Nyugat

címke rss

Kovács Zoltán: Nyugaton politikai fegyverként működik a média

Itthon2023.03.09, 15:05

Nyugat-Európában nem független a sajtó, politikai fegyverré akarják tenni, sőt részben már akként is működik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Sajtószabadság Magyarországon 2023 című konferencián csütörtökön, Budapesten.

Szijjártó Péter: Lehetővé kell tenni a kelet-nyugati együttműködés helyreállítását

Nagyvilág2023.02.14, 14:25

A nagy és erős országok döntéshozóinak felelősségük, hogy ne szakítsanak meg minden köteléket Kelet és Nyugat között, illetve ne lehetetlenítsék el az együttműködés helyreállítását - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.

Drámai kijelentést tett az orosz hadsereg vezetője

Nagyvilág2023.01.24, 10:12

Gyakorlatilag az egész Nyugat áll szemben Oroszországgal az ukrajnai "különleges hadműveletben" - jelentette ki Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke az Argumenti i Fakti című lapnak adott, a hírportálon hétfő éjjel megjelent interjúban.

Elege lett a Nyugatból egy NATO-országnak

Nagyvilág2022.12.28, 21:58

A török elnök úgy véli, hogy a Nyugat nem próbált közvetítővé válni Oroszország Ukrajna elleni háborújában - írta a Mandiner.

Putyin elárulta a háború okát

Nagyvilág2022.12.12, 10:26

A Nyugat figyelmen kívül hagyta Moszkva vádját azzal kapcsolatban, hogy Kijev nem tartotta be az ukrajnai rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásokat, ez volt a különleges hadművelet kiváltó oka – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi magazinműsorban a Rosszija 1 tévécsatornán.

Így akar Amerika tárgyalni a békéről

Nagyvilág2022.11.07, 22:32

A Nyugat zárt ajtók mögött tárgyalna az Oroszország és Ukrajna közötti esetleges békemegállapodás feltételeiről - írja a The Wall Street Journal.

Váratlan helyről érte kemény támadás az Európai Uniót

Nagyvilág2022.09.08, 09:22

Erdogan provokatívnak nevezte a Nyugat Oroszországgal szembeni politikáját, az Ukrajnának küldött fegyvereket pedig haszontalan szemétnek.

Putyin miniszterelnöke megfenyegette Amerikát és a szövetségeseit

Nagyvilág2022.09.05, 10:10

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök és Putyin korábbi miniszterelnöke, aki az egyik legközelebbi szövetségese, azzal vádolta az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy megpróbálják kiprovokálni az ország szétesését, és figyelmeztetett, hogy az ilyen kísérletek súlyos következménnyel járhatnak.

Navracsics Tibor: A Nyugatnak meg kell értenie a kelet-európai történelmet

Itthon2022.08.23, 18:30

A Nyugat-Európában élőknek meg kell érteniük a kelet-európai történelmet, hogy a kontinens valóban közösséggé válhasson - hangsúlyozta a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából kedden a Terror Háza Múzeumban a területfejlesztési miniszter.

Újabb szövetségest talált Putyin Amerika ellen

Nagyvilág2022.08.16, 14:40

Vlagyimir Putyin orosz elnök levelet írt Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek, amelyben azt javasolja, hogy a két ország alakítson ki szorosabb kapcsolatokat.

Már atomtámadásról beszélnek az orosz tévében

Nagyvilág2022.08.12, 17:19

„Kijev és a Nyugat az atomkatasztrófa peremére sodorta az egész világot, ez pedig már határozott reakciókat követel" - fogalmazott az orosz állami médiában dolgozó Jurij Kot.

