nyom

címke rss

Csütörtöki babahoroszkóp

Babalapozó2008.11.13, 11:00

Ma a Hold a Bika csillagjegyben jár, szemben áll a Nappal és a Vénusszal. Gyermekünk meglehetősen nyíltan fejezi ki az érzéseit, nyoma sincs benne gátlásoknak vagy udvariasságnak, ezzel pedig szerezhet nekünk néhány kellemetlen, kínos pillanatot.

Fáradt lemezt nyom a Fidesz Gyurcsány szerint

Itthon2008.10.31, 08:36

A semmit sem felejtő és semmit sem tanuló Bourbonokhoz hasonlította a Fideszt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában. Gyurcsány szerint a Fidesz 2006 óta ugyanazt a fáradt lemezt nyomja, miközben az MDF és az SZDSZ felelősen vesz részt a válságkezelő programban.

Keddi babahoroszkóp

Babalapozó2008.10.14, 08:48

A Hold a Kos csillagjegyben jár, szemben áll a Nappal. Gyermekünk meglehetősen nyíltan fejezi ki az érzéseit, nyoma sincs benne gátlásoknak vagy udvariasságnak.

Megkerült az Amerikában eltűnt magyar cserediák

Nagyvilág2008.10.03, 22:17

A családja által felfogadott magánnyomozó megtalálta azt a magyar cserediákot, akinek nyáron veszett nyoma az Egyesült Államokban. A lányt haza akarták küldeni, mire nem sokkal később eltűnt. Brooklynban találták meg, a magyar konzul szerint jól van.

Olyan 220 körül van a tetétleni fantom

Itthon2008.10.01, 11:05

Titokzatos fantom bukkant fel a hajdú-bihari Tetétlenen. Senki nem tudja, hogy honnan jött és mit akar, de azt mondják, nagyon gyors és olyan 220 körül lehet. Nem mindenki hisz benne, néhány helyi szerint vagy létezik vagy nem, más viszont már a nyomába is eredt, csak mezítláb volt, ezért nem tudta elcsípni.

Hétfői babahoroszkóp

Babalapozó2008.09.15, 08:50

A Hold tegnap belépett a Halak jegyébe, és szemben áll a Nappal. Gyermekünk meglehetősen nyíltan fejezi ki az érzéseit, nyoma sincs benne gátlásoknak vagy udvariasságnak.

A HTC is az iPhone nyomában

Techbázis2008.09.12, 13:20

Az Apple iPhone sikerét gyakorlatilag minden egyes gyártó megpróbálja meglovagolni. A HTC ezúttal egy teljes érintőképernyős változatot mutatott be, amely némileg a Dimaondra is hasonlít.

Szombati babahoroszkóp

Babalapozó2008.08.16, 10:09

A Hold a mai napon a Vízöntő jegyében jár, szemben áll a Nappal. Gyermekünk meglehetősen nyíltan fejezi ki az érzéseit, nyoma sincs benne gátlásoknak vagy udvariasságnak, ezzel pedig szerezhet nekünk néhány kellemetlen, kínos pillanatot - ami máskor jópofának, vagy viccesnek hangzik a kicsi szájából, az a mai napon kifejezetten érzékenyen érinthet minket.

Csinos rabnők Scofield nyomában

Tévé2008.05.30, 12:25

A Prison Break - A szökés sikere láttán nyilvánvaló lett, ha a jórészt csúnya férfiak börtöndrámáját sokan nézik, akkor egy női szereplős, fegyházas történetnek is van esélye.

A legfiatalabb szupernóva nyoma a Tejútrendszerben - a hét asztrofotója

Archívum2008.05.16, 09:06

Egy mindössze 140 éve felrobbant szupernóva maradványát tanulmányozták a röntgen- és a rádiótartományban.