Nyugat

címke rss

Gyűlölködni iszonyú fárasztó

Nagyvilág2008.11.16, 20:17

Usman Raja iszlámista agitátor volt Londonban. A kilencvenes években a csecsenföldi ellenállóknak kalapozott pénzt, térített és fizikai tréninggel készült a nagy felkelésre, amikor a muszlimok végre átvehetik az uralmat a Nyugat felett. Néhány társa megjárta az afganisztáni al-Kaida-kiképzőtáborokat. Öt éve meggondolta magát, most egy alapítványnál dolgozik, ami szélsőséges nézeteket valló muszlimokat próbál megtéríteni egy békésebb iszlámnak. Interjú a fanatikus iszlámról és arról, ami esetleg a helyébe léphet.

Három gyújtóbombát találtak a Nyugatinál

Itthon2008.10.24, 08:10

Gyakorlatilag eseménytelenül zajlottak le az október 23-i budapesti megemlékezések csütörtökön. Nagyon jelentős rendőri készültség volt az egész városban, a rendőrök mindenhol beszorították a városban vonuló embereket, akik a csúcsponton voltak pár százan. A nap legnagyobb izgalmára estig várni kellett, a Nyugatinál találtak három gyújtóbombát. Gyurcsány a jótündérről, Orbán a kormány hibáiról beszélt.

A felüljárót is megrongálhatták volna a nyugati téri bombák

Itthon2008.10.24, 15:01

20-30 méteres körben pusztíthattak volna a Nyugati téren parkoló autóban talált távirányítású bombák - mondta el az országos rendőrfőkapitány péntek reggel a Nap-kelte című műsorban. A tűzszerészek vezetője szerint kisebb kézigránátnak megfelelő hatást fejthettek volna ki csomagtartóból előkerült kisebb csőbombák is. Az autó sofőrje mindent tagad. A lakásán tartott házkutatás során robbanószerkezetek előállításához szükséges felszereléseket és tervrajzokat is találtak a rendőrök. 

Helyreigazítást követel Kundera az ügynököző hetilaptól

Nagyvilág2008.10.23, 13:31

Pert indít Milan Kundera az őt besúgással vádoló cseh hetilap ellen, ha az nem közli le a világhírű író által megfogalmazott helyreigazítást. A Respekt szerint Kundera adta fel a rendőrségnek 1950-ben Miroslav Dvoráceket, aki titkos megbízatással érkezett Nyugatról Prágába. A férfit letartóztatták, és 14 évet ült börtönben hazaárulás miatt.

Vaklárma volt a bombariadó a Nyugatiban

Itthon2008.10.18, 18:03

Bombariadó miatt lezárták és kiürítették a Nyugati pályaudvart szombaton délután, ezért a pályaudvar közel egy órán át nem fogadott és indított vonatokat. A rendőrség nem talált bombát, így fél négytől ismét közlekednek a vonatok, a menetrend viszont várhatóan csak késő estére áll helyre.

Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament

Nagyvilág2008.09.03, 17:06

Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament, ugyanakkor rendkívüli állapotot vezetett be az ország bizonyos részein, ahol még orosz katonák állomásoznak. Eközben Dél-Oszétia vezetése közölte, készek tárgyalni Grúziával, de nem Miheil Szaakasvili elnökkel, akit népirtónak tartanak. 

Grúziát, Moszkvát és a Nyugatot is hibáztatja a nemzetközi sajtó

Nagyvilág2008.08.09, 13:00

Grúzia elnöke elszámította magát, mikor kirobbantotta a mostanra háborúvá fajult kaukázusi konfliktust - erről írt a a párizsi Le Figaro és a lengyel Gazeta Wyborcza is. A The Times a Dél-Oszétiában kirobbant harcok kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Moszkva még mindig saját befolyási övezetének tekinti Grúziát. A bécsi Der Standard szerint a posztszovjet imperializmus visszaszorítása a tét.