Orbán Balázs: A Nyugatnak felül kell vizsgálnia a szankciókkal kapcsolatos elvárásait

Itthon2022.08.02, 15:09

A Nyugatnak felül kell vizsgálnia a szankciókkal kapcsolatos elvárásait, ugyanis Európának egyre súlyosabb energiaválsággal kell megküzdenie, ami a stabilitását fenyegeti - írja közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs szerint a magyar kormány Európában egyedülálló módon védi a magyar lakosságot az elszabadult energiaáraktól a rezsicsökkentésnek köszönhetően.

Putyin kemény üzenetet küldött a Nyugatnak

Nagyvilág2022.06.17, 17:27

Vlagyimir Putyin Szentpéterváron mond beszédet, ahol átgondolatlannak és őrültségnek nevezte az Oroszországgal szemben hozott nyugati szankciókat, amelyek véleménye szerint teljes kudarcot vallottak és a Nyugatot teszik tönkre, nem Oroszországot.

Brüsszel attól fél, hogy egyre többen követik a magyar példát

Itthon2022.06.13, 11:23

A gazdasági növekedés nemcsak az adósságcsökkentést szolgálja, hanem az ország gazdasági szuverenitásának megőrzését is – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly szerint mivel sok európai országban egyre drágább a benzin, Brüsszel nem kockáztathatja, hogy a magyar példát akarják követni Nyugaton is. Minél drágább lesz az üzemanyag Nyugaton, annál nagyobb lesz a magyar alternatíva vonzereje. Az igazgató arról is beszélt, hogy a baloldal mindig eladósítja az országot, a Fidesz meg mindig rendbe teszi. Hozzátette: a jövő évi költségvetési tervezett ...

Újabb pedofilokat mentegető cikk jelent meg a nyugati sajtóban

Nagyvilág2022.06.02, 19:49

Ezúttal az egyik vezető német hírportál, az önmagát egyébként konzervatívnak mondó Die Welt jelentetett meg egy olyan írást, amely szerint a pedofil férfiaknak is szükségük van vágyaik legális kiélésére.

Kiderült, valóban drágábbak-e a lakások nyugaton, mint keleten

Gazdaság2022.01.14, 15:50

Vajon nyugaton tényleg mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha ingatlanvásárláson törjük a fejünket?Nemcsak annak jártak utána, hogy itthon van-e árbeli különbség a két országrész között, hanem annak is, hogy Európában és Amerikában is felfedezhető-e a nyugat-kelet között húzódó árdifferencia - olvasható az ingatlannet.hu közleményében.

Mindig csak a nők! Az író, aki beleszeretett József Attila kiszemeltjébe.

She2021.11.23, 10:51

Egy juhászember, - történetesen Illés János - unokájára szeretnék emlékezni születésnapja alkalmából. A juhászokat, a pásztorkodás arisztokratáinak tartották akkoriban. Erre az öreg rendkívül büszke is volt. Részletesen ír erről a későbbi író, a Mezőföld uradalmairól szóló A puszták népe című művében. A szépapa sem volt más, mint egy makkoltató kanász, akiről szintén szeretettel emlékezik írásaiban. Jóllehet, Illyés Gyula édesapja maga is kétkezi munkát végzett, ám emellett irányítása alatt dolgoztak kovácsok, fűtők és gépészek is. Tőle a munka szeretetét, míg édesanyjától az olvasás és a tanulás szeretetét hozta magával az életbe.  Illyés ...

Nincs tisztában a Nyugat a közel-keleti keresztények helyzetével

Nagyvilág2021.09.07, 14:01

A Nyugat nincs tisztában a közel-keleti keresztények helyzetével, félelmeivel - mondta Louis Raphael Sako bíboros, bagdadi érsek, iraki káld pátriárka a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson kedden Budapesten.

Brit védelmi miniszter: A Nyugat gyengeséget mutat, felbátorodnak a terroristák Afganisztán után

Nagyvilág2021.08.19, 13:41

Ben Wallace brit védelmi miniszter aggasztónak tartja azt, hogy az afganisztáni kivonulás miatt a nagy ellenlábasok - például Oroszország - nem tartják eléggé elszántnak a Nyugatot, a terroristák pedig felbátorodnak.

