nyomozás

címke rss

Halálra verte párját, majd kidobta a hatodikról öngyilkosságnak álcázva

Life.hu2020.11.05, 12:33

A rendőrség először azt hitte, hogy Danielle Marrano öngyilkos lett, és kiugrott a hatodik emeletről. Ám később kiderült, párja verte halálra, mert megcsalta őt.

Barátnője kérésére átengedte a volánt, nem kellett volna

Itthon2020.11.04, 16:14

A férfi úgy engedte át a volánt a barátnőjének, a debreceni üzletház mélygarázsában, hogy annak sem vezetési tapasztalata, sem jogsítványa nem volt. 

Mélyen hallgat a kínos áramlopásról a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció vezetése

Itthon2020.10.24, 10:56

Belső vizsgálat indult az erzsébetvárosi önkormányzatnál, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda a DK-s Borka-Szász Tamás helyi frakcióvezető, pénzügyi és kerületfejlesztési bizottsági elnök irodájában áramlopás címén bitcoinbányászat közben foglalt le egy speciális számítógépet. A baloldali politikusok politikai felelőssége éppúgy felvetődik, mint a büntetőjogi.

Több gyalogost is elgázoltak és magára hagytak a napokban

Itthon2020.10.15, 13:35

A héten több cserbenhagyásos gázolás is történt az országban. Mindhárom sofőrt órákon belül megtalálták a rendőrök.

Új részletek derültek ki Marilyn Monroe haláláról

Tévé2020.10.14, 16:43

Egy rejtélyes haláleseteket bemutató sorozat készítői azt állítják, új bizonyítékokat találtak Marilyn Monroe halálával kapcsolatban.

Nyomoznak, hogy Pintér Tibor tényleg megverte-e az alkalmazottját

Tévé2020.10.10, 10:07

Nyomozás indult Pintér Tibor ellen, állítólag megverte az egyik alkalmazottját.

Újabb titkok derültek ki arról, hogyan akarták elfogni a rendőrök a Viszkist, Ambrus Attilát

Life.hu2020.10.08, 07:27

Ambrus Attila, akit egy ország csak a Viszkis bankrablóként ismert, ma már tisztességes életet él, és minden erejével kedvesére és tavaly született kislányára koncentrál. Ám a múltját sosem tagadta, időnként mesél is róla.

Nyomoznak Boris Becker rejtélyes pénzügyei után

Sport2020.10.06, 07:25

Ügynökök nyomoznak Boris Becker pénzügyei után, miután a vád szerint a német teniszcsillag az ellene folyó csődeljárás alatt több titkos számlával és be nem jelentett ingatlannal rendelkezik.

Egymillió forint a nyomravezetőnek – Egy hónapja tűnt el Miskolcon a tanárnő

Life.hu2020.10.02, 15:50

Az Alzheimer-kórban szenvedő nő egy hónapja egyszerűen kisétált a házból Miskolcon, és azóta nem találják. A család végső elkeseredésében most egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Tökéletes gyilkosságok? Minden idők legrejtélyesebb, megoldatlan bűnügyei (18+)

Life.hu2021.02.20, 22:50

Talán létezik tökéletes gyilkosság, hiszen számos bűntény van a világban, amelyet a mai napig nem sikerült megoldani, hiába vették elő évekkel később az ügyeket, vagy akadtak egy új nyomra, a gyilkosok sosem lettek meg. Ezeket az eseteket a média is felkapta, számos hír keringett a rejtélyes gyilkosságokról, és több teória is napvilágot látott, melyek még most is foglalkoztatják a közvéleményt. Íme a világ és hazánk legismertebb legendás bűntényei, melyeknek a végére máig nem került pont, és úgy tűnik, a gyilkosok sosem kapják meg méltó büntetésüket.