Nyugat-Balkán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- Szijjártó Péter
- Szerbia
- Bosznia-Hercegovina
- járvány
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyorsulva terjed a járvány a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni térség országai közül a legjobban Montenegróban nőtt meg az új koronavírus-fertőzöttek száma az utóbbi két hétben, százezer lakosra 122 új fertőzött jutott a montenegrói közszolgálati televízió beszámolója szerint, míg Szerbiában például 41, Bosznia-Hercegovinában pedig csak kilenc.
Szerbiában az egészségügyi dolgozók egy része nem akar védőoltást
Etikailag teljesen elfogadhatatlannak nevezte Predrag Kon, Szerbia legismertebb járványügyi szakértője, hogy az egészségügyi dolgozók egy része nem akarja beadatni magának a koronavírus elleni védőoltást.
Benkő Tibor Szarajevóban vakcinaadományt adott át helyi civileknek
Magyarország számára rendkívül fontos a Nyugat-Balkán békéje, biztonsága és stabilitása - mondta a honvédelmi miniszter szerdán Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban, ahol vakcinaadományt adott át az EUFOR-táborban szolgálatot teljesítő helyi civilek számára.
A magyar cégek minden támogatást megkapnak a külpiaci sikereikhez
A magyar gazdaság Európában leggyorsabb és sikeres újraindítása érdekében minden támogatást megadunk a magyar cégek külpiaci sikereihez, és ebből a szempontból kulcsterület a Nyugat-Balkán - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Észak-Macedóniában, Magyarország stipi konzulátusának megnyitóünnepségén.
Az Európai Unió az Egyesült Királyság után a Nyugat-Balkánt is elveszítheti
Ha az Európai Unió nem lép időben, ha nincs haladás a bővítés terén, akkor az unió az Egyesült Királysághoz hasonlóan a Nyugat-Balkánt is elveszítheti - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
A Balkánon Bosznia-Hercegovinában haltak meg a legtöbben a vírus miatt
A nyugat-balkáni országok közül Bosznia-Hercegovinában a legmagasabb a százezer lakosra jutó, koronavírus-fertőzés következtében meghalt betegek száma - közölte az adatokat a montenegrói közszolgálati televízió a hétfő reggeli híradójában.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Kurz: Ausztriának érdeke a nyugat-balkáni államok támogatása az illegális migráció megfékezésében
Ausztriának jól felfogott érdeke, hogy támogassa a nyugat-balkáni államokat az illegális migráció megfékezésében - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken Bécsben a Nyugat-Balkáni kormányfőkkel tartott tanácskozás után.
Az elmúlt évek krízisei után Brüsszelnek ismét vissza kell szereznie a nyugat-balkáni országok bizalmát
Miközben az uniós tagországok között egyre nagyobb hozzáállásbeli különbség rajzolódik ki a nyugat-balkáni országok EU-s csatlakozásával összefüggésben, addig kevés szó esik arról, hogy ezen országok Brüsszellel kapcsolatos bizalmi indexe a migrációs krízis, valamint a koronavírus okozta járvány tükrében milyen irányú mozgást írt le.
- címkék:
- Brüsszel
- Nyugat-Balkán
- Századvég
- Címkefelhő »
Észak-Macedóniában is enyhítenek a korlátozásokon
Nem lesz kötelező a szabadtéri maszkviselés, és újra engedélyezik a gyülekezést Észak-Macedóniában keddtől - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál hétfőn.
Elképesztő módon felerősödött az illegális migráció a magyar határon
Idén eddig 36 119 határsértőt fogtak el a magyar hatóságok, míg tavaly ugyanezen időszakban 9877-et. Az elfogott embercsempészek számában is háromszoros növekedés látható – mondta Bakondi György az Origónak. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója közölte, a technikai és jogi feltételek továbbra is adottak a sikeres magyar határvédelemhez. Az uniós migrációs politika tekintetében egyelőre nem lehet nagy változásról beszélni, így újra vannak olyan hangok, hogy a migránsok munkaerőt biztosíthatnának, miközben a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt több millió európai vesztette el állását az elmúlt évben - hangsúlyozta Bakoondi ...