A liberálisok klasszikus művek elleni gyűlölködése nem sokban különbözik az iszlamistákat fűtő indulattól

Itthon2021.08.18, 10:54

A nyugati előadó-művészet és irodalom elleni keresztes hadjárat minden eddiginél magasabb szintre hágott. A keresztes vitézek azt vallják, hogy a klasszikus színdarabokat és zeneműveket vagy át kell írni az ő világszemléletük szellemében, vagy törölni kell őket - írja a Látószög blogon Frank Füredi szociológus, publicista, aki szerint a klasszikus művek elleni gyűlölködés nem sokban különbözik a radikális iszlamistákat fűtő indulattól.

Egyre durvább az LMBTQ-őrület: több országban nem is tudhatnak a szülők gyerekük nemváltoztatásáról

Nagyvilág2021.08.17, 09:43

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az utóbbi időben döbbenetes méreteket öltött az LMBTQ-lobbi térnyerése a társadalom minden szintjén. Egyre több hír érkezik azzal kapcsolatban, hogy egyre több helyen népszerűsítik, sőt lehetővé teszik kiskorúaknak a nemváltoztatást. Számos országban elérték már azt, hogy kiskorúak mindenfajta szülői beleegyezés nélkül megváltoztathassák a nemüket - Skóciában már négyéves kortól. A sok helyen mostanában megteremtett „progresszív" jogszabálykörnyezet értelmében a szülő teljesen elveszti jogát a gyereke jövőjét illetően. A kisgyerekek viszont nem elég érettek ahhoz, hogy olyan életüket meghattározó ...

Hamarosan érkezik az enyhülés: szerdán ebben az országrészben már hűvösebb lesz

Life.hu2021.07.14, 08:38

Nyugaton már szerdán hűvösebb lesz, míg délkeleten akár 40 Celsius-fok is lehet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.

Schmidt Mária: Középpontban a szex

Itthon2021.07.15, 10:37

A nyugati világban minden a szexről szól. Talán azért, hogy másra ne maradjon idő. De míg a huszadik század hetvenes éveitől induló szexuális forradalom lebontotta a nemek közötti érintkezésre rakódott viktoriánus tabuk egy részét, újabban ezek egy része másodvirágzását éli - írja Schmidt Mária a Látószög blogon közétett írásában.

Dollárboltok előtt lehetett vágyakozni a nyugati csokiért, magnóért, italért

Gazdaság2021.05.17, 10:47

Volt olyan időszak – nem is olyan régen, alig néhány évtizeddel ezelőtt –, amikor egyes magyarországi üzletekben kizárólag az útlevél felmutatásával lehetett vásárolni, és természetesen nem forintért, hanem nyugati valutáért - például amerikai dollárért, svájci frankért vagy nyugatnémet márkáért. Jól jött egy külföldi rokon is: a „dollárpapák" közreműködésével olyan dolgokhoz lehetett akkoriban hozzájutni, amelyekről egy „átlagpolgár" csak álmodhatott. Az úgynevezett dollárboltokban Milka csokoládétól kezdve a Marlboro cigarettán át a magnókazettákig és videómagnókig számtalan olyan kincs beszerezhető volt, amelyeket az akkori hagyoományos ...

KVÍZ: Mennyit tudsz a nyugatos szerzők magánéletéről?

Unilife.hu2021.02.25, 12:05

Ugyan az iskolában (jó esetben) megtanuljuk, hogy az egyes irodalmi műveket nem a szerző életrajza felől érdemes értelmezni, mégis izgalmas dolog közelebbről megismerkedni a költők és írók olykor igencsak pletykalapba illő élettörténetével. Reménytelen szerelmek, elcserélt menyasszonyok és zavaros rokoni szálak... Te mit tudsz a nyugatos irodalmárok magánéletéről?

