Nyugati tér

címke rss

A Nyugati téri robbantót utánozta egy miskolci fiú

Itthon2003.09.02, 11:54

Egy 16 éves miskolci fiú vélhetően a Nyugati téren történt robbanás elkövetőjének a példáját követte, amikor hat doboz gyufának a gyúlékony részével teli hátizsákkal kelt útra. A rendőröknek feltűnt a zavartan viselkedő fiú, aki úgy gondolta, robbanószerkezet van nála, amit a város határán próbál ki.

Előzetesben a Nyugati téri robbantó

Itthon2003.08.28, 14:40

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Nyugati téri robbantót. T. Tamás tudomásul vette a döntést, nem fellebbezett. A rendőröknek korábban már beismerte a robbantást, de azt állította, nem szándékosan tette. A hétfői, Nyugati téri robbanásnak nyolc sérültje volt.

Előzetes letartóztatásba kerül a Nyugati téri robbantó

Itthon2003.08.26, 12:42

A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartóztatását annak a fiatalembernek, akinek a hátizsákjában hétfő délután aceton alapú anyag robbant fel a Nyugati téren. A nyomozók kedden délelőtt hallgatták ki a fiatalembert és édesanyját is, de a BRFK-n egyelőre még nem árulták el, mit mondott a férfi. Mielőtt betolták a műtőbe, azt mondta, hogy a robbantás nem volt szándékos, nem gondolta, hogy a hátizsákja felrobban. A rendőrség szerint kizárható, hogy a fiatalembernek köze van a szervezett bűnözéshez. A robbantásban nyolcan sérültek meg, egy ember súlyosan.

A tanárok bosszantása miatt járt iskolába a Nyugati téri robbantó

Itthon2003.08.26, 17:24

A Nyugati téri robbantóra, T. Tamásra tanárai úgy emlékeznek: sokat lógott, amikor mégis bement az iskolába, csak a számítógépek és a tanárok bosszantása érdekelte. T. Tamás egyik tanára azt mondta: a fiúval édesapja öngyilkossága után kezdődtek a bajok. A helyiek közül többen azt állították, hogy piromániás a fiú, aki a közeli homokbányába járt robbantgatni.

Mindent beismert a Nyugati téri robbantó

Itthon2003.08.26, 17:31

Besimerő vallomást tett a Nyugati téren robbantó fiú. A rendőrök a vallomás alapján közveszélyokozással és robbanószerrel való visszaéléssel gyanúsították meg. Megállapították azt is, hogy véletlenül robbant fel a T. Tamásnál lévő vegyület, amikor hirtelen felkapta a hátizsákot. A fiú védekezni akart a szerrel, mert korábban többször megverték.

Támadástól rettegett a Nyugati téri robbantó

Itthon2003.08.25, 20:33

Két súlyos és hat könnyű sérültje van annak a robbanásnak, amely hétfő délután történt a Nyugati téren, a pályaudvar előtti villamosmegállóban, a hatos villamoson. A detonációt egy hátizsákba rejtett, aceton alapú szer okozta, amelyet kémiaórákon szoktak használni. A felrobbant hátizsákot egy férfi viselte, aki a rendőröknek azt mondta, hogy azért hordott magánál robbanóanyagot, mert támadástól tartott, és így akart védekezni.

Epertüntetés a Nyugatinál

Itthon2003.06.16, 10:26

A Nyugati téri aluljáróban demonstráltak az Ifjúsági Demokrata Fórum által alapított kábítószerellenes epermozgalom hívei. A közel 100 kiló ingyen szétosztott eper ellenére azonban alig két tucatnyian érdeklődtek a drogellenes kezdeményezés iránt, de őket is szemmel láthatóan az ingyengyümölcs érdekelte.

Szilveszteri bulik Budapesten

Itthon2002.12.31, 11:49

Budapesten a fővárosi önkormányzat szervezésében párhuzamosan három helyszínen lesznek óévbúcsúztató programok: az Oktogonnál, a Nyugati téren és a Vörösmarty téren. Várják a szórakozni vágyókat a Millenáris Parkban, az elektronikus zene híveit pedig az SAP-csarnoknál lévő megapartyra.

ORFK: nem rendbontás a szkinhedek bekiabálása

Itthon2002.12.05, 12:27

Budapesten a Nyugati téren tartott hanuka-ünnepséget szkinhedek zavarták meg "Magyarország a miénk" kiáltásokkal. A rendőrök nem léptek közbe, mert mindkét félnek bejelentett rendezvénye volt, az ORFK szerint rendbontás nem történt. Az országos rendőrfőkapitány azonban ígéretet tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, hogy kivizsgálja az esetet. 

A rendőrség is felelős a szkinhedrendbontásért

Itthon2002.12.05, 14:56

Az ORFK vezetője elismerte, hogy mulasztást követett el az a rendőr, aki egy helyre adott engedélyt egy szkinhed csoportnak és a hanukát ünneplő zsidó csoportnak. A vizsgálat tart, a mulasztót felelősségre vonják, a rendőrség a konzekvenciákat levonja a szerda este a budapesti Nyugati téren tartott hanukaünnepségen történt incidenssel kapcsolatban - közölte Salgó László országos rendőrfőkapitány csütörtökön. Salgó László ugyanakkor közölte: a helyszínen tartózkodó rendőrök nem hibáztak, amikor nem avatkoztak közbe, mert mindkét csoportnak volt engedélye.