Gyenge lábon áll a kormánynegyedes becslés

Itthon2008.08.04, 11:51

Büszkén lobogtatott a Pénzügyminisztérium egy jelentést, amely szerint a lefújt kormányzati negyed valójában nem is hatalmas bukta volt, hanem jó üzleti befektetés. A kiszemelt ingatlan értékének állítólagos növekedésére hivatkoztak, ezt ugyanakkor gyengíti, hogy azt senki nem mondja meg, ki és milyen szempontok alapján becsülte meg az ingatlan árát. Ráadásul már a kormányzati negyed is azért bukott meg, mert rengeteg a kérdőjel a telek körül, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy kapkodnának érte a piacon.

hazassag

T-Online Portal2008.07.07, 11:04

Evelyn Lynn: Hogyan menjünk férjhez Nyugatra? (2003) - néhány sor arról, hogyan fogj gazdag pasit Nyugaton és hogy megéri-e - - forrásunk egy könyv, mely igaz történetet mond el -  A cím már önmagában véve is vérforraló, hiszen egészséges lelkületű, intelligens ember céljai közt a l'art pour l'art férjhezmenés (mint olyan) alapjáraton nem szerepel. Az a fajta naív, kimondottan kelet-európai elképzelés pedig, miszerint az eredendően alacsony életszínvonalon tengődő, harminc feletti, elvált nő boldogulásának egyetlen kulcsa az Újvilág vízuma - nos, ez a feltevés finoman fogalmazva is bármelyik jóérzésű embernél kiveri a biztosítékot. ...

Olcsóbb az élelmiszer itt, mint Nyugaton

Gazdaság2008.07.03, 14:16

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága tárgyalt az élelmiszerárak magyarországi alakulásáról, illetve az élelmiszerdrágulás európai vetületéről. Magyarországon még mindig olcsóbb az élelmiszer, mint Nyugaton.

Vitatható tételek a kormányzati negyed elszámolásában

Itthon2008.06.28, 09:09

Több mint kilencmilliárd forintot költöttek el a februárban leállított új kormányzati negyed beruházására. A beruházásról készült tételes elszámolásból kiderül, hogy az összeg legnagyobb része a Nyugati pályaudvar mögötti telek megvásárlásáre ment, de az összesítést elkészítő MNV Zrt. több tételt is vitathatónak talált - írja a Népszabadság.

Kisiklott kocsi akadályozza a vonatokat a Nyugatinál

Itthon2008.06.09, 08:51

A nyugai pályaudvar több vágányát is elzárja az a vasúti kocsi, ami kora reggel siklott ki tolatás közben. Több járatot nem indítanak el, és egyes vonatok csak külvárosi pályaudvarokig közelekednek.

Nyugathoz csatlakoznak a magyar tejtermelők

Archívum2008.06.04, 13:21

A magyar szarvasmarha-tenyésztők csatlakoznak az alacsony tejfelvásárlási árak miatt indult nyugat-európai tiltakozó mozgalmakhoz; erről döntött a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmánya szerdai budapesti ülésén. A csatlakozás módjáról később határoz a választmány.

Könnyen ráfizetnek a parkolókban ügyeskedő hajléktalanok

Itthon2008.03.12, 15:35

Nem sértenek szabályt azok a hajléktalanok, akik a budapesti parkolókban pénzt kérnek az épp beálló autósoktól azért, hogy a távollétükben vigyázzanak a kocsira. Hiába tartanak egyes sofőrök attól, hogy a visszautasítással feldühített kéregetők maguk tesznek kárt a járműben, a rendőrség nem tehet semmit. A Nyugati téri hajléktalanok szerint alig lehet keresni ezzel a módszerrel, azt nem árulták el, hogy akkor miért éri meg nekik mégis.

Putyin szerint Medvegyevvel sem lesz könnyebb

Nagyvilág2008.03.09, 00:16

Angela Merkel német kancellár Moszkvában találkozott Valgyimir Putyin leköszönő, és Dmitrij Medvegyev leendő orosz elnökkel. Putyin szerint utódjával sem lesz könnyebb a Nyugatnak.

Kihaltak a nagy pályaudvarok

Itthon2008.02.07, 10:34

Folytatódott csütörtökön a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által határozatlan időre meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalhálózatán. Csütörtökre virradó éjszaka a forgalomirányítók közül 1567-en vették fel a munkát, 123 vasutas sztrájkolt - közölte a MÁV. A vasúti társaság és a szakszervezet közötti egyeztetés pénteken folytatódik.