Hónapok óta először nem halt meg senki koronavírusban Montenegróban és Koszovóban
Nem volt halálos áldozata a Covid-19 betegségnek Koszovóban és Montenegróban az utóbbi 24 órában, amire hónapok óta nem volt példa.
Az EU több mint 650 ezer vakcinát szállít nyugat-balkáni országokba
Az Európai Unió az osztrák kormány közreműködésével 651 ezer, koronavírus elleni oltóanyagot szállít a nyugat-balkáni partnerországokba, Albániába, Bosznia-Hercegovinába, Észak Macedóniába, Szerbiába, Montenegróba és Koszovóba - közölte az Európai Bizottság kedden.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- vakcina
- EU
- Címkefelhő »
Bosznia-Hercegovinában fokozatosan megkezdik a korlátozások enyhítését
Bosznia-Hercegovina fokozatosan kezdi enyhíteni a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, hétfőtől például - több mint három hét után - Szarajevóban ismét megnyithattak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei.
Már több mint egymillió fertőzöttet regisztráltak a nyugat-balkáni országokban
A 14,7 millió lakosú nyugat balkáni országokban 1 071 667 koronavírus-fertőzöttet igazoltak eddig.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Megérkezett az első méltányossági vakcinaszállítmány Boszniába
Bosznia-Hercegovina megkapta az első olyan vakcinaszállítmányt, melyet méltányossági alapon osztottak szét a COVAX-programban a nyugat-balkáni országok között. A csomagban több mint 23 ezer Pfizer/BioNTech-oltóanyag, valamint több mint 26 ezer AstraZeneca-vakcina van.
- címkék:
- Bosznia
- Nyugat-Balkán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán országainak uniós csatlakozását
Fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán országainak uniós csatlakozását - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Külügyi- és Külgazdasági Intézet és a Konrad-Adenauer-Stiftung által szervezett éves, online Nyugat-Balkán-konferencián.
A járvány és az illegális bevándorlás miatt kettős nyomás alatt áll a Nyugat-Balkán
Kettős nyomás alatt áll a Nyugat-Balkán, egyrészt az illegális bevándorlással, másrészt a koronavírus-járvánnyal kell megküzdenie - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szarajevóban.
Az elmúlt napokban sok halálos áldozatot szedett a járvány a Nyugat-Balkánon is
Bosznia-Hercegovinában 38-an, Montenegróban pedig minden korábbinál többen, 18-an haltak bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe az elmúlt napon, és a nyugat-balkáni térség többi országában is magas volt a halottak száma a keddi hivatalos közlések szerint.
Magyarország érdeke a Nyugat-Balkán európai integrációja
Magyarország érdeke, hogy a Nyugat-Balkánon béke és stabilitás legyen, erre pedig a legkézenfekvőbb garanciát az európai integráció jelenti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Folyamatosan érkeznek az oltóanyagok a nyugat-balkáni országokba
A nyugat-balkáni országok újabb adagokat várnak a jövő hétre a kínai vakcinából, az orosz Szputnyik V vakcinából és a Pfizer/BioNTech készítményéből is.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhő »
Nyolc magyar vállalat 13 milliárd forint támogatással beruház külföldön
Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az oklevél átadási ünnepségén, Budapesten.
Csütörtöktől szabadon lehet Szerbiába utazni Magyarországról
Csütörtöktől már Magyarországról is negatív vírusteszt és karanténkötelezettség nélkül lehet Szerbiába utazni - közölte a szerb kormány, amely utóbb azt is nyilvánosságra hozta, hogy már meghaladta a félmilliót a beoltottak száma az országban.
Továbbra is sokan vannak kórházban Szerbiában
Valamelyest csökkent az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Szerbiában, de továbbra is sokan vannak kórházban - mondta Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője csütörtökön.
