Nyugati tér

címke rss

A felüljárót is megrongálhatták volna a nyugati téri bombák

Itthon2008.10.24, 15:01

20-30 méteres körben pusztíthattak volna a Nyugati téren parkoló autóban talált távirányítású bombák - mondta el az országos rendőrfőkapitány péntek reggel a Nap-kelte című műsorban. A tűzszerészek vezetője szerint kisebb kézigránátnak megfelelő hatást fejthettek volna ki csomagtartóból előkerült kisebb csőbombák is. Az autó sofőrje mindent tagad. A lakásán tartott házkutatás során robbanószerkezetek előállításához szükséges felszereléseket és tervrajzokat is találtak a rendőrök. 

Gatyát felkötni, jön a Ryanair

[origo] utazás2008.04.07, 16:46

Példátlan akcióval indította budapesti jelenlétét a vezető európai diszkont légitársaság, a Ryanair. A társaság 200 ingyenjegyet osztott ki a Nyugati téren azok között, akik minél jobban kimutatják a Malév és annak jegyárai iránti utálatukat. A cég ehhez hasonló agresszív marketingeszközei csak nálunk szokatlanok, Európa nyugati felén évek óta ehhez hasonlókkal hallat magáról az ír fapados. De mit is kell tudni a diszkont társaságok számára modellértékű Ryanairről?

Könnyen ráfizetnek a parkolókban ügyeskedő hajléktalanok

Itthon2008.03.12, 15:35

Nem sértenek szabályt azok a hajléktalanok, akik a budapesti parkolókban pénzt kérnek az épp beálló autósoktól azért, hogy a távollétükben vigyázzanak a kocsira. Hiába tartanak egyes sofőrök attól, hogy a visszautasítással feldühített kéregetők maguk tesznek kárt a járműben, a rendőrség nem tehet semmit. A Nyugati téri hajléktalanok szerint alig lehet keresni ezzel a módszerrel, azt nem árulták el, hogy akkor miért éri meg nekik mégis.

Nem csak Cha-Cha-Cha - csütörtökön nyit az új klub

Partytár2008.01.22, 08:27

Hosszú várakozás után végre megnyitott az új Cha-Cha-Cha, a Bajcsy-Zsilinszky út 63. alatti pincében, a Skála Metró és a Nyugati tér tőszomszédságában. Bemutatjuk az új helyet és rendezvényeit, köztük a dj Supermannel, Nagával és Mangóval is csábító nyitóbulit, továbbá vázoljuk a legendás Cha-Cha-Cha-sztorit.

Visszatér a Cha-Cha-Cha - nyitóparty csütörtökön a Nyugatinál

Partytár2008.01.16, 13:56

Hosszas várakozás után csütörtökön végre megnyit az új Cha-Cha-Cha. A legendás, a Lonely Planet budapesti útikönyveiben is szereplő klub a Kálvin téri "akvárium" után, most a Bajcsy-Zsilinszky út 63. pincéjében, a Skála Metro és a Nyugati tér tőszomszédságában talált új helyet. A nyitóbulin többek között dj Naga, Beta, Superman, Mango és Infragandhi is föllép.

Megasztáros a mélyben

Partytár2007.12.12, 21:52

Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground végigbombázza koncertekkel Budapest aluljáróit. Szombaton a Nyugati téren, a Ferenciek terén és végül az Örs Vezér téren adnak egy-egy koncertet.

Megzavarták a Nyugati téri hanuka-ünnepet

Itthon2007.12.05, 09:13

Még kedd este szabadon engedte a rendőrség azt a három férfit, akik megzavarták a hanuka zsidó ünnep kezdetét jelző gyertyagyújtást a Nyugati téren. A rendzavarók ellen szabálysértési eljárás indul.

Egyértelmű a rendőri túlerő

Itthon2007.10.22, 22:49

Az Andrássy úthoz vonult és összecsapott a rendőrökkel az a tömeg, amely korábban a Szabadság téren demonstrált. A rendőrség könnygázt vetett be a molotov-koktélt dobáló tüntetők ellen. A zavargáson hamar úrrá lett a látványos rendőri túlerő. A rendőrségi akciók folytatódtak, a Nyugati térnél többszáz rendőr sorakozott fel, a villamosokat leállították. Az Országos Mentőszolgálat információi szerint eddig öt sérültet láttak el, őket könnyebb sérülésekkel vitték kórházba.