Lehetőség van a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítésére

Itthon2020.12.04, 19:23

A válság kiváló lehetőség arra, hogy újjáépítsék az együttműködést a Nyugat és a Kelet között, mindennek az alapját a kölcsönös bizalomnak és tiszteletnek, valamint a nemzetközi jog tiszteletének kell jelentenie - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésére küldött videoüzenetben.

Miért lett Magyarország a Nyugat kedvenc céltáblája?

Itthon2020.11.18, 16:22

Az Európai Unió elitjének természetesen nem fűlik a foga a Magyarországon uralkodó erkölcsi szemlélethez. Vagy jelentéktelennek tartja a hagyományt, vagy egyenest megvetendőnek. Hagyományellenes dogmája különösen ellenségesen tekint az olyan hagyományos szokásokra vagy gyakorlatokra, amelyek a családi élethez, a gyermekneveléshez és az emberek közötti nemi kapcsolatokhoz fűződnek – olvasható Frank Füredi szociológus írásában a Látószög.blog.hu-n. 

Demeter Szilárd: Amerikában és a Fejlettnyugaton most éppen faji alapú osztályharcot vívnak

Itthon2020.06.20, 10:52

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Pesti Hírlap hétvégi számában megjelent írásában az Egyesült Államokban, illetve - onnan továbbgyűrűzve - a Nyugat-Európában is megjelent radikális baloldali anarchiáról ír. Szerinte már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a társadalommérnökösködésnek rossz vége lesz, jelenleg faji alapú osztályharc tanúi vagyunk, és hogy a "píszínek" megfelelő gondolatőrségnek milyen következményei lehetnek. Demeter Szilárd a publicisztikát a Facebookon osztotta meg.

A kereszténység nélküli Nyugat halálra van ítélve

Nagyvilág2019.04.22, 15:31

Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció vezetője exkluzív interjút adott a Boulevard Voltaire című konzervatív francia internetes lapnak. Az interjú még azelőtt készült, hogy éppen a nagyhéten kigyulladt és részben leégett a csodálatos székesegyház, a kereszténység és az európai kultúra egyik jelképe, a párizsi Notre-Dame. A beszélgetés apropója a világhírű egyházi vezető „Esteledik, a nap már lemenőben van” („Le soir approche et déjà le jour baisse”) című új könyvének megjelenése volt, amelyben a Nyugat keresztény gyökereiről, a migrációról, az iszlámmal folytatott párbeszédről és a globalizációról is elmondta ...

Szijjártó Péter: Bebizonyosodott, hogy a nyugati integrációs modellek nem sikeresek

Itthon2019.03.01, 09:56

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatorna vendége volt. Szerinte mára bebizonyosodott, a nyugat-európai integrációs modellek nem sikeresek, párhuzamos társadalmak jöttek létre, amelyek a kulturális különbségek miatt komoly biztonsági kockázatot jelentenek. 

Komoly vetélytársat kaphat a nyugati világrend

Nagyvilág2018.08.23, 09:28

A terrorizmus elleni küzdelem, a negyedik ipari forradalom kihívásai, valamint a nemzetközi rendszer egyensúlytalanságai álltak a tízedik BRICS-csúcstálkozó középpontjában. A hazai nyilvánosságban méltatlanul keveset beszélünk Brazília, Oroszország, Kína, India és Dél-Afrika egyre fontosabb összefogásáról, pedig a következő években meghatározó szerepet tölthet be ez az új szövetség, ha sikerül még több fejlődő országot maguk mellé állítaniuk.

A politikai korrektség nyomában

Itthon2018.06.21, 19:26

A politika arról szól, hogy az ember kapcsolódik-e saját hagyományaihoz, kultúrájához, vagy nem. A Nyugat a folyamatos hanyatlás állapotában van, ugyanakkor megvan arra is a képessége, hogy visszavágjon, hogy újra megszervezze saját magát. Ehhez az út a múlthoz való kapcsolódáson keresztül vezet - nyilatkozta a Figyelőnek Michael Walsh, amerikai író-kritikus.

