások elvégzése várható.

A nyugdíjrendszer is felel az óriási hiányért

Archívum2006.05.15, 07:29

Magyarországon a nyugdíjkiadások teszik ki az államháztartás hiányának jelentős részét, és ez a teher gyorsuló ütemben nő. Nagy-Britanniában döntés született arról, hogy a nyugdíjkorhatárt fokozatosan 68 évre emelik.

A kényelmes nyugdíjért sztrájkolnak a britek

Nagyvilág2006.03.28, 14:56

Az általánosnál jóval kedvezőbb nyugdíjuk védelmében munkabeszüntetéshez folyamodnak a közszféra dolgozói Nagy-Britanniában. A rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár tervezett megemelése miatt, az utóbbi nyolcvan év legnagyobb közszolgálati sztrájkja kezdődött kedden Nagy-Britanniában.

Év végére várható a 13. havi nyugdíj első negyede

Itthon2003.07.12, 23:57

A 13. havi nyugdíj első negyedét az év végén, vagy 2004 elején kapják meg a nyugdíjasok - mondta a szocialista frakcióvezető szombaton. Lendvai Ildikó szerint a nyugdíjkorhatár csökkentésére nincs lehetőség, de egy elképzelés szerint már a nyugdíjkorhatár elérése előtt, bizonyos munkában eltöltött idő után, teljes nyugdíj mellett lehetővé tennék a nyugdíjba vonulást.

Előző
  • 1
  • 2
Következő