Hatszázezer fölé emelkedett a nyugat-balkáni fertőzöttek száma
Meghaladta a hatszázezret a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, hétfőig a 14,7 millió lakosú térség országaiban 614 782 koronavírus-fertőzést igazoltak.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Nemzetstratégiai érdek a nyugat-balkáni térség stabilizálása
A Nyugat-Balkán Magyarország számára meghatározó jelentőségű térség, nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdek is a térség stabilizálása, biztonsága és fejlődése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott kollégájával, Bujar Oszmanival, az Észak-Macedón Köztársaság külügyminiszterével csütörtökön Budapesten.
Ukrajna támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben
Ukrajna, egy nem NATO-tagország támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalára feltöltött videóban, hozzátéve: arra kérte az atlanti szervezet tagállamait, mutassák ki szolidaritásukat.
Észak-Macedónia válsághelyzetet hirdetett
Egy hónapos válsághelyzetet hirdetett péntektől az észak-macedón államfő.
Észak-Macedóniában a teszteltek közel fele pozitív
Észak-Macedóniában a napokban jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, az ország közegészségügyi intézetének jelentése szerint az utóbbi 24 órában a teszteltek több mint 42 százaléka bizonyult fertőzöttnek, ami nagyon magas aránynak számít.
Boszniában bezárják a középiskolákat, Észak-Macedóniában kötelező a maszkviselés szabad téren is
Boszniában bezárják a középiskolákat, Montenegróban korlátozzák a vendéglátóhelyek működését, Észak-Macedóniában már kötelezővé tették a maszkviselést szabad téren is, Szerbia pedig ismét azt fontolgatja, hogy csak negatív PCR-teszt felmutatásával lehessen belépni az országba - ahogy egyre nagyobb arányban nő a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, az illetékesek újabb és újabb szigorításokat vezetnek be.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Ilyen gyorsan még nem terjedt a vírus a Balkánon
Korábban nem látott mértékben nőtt a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, a térségben - Horvátországot kivéve - szerdáról csütörtökre 1439 új fertőzöttet igazoltak, a halálos áldozatok száma pedig huszonhattal nőtt.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Szerbiában a lakosság 15-20 százaléka már átesett a fertőzésen
Bár a szerbiai lakosság 15-20 százaléka már átesett a koronavírus-fertőzésen, így némi immunitás már kialakult a társadalomban, továbbra is növekvő számú napi új fertőzöttre kell számítani - jelentette ki Predrag Kon, Szerbia legismertebb járványügyi szakértője a Politika című belgrádi napilap szerdai számában.
Utazási könnyítéseket vezetnek be a Nyugat-Balkánon
Új rekordot döntött a fertőzöttek száma Montenegróban
Újra rekordszámú, ezúttal 230 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt Montenegróban, ahol a járvány első hullámában sem vettek nyilvántartásba egyszerre ennyi új fertőzöttet.
Először regisztráltak újrafertőződést Boszniában
Bosznia-Hercegovinában először vettek nyilvántartásba olyan személyt, aki a gyógyulás után ismét megfertőződött az új típusú koronavírussal - közölte a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán vasárnap.
Továbbra is sokan betegednek meg a Nyugat-Balkánon
Folyamatosan csökken a napi új fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban. Keddre Montenegró kivételével már mindenhol csak kétszámjegyű volt az újonnan regisztrált megbetegedések száma.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is újraindult a tanítás
Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában kedden megkezdődött a tanítás, viszont Koszovóban, Észak-Macedóniában és Montenegróban a járványügyi helyzet miatt elhalasztották a tanévkezdést.
- címkék:
- Szerbia
- Nyugat-Balkán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Több nyugat-balkáni ország is megnyitotta a határait
Szerbiában szombaton az előző napi 28 998-ról 29 233-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Pénteken négy újabb halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel a halottak száma 665-re emelkedett.
Óriási károkat szenvedett a szerb turizmus a koronavírus miatt
Igényelné a koronavírus elleni orosz védőoltást Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta részének, a boszniai Szerb Köztársaságnak a vezetése, ám ehhez a másik országrész, a bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderáció hozzájárulása is szükséges, utóbbi viszont azt az utat kívánja követni, amelyet az Európai Unió határoz meg.