Schmidt Mária: Adenauer hálás lenne Orbánnak

Itthon2017.05.29, 12:26

Helmut Kohl és Konrad Adenauer, ha élne, hálás lenne Orbán Viktornak, amiért lezárta a déli határt és megmentette Németországot az invázió folytatásától - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza vezetője a Pestisrácoknak adott interjújában.

Ady Endre gyilkolhatja a zombikat

Kultúra2014.11.13, 11:05

Csepella Olivérnek volt egy nagy ötlete két évvel ezelőtt: egy képregényben összeereszti a legnagyobb magyar írókat-költőket egy seregnyi zombival. A koncepciót Csepella a Nyugat+Zombik címmel látta el, és a pofátlan hatásvadászat bejött: a furcsa ötletre gyorsan rápörgött több online lap, majd könyvkiadó is.  

Egy ország ne verje a mellét balsorssal

Archívum2013.06.01, 14:49

Magyarország - minden ellenkező nézet dacára - Szent István óta a Nyugathoz tartozik. A tragédia az, hogy ez a Nyugat "néha felszabadított, de gyakran cserbenhagyott: inspirált, de nem segített". John Lukacs magyar származású amerikai történésszel beszélgettünk.

Sűrűbben jár a BKV szilveszterkor

Itthon2008.12.31, 09:17

Éjszaka is járni fog a 4-es és a 6-os villamos, de még a fogaskerekű is szerdán, de majdnem minden sűrűbben közlekedik majd. A taxitársaságok tele vannak, már csak korlátozott számban vesznek fel rendeléseket.

Elfogták a Nyugati téri szurkálót

Itthon2008.12.11, 12:58

A rendőrség hétfőn elfogta azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénteken megszúrt egy férfit a Nyugati téri villamosmegállóban. A sérültet életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A Blahán esett össze a Nyugatinál megszúrt férfi

Itthon2008.12.06, 16:02

Életveszélyesen megsérült az a férfi, akit péntek éjjel szúrtak meg két társaság között kirobbant vita hevében a Nyugati téren. Az egyik társaság a vita után még eljutott a Blaha Lujza térre, a megszúrt férfi ott esett össze.

Gyűlölködni iszonyú fárasztó

Nagyvilág2008.11.16, 20:17

Usman Raja iszlámista agitátor volt Londonban. A kilencvenes években a csecsenföldi ellenállóknak kalapozott pénzt, térített és fizikai tréninggel készült a nagy felkelésre, amikor a muszlimok végre átvehetik az uralmat a Nyugat felett. Néhány társa megjárta az afganisztáni al-Kaida-kiképzőtáborokat. Öt éve meggondolta magát, most egy alapítványnál dolgozik, ami szélsőséges nézeteket valló muszlimokat próbál megtéríteni egy békésebb iszlámnak. Interjú a fanatikus iszlámról és arról, ami esetleg a helyébe léphet.

A felüljárót is megrongálhatták volna a nyugati téri bombák

Itthon2008.10.24, 15:01

20-30 méteres körben pusztíthattak volna a Nyugati téren parkoló autóban talált távirányítású bombák - mondta el az országos rendőrfőkapitány péntek reggel a Nap-kelte című műsorban. A tűzszerészek vezetője szerint kisebb kézigránátnak megfelelő hatást fejthettek volna ki csomagtartóból előkerült kisebb csőbombák is. Az autó sofőrje mindent tagad. A lakásán tartott házkutatás során robbanószerkezetek előállításához szükséges felszereléseket és tervrajzokat is találtak a rendőrök. 