Alul és felül is jó lesz

Partytár2008.01.25, 13:31

Klubmozgások határozzák meg a januári partyszezont. A Kultiplex zárófesztivált tart, a West-Balkán már összecsomagolt és lassan beköltözik új, immár végleges helyére, miközben megnyílt az új Cha-Cha-Cha a Nyugatinál, illetve megvan a téliesített Corvin-tető a Blaha Lujza téren, és szombaton új hely is nyílik az Astoriánál Főbe-járat néven.

Sopronon át utazik a kínai áru Nyugatra

Archívum2008.01.19, 10:52

A GySEV Zrt. a Far East Land Bridge Ltd-vel közösen működteti a Kína és Nyugat-Európa közötti vasúti teherszállítási útvonal magyarországi szakaszát. Az együttműködésről a két társaság képviselői 2012-ig szóló szerződést írtak alá a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban.

Visszatér a Cha-Cha-Cha - nyitóparty csütörtökön a Nyugatinál

Partytár2008.01.16, 13:56

Hosszas várakozás után csütörtökön végre megnyit az új Cha-Cha-Cha. A legendás, a Lonely Planet budapesti útikönyveiben is szereplő klub a Kálvin téri "akvárium" után, most a Bajcsy-Zsilinszky út 63. pincéjében, a Skála Metro és a Nyugati tér tőszomszédságában talált új helyet. A nyitóbulin többek között dj Naga, Beta, Superman, Mango és Infragandhi is föllép.

Megindult a forgalom a Nyugati pályaudvaron

Itthon2008.01.14, 22:27

Megindult a vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvaron. A forgalmat korábban azért kellett leállítani, mert a kábelalagút-rendszerben zárlat alakult ki és a lecsöpögő fémolvadék miatt az összehordott ruhaneműk füstölni kezdtek, emiatt a tűzoltóság a pályaudvar teljes áramtalanítását kérte.

Kupé, ami elérhető

Auto2007.12.24, 02:05

Nosztalgiázni jó, és egy autómániás mit tehet mást, megpróbálja összegyűjteni egykori kocsijait. Dömsödi Gábor garázsában négy oldtimer áll, az ötödik érkezik, a két Csepel tűzoltóautót pedig most feledjük. Legújabb kedvence a Skoda 110R Coupé. Szerzőnk kipróbálta a hajdani presztízsmodellt.

34 év után megy újra Párizsba Kadhafi

Nagyvilág2007.12.10, 15:05

"Ez csak színtiszta üzlet" - nyilatkozta francia útja előtt Moammar al-Kadhafi líbiai államfő a belga Le Soirnak. A Le Monde politológusa szerint azonban Kadhafi nyitni próbál a Nyugat felé. A líbiai vezér 1973-ban járt legutoljára Párizsban.

Megzavarták a Nyugati téri hanuka-ünnepet

Itthon2007.12.05, 09:13

Még kedd este szabadon engedte a rendőrség azt a három férfit, akik megzavarták a hanuka zsidó ünnep kezdetét jelző gyertyagyújtást a Nyugati téren. A rendzavarók ellen szabálysértési eljárás indul.

Idegenben nyert a Haladás, otthon remekelt a Vác

Archívum2007.11.17, 16:05

Szombaton két mérkőzést játszottak le az NB II 15. fordulójából. A Keleti csoportban hazai győzelem, a Nyugatiban pedig vendégsiker született.

Pénzt visz és káoszt okoz a Nyugati átalakítása

Archívum2007.11.14, 08:08

A Nyugatit nem lehet átalakítani - állítja a VEKE. A vonatok csarnokon kívülre helyezésének terve és Rákosrendezőre telepítésének ötlete rossz ugyanis rengeteg pénzbe kerül és csak ront a közlekedési helyzeten.

