nyugdíj

címke rss

Nehéz helyzetükre hivatkoznak a korai nyugdíjt választó expolitikusok

Itthon2011.02.14, 10:43

Többek között a kedvezményes nyugdíjazás szigorításával akar takarékoskodni a kormány, de jelenleg épp a politikusok számára is nyitva áll a korai nyugdíjba vonulás lehetősége. Ezzel a lehetőséggel élt több egykori SZDSZ-es és szocialista képviselő, de kollégái szerint így vonult nyugdíjba Dávid Ibolya korábbi MDF-elnök is. Az 50-es éveikben nyugdíjazott egykori politikusok szerint "bonyolult" élethelyzetük miatt érhető a kedvezmény, de volt, aki elismerte, hogy nem jó, ha egyes szakmákra kiváltságos nyugdíjszabályok vonatkoznak.

Kezdődik harc a túlélésért a kisebb nyugdíjpénztárak között

Gazdaság2011.02.11, 20:20

A tizennyolc magánnyugdíjpénztárból hétben kevesebb mint kétezer tag maradt, ezeknek a kasszáknak fél évük van arra, hogy rendezzék soraikat. A felügyelet elsősorban a biztonságosság alapján dönt, de kétezer fő alatt a taglétszámra hivatkozva is visszavonhatja az engedélyt. Találtunk olyan pénztárat, amelynél harcba szállnak a működés fenntartásáért, van ahol még hezitálnak, és van, ahol nem látják értelmét a további működésnek.

A nyugdíj és a cégadó körül robbannak ki az új EU-s belharcok

Gazdaság2011.03.10, 10:37

A francia köztársasági elnök és a német kancellár olyan javaslatcsomaggal állt elő, amelynek része például a nyugdíjkorhatár emelése és a céges adózás egységesítése. Utóbbi ellen egyből tiltakozott Orbán Viktor, de rajta kívül más uniós vezetőknek is vannak kifogásaik. Mik ezek a javaslatok, és kinek mi a baja velük?

A Moody'st nem hatotta meg a visszalépők nyugdíjvagyona

Gazdaság2011.03.10, 11:24

Nem tervez változtatni a Moody's hitelminősítő a magyar állampapírok besorolásán azután sem, hogy a magánnyugdíjpénztár-tagok döntő többsége visszalépett az állami rendszerbe.

Csak formabontó ítélet írhatja felül Orbán vízióját

Itthon2011.02.04, 11:50

Orbán Viktor szerint már egy alkotmánybírósági (Ab) döntés sem változtathatja meg a január 31-én kialakult új nyugdíjbiztosítási rendszert, és az Ab eddigi döntései alapján merész húzás lenne a kormány egyik legnagyobb szabású törvényének a megsemmisítése. Bár többen is megtámadták a jogszabályt az Ab előtt, a bíróság ritkán forgat fel ilyen sok embert érintő jogszabályokat, sőt, az sem biztos, hogy érdemben foglalkozik a kérdéssel.

"Az a hülye, aki nem használja ki" - negyvenes nyugdíjasok az idő előtti nyugdíjról

Itthon2011.02.03, 15:31

Ismerőseiktől kapott irigykedő megjegyzésekkel fizetnek kényelmes életükért azok, akik a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét kihasználva, már negyvenes éveikben visszavonulnak. Az [origo]-nak nyilatkozó, a nekik járó kedvezményeket kihasználó, fiatal nyugdíjasok arra hivatkoznak, hogy csak élnek a törvény adta a lehetőséggel. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány változtatni fog a kedvezményes nyugdíjazás rendszerén, amivel évtizedes beidegződéseket rúgnának fel.

Az ombudsman vizsgálja a nyugdíjkasszák kampányköltéseit

Gazdaság2011.02.02, 07:12

Soron kívül vizsgálja az adatvédelmi biztos, hogy közérdekű adatok-e a magánnyugdíjpénztárak önreklámozásra fordított kiadásai - írja a Magyar Nemzet. A Financial Times írása szerint "zűrös és ellentmondásos" véget ért a 13 évvel ezelőtti indulásakor még úttörőként dicsért átalakítás.

Orbán szerint már semmi sem hozza vissza a régi nyugdíjrendszert

Gazdaság2011.02.02, 19:24

Nem érdemes abban bízni, hogy az Alkotmánybíróság megváltoztatja az új nyugdíjrendszert - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint azzal, hogy a pénztártagok 97 százaléka átlépett az állami nyugdíjba, véglegesen eldőlt, hogy kétpilléres nyugdíjrendszere lesz Magyarországnak. A miniszterelnök bejelentette, hogy még az idén átáll az állam az egyéni számlás nyugdíjrendszerre.

Orbán: Nincs befejezve a nyugdíjrendszer reformja - videó

Archívum2011.02.02, 17:45

A nyugdíjrendszer átalakításának célja, hogy a befizetések fedezzék a kifizetéseket, és ezt az egyensúlyt még az idén meg lehet teremteni - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai, a magánnyugdíj-pénztári visszalépés lezárultának alkalmából tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő azt is bejelentette, hogy néhány hónap múlva, vagyis még ebben az évben a magyar állami nyugdíjrendszer átáll az egyéni számlás rendszerre. Leszögezte, hogy a magánpénztári pillér felszámolása lezárult, az befejezett tény - abban sem érdemes bízni, hogy az Alkotmánybíróság bármely ítélete változtathat ezen.

Selmeczi szerint bezárult az állami nyugdíj kapuja, a törvény szerint nem

Gazdaság2011.02.02, 15:54

Selmeczi Gabriella nyugdíjügyi megbízott egy szerdai interjúban kijelentette, hogy többé nincs lehetőség az állami nyugdíjrendszerbe való visszakerülésre. Ennek ellentmond a jelenleg hatályos törvény, a Miniszterelnökség szerint ugyanakkor nincs gond Selmeczi nyilatkozatával.