Szerbiában érvényben maradnak a gyülekezési tilalmak
A montenegrói kormány a napokban hoz döntést arról, hogy szeptembertől hogyan tanulnak a diákok, folytatódik-e az online oktatás, vagy a tanulók visszatérnek az iskolákba.
Szerbiában több mint 300 új fertőzött van, nyolcan meghaltak a járványban
Szerbiában vasárnapról hétfőre 25 882-ről 26 193-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Vasárnap nyolc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 590-re nőtt. Lélegeztetőgépre 146-an szorulnak.
Mérsékelten csökken az új fertőzöttek száma Szerbiában
Mérsékelten ugyan, de folyamatosan csökken a napi új fertőzöttek száma Szerbiában, ezzel kezd kiegyenesedni a koronavírus járványgörbéje az országban, ám továbbra is be kell tartani az elővigyázatossági előírásokat - hangsúlyozta Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője.
Továbbra is több száz új fertőzött van naponta a Nyugat-Balkánon
Némileg mérséklődött a koronavírus-fertőzöttek növekedési üteme a Nyugat-Balkánon, azonban a legtöbb országban továbbra is több száz fertőzöttet regisztrálnak minden nap, szombatra 1175-tel emelkedett az igazolt fertőzöttek és 41-gyel a halottak száma.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Magyarország mindent megtesz a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozásáért
Magyarország továbbra is mindent megtesz azért, hogy a nyugat-balkáni országok minél előbb csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, mivel ez gazdasági, stratégiai és biztonsági érdeke - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután telefonon egyeztetett Srdjan Darmanovic montenegrói külügyminiszterrel az ország európai uniós integrációs tárgyalásainak állásáról.
Magyarország stratégiai érdeke a régiós klímavédelmi törekvések támogatása
Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztossal egyeztetett Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Nyugat-Balkánt érintő integrációs folyamatról és a zöldgazdasági átállással kapcsolatos beruházási tervekről - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Szerbiában a gyerekeknek is kötelezővé tették a maszk viselését
A gyerekeknek is kötelezővé tették a maszk viselését Szerbiában, az utóbbi időszakban több gyereket is koronavírus-tünetekkel szállítottak kórházba - közölte a járvány kezelésével megbízott válságstáb hétfőn.
- címkék:
- Szerbia
- Nyugat-Balkán
- Maszk
- koronavírus
- Címkefelhő »
Emelkedik a Nyugat-Balkánon a fertőzöttek száma
Hétfőtől szerdáig előrehozott választást tartanak Észak-Macedóniában, a pártok a koronavírus-járványt is kihasználták politikai üzeneteik közvetítésére. Szerbiában a kormány, illetve a járványügyi intézkedések elleni tüntetések ezúttal békések voltak.
- címkék:
- Nyugat-Balkán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Folyamatosan emelkedik a környező országokban a fertőzöttek száma
Ahogy arról az Origo is beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos, csütörtöki Kormányinfón kijelentette: bár Magyarországon napról napra csökken az újonnan koronavírussal fertőzöttek száma, de a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány a járványügyi Operatív Törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban. A kancelláriaminiszter hozzátette: ahol Magyarországon kisebb fertőzésgóc alakult ki, oda minden esetben külföldről hozták be a vírust. Gulyás Gergely külön kihangsúlyozta: a kormány célja, hogy a hazai kedvező folyamatok ne forduljanak meg. TTöbb ...
Ausztria figyelmeztetést adott ki, állampolgárainak el kell hagyniuk a Nyugat-Balkánt
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú koronavírus-járvány miatt - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdán.
Szerbiában bezártak az ideiglenes járványkórházak
Tovább enyhülnek a nyugat-balkáni országokban a korlátozások. Szerbiában bezártak a járványkórházak. Montenegróban egy hónapja nem regisztráltak új esetet, már az óvodák és bölcsődék is újra működnek.