Lerabolják a pályaudvari forgalmat a mezítlábas taxisok

Itthon2007.10.25, 15:12

A MÁV, a főváros alkalmazottainak adják ki magukat a pesti pályaudvarokon utasokra vadászó taxisok, de van, aki rablónak nevezi saját magát. A Nyugatiban az ismert taxitársaságok autóit nem is látni, a mezítlábasoktól pedig még a posztoló rendőrök is óvják az utast. A fuvar több mint kétszer annyiba kerül, mint a hivatalos taxisoknál. A MÁV nem foglalkozik a problémával.

Lemondott az iráni nukleáris főtárgyaló

Nagyvilág2007.10.20, 11:30

Megvált tisztségétől Ali Laridzsáni, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója. A tisztviselő állítólag máshogy taktikázna a Nyugattal, mint Ahmadinezsád elnök.

Görözdi: A terv éppúgy magyar, mint a Rubik-kocka

Vendégszoba2007.08.20, 20:45

Egyszerűségével fog hivalkodni, spórol az adófizetőknek és nem okoz dugókat - ezt ígérte a kormányzati negyedről Görözdi György, a miniszterelnök megbízottja a Vendégszobában, ahol olvasóink tettek fel neki kérdéseket. A Gyurcsány Ferenc cégével kapcsolatos kérdésre nem válaszolt, arról viszont beszélt, hogy szerinte miért fanyaloghattak a tervpályázat külföldi zsűritagjai.

Álom a drágább lakás a kormánynegyednél

Ingatlan2007.08.02, 12:20

A Nyugati környékén lakáseladást fontolgatók egy része kivár, mások már most igyekeznek hasznot húzni a tervek szerint két év múlva felépülő kormányzati negyedből, de nem sok sikerrel. A szakértő szerint beszédes jel, hogy a jó szimatú külföldiek nem tolonganak ezen a piacon.

Magyar-japán terv alapján épül a kormánynegyed

Itthon2007.08.02, 17:29

Magyar-japán közös terv nyerte a kormányzati negyedre kiírt építészeti pályázatot. A Janesch Péter és Kengo Kuma által vezetett építész csapat 20 millió forintot kap a tervezésért. A zsűrizésben részt vett tekintélyes külföldi építészek előzőleg azt mondták, nem voltak elragadtatva a felhozataltól, a parlamenti ellenzék pedig már eleve az elképzelést is "vérlázítónak" nevezte. A negyed felépítésének támogatói viszont épp azzal érvelnek, hogy a létesítménnyel sokat spórolnak az államnak.

Genscher Magyarországot méltatta

Nagyvilág2007.07.15, 19:43

Hans-Dietrich Genscher korábbi német külügyminiszter, a Kelet és Nyugat közötti enyhülés és az európi egyesülés egyik legkiemelkedőbb képviselője méltatta Magyarország szerepét a német újraegyesítésben azon a szimpóziumon, amelyet a Hamburg közelében lévő Plön kastélyában rendeztek vasárnap délután.

Nem lesz Fradi az NB I-ben

Sport2007.06.16, 23:15

A labdarúgó NB II utolsó fordulóját követően eldőlt, hogy a Keleti csoportból a Nyíregyháza, a Nyugatiból pedig a BFC-Siófok jutott fel az élvonalba. A Nyíregyháza élről várta a zárást, és miután 1-0-ra legyőzte a Vecsést, az üldöző Ferencváros nem tudott a szabolcsiak elé kerülni. A zöld-fehéreknek ez azért sem sikerülhetett, mert hazai pályán csak döntetlent játszottak a Baktalórántházával. Nyugaton a siófokiak listavezetőként az utolsó körben hazai pályán 5-1 nyertek a Mosonmagyaróvár ellen, s ezzel megőrizték első helyüket. Mindkét csoportból az első helyezett jutott fel az NB I-be.

Új hidegháborúval fenyegetnek az oroszok

Nagyvilág2007.06.03, 15:36

Ismét európai célpontokra irányítja nukleáris fegyvereit Oroszország, ha az amerikaiak nem állnak el a rakétavédelmi pajzs ötletétől - fenyegette meg a Nyugatot egy új hidegháborúval Vlagyimir Putyin, és hasonlóan nyilatkozott az orosz külügyminiszter is. Oroszország már be is mutatta azokat az új fegyvereket, amelyeket "asszimetrikus válasznak" szánnak a fenyegetéssel szemben.

