nyersanyag
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olaj
- gazdaság
- OPEC
- befektetés
- USA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megvan, mit bányászhatnak először a Holdon
Akár már évek múlva elérhető közelségbe kerül az űrbányászat beindítása, legalábbis egy európai vállalat optimista várakozásai alapján - számol be az Independent. Ahogy az Origo korábban megírta, a Hold jegének hasznosítása szakértők szerint az első olyan dolog lehet, amit az ember elvégezhet az égitest felszínén. Ám most az is kiderült, a regolit még a holdjeget is megelőzheti.
Nő a feszültség az olajhatalmak között?
A szaúdi energiaminiszter vasárnap optimistán nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az OPEC és partnerei képesek lesznek-e a kitermelés-csökkentéssel egyensúlyba hozni az olajpiacot 2019-ben. Ezzel együtt viszont úgy tűnik, körvonalazódhat némi feszültség a felek között, mivel Khalid al-Falih szerint Oroszország egyelőre nem tesz eleget az ügy érdekében.
Ha törődik a gorillákkal, adja le régi mobilját!
A régi, használatból kivont mobiltelefonokban értékes visszanyerhető nyersanyagok rejtőznek. Ha mindet összegyűjtenénk, talán nem kellene a bányászatukhoz kiirtani a gorilláknak otthont adó kongói őserdőt.
Sokáig a mélyben maradhat az olaj ára
Amennyiben az OPEC nem viszi végig a tervét, és nem csökkenti idén az olajkitermelést, akkor a Brent ára 2019-ben sem kapja meg a kellő támogatást az emelkedéshez – mondják a JPMorgan elemzői. Ez azt jelenti, hogy az olaj ára tartósan nyomott maradhat, ha a legnagyobb kitermelők nem lépnek érdemben.
- címkék:
- befektetés
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- JPMorgan
- Címkefelhő »
Csak egy út áll a kőolaj előtt, az pedig lefelé visz
Az olaj árfolyama várhatóan a következő hetekben is tovább fog esni, ahogy a részvénypiaci szakadások összekapcsolódnak azokkal a félelmekkel, melyek szerint ez a piaci hangulat az olajat is még jobban el fogja kaszálni.
- címkék:
- befektetés
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhő »
Összeomlik az árfolyam: keserű évet zár a cukor
Miután egyre keserűbb az évzárás a cukor számára, egyes elemzők szerint az árfolyam összeomlása jövőre csak még rosszabb lesz. Ráadásul az árzuhanás 2018-ban már az egymást követő második évben tapasztalható.
- címkék:
- Brazília
- üzemanyag
- cukor
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Még mindig nagyon népszerű a szén
Két évig tartó csökkenés után újra emelkedett a szénfogyasztás, azonban a bányacégeknek fel kell készülniük egy lassú növekedés fémjelezte periódusra – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség. Ezzel együtt a szervezet úgy számol, legalább 2023-ig még egészen stabil keresletre lehet számítani.
Ideje hozzászokni a piaci hullámvasútakhoz
Ha manapság végigtekintünk a világpiacokon, a devizáktól a részvényeken át az olajig, mindenhol egyre növekvő bizonytalanságot láthatunk. Ez pedig abból látszik, hogy az árfolyamok egyre nagyobb kilengéseket mutatnak, és a Credit Suisse egyik elemzője szerint ezekhez a hullámvasútakhoz ideje lesz hozzászoknunk.
Az idei lenne a legrosszabb év a történelemben?
Az idei év igen komoly hullámzásokat hozott a piacokon, majd ahogy beköszöntött az ősz, az október és a november erőteljes eladási kedvet mutatott. Ami különösen érdekes 2018-ban, hogy egy mérés szerint az idei év a legrosszabb volt a történelemben – de legalábbis az 1900-as évek kezdete óta.
Kik nyernek és kik veszítenek az olajár szakadásával?
Az olajár közelmúltbeli beszakadása igen különböző módon érinti a feltörekvő piaci gazdaságokat. Míg egyeseknek – különösen az importőröknek – előny, addig másoknak komoly hátrányt jelent a nyersanyag árának összeomlása.