Három gyújtóbombát találtak a Nyugatinál

Itthon2008.10.24, 08:10

Gyakorlatilag eseménytelenül zajlottak le az október 23-i budapesti megemlékezések csütörtökön. Nagyon jelentős rendőri készültség volt az egész városban, a rendőrök mindenhol beszorították a városban vonuló embereket, akik a csúcsponton voltak pár százan. A nap legnagyobb izgalmára estig várni kellett, a Nyugatinál találtak három gyújtóbombát. Gyurcsány a jótündérről, Orbán a kormány hibáiról beszélt.

Helyreigazítást követel Kundera az ügynököző hetilaptól

Nagyvilág2008.10.23, 13:31

Pert indít Milan Kundera az őt besúgással vádoló cseh hetilap ellen, ha az nem közli le a világhírű író által megfogalmazott helyreigazítást. A Respekt szerint Kundera adta fel a rendőrségnek 1950-ben Miroslav Dvoráceket, aki titkos megbízatással érkezett Nyugatról Prágába. A férfit letartóztatták, és 14 évet ült börtönben hazaárulás miatt.

Vaklárma volt a bombariadó a Nyugatiban

Itthon2008.10.18, 18:03

Bombariadó miatt lezárták és kiürítették a Nyugati pályaudvart szombaton délután, ezért a pályaudvar közel egy órán át nem fogadott és indított vonatokat. A rendőrség nem talált bombát, így fél négytől ismét közlekednek a vonatok, a menetrend viszont várhatóan csak késő estére áll helyre.

Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament

Nagyvilág2008.09.03, 17:06

Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament, ugyanakkor rendkívüli állapotot vezetett be az ország bizonyos részein, ahol még orosz katonák állomásoznak. Eközben Dél-Oszétia vezetése közölte, készek tárgyalni Grúziával, de nem Miheil Szaakasvili elnökkel, akit népirtónak tartanak. 

Grúziát, Moszkvát és a Nyugatot is hibáztatja a nemzetközi sajtó

Nagyvilág2008.08.09, 13:00

Grúzia elnöke elszámította magát, mikor kirobbantotta a mostanra háborúvá fajult kaukázusi konfliktust - erről írt a a párizsi Le Figaro és a lengyel Gazeta Wyborcza is. A The Times a Dél-Oszétiában kirobbant harcok kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Moszkva még mindig saját befolyási övezetének tekinti Grúziát. A bécsi Der Standard szerint a posztszovjet imperializmus visszaszorítása a tét.

Gyenge lábon áll a kormánynegyedes becslés

Itthon2008.08.04, 11:51

Büszkén lobogtatott a Pénzügyminisztérium egy jelentést, amely szerint a lefújt kormányzati negyed valójában nem is hatalmas bukta volt, hanem jó üzleti befektetés. A kiszemelt ingatlan értékének állítólagos növekedésére hivatkoztak, ezt ugyanakkor gyengíti, hogy azt senki nem mondja meg, ki és milyen szempontok alapján becsülte meg az ingatlan árát. Ráadásul már a kormányzati negyed is azért bukott meg, mert rengeteg a kérdőjel a telek körül, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy kapkodnának érte a piacon.

hazassag

T-Online Portal2008.07.07, 11:04

Evelyn Lynn: Hogyan menjünk férjhez Nyugatra? (2003) - néhány sor arról, hogyan fogj gazdag pasit Nyugaton és hogy megéri-e - - forrásunk egy könyv, mely igaz történetet mond el -  A cím már önmagában véve is vérforraló, hiszen egészséges lelkületű, intelligens ember céljai közt a l'art pour l'art férjhezmenés (mint olyan) alapjáraton nem szerepel. Az a fajta naív, kimondottan kelet-európai elképzelés pedig, miszerint az eredendően alacsony életszínvonalon tengődő, harminc feletti, elvált nő boldogulásának egyetlen kulcsa az Újvilág vízuma - nos, ez a feltevés finoman fogalmazva is bármelyik jóérzésű embernél kiveri a biztosítékot. ...

Előző
Következő