Gázolt a vonat Budapesten

Itthon2007.05.28, 18:50

A Nyugati pályaudvarról induló Tömörkény Intercity elgázolt egy nőt Budapesten. A forgalmat másik vágányra terelték.

Elment a Szent Koronát visszaszerző amerikai

Nagyvilág2007.05.26, 12:45

Komoly szerepe volt a Szent Korona visszaszerzésében, Kádárt köpönyegforgatónak tartotta, de  úgy vélte, hogy Magyarország az amerikaiak segítsége nélkül is közeledett a Nyugathoz. Philip M. Kaiser egykori budapesti nagykövetről van szó, aki a napokban hunyt el 93 évesen. Carter elnök alatt szolgált Budapesten, de kivette a részét a kubai rakétaválságból is.

Pestre települt a Hülye Járások Minisztériuma

Itthon2007.05.12, 18:24

Kik ezek az idióták? - ült ki a kérdés sokak arcára, amikor meglátták a Nyugati téren rongylábbal ugrándozó keménykalapos, fekete öltönyös férfiakat. Aki nem tudná: ők a brit Hülye Járások Minisztériuma munkatársai.

Még ütközik a Nyugat és Oroszország koszovói megoldása

Nagyvilág2007.05.08, 23:03

Az Egyesült Államok európai szövetségeseivel kidolgozta egy olyan ENSZ-határozati javaslat alapelemeit, amely saját államot javasol Koszovó kétmilliós albán lakosságának, miközben a tárgyalások folytatását szorgalmazó Oroszország is előterjesztette elképzeléseit a dél-szerbiai szakadár tartomány jövőjére vonatkozóan a Biztonsági Tanácsban.

Dübörgő gazdasággal is lemaradhat Afrika

Gazdaság2007.05.01, 08:31

Várhatóan az egymást követő negyedik évben nő 5 százalék fölötti mértékben az afrikai gazdaság 2007-ben. Az elvándorlás, a konfliktusok, a betegségek, valamint az infrastruktúra hiánya miatt azonban többen ismét a vészharangot kongatják. Új gazdaságpolitika és a fejlett országok nagyobb segítsége nélkül a Föld legszegényebb régiójának problémái a Nyugatot is eláraszthatják.

Cikkek, képek, videók - mindent március 15-ről

Itthon2007.03.19, 12:31

A gumilövedék és a lovasroham ugyan elmaradt március 15-én, de a rendbontások nem: letarolták az Andrássy utat, Demszkyt tojással dobálták meg, az árpádsáv bejárta a világsajtót - itt mindent megtalál a március 15-ei eseményekről! Képek, videók, cikkek.

Bombariadó volt a 3-as metró vonalán

Itthon2007.02.17, 20:43

Egy ismeretlen telefonáló azt közölte a mentőkkel, hogy bomba fog robbanni a 3-as metrón. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot, de a BKV szerint egy óra késéssel értek a helyszínre. Bombát nem találtak.

Nem találtak bombát a Nyugati pályaudvaron

Itthon2007.02.17, 13:01

Befejeződött a vizsgálat a Nyugati pályaudvaron, nem találtak robbanószerkezetet. Szombat délelőtt egy ismeretlen férfi azzal kereste meg a rendőrséget, hogy bomba fog ott robbanni. A vonatoknál késésekre kell számítani.

NHL: Kelet uralta az All Star-gála első napját

Sport2007.01.24, 10:15

Három év után ismét All Star-gálát rendeznek az NHL-ben, a főmérkőzés előtti napon amolyan felvezetésként a fiatalok találkozójára, valamint az ügyességi versenyre került sor Dallasban, mindkét próbatételben a Kelet bizonyult jobbnak.

Nem találtak bombát a Nyugati pályaudvaron

Itthon2007.01.24, 22:51

Bombariadó miatt lezárták a Nyugati pályaudvart szerdán este, a miután a tűzszerészek átkutatták az állomást, bombát nem találtak. Kedden hasonlóképpen jártak a Keleti pályaudvarnál.